Ha pünkösd, akkor zarándoklat


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók és írta: VNB.)

Pünkösd hétfőjének kora reggelén ismét zarándokok érintették Kardoskút több pontját is. Az orosházi katolikus templomtól induló, Viczián Zoltán vezette csoport fél nyolc magasságában érkezett Fecskéspartra. Itt, első megállóhelyükön Barna Imre László – Kardoskút község díszpolgára – anekdotázott egykori iskolás éveiről, amelyet Fecskésparton töltött. Az élménydús, történelmi áttekintést is tartalmazó visszaemlékezést követően – egy kis vendéglátás után  – tovább indultak a zarándokok Pusztaközpontra. Évek óta megállóhelye a túrának a Szabó tanya, ahol is a házigazdák jó szívvel kedveskednek, mindenféle jóval kínálják a megfáradt túrázókat. Az idén is így történt ez, ahol talán egy kicsit tovább is időztek a vándorok, mint a tervezett idő. De a sok finom falatnak és jó italnak nehéz volt ellenállni. Az idő pedig a jó beszélgetés közben még gyorsabban telik. A marosháti piros jelzést követve a következő megálló a pusztaközponti temető volt. Az első világháborús emlékmű előtt először Lengyel György helyi lakos köszöntötte a vendégeket, majd a puszta múltjáról és jelenéről beszélt az érdeklődőknek. Ezt követően egy citerán előadott katonadal hangzott fel a temető csendjében. A zarándokok kardoskúti utolsó megállója az egykori Baraczkosi iskola és olvasókör emlékművénél zárult. Itt Varga Pál polgármester az egykoron működött olvasókörök szerepéről, a régmúlt színjátszásáról beszélt. Ennek apropóján Őzse Zoltán – a jövőre tíz éves Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület elnöke – egy Reményik Sándor verset szavalt el, amelynek címe: Templom és iskola. Ezen helyen a korábbi években minden alkalommal Simon Jani bácsi várta a vándorokat és anekdotákkal, énekekkel kedveskedett. Az idén sajnos kórházban tölti ezeket a napokat Jani bácsi. Polgármester úr felhívta őt telefonon, amelyet kihangosítva halhattak a jelenlévők is. Közös felkiáltással üzentünk a kórházba, jó egészséget kívánva várjuk vissza Jani bácsit. A zarándokok Békéssámson irányába tűntek el a pusztában, hiszen még hosszú volt az út a zarándoklat végcéljáig, Kopáncspusztáig.

Vidám pünkösdi hétvége


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A tavasz utolsó hónapjának végét gyermeknappal és zenés szalonnasütéssel búcsúztattuk, várva a közeledő tartalmas nyári időszakot.

A gyerekeknek a Kardoskút Községért Közalapítvány gyereknapi forgatagot varázsolt a Március 15-e térre, ahol a lovaglás, ugrálóvár, óriás trambulin mellett a helyi motoros egyesület tagjai nagy sikerrel motoroztatták a gyerekeket és a fiatalos lelkületű felnőtteket. Geiszt László lovas-kocsikáztatott a faluban, a hivatal melletti parkolóban kisebbek-nagyobbak lovaglással tölthették el az időt. Mindeközben a gyerekeknek palacsintát sütött a Főnix kulturális egyesület, amihez még fagyi is dukált a délután folyamán. A napot színesítette Andrékó Mónika kézműves foglalkozása, de az arcfestők és a csillámtetkó készítők sem unatkoztak. A gyereknapi rajzpályázatra készített rajzáért a közalapítvány vezetőjétől, Szabóné Miklós Ildikótól ajándékban részesült az óvodás Mikes Janka és a 2. osztályos Francziszti Dóra. Kora este zenés műsorával a Csiga Duó szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a gyereknapot néhány közkedvelt versenyjátékkal fejeztük be. A szombat viszont ezzel még koránt sem ért véget, mert a családok és az érdeklődők megtöltötték a művelődési ház udvarát. A pünkösdi szalonnasütésen Pintér Vili élőzenével teremtett jó hangulatot, az énekszó mellett sokan táncra is perdültek. Hamarosan következik a folytatás: június 10-én este a Nyárindító zenés vacsorára várjuk a Kardoskútiakat.

A pünkösdi hétvége programjait támogatták:
Kardoskút Község Önkormányzata
Kardoskút Községért Közalapítvány
Kardoskúti Veterángépjárművesek és Motorosok Baráti Egyesülete
Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület
Geiszt László és családja
Móga Lászlóné

VNB

Nyári betakarítási munkákkal kapcsolatos tűzvédelem

A nyári betakarítási munkák elvégzése nagy igénybevétel a mezőgazdaság területén dolgozóknak. A nehéz munka mellett e tevékenység igen tűzveszélyes, amelyre kellő körültekintéssel lehet csak felkészülni, ezért különösen fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erő és munkagépek tűzvédelme, az aratásra vonatkozó szabályok ismerete,
betartása.

BŐVEBBEN…

Hőseinkre emlékezve


További fotók a fenti kérte kattintva érhetőek el. (Fotók: Kocsis Anita)

A magyar hős katonákra és leventékre először 1924-ben emlékeztek meg eleink az országos emléknappal, amelyet május utolsó vasárnapjára jelölt ki az akkori országgyűlés. A II. világháború utáni években – egészen a rendszerváltásig – nem tartottak országos ünnepségeket. Az idei évben Kardoskúton, a közelgő pünkösd ünnepe miatt korábban került megrendezésre a települési megemlékezés, amely Laczki János evangélikus lelkész és Tracsek Oszkár plébános szolgálatával ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a templomban. Az emlékezők ezután koszorúzással és főhajtással fejezték ki tiszteletüket a templomkertben felállított II. világháborús emlékműnél, majd a temetőben az I. világháborús emlékműnél. A résztvevők az ismeretlen katonákra emlékezve katonadalt énekeltek el közösen, majd szeretetvendégségre került sor. A megemlékezés Kardoskút-Pusztaközponton zárult a régi református temetőben az I. világháborúban elesett katonák emlékművénél.

Alapellátási ügyeleti rendszer

Egységes alapellátási ügyeleti rendszer indul Békés vármegyében
2023. május 1-től.

A telefonszám 1830.

Az Országgyűlés által 2022. decemberben elfogadott, egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan megkezdődött az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése MagyarországonAz alapellátási ügyeletet 2023. május 1-től Békés vármegyében is, majd az idei év végéig fokozatosan bevezetve az ország egész területén egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszerrel (háziorvosi ügyeleti rendelés és sürgősségi ügyelet) biztosítjuk minden rászoruló számára. Az új ügyelet telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen 1830. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint zajlik az alapellátási ügyelet. Az a cél, hogy a jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön.

Húsvétvárás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre.

A szervező Civilek az Oncsa-házért Egyesület és a Móra Ferenc Közösségi Színtér húsvétváró programja kicsit rendhagyó volt helyszínében, mivel a szeszélyes, hűvös időjárás miatt a kultúrház nagyterme adott otthont a hagyományos rendezvénynek.

A szervezők nevében Bessenyei Angelika és Vargáné Neller Borbála köszöntötte a résztvevőket. A tavaszi szünet első napján több család és felnőtt érdeklődő is részt vett a Bábika játszóház kézműves foglalkozásán, a gyerekek emellett számos versenyfeladatban ügyeskedhettek. A programhoz előzetes felhívás is kapcsolódott, mert az idén is ajándékban részesültek a húsvéti tojásfa illetve a kül- és beltéri dísz készítői, akik szép számmal jelentkeztek. A közös délutánról húsvéti asztali díszekkel, berzselt tojásokkal és élményekkel térhettek haza a résztvevők.

A felhívásunk díjazottai:

Nyitrainé Baranyi Gabriella, Somlyai Irénke, Kincses Istvánné, Csáki Imréné, Mikes-Nagy Orsolya, Csongrádi Anita, Szemenyeiné Libor Rozália, Varga Boglárka, Kecskésné Veres Katalin és Geisztné Dénes Diána Dóra.

Köszönjük Andrikó Attilának a húsvéti díszítéshez felajánlott bálákat.

 

 

Szemerkélő esőben, mint 175 éve


További fotókért kérem kattintson a fenti fotóra. (Fotók: Kocsis Anita)

Az időjárás is hasonlóképpen érte a nemzeti ünnep alkalmából rendezett községi megemlékezést, mint egykoron a márciusi ifjakat.

Közös megemlékezésre hívta az önkormányzat Kardoskút lakosságát, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján. A Március 15-e téren lévő Hősök emlékműve ölelésében hangzott el a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület tagjainak verses összeállítása, amelyet Vargáné Neller Borbála közművelődési szakember ünnepi beszéde követett.  Irodalmi részletekkel színesítve idézte fel a történelmi eseményeket, majd beszédében kiemelte: a magyar nép szabadságvágya, amelyet a márciusi ifjak kifejeztek – élükön a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándorral – bennünk él. Legyünk büszkék azokra, akik a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba. Március 15-e a nemzeti függetlenségért folytatott évszázados harcaink szimbóluma, a polgári jogegyenlőség és a szabadság jelképe. További méltó megünneplése rajtunk múlik – zárta gondolatait az ünnepi szónok.

A képviselő-testületet koszorúzását követően a helyi civilszervezetek vezetői, tagjai és a lakosság helyezték el az emlékezés mécseseit.

VP

Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat

A Móra Ferenc Közösségi Színtér meghirdeti a Kardoskúti Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatot. 

A pályázat részletes ismertetése

A pályázat neve: Kardoskúti Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat, 2023

A pályázat kiírója: Móra Ferenc Közösségi Színtér, Kardoskút

Pályázati kategóriák: 1.: vers kategória; 2.: próza kategória

A pályázók köre: nyugdíjas korúak, leszázalékolt- illetve korkedvezményes nyugdíjasok

A pályamunkákat Times New Roman betűtípussal, 12- es betűmérettel gépelve, 3 példányban postai úton a pályázat kiírója címére és e-mail címére is kérjük elküldeni: muvelodesihaz@kardoskut.hu

Beküldési cím:

Móra Ferenc Közösségi Színtér
Vargáné Neller Borbála részére
5945, Kardoskút, Március 15. tér 1.  

A pályázat postára adásának határideje: 2023. április 30.

Érvényes pályázati feltételek:
– kizárólag saját, magyar nyelven íródott alkotással lehet pályázni.
– a kiírónál a korábbi években már bírált művek jelen pályázatban érvénytelennek minősülnek
– vers kategóriában legfeljebb 5 verssel lehet pályázni, melyek össz. terjedelme legfeljebb 10 db A/4-es gépelt oldal lehet.
– próza kategóriában legfeljebb 5 írásművel lehet pályázni, melyek össz. terjedelme legfeljebb 10 db A/4-es gépelt oldal.
– a fentiekből következően, egy alkotó – amennyiben mindkét kategóriában nevez –
maximum 5-5 db pályamunkát küldhet be.
– a Pályázó a pályázat beküldésével hozzájárulását adja ahhoz, hogy alkotásaiból a pályázat kiírója válogasson és egy vagy több közülük ellenszolgáltatás nélkül megjelenjen a Kardoskúti Antológia soron következő kötetében.
– a Pályázó a pályázat lebonyolítása során felvállalja a teljeskörű nyilvánosságot.

A Pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben pandémia vagy bármely vis major helyzet megköveteli, akkor a személyes megjelenés helyett az értékelést postai úton levélben küldi meg a Pályázónak.

A díjkiosztó ünnepség pontos időpontjáról 2023 augusztusában meghívót küldünk minden Pályázónak.

A pályázattal kapcsolatban egyéb információ a 06-20-291-96-88-as telefonszámon kérhető Vargáné Neller Borbálánál. 

A pályázat megjelenési időpontja: 2023. január 30.

Nemzeti Adó-és Vámhivatal tájékoztatója gépjárműadó fizetéssel kapcsolatban

Már SMS-ben is kérhet csekket, aki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az első részlet befizetési határideje 2023. március 15., a másodikáé 2023. szeptember 15.

SMS-ben a 06/30 344-43-04-es telefonszámon kérhető csekk, ha valaki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az SMS-ben a „CSEKK” szó után szóközt kell tenni, majd az adóazonosító jelet kell beírni. A „CSEKK” szó kis-és nagybetűvel is írható.

A szolgáltatást csak olyan magánszemélyek vehetik igénybe, akik pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek. Egy naptári évben, egy adóazonosító jellel legfeljebb kétszer kérhető ebben a formában csekk, amin kizárólag a 410-es adónemkódú gépjárműadó fizethető be. A benyújtott igényre a NAV két gépjárműadócsekket postáz a bejelentett lakcímre. Ez elsősorban a levelezési cím, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási hely, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhelycímre érkezik a csekk.

Bővebb információ a NAV honlapján olvasható.

Húsz maskarással űztük el a telet


További 400 fotó a fenti képre kattintva érhető el. (Fotók: VP.)

Kiszebáb égestéssel és zenés gyermekműsorral tartottuk meg a községi farsangi mulatságot a hétvégén. A nagyböjt előtti utolsó szombat délutánon a kultúrház nagytermében gyűltek össze kicsik és nagyok. Húsz gyermek is jelmezt öltött, amit az öttagú zsűri egyénileg értékelt. Minden jelmezes oklevelén egyedi jellemzés állt és jutalomként édesség is járt mellé. A kézműves asztaloknál Somlyai Irénke, Kocsis Péterné Marika és Szemenyeiné Libor Rózsika várta különféle farsangi kézműves tevékenységekkel a gyerekeket. Készíthettek kartonból bohócot, farsangi álarcot, a kisebbek színezhettek. Az udvaron zajkeltő eszközökkel és népi rigmus skandálásával igyekeztünk a jó időt becsalni miközben a kiszebábot meggyújtottuk. A gyerekeket a Csigaduó műsora szórakoztatta. A farsang nem múlhat el a versenyek nélkül, amiben Török Attila képviselő és Őzse Zoltán, a kulturális egyesület elnöke segédkezett. A vendégsereg az idén sem maradt éhen, mivel a helyi nyugdíjas klub tagjai sok finom falatot készítettek: a szendvicsek mellett szalagos fánk és csörögefánk is sült a kultúrház konyháján.

Köszönöm mindenkinek az önkéntes munkáját, amivel hozzájárultak a gyerekek farsangjához:

Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjai, Somlyai Irénke, Kocsis Péterné Marika és Szemenyeiné Libor Rózsika, Csepregi Éva, Süle Imre, Török Attila és Őzse Zoltán

Ilyen még nem volt, de lesz!


A segítők egy csoportja. Fotó: Őzse Péter

„Mi, Kardoskúton nem tudunk nyugton ülni, mindig csinálunk valami újat!” – kezdte köszöntőjét Varga Pál polgármester a február 11-én megtartott jótékonysági bálon. A bálon, amelyet három civil szervezet karolt fel közösen és bonyolított le nagy sikerrel. A Kardoskút Községért Közalapítvány – Szabóné Miklós Ildikó, Kardoskúti Motoros és Veteránjárművesek Baráti Egyesülete – Gál Mihály és a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület – Őzse Zoltán vezetésével. Ilyen még nem volt – mondták sokan, hiszen a telt házas báli rendezvény vendégeinek asztalára ezúttal svédasztalos kardoskúti disznótoros került, méghozzá bőséggel. A menü, amelyet a civil szervezetek tagjai készítettek helyben már péntek reggeltől: orja leves gazdagon – házi tésztával és zöldségekkel, toros káposzta tejföllel, hurka, kolbász, tepertő, kemencében sült – csülökkel töltött buci, farsangi fánk és kenyérlángos. A talpalávalót már nem először a Mixer zenekar szolgáltatta. A hajnalig tartó, kulturált mulatozás mellett a legfontosabb üzenete az estének a jótékonyság volt. A sorban már a harmadik bál teljes bevétele szolgálja a helyi iskola épületének felújítását, bízva a régi álom megvalósulásában: talán ismét kisdiákok ülhetnek a kardoskúti iskolapadba. A vendégek között köszönthettük mindazokat, akik saját szabad idejüket nem kímélve hétköznap, hétvégén dolgoznak a felújításon. Továbbá a nemrégiben megalakult Kardoskúti Gasztro Pálinka Egyesület tagjaiból többen is részt vettek a bálon, tombola felajánlásuk biztosan örömet szerzett a nyertesnek.
VNB


További fotók a fenti képre kattintva. (Fotók: VP, GM, RJ)

A civil szervezetek mellett több támogató is segítette a bál sikerét:

Gál Mihály és családja – Gál Gumiszervíz, Barakk Bazár
Szuperinfó Orosháza – Czédula Imre
IMCO Consulting Kft. – Pásztor Imre
Fehértó Étterem
Németh Mihály masszőr
id. Németh Mihály bőrdíszműves
Fincsi Büfé – Csáki Rita
Mindig Dekor – Őzse család
Őzse Péter – fotósarok

Nagyon köszönjük a vendégeknek, a téglajegyet és tombolát vásárlóknak, támogatóinknak, hogy ismét egy jelentős összeget, közel 1,5 millió forintot sikerült az iskola felújítására gyűjteni.

Megszakítás