Jó hangulatú tavaszi találkozó


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Péter)

Tíz nyugdíjas klub és egyesület képviseltette magát a kardoskúti Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub meghívására a járási szintű nyugdíjas találkozón.

Nagy igyekezettel készültek a helyiek a vidékről érkezett meghívottak fogadására a művelődési házban. A nagyterem díszbe borult, az asztalokon illatos gyöngyvirág csokrok sorakoztak. Az előtérben kedves szóval és fogadóitallal várták a hölgyek a százhúsz vendéget. A helyi klub részéről Vargáné Neller Borbála klubvezető köszöntötte a megjelenteket, majd örömmel vette át a szót tőle Varga Pál településvezető. Kiemelte, hogy közösségben lenni, erre időt és figyelmet fordítani fontos, még ha ebben a szép időben akár a kertészkedésnek is lehetne szentelni a szabadidőt. Mindig szívesen látjuk e nagyterem falai között mindazokat, akik a dolgos munkásévek után a jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik. Elmondta, hogy a rendezvény kapcsán elgondolkodott azon, hogy vajon a következő generációknak mennyire lesz fontos a személyes találkozás idősebb korukra, vajon hogyan és merre fog változni a világ. Varga Pál szerint rajtunk is múlik, hiszen, ha nem hagyjuk veszni az emberi kapcsolatokat és ennek értékeit, akkor jó irányba fog menni a világ.  A találkozó alkalmából ezután verses összeállítást hallgathattak meg a vendégek Kocsis Péterné és Süle Antal klubtagoktól, illetve Dóczi Lili fiatal gimnazistától. Ezután a zenéé lett a főszerep, a kulturális műsor részeként igazi táncdal fesztivál hangulatot varázsolt dalaival a művelődési ház falai közé Horváth Andi és Pintér Vili. Az ízes ebédet a helyi Fehér-tó Étterem készítette, a hatalmas finom krémes a Csizmadia Pékségből érkezett. A délután az önfeledt vidám szórakozásé volt, mindenki legnagyobb megelégedésére.

VNB

Fásítás és virágosítás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: (VNB. VP.)

Április második hetében nagy lendülettel folytattuk településünk köztereinek zöldítését. A hét elején több, mint 150 tő rózsát ültettünk el, majd a hét második felében több, mint hetven fával bővítettük a fa állományt. Önkormányzatunk saját tartalékainak terhére gömbkőriseket vásárolt és telepített a Munkácsy sorra, majd vasárnap kora reggel az Országfásítási programban elnyert 30 tő magas kőris került elültetésre.

Ezúton köszönjük meg azon segítők közreműködését, akik nem sajnáltak a vasárnapjukból egy fél órát a közösségnek áldozni és munkájukkal hozzájárultak településünk szépítéséhez.

Megszakítás