Valamit nagyon eltaláltak tegnap Kardoskúton a müv. házban. Mert azért az furcsa, (sőt,) hogy csurig telt meg a község kultúrházának nagyterme Bárdos Zsuzsa könyvbemutatóján. És mielőtt lemondóan legyintene bárki is, elárulhatom, ez a nagyterem speciel tényleg nagy terem. Őszintén bevallom, némi irigység is vegyült az ámulatomba, amikor végignéztem a tömött széksorokon, mert az orosházi múzeumnak és a kardoskúti önkormányzatnak (vagy művelődési háznak? nem szeretném megbántani a valódi ötletgazdát) sikerült annyi embert megmozgatni egy könyvbemutató alkalmából, amiről mi álmodni is csak ritkán álmodunk.
Rózsa Imréről, a kardoskúti költőről, dalköltőről szól a könyv, és erre alapozták az egész estét: Rózsa Imre 1952-ben vetett véget szomorú életének, így sokan ismerhették személyesen is. Plusz volt élőzene is nótaénekessel, ami olyan hangulatot teremtett már a szerzővel történő beszélgetés előtt, hogy Füvesi Sanyi, mint a beszélgetőtárs, és Bárdos Zsuzsa, mint főszereplő tulajdonképpen mondhattak volna bármit. Elárulhatom, ellentétben a tegnapi közönség legalább 90%-ával, engem egyáltalán nem szórakoztat a nótazene, úgyhogy amíg Labozár Antal zenekara és Fejes Sándor népdalénekes húzták a talpalávalót, alaposan átolvastam a könyvet. Nagyon érdekes, nagyon jó, és ez most komoly. Azt, hogy a könyvnek több mint fele kottamásolatokból és versekből áll össze, én nem is feltétlenül írnám a kiadvány javára, mert elvesz Bárdos Zsuzsától oldalakat. Ami meg kár, mert szenzációsan ügyesen írta meg ezt a könyvet. Nyilván a többség egy alapos Rózsa Imre életrajzot várt a már említett kottákkal és versekkel, amit meg is kapunk, de a szerző hihetetlenül alapos kitekintést is ad a századelő irodalmi hangulatáról, különös tekintettel a nótaszerzők megbecsüléséről. Számomra eddig sem volt ismeretlen Rózsa Imre életműve és életrajza, így kicsit tartottam is tőle, hogy egy ilyen elképesztően szerencsétlen sorsú emberről csak szomorú könyv születhet. De Bárdos Zsuzsa bizonyította, hogy ez nem feltétlenül van így: számtalan érdekes kultúrtörténeti vonatkozás, meg jó adag humor színesíti a Rózsa-életmű ismertetését.
A „Nótát vetett a rét hajlatán” című könyvből az összes példány elkelt, amit kihozott a múzeum, hasonló nálunk Grecsó Krisztián regényének bemutatóján történt. Mindenesetre, akinek most nem jutott, pótolhatja akár a múzeumban, akár a kardoskúti kultúrházban. maximum a dedikáltatás lesz kicsit komplikáltabb.
Forrás: Buzai Csaba, http://blog.justhvk.hu
A jó est a siker, a taps pedig az öröm…
Az idei január vége mozgalmas volt. Nem csupán azért, mert sok helyre elszólítottak (s örömmel mentem), hanem mert szokatlan volt az érdeklődés a magyar kultúra napja rendezvényei iránt. Orosházán rendezvénysorozat alakult ki, Békéscsabán kiosztották a Bárka-díjakat a Megyei Könyvtárban (azt mondta valaki, hogy a Bárka-estek történetében ezen volt a legnagyobb a közönség érdeklődése), s aztán Kardoskút: ünnepi könyvbemutató.
Azt gondoltam, hogy egy könyvbemutató nem nagy ügy. Néhányon már voltam, voltunk páran, s örültünk, hogy ennyien is vannak. De Kardoskúton valami más történt. Este hat óra előtt valamivel érkeztünk a művelődési házba. Régi idők emlékét idézte az épület, bár újult már, de azért őriz még valamit a régi kultúrház hangulatából. Persze ez is csak pénzkérdés itt is, és nem a szándéké. Úgy gondoltam, hogy valamelyik kisteremben megleszünk, akik eljönnek Bárdos Zsuzsa új (harmadik) könyvének bemutatójára. Tévedtem. A színházterembe invitáltak, illetve mutatták az utat, s biztattak, hogy verekedjük át magunkat a tömegen, mert sokan álldogáltak a terem bejárata előtt. Aztán beléptünk… Nem akartam hinni a szememnek!
Meg is kérdeztem, jó helyen járok? – Persze, persze, valahol még lesz szék is, – de már hoznak is nekünk az irodából. Aztán ismerősöket látok a színpad előtt, Ramasz Imrét, Kardoskút polgármesterét, Bárdos Zsuzsát, a könyv szerzőjét, Rózsa Zoltán múzeumigazgatót, Füvesi Sándor múzeumi munkatársat, aki az est kérdező-rendezője volt. De aztán ott elöl meglátom, hogy Orosháza is képviselteti magát, Németh Béla polgármester, Csányiné Kádár Tünde vezető tanácsos személyében, de sokan, mások is eljöttek szomszédolni, mint valaha régen volt az. Jó helyen járunk. A színpadon Labozár Antal és zenekara játszik. Magyar nótákat és Rózsa Imre dalait. Hát itt a siker titka. Rózsa Imre kardoskúti dalköltőre emlékeznek a község lakói, s azt hiszem senki nem maradt otthon, mert a terem zsúfolásig megtelt. Vannak idősek, fiatalok, akadnak, akik ismerték még Rózsa Imrét, mások csak hallottak róla. Bárdos Zsuzsa Rózsa Imre pusztai dalköltőről írt könyvet, Nótát vetett a rét hajlatán címmel. A közel 200 oldalas könyv egy tragikus sorsú embernek, a puszta dalosának állít emléket, aki a két világháború között az egész Magyarországon ismert volt, nótáit kiadták, énekelték. Aztán jött egy hihetetlenül kegyetlen korszak 1948 után. Erőszakolták, hogy az új hatalmat dicsőítő verseket írjon, aztán az államvédelmisek elvitték, verseiből lefoglaltak néhányat. Hazaengedték, de soha nem beszélt arról, mit kérdeztek tőle. 1952 májusában ismét berendelték, de ő kihasználta, hogy felesége nincs otthon, véget vetett életének. Született 1901-ben, meghalt 1952-ben. Bárdos Zsuzsa könyve Rózsa Imre alkotói útját mutatja be. A könyv két nagy részre tagolható. Az első 90 oldal a Rózsa családról, a pusztáról, az otthonteremtésről, a dalköltőről, a tragikus végről szól. Ennek a résznek különösen értékes része a Vázlatosan a magyar nótáról című fejezet. A könyv második fele Rózsa Imre nótáit, verseit adja közre. A kötet záró írási; Juhász Nagy Vilmos, (az ártalmatlanul meghurcolt és bebörtönzött paraszt-polgár, a művelt gazdálkodó) leányának, Paulovics Józsefnének a késői búcsúja, hiszen az ő keresztapja volt Rózsa Imre. A kötet írójának választékos nyelvhasználata ritka érték a mai világban, mondatainak gördülékenysége, pedig olvasmányossá teszi a könyvet. Bizony a mintegy 250 érdeklődő előtti könyvbemutató siker, a sok taps, pedig mindenkinek öröm.
Fülöp Béla
