Október utolsó napján benépesült a művelődési ház klubszobája. A község apraja-nagyja egyaránt cipekedett, s hamar összegyűlt a rengeteg tök, amiből ki-ki saját fantáziája szerint tökmécseseket készíthetett. A faragás megkezdése előtt megismerkedtünk a Halloween kialakulásának történeti hagyományaival. Több nép hagyományának keveredéséből alakult ki a mára már Magyarországon is népszerűvé vált őszi ünnep. A hiedelem szerint a kelta újév (november 1.) megünneplésének előestéjén a napisten összehívta az élőket és a holtakat, akik különböző formákban érkeztek: a rossz lelkek állati alakot öltöttek, leggyakrabban a macska külsejét öltötték fel magukra. A kelta papok a hegytetőn gyülekezve tüzet gyújtottak és kezdetét vette a körtánc, mialatt állatáldozatokat mutattak be. Reggel e tűz parazsából mindenki hazavihetett, hogy a gonosz lelkek távol maradjanak az otthonuktól. November 1-én az emberek állatok bőrébe bújva három napos mulatozást tartottak. Ilyen volt az első Haloween ünnep. Hazánkba az Egyesült Államokból került át az ünnep, s a szokások közül a töklámpás készítése maradt fent, amit a gyerekek és felnőttek egyaránt előszeretettel készítettek.
Andrékóné Katika néni útmutatásai alapján nagyon változatos mécseseket faragtunk, s több kategóriában is hirdettünk győzteseket. Mindenki édességgel, emléklappal és természetesen a saját Halloweenes tökmécsesével térhetett haza. Jó hangulatú estét töltöttünk együtt!