Két hét tartalmas kikapcsolódás – Erzsébet tábor 2022.

További 350 fotó ITT tekinthető meg…

Harmadik alkalommal pályáztunk sikeresen az Erzsébet Napközi táborra, amelyben az idén több mint harminc általános iskolás korú gyermek vett részt a két hét alatt.

Segítőim közül Török Attilával 2009 óta táboroztatunk, a nagyobb létszám kapcsán a pályázat lehetőséget adott arra, hogy még egy fő pedagógus bekapcsolódjon, Papp Eszter személyében.

Az első hét kezdete az ismerkedéssel telt, bár többnyire mindenki ismer már mindenkit itt a faluban. A nagy meleg miatt – főként az első héten – benti foglalatosságokkal töltöttük el napjainkat. Az óriás trambulin mindvégig jó szolgálatot tett az élénk, nyüzsgő gyermeksereg örömére. Az Erzsébet program által megszabott tábori tematikák alapján – sport és egészséges életmódra nevelés, környezettudatosság, kulturális örökségeink és hagyományőrzés, kézművesség, önismeret, közösségépítés, kompetenciafejlesztés illetve kirándulásszervezéssel valósítottuk meg a programjainkat és foglalkozásainkat. Az egészséges életmódra nevelés kapcsán közösen egészségtálat készítettünk, egy délelőttön át lovagoltunk a Gepárd Lovasiskola tagjaival, ellátogattunk a szegedi Crazy Jumping parkba, ahol a felesleges energiák mellett a kalóriákat is égetni lehetett. Ugyanígy a kisebbek-nagyobbak többségénél a víztoronynál megépített kötélpályán való végighaladás igazi kihívásnak bizonyult. A gyerekek – főként a nagyobbak – szerették mindkét kedd délelőtti önismereti csoportfoglalkozásainkat Nemesvári Adrienn-nel, aki szakemberként játékosan vonta be a gyerekeket a beszélgetésekbe. Szó esett a társas kapcsolatokról, a barátságokról. Az első héten Csotó-Nagy Istvánné Klárika néni fogadott bennünket az egykori Klebelsberg iskola, az ún. Aranyadhalmi iskolánál. Végigvezetett bennünket az épület helyiségein, beszélt a mindennapi iskolai életről, ami ezen falak között zajlott. A gyerekek kérdezgettek tőle, Klárika néni örömmel válaszolt a kérdéseikre. Házigazdánkat láthatóan jóleső érzés töltötte el a gyermekzsivaj hallatán. A másik közeli egykori iskolához kerékpárral ellátogattunk el, ami most már Prozlik Csabáék otthona. A házigadánk a tavalyi látogatásunk után most is szeretettel várt bennünket. Az egykori iskolaépületben kialakított családi otthonuk környezetében számos kisállatnak – mókusok, mosómaci, emu, törpemalac, papagájok, stb, – a gazdái. Mindig nagy élmény a gyerekekkel megtekinteni a kisállatokat. A táborban, hogy még közelebb kerüljünk az állatokhoz, s a gondozásukról és befogadásukról is halljunk, eljött a gyerekekhez az Orosházi Kutyakiképző Iskola vezetője Demkó Attila és a Viharsarki Állatőrség Alapítványtól Kovács Krisztina. Dönci, a németjuhász nagy sikert aratott, aki gazdája parancsszavait ügyesen teljesítette. A kisállatokhoz, de az újrahasznosításhoz is nagyban kapcsolódott egy délutáni kis technikai foglalkozásunk, ahol Török Attila segítségével a kisállatok – például sünik, cicák – illetve kismadarak számára PET-palackokból kültéri itatókat készítettünk és helyeztünk el a kultúrház környékén és a parkban. Kézügyességünket mindkét héten egy-egy foglalkozás keretében fejlesztettük a helyi kreatív kör felnőtt tagjainak – Kocsisné Marika, Somlyai Irénke és Szemenyeiné Rózsika – segítségével. Közösen fa- és konzerves dobozokat díszítettünk dekopázs technikával, gyöngyfűzéssel is különböző ékszereket lehetett készíteni, illetve fa táblácskából névtáblát festettek velük a gyerekek. Az újrahasznosításhoz és a kézügyességhez igen szervesen kapcsolódott a papírmerítés technikájának ellesése, amelyre Bonyhádi Enikő tanította meg a gyerekeket a Békés Megyei Könyvtár jóvoltából.  Szintén a könyvtár segítségével járt a gyerekeknél társasjátékozni Kneifel Edit és segítője, Andika óvó néni. Kirándulni is voltunk mindkét pénteki napon. Először Csongrád-Bokroson a Western faluban, ahol a seriff és seriffné fogadta csoportunkat. Játékos feladványok, játékos állomások várták a gyerekeket, majd ebéd után egy vicces előadáson is kacaghattak a gyerekek. Hazafelé megálltunk egy jó fagyira Szentetornyán, a Ficsor cukrászdánál. A finom falatoknál maradva az idén sem maradt el a kedvelt kenyérlángos sütés, a palacsintaparty Attila és Eszter jóvoltából. A meggyespite és a gyümölcsös pohárkrém is fincsi lett, mert közösen készítettük. Utolsó napunkon Szegedre kirándultunk, ahol a már említett trambulin parkban izzadtak meg jól a gyerekek – nem csupán a hőség miatt. Ebédre az általam beígért lebbencsleves spenót főzelék tükörtojással következett volna, ám a kirándulós napunkat általában a gyerekek kedvéhez igazítjuk. Ezért eltekintve az egészséges ételektől, az egyik ismert gyorsétterembe vezetett gyalogutunk. Onnan nagyon igyekeznünk kellett tovább, ám a gyerekek előtt rejtély volt, hova szaporázzuk lépteinket. A kora délutáni mozizást új programelemként szerepelt a tábori életben, igazi örömet okozott nekik. Ilyen élmények után tértünk vissza a mi kis falukba, Kardoskútra.

VNB

Hősök, akik bátrak és hazafiak voltak


További fotókért kérem kattintson a fenti képre.

Haza, hit, hűség – mind mind jellemző kifejezések a Hősök napi megemlékezések idején. Kardoskúton is ünnepséget tartottak május utolsó vasárnap délutánján a történelmi egyházak és az önkormányzat szervezésében a templomkertben és a világháborús emlékműveknél.

Az ökumenikus istentiszteleten Laczki János evangélikus lelkész és Tracsek Oszkár római katolikus plébános szolgált, majd az orosházi Székács iskola diákjainak verses-énekes összeállítása idézte fel a dicső katonák emlékét. Az Orosházi Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze, Ördög Endre ünnepi beszédében kifejtette, hogy senki sem születik hősnek, hanem azzá kell válni. A haza, a hűség, a hit és a szeretet kell végig kísérje az ember életét. A katonák minden korban példát mutattak életükkel az utánuk jövőknek. A koszorúzási ünnepségen az önkormányzat és az egyházak mellett a helyi civil egyesületek vezetői, illetve Barna Imre László, Kardoskút díszpolgára  is virágokat, koszorúkat helyeztek el a templomkertben és a temetőkben. A szeretetvendégség során a résztvevők kellemes baráti beszélgetéssel zárták a megemlékezést.

VNB

Gyermekmosoly kint és bent

További fotókért kérem kattintson a fenti képre.

Rendhagyó gyermeknap volt az idei, hála Istennek, az eső sem riasztotta vissza az érdeklődő családokat a programoktól.

A Gyermeknaphoz illően különleges kiállítás megnyitásával indult a program, ahol közel száz régi porcelánbabát mutat be két kardoskúti gyűjtő, Nagyné Szöllősi Teréz és Geiszt Józsefné. A megnyitón elhangzott, hogy a gyermeknapon a korábbi években nem nyitottak kiállítást, ám most nem kisebb apropója volt, mint a leendő helyi iskoláskorú gyermekek helybeli oktatásáért támogatást gyűjteni. A gondolat Nagyné Terikétől származik, aki a település közismert személyisége, a Kardoskút Községért cím birtokosa. Kiállítótársával együtt ő is a helyi iskolaépület felújításának ügye mellé állt. „A babakiállítás jó alkalom arra, hogy megmutassuk községünk kincseit, az itt élők jó szándékú segítőkészségét és örömet vigyünk el mindazok szívébe, akik megtekintik, amely az iskolaidő végéhez igazítva alkalmat adhat osztályok, gyermekcsoportok számára kirándulásra” – hangzott el a megnyitón.

Az idei Gyermeknap kint is és bent is a közösségi színtérben is zajlott. A délutáni forgatagot kutyaugatás és gazdáik vezényszava törte meg, hiszen vendégül láttuk az orosházi Kutyaiskola tagjait. Több mint tíz különböző kutya mutatta meg ügyességét, a gazdik rátermettségét, akiknek ezúton is megköszönjük a gyerekeknek szerzett örömteli perceket. A gyermekműsor már a nagyterem színpadán zajlott, ahol a Léghajó színház környezettudatosságra nevelő interaktív előadásába kapcsolódhatta be a gyerekek. Az arcfestés, hajfonás, ugrálás és a sok kis versenyfeladat is a nap része volt, csakúgy, mint a kedvenc mozgásforma, a lovaglás. Hegedűs Titanilla két lován kicsik és nagyok is lovagolhattak. A múlt évek kihagyott gyereknapjai után végre ismét együtt kacagott, ugrált sok-sok kardoskúti gyerek, kezükben fagyival és vattacukorral, a helyi önkormányzat és a Kardoskút Községért Közalapítvány jóvoltából, vidám, mókás napot szerezve számukra.

VNB

Két év kihagyás után ismét csatlakoztunk a Kihívás Napi programhoz


További fotókért kérem kattintson a fenti képre.

Két év szünet után ismételten programokkal, mozgásos lehetőségekkel vártuk az érdeklődőket az idei Kihívás napja sportnapon, Kardoskúton.

A délelőttöt a reggeli, frissítő közös torna indította, ahol Novák István testnevelő-edző és Abonyi Anikó crossfit magyar bajnok vezette fel a gyakorlatokat, a mintegy ötven résztvevő számára. Az ovisok, a hivatali dolgozók a helybéli érdeklődőkkel együtt örömmel mozogtak. Ezután egyénileg lehetett az edzőteremben erőnlétet növelni, a gyerekeknek hulahopp karikázni, labdázni, pingpongozni, csocsózni és még sok minden mást kipróbálni. Az igazi közösségi élet az iskolaidő után, a kora délutáni időszakban indult meg. A KIA tolóverseny most sem maradhatott el a tér körül, csakúgy, mint a közös falukerékpározás, a söprűs boszorkányfutás, a gyerekeknek a különböző kis sportversenyek, az OVImpia. Évek óta a legnépszerűbb programelem a községben a Falu legerősebb embere verseny, ahol két kategóriában indultak versenyzők. Külön öröm volt a szervezők számára, hogy az utánpótlás junior kategóriában hat kisgyermek indult, mint ahogy ott elhangzott, ők a jövő reménységei. A felnőttek között két régi és két új nevezőt köszönthettünk. A címvédő Jankó Norbi ismételten sikert aratott. A vidám, jó hangulatú versenyt Süle Imre vezette le, a programrészt a Gál Gumiszerviz is támogatta. A sportnap a Mixer duó utcabáljával zárult, amelyen sajnos már kevesebben maradtak, mert a közelgő vihar miatt többen inkább hazafelé vették az irányt. Köszönöm minden segítőnek, önkéntesnek a nap lebonyolításához nyújtott segítségét: az Egészségház munkatársainak a szűrővizsgálatok elvégzését, Kocsis Péter képviselőnek és feleségének, Marikának és Gőghné Rozikának az ételkészítést, a nyugdíjas klub tagjainak a kiszolgálásban nyújtott segítségét. A sportnap díjazását és a résztvevőknek járó finom húsos káposzta vacsorát Kardoskút Község Önkormányzata támogatta.

Végezetül örömhírt adhatunk arról is, hogy a benevezett kistelepülések között – kategóriánkban – a 3. helyezést értük el.

VNB

Húsvétvárás az Oncsa házban


További fotókért kérem kattintson a fenti fotóra. (Fotók és cikk: VNB)

Szép hagyomány községünkben, hogy az ünnepet megelőzi egy közösségi program a helytörténeti gyűjteményünk udvarán. Az idei évben tavaszias hangulatban, a napsugarak melengető fényében tudtunk összegyűlni. A délután folyamán sok kis apró kéz díszítette a mézeskalácsot, tojást írókáztak és a gyerekeknek szóló versenyfeladatok sem maradtak el eközben. Jó volt nézni, hogy a felnőttek is bekapcsolódtak a gyerekek játékába, a közös tevékenységekbe. A hagyományos húsvéti locsolkodást egy kicsit előrébb hoztuk, mert a vállalkozó kedvű kisfiúk és férfiak locsolkodó versekkel kedveskedtek a lányoknak, asszonyoknak. A program végén kisorsoltuk a húsvéti tojásfa felhívásra beküldött pályázók között az ajándékcsomagokat, amit a házigazda Bodrogi József és családja és az önkormányzat ajánlott fel számukra.

Húsvéti tojásfa díszítésre jelentkezett helyi lakosaink: Csongrádi Anita, Kincses Istvánné, Dénes Dávidné, Szűcs Károlyné, Somlyai Irénke

Örömmel töltött el bennünket, szervezőket a vidám gyermekzsivaj és az a jó érzés, hogy végre megkötöttségek nélkül tölthettük el kicsikkel-nagyokkal ezt a délutánt.

 

Okos Önkormányzat

Kedves kardoskúti Lakosok!
Örömmel számolhatok be róla, hogy a tesztelési időszak végeztével Kardoskúton is elérhető az OKOS ÖNKORMÁNYZAT applikáció, okostelefonokra.
Töltse le INGYENESEN a telefonjára és a legfontosabb hírek azonnal eljutnak Önhöz!
– ingyenesen letölthető
– egyszerűen használható
– azonnali információ
– reklámmentes
OKOS Önkormányzat Applikáció, kéznél van az információ!
Keresse az OKOS Önkormányzat alkalmazást telefonján a GOOGLE PLAY áruházban, vagy az APP STORE-ban és jelölje be Kardoskút nevét.
Telepítésben a művelődési házban segítünk!

Felkerült az i-re a pont.


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: KA és VNB)

Kardoskút számára jeles nap 2022. március 29. Az elmúlt két évben, a Magyar Falu Programnak köszönhetően, a község kiemelkedő eredményt ért el a térségben az elnyert források tekintetében. Magyarország hét természeti csodáinak egyikeként és Békés megye gyöngyszemeként számontartott település komoly fejlődési lehetőséghez jutott: nyolc pályázati célra több mint 100 millió forint forrást nyert, hogy az ott élők komfortérzetét, a település élhetőségét növelni tudják. A projektek túlnyomó többsége elkészült, melyeket kedden adtak át.

A BEOL.HU (CS.I.) cikke IDE kattintva olvasható el.
A HIR6 cikke (Lipták Judit) IDE kattintva olvasható el.

Ünnepi megemlékezés: szabadon, a szabadban


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Kasza Hajnalka)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulóján fiatalok és idősebbek együtt emlékeztek a település központjában, a Március 15-e téren. Az emlékmű előtt elsőként a helyi ifjúság műsorát hallgatták meg az emlékezők, amelyet a Kardoskút Községért címmel kitüntetett Nagyné Szöllősi Teréz ünnepi beszéde követett. A községi megemlékezésen a résztvevők koszorúzással és mécsesek elhelyezésével tisztelegtek a hősök és áldozatok emléke előtt. További részleteket a Kardoskúti Hírmondó következő számában olvashatnak.

VNB

Álláslehetőség: kirendeltség-vezető (jegyzői megbízott)

A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Kardoskúti Kirendeltség kirendeltség-vezető (jegyzői megbízott) munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű GYES-GYED-en lévő helyettesítése –ig tartó közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre,
GYES-GYED-en lévő helyettesítése-ig szól.

A munkavégzés helye:
Békés megye, 5945 Kardoskút, Március 15. tér 3.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Kardoskúti Kirendeltségének a vezetése. A jegyző hatáskörébe utalt államigazgatási hatósági és egyéb hatósági ügyek.

Az irányítása alá tartozó személyek száma: 2

BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT.

Megszakítás