Nyitott kapuk az óvodában


A hangszerbemutató további fotóiért kérem kattintson a fenti képre.
(fotók: óvoda)

A közelmúltban két nyilvános eseményen vehettek részt az érdeklődők a Kardoskúti Napköziotthonos Óvodában.

Hangszerbemutató sorozatunkban most a citerával ismerkedtek kicsik és nagyok. A muzsika hangjai egyik óvodásunk nagypapája, Kollár Gábor keze alól szálltak föl, aki Bajáról jött el a kedvünkért. A jól ismert és a kívánságra eljátszott népdalokat, nótákat vidám énekkel kísérték a jelenlévők.

Kézműves foglalkozásaink keretében, nagy érdeklődés mellett, Kürtiné Rácz Anikó óvodapedagógus a papírfonás rejtelmeibe vezette be az egybegyűlteket, megismertetve az alapokkal a saját kezű alkotások kedvelőit.
P.É.


A papírfonás további fotóiért kérem kattintson a fenti képre.
(fotók: óvoda)

Kitüntették a polgárőr egyesületünk vezetőjét

Évet értékeltek a Békés megyei polgárőrök április 6-án. Békési város Polgármesteri Hivatalának zsúfolásig megtelt dísztermében megtartott eseményen kiderült, a polgárőrök kiemelkedően jól dolgoztak 2018-ban, és ezzel nagyban hozzájárultak az ország kiegyensúlyozott közbiztonságához. Közgyűlésen a küldöttek mellett jelen voltak az Országos Polgárőr Szövetség és az együttműködő szervek képviselői is.
A rendezvény végén elismerések átadására került sor. dr. Túrós Andrástól, dr. Polyák Zsolttól és Gyarmati Sándortól vehette át Török Attila a Kardoskúti Polgárőr Egyesület vezetője a Polgárőr Érdemkereszt  Bronz fokozatát, illetve a rendezvényt követően két kerékpárt is átvehetett a tagság részére, mellyel még gazdaságosabban oldható meg a település területére szervezett járőrözés.
Forrás: bekesmatrix

Közlemény

Tisztelt Kardoskúti Polgárok!

Hat és fél év alatt rengeteget változott a világ, magam is sokat változtam. Úgy gondolom, helyes döntés volt, hogy annak idején indultam a polgármester választáson. Most más döntést kellett hoznom, főként az életem legfontosabb és legdrágább értelmét jelentő családomért, 2019. április 30. napjával lemondok polgármesteri tisztségemről. A jelenlegi szerencsés családi állapot egészséges folytatása érdekében visszatérek a szakmai pályára. Nagyon örülök annak, hogy az önkormányzat kifejezetten jó pénzügyi helyzetben van, erős tartalékkal indult meg az év, és emellett jelentős fejlesztések is megvalósulnak. Az elmúlt időszakot akkor fogom sikeresnek tudni, ha a folytatás is sikeres lesz. Megnyugtató, hogy a ciklus hátralévő hónapjaiban felelősségteljes önkormányzati képviselők és jól felkészült, gyakorlatias alpolgármester vezetik tovább az önkormányzatot. Tudom, hogy mindnyájunknak meg kell becsülni azokat, akik tiszta célokkal vállalják Kardoskút képviseletét és önkormányzati feladatait. Köszönöm a hivatali és önkormányzati munkatársak, valamint a képviselő testület munkáját, köszönöm a bizalmat. Jó egészséget kívánok!

Kardoskút, 2019. 04. 24.

Lengyel György                                                                                                              polgármester

Húsvétvárás az Oncsa háznál


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: NB, VP.)

Nagycsütörtök délutánján, a tavaszi szünet első napján megtartottuk a hagyományos húsvétváró programunkat. Az újdonság most az volt, hogy a programnak az idén először szolgált helyszínéül az Oncsa ház. A szervező Bodrogi József és családja illetve a művelődési ház gondolata jónak bizonyult, hiszen szép és autentikus környezetben lehettünk. A délután folyamán volt mézeskalács díszítés, írókázás, tudásunkat húsvéti totó segítségével is bővítettük. A családi-baráti körben elmondott locsolkodó versekért piros tojás járt a fiúknak-férfiaknak. A gyerekeknek ügyességi versenyben szurkolhattunk a helytörténeti kiállítás udvarán. A nap végén felaggattunk a település megalakulásához kapcsolódva 69 színes tojást az Oncsa ház udvarán lévő mályva bokorra, amelyet évről évre gyarapítani fogunk. A húsvétváró program kapcsán a szervezők községi szinten meghirdettek húsvéti tojásfa díszítő illetve asztalidísz készítő versenyt. Az emléklapok és jutalmak átadásával gratuláltunk minden nevezőnek szép munkáikhoz. Bízunk benne, hogy a tojásfa állítással újra fel tudjuk eleveníteni a régi hagyományt községünkben is.
VNB

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!

Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál

Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.

Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.

Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.

Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.

A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu
weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.

Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.

A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.

A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.

Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.

Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.

Az Önkormányzati Hivatali Portál az https://e-onkormanyzat.gov.hu
weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.

12 órás vetélkedéssel zárult az emlékverseny


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Egész napos játéknak adott otthont a művelődési ház nagyterme az idei Lantos György Emlékverseny utolsó versenynapján, ahol a biliárd sportágban mérték össze technikai tudásukat a játékosok. A szervezők örültek a rekordszámú nevezésnek, hiszen öt település húsz játékosa biliárdozott.

A helyiek igen szép létszámmal vettek részt a játékban, szám szerint kilencen képviselték községünket. A népszerű sportág három asztalon zajlott, a körmérkőzések során kialakult eredmény szerint a középdöntőbe minden csoport első két legjobbja került be.  Az újabb sorsolás után a hat legjobb játékos egyenes kieséses rendszerben mérkőzött meg egymással, amelynek alapján a dobogós helyek kialakultak. A 4. helyért a középdöntő vesztesei játszhattak. Az estébe nyúló verseny végeredménye az alábbi:

1.,  Csordás Sándor (Mezőhegyes)
2.,  Szük Tibor (Kardoskút)
3.,  Dunai Attila (Kardoskút)
4.,  Evanics Mihály (Csorvás)

A XXII. Lantos György Emlékverseny zárásaként minden játékos nevében megköszönjük Kardoskút Község Önkormányzatának a sportversenyekhez nyújtott anyagi támogatását.

Kardoskútra ért a Megyefutás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A hatodik megyefutás április 1-jén a békéscsabai főtérről indult. A mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet Tóth László futónagykövet. Tizenhárom nap alatt több mint 700 kilométert tesz meg a sportoló. Április 11-én Kardoskúton Lengyel György polgármester várta a futónagykövetet és látta el Kardoskút pecsétjével az érintett településeket ábrázoló térképét.

Vasárnap Fortuna kegyeire bízták magukat a versenyzők


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az emlékverseny negyedik napján az ultiversenyre került a sor, ahol hat település tizenkét játékosa ült asztalhoz. Fortuna közbenjárása mellett ügyességük és taktikai tudásuk volt a döntő tényező a lapok forgásában.

A több mint hat órán keresztül zajló játéknapon az alábbi végeredmény született:

1.,  Bereczky András (Orosháza)
2., Opauszki János (Békéscsaba)
3., Héjja Péter (Orosháza)

Tizenegy település 33 versenyzője


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Perendy Nóra)

Pető Attila versenyen készült fotói IDE kattintva érhetőek el.

Tizenegy település 33 asztaliteniszező versenyzője mérkőzött meg egymással az idei Lantos György Emlékverseny harmadik versenynapján. Régóta vártunk már arra, hogy a nemek tekintetében hasonló arányban játszanak egyéniben a versenyzők, mely most így szerencsésen alakult. A sportszerű, emlékversenyhez méltó játékot a végegyházi Bognár István vezette Pető Attila segédletével, amelyet ezúton is köszönünk nekik.

A versenynap végeredményei:

Női egyéni kategória:

1.,  Rédei Erika (Elek)
2., Katona Mátyásné (Árpádhalom)
3., Leiszt Erika (Elek)
3., Kasza Anett (Árpádhalom)

Férfi egyéni kategória:

1.,  Lengyel László (Gerendás)
2., Veres Szilárd (Mezőhegyes)
3., Nyári László (Orosháza)
3., Ribovics János (Végegyháza)

Páros verseny:
1., Dimák Béla (Orosháza) – Lengyel László (Gerendás)
2., Katona Mátyásné – Kasza Anett (Árpádhalom)
3., Ribovics János – Ribovics Jánosné (Végegyháza)
3., Kotroczó Ferenc – Leiszt Erika (Elek)

Résztvevő települések:

Orosháza, Tótkomlós, Végegyháza, Elek, Gerendás, Mezőhegyes, Árpádhalom, Nagyszénás, Békéscsaba, Szarvas, Kardoskút

Ez a Kardoskútiak napja volt


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.

Három település játékosai mérték össze taktikai tudásukat a Lantos György Emlékverseny malomjátékában. A felnőttekkel együtt játszottak az ifisek is, akiket az összesítés alapján külön jutalmaztunk. A várva várt mérkőzéseket kellő izgalom kísérte, hiszen volt, aki a korábbi versenyek alapján revanssal készült. Néhány játszma meglepetés eredménnyel is zárult.

A végeredmény a következőképpen alakult:

Felnőtt kategória:

1.,  Németh Nándor (Kardoskút) – 7,5 pont
2.,  id. Kincses István (Kardoskút) – 6 pont
3.,  Blaskovics Ferenc (Árpádhalom Óváros) – 5,5 pont

Ifjúsági kategória:

1.,  Papp Enikő Jázmin (Nagybánhegyes) – 4,5 pont
2 ., Rajki Márk (Kardoskút) – 3,5 pont

A sakkozók nyitották a XXII. Lantos György Emlékversenyt


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Tizenkét település harminc sakkozójának nyitó lépéseivel vette kezdetét az idei Lantos György Emlékverseny.

A nap reggelén Vargáné Neller Borbála köszöntötte a verseny résztvevőit, akik közül többen visszatérő játékosok, ám most is köszönthettünk új résztvevőket is. A helyi színekben a szervező Héjja Bálint és id. Kincses István nevezett be a 9 mérkőzésből álló, svájci rendszerben zajló versenybe. A sportszerű játékot Bacsur Imre és Horváth Antal vezette. A program végén az emlékverseny névadójának, a néhai iskolaigazgató sírhelyének meglátogatására került sor. A családot Dr. Csúcs Áron képviselte, akivel Lengyel György polgármester és a sporttársak közösen koszorúztak.

A verseny legidősebb vidéki résztvevőjeként Oskó Lajos (1931.), a legfiatalabb eredményes versenyzőjeként a 13 éves Kocmar Dániel vette át a különdíjakat.

Résztvevő települések: Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes, Végegyháza, Tótkomlós, Árpádhalom, Eperjes, Békés, Mezőhegyes (2 fő), Kardoskút (2 fő), Pusztaföldvár, Pusztaszer (4 fő), Orosháza (11fő)

A versenynap végeredménye az alábbi:

Vidéki versenyzők:

1., Kunos Zoltán (Orosháza) – 8 pont
2., Sáfrán István (Tótkomlós) – 7,5 pont
3., Gyugyi Péter (Pusztaszer) – 7 pont
4., Kulcsár József (Mezőhegyes) – 6,5 pont
5., Kiss Ferenc (Orosháza) – 5,5 pont
6., Kócsó Mihály (Tótkomlós) – 5,5 pont

Helyi versenyzők:

1., Héjja Bálint (Kardoskút) – 5,5 pont
2., id. Kincses István (Kardoskút) – 4,5 pont


Méltó emlékezés a márciusi ifjakra


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: PN, VP)

A történelmi eseményeket és a mai kor emberéhez intézett költői kérdésekkel szólt hallgatóságához az idei március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a megemlékezés szónoka, Őzse Zoltán, a helyi kulturális egyesület elnöke.

A művelődési házban tartott ünnepséget a helyi óvodások egy kisebb csoportja verssel és énekkel nyitotta meg, amelyet Őzse Zoltán ünnepi gondolatai folytattak. Beszédét irodalmi részletekkel színesítette, s utalt a 171 évvel ezelőtt élt ifjak hitére és lelkesedésére, amellyel a vágyott szabadság kivívásáért küzdöttek.

Ezután a művelődési ház nagytermének falai között felfokozott hangulatban, ám áhítatos csend közepette szólalt meg a hallgatóság sorai előtt Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas színművész. Irodalmi műsorát érezhetően meglepetten fogadta a közönség. A márciusi ifjakat idézte meg versekkel és énekekkel, közben a hallgatóság között lépdelve kontaktusba kerültünk vele és irodalmi idézeteinek mondanivalójával. Az összeállításban Dózsa György alakja is megjelent, akit Petőfiék példaképül állítottak a forradalom és szabadságharc idején. Bartus Gyula színművész méltán megérdemelte színvonalas előadásával a vastapsot.

Az ünnepi megemlékezés fáklyás menettel folytatódott, s közös koszorúzással zárult a Március 15-e téren lévő Hősök emlékművénél.

VNB

Saját készítésű ajándék

E gyönyörű ajándékot, saját kezűleg, faalapra, égetéses technikával elkészített képet Juhász Csabáné Gyöngyi édesanya készítette óvodánknak, mely azóta a természet sarok dísze. Megtiszteltetés számunkra! Köszönjük szépen!

P.É.

Megszakítás