Parlagfüves pályázat

Fotó: VP.

Az ÁNTSZ Orosházi, Szarvasi Kistérségi Intézete, valamint a Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület 3 település 3 korosztályának hirdetett alkotói pályázatot.

A pályázaton Tótkomlós, Békéssámson és Kardoskút általános iskolásai (alsó- és felsős kategóriában) illetve felnőtt lakossága vehetett részt. A pályázati felhívást 3 fő témában írták ki:

1., A parlagfű bemutatása, ennek természetromboló és egészséget károsító hatásai

2., Élőhelyek veszélyeztetettsége: víz-, föld-, levegőszennyezések és következményeik bemutatása

3., A Száraz-ér mente természeti és épített értékei, táj, élővilág bemutatása

Mindezen témákban rajzokat, fotókat, írásos ismertetőket vártak a pályáztatók technikai megkötések nélkül.

A másik két településről sok alkotás érkezett be bírálatra. Kardoskútról hatan pályáztunk. Írásos ismertetőt 3-an készítettünk, Kiss Renáta, Őzse Richárd és jómagam a szabadidő kör fiataljai nevében. Rajz kategóriában Őzse Péter és Németh Nándor közösen pályázott, illetve Kiss Zsuzsa egyénileg. Munkáinkat megdicsérték a díjkiosztó ünnepségen, amelyet 2009. szeptember 15-én tartottak a Tótkomlósi Városi Könyvtárban. Nagyon szép könyvjutalmakat vehettünk át Papp Emmától az ÁNTSZ szarvasi főmunkatársától és Gyivicsány Andrástól, a Száraz-ér Társaság elnökétől. Az eredményeinkre büszkék vagyunk: rajzaink két kategóriában I. helyezettek lettek, Kiss Renáta parlagfüvet bemutató munkáját könyvvel jutalmazták. Remélem a fiatalok munkáikkal elgondolkodásra késztették nem csak társaikat, hanem saját magukat is, hogy mennyire fontos a környezetünkre való odafigyelés. A többi település népesebb gyermeksereggel képviseltette magát a pályázaton, de mi kistelepülésként is megmutattuk lehet közösen alkotni és gondolkodni. A munkákból kiállítás is nyílt, ezen a héten megtekinthető Tótkomlóson a könyvtárban.

Szegedre kirándultunk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Szeptember második szombatján ismét útnak indult a község egy csoportja. A jó idő kedvezett közös kirándulásunkhoz. Úti célunk Szeged város volt, ahol néhány érdekességet tekintettük meg. Délelőtt a Füvészkertben jártunk, majd délidőben betértünk a Tisza parton lévő Kiskőrössy Halászcsárdába, ahol megebédeltünk. Ezután a belvárosban megcsodáltuk a Fogadalmi Templomot. Sajnos az időnkből és az erőnkből nem futotta arra is, hogy a templom felső toronyszintjére is felmenjünk a csigalépcsőkön, amire szíves invitálást kaptunk az idegenvezetőnktől. Onnan pedig szép kilátás tárulhatott volna elénk: azt mondják tiszta idő esetén egészen Vásárhelyig is el lehet látni. A délután java részét a Vadasparkban töltöttük el.  Nagy élmény volt mindannyiunknak a különféle kisebb-nagyobb vadállat, amiket egészen közelről megtekinthettünk. A közelgő eső szelét érezve és az ég morajlása miatt szaporáztuk lépteinket a buszhoz. Hazafelé tartva – közkívánatra – a Virág Cukrászda sem maradhatott ki a programból. Ezzel lett teljes ez a szép őszköszöntő szombati napunk.

Szalonnasütés

A hűvös idő beállta előtt közös nyárvégi szalonnasütésre invitáltuk a község lakóit a művelődési ház udvarába. A sütnivalónk mellett a beszélgetés is jóízűre sikeredett, így szívesen várjuk majd a folytatást egy újabb szabad péntek este eltöltésére. A törzstagok most sem hiányozhattak, s örömünkre Lonci is és Attiláék is csatlakoztak hozzánk.

Évnyitó

2009. szeptember 1-én Magyarországon az általános iskolákban 775 820 tanuló kezdi meg a tanévet. Kardoskúton ebből 8 osztályban összesen 49 diák. Az évnyitón a tanulók megtudhatták, hogy melyik osztálynak ki lesz az osztályfőnöke illetve új pedagógusokkal is megismerkednek ez évtől. Az ünnepséget követően az elsősök – immáron hagyományosan – elültették az osztály fáját, amely velük együtt fog felnőni ha gondozzák.

Hanganyag:

Pusztainé Szabó Margit főigazgató asszony
Verasztó József tagintézmény igazgató
Lunczner Petra és Márki Zalán: Elsős mondóka

 

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről.

 Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor települési képviselők.
Gub András képviselő igazoltan hiányzik.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pusztainé Szabó Margit főigazgató, Verasztó József tagintézmény igazgató, Molnár Sándorné volt óvodavezető, Kürtiné Rácz Anikó újonnan kinevezett óvodavezető, Pappné Neller Borbála intézményvezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető, Tóth Józsefné főelőadó és Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Ismerteti a meghirdetett napirendi pontokat, amelyet a testület egyhangúlag elfogadott.

Az első napirendi pont előtt a polgármester beszámol a lejárt határidejű határozatokról.

Ramasz Imre: 94/2009-es számú határozatban döntött a testület az általános iskola egyik tantermének padlóburkolatának cseréjéről. A kivitelezés megtörtént. Igazgató úr elmondása szerint szép munkát végzett a kivitelező.

95/2009-es határozatban az általános iskola finanszírozási keretének tartalékának terhére új irodabútorok kerültek beszerzésre.

98/2009-es határozatunkban az óvoda felújításáról döntöttünk. A kivitelezés megtörtént. Szép munkát végzett a kivitelező Andrékó Zoltán. A kivitelezés összege a tervezett hét millió forint alatt maradt valamelyest.

A két testületi ülés közötti időszakban nem történt olyan esemény, amelyről beszámolhatnék a testületnek.

A képviselőtestület egyhangú igen szavazással elfogadta a beszámolót.

Ramasz Imre: Javaslom, hogy térjünk rá az első napirendi pontra. Szeretettel köszöntöm a körünkben megjelent Pusztainé Szabó Margit Főigazgató asszonyt és Verasztó József tagintézmény igazgatót. Főigazgató asszony elküldte részemre a 120 oldalas írásos anyagot. Ez az anyag az összes iskola anyagát tartalmazza. És mivel a kardoskúti tagintézmény kb. 5% terjedelmet foglal el ebben az anyagban ezért úgy gondoltam, hogy nem sokszorosítom a képviselőknek, hanem aki kéri annak rendelkezésére bocsájtom. Átadom a szót.

Pusztainé Szabó Margit: Köszöni a meghívást és köszönti a megjelenteket. Természetesnek tartom, hogy kíváncsi a testület az elmúlt tanév eredményeire. Biztos voltam benne, hogy a 120 oldalas anyag nem a  testületnek fog szólni, de Verasztó igazgató úr is készített egy beszámolót amely kifejezetten a kardoskúti iskoláról szól. Ezt majd ő fogja ismertetni. A tavalyi évben történt iskolai összevonás a törvény kényszeréből történt. A cél elsősorban az volt, hogy helyben maradjon a tanítás. A gyermekek helyben tartásának egyik fontos feltétele, hogy az óvodába is meg tudjuk tartani a helyi gyerekeket. Ez ebben az évben 100%-ban megvalósult, hiszen minden óvodás korú kardoskúti gyereket a helyi óvodába írattak be. Egy évvel ezelőtt az iskolában nem volt meg a szakosítás. Ez is 100%-ban megvalósult. Bevittük az iskolát a pályázatokba. Egy pályázaton 15 milliót nyert a kardoskúti iskola. Ennek az összegnek nagy része a pedagógusok továbbképzésére ment el. Továbbá interaktív tábla és számítástechnikai eszközök vásárlása történt meg. További 2,5 millióból is számítástechnikai eszközök lettek vásárolva. Nagy tervünk a jövőre nézve, hogy a külföldi diák csere programba is bevonjuk Kardoskutat. Települési rendezvényeken ígérem, hogy a helyi gyermekek fognak szerepelni mert tudom, hogy ebből korábban volt nézeteltérés. Az országos kompetencia mérésnek az idei tanévtől kiemelt jelentősége lesz. Az az iskola, amely nem éri el az országos átlagot az szankciókra számíthat. Tehát országos szinten is el tudjuk majd helyezni a gyerekek eredményeit. A helyi pedagógusok munkájával meg vagyok elégedve. Nem azt mondom, hogy mindenki mindenben jó, de elfogadják a tanácsokat és az esetleges kritikát. A magas számú bukásokról annyit mondanék, hogy mivel az alsó osztályokban nem lehet buktatni ezért 5. osztályban csúcsosodik ez ki először. Nem lehet átengedni azt a gyermeket aki nem teljesíti az alap elvárható szintet. Kardoskúton most az a helyzet alakult ki, hogy 3 ötödik osztályos is megbukott. És mivel a tavalyi évben nem volt 4. osztály, ezért nekik most nincs hova lebukniuk. Egy osztály indítása lenne a megoldás. Ez a mi számításaink szerint 1,200,000.-Ft. többletkiadást jelentene a településnek. Átadom a szót igazgató úrnak.

Verasztó József: Egy 16 oldalas anyag került összeállításra a tavalyi tanévről. Ez valamelyest barátságosabb mint a 120 oldalas központi anyag. Ebben csak a kardoskúti tagintézményről van szó. Átadom polgármester úrnak és nála megtekinthető lesz ez az anyag. Az elmúlt tanévben a tárgyi eszközök rendelkezésünkre álltak, hála érte fenntartónknak. 2 milliós gyarapodás is történt, amelyről már főigazgató asszony az imént említést tett. Ezúton is szeretném megköszönni a képviselő-testületnek, hogy egy szép igazgatói irodával és egy tanterem új laminált burkolatával kezdhetjük a tanévet. Az elmúlt tanévben 100.000.-Ft.-ot nyertünk pályázaton erdei iskolára, amelyet az önkormányzat egészített ki még és így el tudtunk menni a gyerekekkel, akik máig szép emlékekkel gondolnak vissza az ott töltött időre. Jövőre való célként a helyi értékek megismerésén túl a környezetvédelmet és az egészséges életmódra nevelést tűztük ki. Óralátogatáson a főigazgató asszony négy, helyettese szintén négy, míg jómagam 18 alkalommal vettem részt. ÁNTSZ ellenőrzés is történt, ahol is a tanterem burkolatát ítélték javítandónak. Ez ugye megtörtént. Az információ csere ha néha nehezen is megy, – mennek kóbor útra információk – de azért jónak mondható a nagy iskola és a kardoskúti tagintézmény között. A szülök nagyobb fegyelmet, és több kirándulást igényelnének. A gyerekek nagyobb fegyelmet és szintén több iskolai kirándulást szeretnének a megkérdezés alapján. Kirívóan rossz fegyelmű gyerekkel nem lehet találkozni az iskolában. Tavaly 11 napközis volt, az idén 20 lesz. A nagyiskola jóvoltából minden hétre jutott 3 rendezvény. Ezek közül amelyeken tudtunk, részt vettünk. E téren is kitágultak a lehetőségeink. Hulladékgyűjtést nem rendeztünk az idén a felvásárlási árak miatt. Ingyen azért nem visszük be. A tanulóink 1/3-a hátrányos helyzetű családban él. A ballagó nyolcadikosok közül 3 gimnáziumba, míg 2 szakmunkásképzőbe nyert felvételt. Tavalyi tanévben 3 kitűnő tanulónk volt, míg az elmúlt tanévben 1. Bukott tavaly 4 diák – ebből 2 évet ismételt- míg az idén 6 diákból 4 fog évet ismételni. Igazgatóként mára már alig jutok a gyermekekhez. Igénylem a tanulókkal történő foglalkozást. Az oktatás mára már olyannyira bürokratizálódott, hogy óriási mennyiségű a papírmunka.

Pusztainé Szabó Margit: Annyit még hozzátennék, hogy a kardoskúti tagintézményben 3,87 volt a tanulmányi átlag, ami azért nem rossz. Az 5 iskolát nézve ettől van 2 jobb, de 2 rosszabb átlagú is.

Verasztó József: Hétfőn volt a javítóvizsga. Hat diákból négynek sajnos évet kell ismételni. Ebből három tanuló ötödikes. Egyenlőre nem tudják a sorsukat. Nem tudják, hogy kell- e nekik új iskolát keresni vagy pedig folytathatják tanulmányaikat a helyi iskolában. Gazdaságilag plusz költséget jelent a három diák miatt egy osztályt beindítani. Mind a három diák tanyasi. Ha el kell nekik majd járni, akkor még nehezebb helyzetbe kerülnek. Számításaink szerint 1,2 millióval kerül többe a finanszírozás, ha beindul az ötödik osztály. A jövőre nézve sokat jelenthet, hogy ismét 8 osztályos lehet a kardoskúti tagintézmény.

Ramasz Imre: Ha a végén ez a bejelentés nem lett volna, akkor igazán meg lehetnénk elégedve az eredményekkel. Mi is kiszámoltuk egy osztály indításának költségeit, de nekünk jóval magasabb összegek jöttek ki. A bukásról kérdezném, hogy hány ötödikes volt és ki tanította őket? Ha valóban ilyen rossz képességűek, mint ahogy azt igazgató úr felvázolta, akkor valóban érdemes- e indítani új osztályt? Három olyan diákról van szó, akik még a nyarat sem használták fel annak érdekében, hogy javítsanak, felkészüljenek. Ha most indítunk egy új osztályt, akkor annak a jövőre nézve is kiadásai lesznek.

Verasztó József: Hétfőn volt a pótvizsga. Négy pedagógus három órán át próbálta kicsikarni belőlük azt a minimumot, amivel át lehetne engedni őket. Nem sikerült. Nem valóak magasabb osztályba.

Mórocz Lajos: Mint pedagógus milyen esélyt látsz a diákok jövőbeni teljesítményére?

Verasztó József: Van olyan gyerek, akinél a bukás után nagyobb lett a szorgalom és a mai életben is megállja a helyét. Tisztességes ember válhat belőlük is. Garancia erre nincs.

Mórocz Lajos: Ha ezek a gyerekek más iskolába kerülnek nem lehet, hogy jobban tanulnának?

Verasztó József: Más iskolában is ugyanazt a szintet kell megütniük. Kisegítő iskolába nem kerülhetnek, mivel ehhez nincs meg a megfelelő papírjuk.

Szemenyei Sándor: Ha ebben az évben hozzá is járulunk esetleg az osztály indításához az nem azt jelenti, hogy jövőre is muszáj hozzájárulnunk. Ha ezek a gyerekek elmennek innen,  akkor elvesznek. Még ennyi esélyük sem marad.

Pusztainé Szabó Margit: Én tudtam, hogy ebből gond lesz. Igazgató úrral beszéltünk is erről előzetesen. De egy gyereket nem lehet felsőbb osztályba engedni, ha nem éri el a szintet. A következő évben a kompetencia mérésnél úgyis kiütne a dolog. A pénzügyi rész tisztázása érdekében javaslom, hogy hallgassuk meg Verasztóné Hegedűs Ilikét, aki elkészítette a pénzügyi anyagot. Ő hamarosan be tud jönni személyesen a testületi ülésre.

Ramasz Imre: Azt javaslom, hogy fogadjuk el a beszámolót. A pénzügyi kérdések tisztázása után pedig döntenünk kell, hiszen napokon belül indul a tanév.

Pusztainé Szabó Margit: Egy kérdés úgy érzem még megválaszolatlan maradt. A magas bukások száma. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez egy szerencsétlen véletlen. Az ok: alacsony létszámú osztályban több  rossz képességű gyermek.

Ramasz Imre: A szülőkkel is beszéltem és ők azt mondják, hogy zökkenőmentes volt az átállás. A pedagógusok értékelésénél azt látom, hogy van még fejlődni való. A beszámolóból kiderül, hogy folyamatosan részt vesznek továbbképzéseken, tehát ez minőségi javulást hozhat ezen a téren. Az önkormányzat az anyagi keretein belül eddig támogatta az iskola fenntartását.  Jövőre választások lesznek és az elkövetkező testület esetleg másképp dönthet.

Pusztainé Szabó Margit: Megköszöni az eddigi segítségét az önkormányzatnak és reméli, hogy a jövőben is sikerrel veszik közösen az akadályokat. Megköszöni igazgató úr munkáját. Távozik a testületi ülésről.

Ramasz Imre: Amíg nem érkezik meg Verasztóné Hegedűs Ilona addig javaslom, hogy térjünk rá a második napirendi pontra. Megkérem a napirendi pont két előadóját, hogy egészítsék ki szóban az írásban beadott anyagukat.

Molnár Sándorné: Most vagyok itt utoljára ebben a formában. Leköszönő óvodavezetőként elmondhatom, hogy izgalmas év van mögöttünk. Kóstolgattuk az elmúlt tanévben az önállóságot. A törvények betartása mellett fontos szempont volt a dokumentumok újra dolgozása. Az írásos anyagban részletesen leírtam a tanév eseményeit. Fontosnak tartom, hogy az új igazgató folyamatosan képezze magát. Pusztai igazgató úr révén sok teher alól mentesült az óvoda, mivel ő ezt átvette akkor rólunk igazgatóként. Most ezekkel a plusz feladatokkal ismerkedünk. Az intézményt én a legjobb tudásom szerint vezettem. Anikó talán egy fiatalosan lendületes, menedzser típusú vezető lesz. Megköszönöm a testületnek az elmúlt 17 évet és sok sikert kívánok nekik a további munkájukhoz.

Kürtiné Rácz Anikó: Először is szeretném megköszönni a testületnek a megelőlegezett bizalmat, hogy kineveztek óvodavezetőnek. Azon leszek, hogy a törvényi előírásokat maradéktalanul betartsam. A tudásom szerinti legjobban fogom vezetni az óvodát. Az írásos anyagomban és a beadott pályázatomban már leírtam főbb terveimet. Ezek közül a legfontosabb az egészséges életmódra nevelés. Egy gyönyörűen megújult épületben kezdjük a tanévet, amelyet ezúton is köszönök a testületnek.

Pusztai Ádám: Megköszönöm Jolikának, hogy együtt dolgozhattunk és további jó egészséget kívánok a munkájához.

A képviselő testület egyhangúan elfogadja  a beszámolót.

Ramasz Imre: Következő napirendi pontunk a 2009-es év első félévének költségvetési beszámolója. Az írásos anyagot megkapták a képviselők. Talán annyit tennék hozzá, hogy mint látható, a település anyagi helyzete jelenleg megnyugtató. A jövő évi költségvetés elég homályos. 120 milliárdos elvonást emlegetnek, amely nehéz helyzetbe sodorhat bennünket is. Várom a kérdéseket, észrevételeket.

Kérdés és észrevétel hiányában szavazásra kerül a sor, ahol is a képviselő-testület egyhangúan elfogadja a beszámolót.

Ramasz Imre: Következő napirendi pontunk az október 23-i ünnepség előkészítése. Ez a nap idén péntekre esik. Javaslatom, hogy aznap délelőtt 10 órakor tartsuk a megemlékezést az emlékműnél.

Gombkötő Lajos: Sajnos nagyon kevés az érdeklődő a rendezvényeken. Jó ötletnek tartja, hogy változtatva az eddig szokáson, délelőtt legyen megtartva az ünnepség.

Gombkötő Csabáné: Szerencsésebbnek tartanám a 22-e esti megemlékezést és esetleg egy művész bevonását a műsorba.

Mórocz Lajos: Jó ötletnek tartanám esetleg egy rövid egyfelvonásos darab előadását is.

Kulima István: 22-én este javaslom az ünnep megrendezését.

Pusztai Ádám: Jó ötlet a 23-a 10 óra.

Szemenyei Sándor: Szerintem az ünnep előestéje – vetítéssel és egy műsorral egybekötve – jobb választás lenne, mint délelőtt.

Kulima István: A tavalyihoz hasonlóan vidéki gyerekek is szerepelhetnének a helyieken kívül. Emlékezzünk, hogy milyen színvonalas műsort adtak elő. Olcsóbb is lenne, mint egy művészt meghívni.

Ramasz Imre: Összegezve tehát az elmondottakat az ünnep előestéjén este 6 órára tesszük a kezdés időpontját. Egy lényeges kérdés még hátravan, hogy ki mondja az ünnepi beszédet. Várom a jelentkezést.

Jelentkező hiányában a képviselőtestület felkéri az ünnepi beszéd elmondására Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgatót, aki köszönettel elfogadja a felkérést.

Bejelentésekkel folytatódik az ülés.

Mészáros Erzsébet: Az intézmények alapító okiratait az előző üléseken már módosítottuk. Az önkormányzat alapító okiratát is kell módosítanunk törvényi előírás miatt. Több szakfeladat került bele, mint előzőleg volt.

Egyhangú szavazással elfogadta a testület az alapító okirat módosítását.

Ramasz Imre: Előző testületi ülésen felmerült, hogy az Orosháza-Kardoskút közötti út felújításával egy időben egy forgalomlassító szigetet is hozzunk létre a település határainál. Megkerestem az illetékeseket és azt a választ kaptam, hogy ebbe a pályázatba ez nem vonható bele. Pusztai képviselő úr előzetesen kérte, hogy a testület állapítsa meg az óvódás korú gyermekek részére az ingyenes étkeztetést. Kiszámoltuk, hogy ez jelenleg 800,000.-Ft/tanév nagyságrendű összeget emésztene fel a költségvetésből. A számok ismeretében kérdezem képviselő urat, hogy mi a véleménye?

Pusztai Ádám: Én akkor is ekkora összeggel számoltam. Sőt szerintem ez valamelyest többe is kerülne az áremelések miatt. Továbbra is fenntartom a javaslatomat, hogy az óvodában ismételten legyen ingyenes az étkeztetés.

Ramasz Imre: Magam részéről továbbra sem támogatom. Az iskola fenntartási esélyeit rontjuk. Az osztály indítása és az ingyenes étkezés újabb 3 milliós kiadást jelent évente. A ténylegesen rászorulók eddig is ingyenesen kapták és ezután is így kaphatják. Nem szerencsés véleményem szerint mindenkinek ingyenesen adni.

Szemenyei Sándor: Nem javaslom, hogy a jómódú szülő is ingyenesen kapja.

Kulima István: Vegyes érzelemmel vagyok a téma iránt. Szerintem lehetne egy jövedelmi összeghatárhoz kötni az ingyenes étkezést.

Mórocz Lajos: Szerintem is jövedelem határhoz kell ezt kötni.

Mészáros Erzsébet: Jelenleg is így működik a gyermekvédelmi támogatás. A tanév kezdetén bekérjük a jövedelem igazolásokat az érintettektől.

Gombkötő Csabáné: Nehéz eldönteni, hogy ki az, aki rászorul. Hiába van most jó keresete valakinek, ha időközben munkanélküli lesz. Ha az iskolával plusz kiadásaink lesznek a jövőben, akkor valóban meggondolandó, hogy ingyenessé tegyük e az óvodai étkeztetést.

Ramasz Imre: Döntenünk kell, tehát kérem szavazzunk.

1 igen szavazat mellet a képviselő-testület elutasította a javaslatot.

Időközben megérkezett Verasztóné Hegedűs Ilona Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye gazdasági vezetője. Az önkormányzat munkatársaival közösen értelmezték a pénzügyi számításokat. Megállapították, hogy 2,072,000.-Ft-ba kerül az ötödik osztály beindítása.

Ramasz Imre: Tehát ha elmegy a 3 gyerek más iskolába akkor 1,033,000.-Ft-ot kell az önkormányzatnak fizeti. Ha marad akkor 2,072,000.-Ft-ot. Ha a 7. és 8. osztály készségtárgyait összevonnák, akkor ott lehetne pénzt megtakarítani. Az álláspontot most ki kell alakítanunk, hogy akarjuk- e indítani az 5. osztályt.

Kulima István: Az órák összevonásával mennyi pénz takarítható meg? És mi a garancia, hogy valóban össze lesznek vonva?

Pusztai Ádám: Az összevonásokkal 1,2 millió megtakarítható.

Kulima István: Előre bocsájtom, hogy támogatom az iskola megtartását! De így már 43 milliós nagyságrendű lesz a fenntartása. Próbálja meg az iskola kigazdálkodni az újonnan felmerülő költségeket. Túlzottnak tartom az iskolára fordított pénzt, hiszen a településen van még 800 lakos rajtuk kívül is. Ne csak a község, hanem az iskola is vállaljon áldozatot.

Verasztó József: Nehéz lesz megmagyarázni a pedagógusnak, hogy miért lesz a kevés fizetése még kevesebb, mivel az összevonással kevesebb lesz az óraszáma. De tudom, hogy áldozatot hoz az önkormányzat és ezt az iskolának is meg kell hoznia. Megoldjuk.

Gombkötő Lajos: Nem kötelező megszavazni. Minden képviselőnek szuverén joga a döntés. Pusztai Ádám tudja nagyon jól, hogy az iskola eddig is sok áldozatot hozott az évek során. Többször is faragott már le a költségvetéséből. A tanárok bére állandóan csökken. A kormány jövőre lehet, hogy megoldja nálunk az iskolakérdést. Ha jelentősen csökkenti az iparűzési adót, akkor nem lesz mit tenni és be kell zárni az iskolát. De ameddig az anyagi határaink elviselik a felmerülő költségeket, igenis fent kell tartani.

Ramasz Imre: A munkabérek csökkenését most ne vegyük ide. Ez rajtunk kívülálló dolog.

Pusztai Ádám: Korábban is faragtunk már le a költségekből óra összevonásokkal. Ez a szülők nemtetszését váltotta ki. Nem lehet például egy testnevelés órán két különböző korosztályú gyereknek egységesen tornáznia. Más és más izomcsoportokat kell nekik megmozgatni. Az óra összevonásokkal pedig csökken a gyerekekre fordított idő is.

Mórocz Lajos: A 3 diák felelőtlenségért most az önkormányzat fizessen?

Gombkötő Csabáné: Rossz dolog, hogy alsóban nem lehet buktatni. Ha visszaállhatna a 8 osztály, akkor a jövőben lenne hova buktatni a gyereket. Ameddig tudjuk, addig finanszírozzuk a 8 osztályos iskolát. Ez nem kis dolog egy településnek, hogy teljes osztályú az iskolája.

Ramasz Imre: Meghallgattuk egymás érveit, ellenérveit. Döntenünk kell itt és most. Mivel 2/3-os döntést igényel ez a kérdés ezért 5 igen szavazat kell ahhoz, hogy induljon ötödik osztály. Kerekítve 1,5 millió forint többletet jelent ez az önkormányzatnak egy évben. Ha úgy nézzük, akkor ennyi többletünk keletkezett is nemrégiben.

A képviselő-testület 6 igen és 1 tartózkodás mellett döntött, hogy finanszírozza a 2009/2010 tanévben az ötödik osztály elindulását.

Mivel hosszúra nyúlt az eddigi ülés ezért szünetet rendel el polgármester úr. A szünetben a jelenlevők megtekintették az óvoda felújított épületét és az iskola igazgatói irodáját illetve a tanterem padlóburkolatát.

Bejelentésekkel folytatódik a testületi ülés.

Ramasz Imre: Mindannyian tudjuk, hogy a gazdasági válság miatt egyre több család kerül szorult helyzetbe. Nem tudják fizetni a korábban felvett milliós nagyságrendű lakástörlesztő részletet. Ezeknek a vége pedig az árverés. A kormány az önkormányzatokra hárította azt a  feladatot, hogy felvásárolhatja a krízis helyzetbe jutott családok házát – elővásárlási joggal élhet – az árverésen kikiáltott összegért. Nagyon sok önkormányzatnak erre nincs pénze. Több pénzintézet már megjelent ajánlataival a piacon, hogy kedvezményes kamatozású hitelt nyújt az önkormányzatoknak erre a célra. Bennünket is megkeresett egy pénzintézet ezzel. Konkrét ajánlatot még nem tett, csak kérte, hogy jelezzük feléjük, ha élni kívánunk ezzel. Kardoskúton is van már sajnos egy nehéz helyzetbe kerül család, aki jelezte az önkormányzat felé, hogy szeretné ha élnénk az elővásárlási jogunkkal és megvásárolnánk az árverésre tett ingatlant. Ha most úgy dönt a testület, hogy élünk a jogunkkal és megvásároljuk az ingatlant, akkor később nem dönthetünk másképpen. Tehát ha most igen, akkor mindenkinek igent kell mondani. Nem tudjuk, hogy pillanatnyilag hány családot érint ez a településen. Egy család jelentkezett konkrétan, de több is lehet, aki rövid időn belül jelzi felénk. Ez a helyzet egyfajta szabályozási rendszert is hozhat magával, hiszen megakadályozhatjuk, hogy az ingatlanok spekulánsok martalékává váljon az árun alul történő értékesítéssel. Nagyon át kell gondolnunk ezt a kérdést.

Szemenyei Sándor: A jövőre nézve át kellene gondolnunk, hogy létre lehetne hozni a költségvetés terhére egy alapot – teszem fel tíz millió forinttal- és abból megsegíteni a bajba jutottakat.

Kulima István: A vásárlás után lakbért fizet lakó?

Ramasz Imre: Igen, lakbért fizet a lakó, de az ingatlan az önkormányzat tulajdonába kerül. Lehetséges, hogy a lakáshoz jutási támogatást is át kellene gondolnunk. A hitelek nagy részét ugyan fizetik, de már nekünk is van bedőlt hitelünk.

Mórocz Lajos: Elzárkózni nem kell a lehetőségtől. Egyik esetben élünk az elővásárlási jogunkkal más esetben nem.

Kulima István: És hogy döntjük el, hogy kinek igen és kinek nem? Ez így nem működik.

Mórocz Lajos: A megvásárolt ház azután szolgálati lakás vagy bérlakás lenne?

Ramasz Imre: Bérlakás.

Kulima István: Javaslom, hogy a költségvetés határainak figyelembevételével, amíg van anyagi lehetőségünk, addig vásároljuk meg az ingatlanokat és ezzel segítsük a bajba jutottakat.

Pusztai Ádám: Nem csak az önkormányzat költségvetésétől függ ez a dolog, hanem attól is, hogy hány ilyen ház kerül képbe. Mert ha sok, akkor esélyünk nincs mit tenni.

Ramasz Imre: Természetesen nem szeretnénk, hogy bárki fedél nélkül maradjon a  településen. Nehezíti a helyzetet, hogy ma már interneten is lehet licitálni az ingatlanra anélkül, hogy odamenne személyesen a vásárló. Lehet, hogy órákon múlik az adásvétel. Maradjunk annyiban, hogy figyelemmel kísérjük az eseményeket és ha ilyen helyzet alakul ki, akkor a döntés előtt egy rendkívüli testületi ülést hívunk össze. Következő bejelentés a településközpont megújítására beadott pályázathoz kapcsolódik. A tervező Soós Béla 36 milliós tervet készített számunkra a kért 10 millió+ÁFA helyett. Tervében szerepelnek olyan játékok beépítése is, amelyek egyenként 3,5 millióba kerülnek. Ez a terv így elfogadhatatlan. Ő azt javasolja, hogy szakaszolva adjuk be a pályázatot. Véleményem szerint az összes beépítendő játék kikerülhet a tervből. Jelenleg is szép, korszerű játékok vannak a parkban. A zöldterület megújítása és a sétány maradhatna. Csökkentsük le a költségeket maximum 12 millió+ÁFA összegig. Ezt el tudom képzelni, mást nem. Az óra ketyeg, a pályázatot még meg kell írni és erre pályázatírót kell keresni. Az önkormányzatok többsége él ezzel a lehetőséggel, hiszen csak az áfát kell állnia önerőből. A pályázatíró alapdíjért+sikerdíjért dolgozik. Ennek a költsége is bevonható a nyertes pályázatba.

Pusztai Ádám: A szakaszolásos módot javaslom, 12 millió+ÁFA összeghatárig.

6 igen és 1 tartózkodás mellett a képviselő testület döntött, hogy maximum 12 millió forint+ÁFA összeghatárig pályázatot nyújt be a településközpont megújítására.

Ramasz Imre: Az Agrár Zrt. azzal keresett meg nemrégiben, hogy a rakterületünkön lévő nagy mennyiségű kőhalmot ingyenesen elszállítani és azt betontörővel saját céljaira felhasználná. Javaslom, hogy ingyenesen bocsájtsuk a ZRT részére, hiszen nekünk évek óta csak a helyet foglalja. A lakosság körében nincs rá érdeklődő, hiszen manapság senki nem építkezik már. A mázsaháznál található górénak a maradványait is elszállítaná a ZRT, de kitermelését nem vállalja. Egy vállalkozó – megkeresésemre – 500.000.-Ft+ÁFA áron ajánlatot tett, hogy ő azt kitermeli a földből.

Szemenyei Sándor: Aki ismeri annak a górénak a történetét az tudja, hogy annak idején nem sajnálták belőle az anyagot. Óriási mennyiségű és minőségű beton alap az. Csak komoly gépekkel lehet a földből kitermelni. Támogatom, hogy tüntessük azt a mementót el onnan és rendezzük a terepviszonyokat.

Mórocz Lajos: Javaslom, hogy bontassuk azt el onnan.

A képviselő testület 1 tartózkodás és 6 igen mellett döntött, hogy ingyenesen a ZRT részére bocsájtja a rakterületen található nagy mennyiségű követ illetve vállalkozó bevonásával kitermelteti a mázsaháznál található góré beton alapját a földből.

Ramasz Imre: Lakossági megkeresés érkezett felém, hogy ha már fásítjuk a sportpálya melletti földterületet, akkor miért nem vonjuk be a fásításba a pálya melletti területen lévő fákat is. Így kialakítva egy egységes képet. Első ütemben már tárcsázásra került a föld. Egy lépésben tudnánk kialakítani egy egységes arculatot. Ennek költségei nem jelentősek. Amit tudunk azt közmunkásokkal megcsináltatunk.

A Körös-Maros Nemzeti Park keresett meg nemrégiben, hogy a Fehértó Napja megrendezésében segítsük őket. Borikával közösen már egyeztettünk velük a programokat illetően. Közönségcsalogatóként arra gondoltam, hogy egy DOTTÓ városnéző kisvonatot bérelhetnénk erre a napra. Ennek költsége 5 órás időtartamra 136,250.-Ft. lenne. A testvér települési kapcsolatokra  szánt keretet nem merítettük ki így annak pótlásával megrendelhetnénk a DOTTÓ-t. Fél 11-re érkezne Pusztaközpontra a kisvasút és a múzeum illetve a fehértó között közlekedne, javítva ezzel a közlekedést.

Pappné Neller Borbála: A nemzeti park pusztafogatokat fog bérelni amelyek Kardoskút és Pusztaközpont között fognak közlekedni. A faluból a tó 8 km távolságra van. Sokan azért nem jönnek el a rendezvényre mert nem tudják megoldani a kijutást. Javaslom, hogy amikor Kardoskútra ér a DOTTÓ akkor már vihetne is ki embereket, hogy ne üresen menjen ki.

Ramasz Imre: Úgy tudom, hogy a kisvasutat Pusztaközpontra úgy szállítják ki és majd a helyszínen rakják össze. De majd utánanézek ennek a lehetőségnek is.

A képviselőtestület egyhangúlag dönt, hogy bérelje ki az önkormányzat a Fehértó Napjára a DOTTÓ kisvasutat.

Szemenyei Sándor: Az elmúlt testületi ülések egyikén kértem, hogy legyen a bolt környékén felállítva egy kegyeleti oszlop a gyászjelentéseknek. A jelenlegi állapot méltatlan. Hogy áll ez az ügy?

Ramasz Imre: Szeptember hónapban megoldódik ez a kérdés.

A testületi ülés zárt keretek között szociális kérelmekkel folytatódik.

Felújítási munkálatokról

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A nyári szünetben három intézménynél történtek felújítási munkálatok. A legnagyobb volumenű felújítás az óvodánál történt ahol közel hét millió forintból újult meg az épület.  Kívülre teljesen új műanyag nyílászárók lettek beépítve és a hőszigetelése is megtörtént az épületnek. A belső terek pedig teljesen újra lettek festve. Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógiai Szolgáltató Intézménye Kardoskúti Tagintézményében a mára már igen elavultnak mondható igazgatói iroda bútorzatát és az egyik tanterem padlózatát cserélték le nemrégiben a finanszírozási többlet terhére. A Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtárban az idén minimális felújítási munkálatok zajlottak. Ami jelentősebb az a nagyterem igen megkopott – a tornaóráktól bepiszkolt – falának újrafestése volt. A jövőben remélhetőleg pályázati forrás bevonásával itt is nagyobb felújításokra kerülhet sor.

 

Muffin sütés

(Fotók: VP.)

Ezen a héten szerda délelőtt benépesedett a művelődési ház konyhája. Kevertünk – kavartunk, sütöttünk – főztünk együtt sok lelkes gyermek örömére az utolsó nyári szünetben tartott foglalkozásunkon. Még a kisfiúk is érdeklődve kapcsolódtak be a lányosnak mondott konyhai teendők elvégzésébe. Most muffin-t sütöttünk két csoportban, mindenki másképpen ízesítette a finom falatokat. Volt kakaós, csokis, baracklekváros és kandírozott naranccsal ízesített is. Amíg sült a muffin, azalatt pedig vaníliás pudingot főztünk, hogy még teljesebb legyen a paletta. Ami érdekes volt számunkra az, hogy a gyerekek mondás nélkül örömmel vittek haza kóstolóba abból, amit maguk készítettek. Mivel mindenki jól érezte magát és közben jártasságot is szereztek a muffin sütésben elmondhatjuk, hogy ismételten hasznosan telt el ez a szerda délelőtt is. Közösen elhatároztuk, hogy a tanév folyamán  újra találkozunk havonta egy szombat délután, hogy a tanulás mellett  kézügyességünket is továbbfejlesszük és sok érdekes dolgot készítsünk együtt. Köszönöm kitartó segítségét Andrékó Pálné Kati néninek!

Nyugdíjas Vers- és Prózaíró díjkiosztó

(Fotó: VP.)

Az idei évben is meghirdette a Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatát két kategóriában. Az idei megmérettetésre több mint 50 pályázó adta be pályamunkáit vers- illetve próza kategóriában. A többségükben a környező megyék településeiről beérkezett pályaművek mellett a határainkon túlról is érkezett pályázat: kettő a testvértelepüléseinkről, illetve egy Aradról. A nagy számban megjelent vendégek előtt Dr. Hévvízi Sándor irodalomtörténész úr értékelése után most is felolvasásra kerültek a díjazott alkotóktól versek, illetve prózarészletek. Ezúton köszönöm meg támogatóinknak jóindulatú segítségét, kiemelve Kardoskút Község Közalapítványának a 2009. évi Kardoskúti Antológia nyomdai költségeihez nyújtott hozzájárulását. Az ünnepség hivatalos része után ki-ki verssel és énekléssel szórakoztatta alkotótársait. Örülök, hogy kis községünkben él ennek a szép irodalmi pályázatnak a szeretete, hagyománya.

Előszó
Lassan negyedévszázada, 22. alkalommal kerül megrendezésre a Békés megye déli részen található kisfaluban: Kardoskúton a Móra Ferenc Művelődési házban a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró pályázat díjkiosztó ünnepsége. Tekinthetjük úgyis, hogy szinte már hagyománnyá vált ez a nyári hangulatos rendezvény, hiszen minden évben növekszik az érdeklődők száma, mind a pályázatban részvevők mind az olvasók és hallgatóság vonatkozásában.  Mi sem bizonyítja jobban,  hogy az írásműveket tartalmazó Kardoskúti Antológia minden évben több oldalszámmal jelenik meg. Öröm  teljes  dolog az,  hogy a mai rohanó,  szinte gépies világban,  ahol  talán  egy kis „alkatrésznek”  számítunk  mint ember,  ezen kulturális igény fennmaradt, és nem  csak a megyében élő nyugdíjasokat mozgatja meg, hanem folyamatosan növekszik azok száma is akik az ország különböző részeiről küldenek verseket,  prózákat  a  pályázat felhívására. Alkalom arra, hogy szellemi értékeket adjanak másoknak,  megismerjék mások érzés- és gondolat világát, valamint új ismeretségek, barátságok szövődjenek, új emberi kapcsolatok szülessenek. Az antológiát fellapozó olvasó sokszínű változatos hangulatú verseket és prózai írásműveket talál ebben a kis kötetben. Élet-halál, sírás-nevetés, öröm- bánat, szeretet-gyűlölet, mind ellentétes szavak, de mégis közös nevezőre hozható: emberi érzés, érzelem, amely számítógépes programmal nem írható mert az, az emberi testben, lélekben lakozik. Sorsok, élethelyzetek, pillanatnyi életképek, érzelmek, gondolatok késztették íróikat, hogy azokat papírra vessék, és mások számára is ismerté tehessék. Köszönet azoknak akik alkotásaikkal gazdagították e könyv lapjait, és köszönet azoknak, akik fáradhatatlanul és kitartóan tesznek azért, hogy ez a kulturális rendezvény minden évben megvalósulhasson,   és   támogatásával hozzájárul,   hogy  a  Kardoskúti   Antológiában  ezen írásművek az utókor számára is megmaradhassanak. Bízunk abban, hogy ez a hagyomány nem törik meg, és még sok éven át mind az írók, mind az olvasók örömére minden évben megjelenhet a pályázat anyagaiból összeállított könyv.

Kardoskút, 2009. július 15.

Kulima Istvánné
Kardoskút Községért Közalapítvány Kuratórium elnöke

 

Fény
Keresem a fényt, mit elvettek tőlem.
Egy csillagot mely nékem ragyogott.
Erősen fogtam, szorítottam ,de a harcban legyőztek.
Meleg kezét, gyönyörű arcát, kedves tekintetét
magával vitte a győztes .
De egyet nem tudott elvinni tőlem .
A szívét, mert azt az én szívembe zártam .
Az enyémmel együtt ver ütemesen azóta.
Zokogó hangon súgja, élj , élj , neked élned kell.
Kicsi gyémántjaink csiszolnod kell.
Azóta az égbolton keresem, de megtalálom
keresés nélkül.
Hiszen nem ragyog úgy fény az égen mint az övé .
Tudom, érzem , hogy még ma is fénysugaraival
Szeretetét küldi felém.

Gőghné Dán Rozália
Kardoskút

 

A 2009-es Vers- és Prózaíró Pályázat eredménye:

Vers kategória
I. hely:
Várkonyi Gyula (Szeged)
Pelle Ferenc (Békéscsaba)

II. hely:
Máté Lajos (Debrecen)
Lénárt „Léna” Ferenc (Orosháza)
Szepsy Eleonóra (Szeged)

III. hely:
Dávid László (Orosháza)
Gazsi János (Budapest)
Rákóczi Rudolf Géza (Telekgerendás)

Különdíjasok:
Budai István (Szatymaz)
Kardos Mihályné (Hódmezővásárhely)
Horvát Jánosné (Battonya)
Surinya Antal (Hódmezővásárhely)
Turi Sándor (Csanádpalota)
Petri Jánosné (Telekgerendás)
Karácsonyi Lászlóné (Gyál)
Dócs György (Budapest)

Vigyázz reám

Vigyázz reám a napnak
Felkelő ragyogásában,
A hosszú álmatlan éjszakákon.
A munkás hétköznapokban
Amikor a munkától feltöredezik
A tenyerünk és nagyon elfáradunk.
Vigyázz akkor is, ha nyílnak
Az illatos virágok, ha zöldül az erdő,
És szépen énekelnek a madarak,
És tőlük hangos lesz a virágos határ.
S a szellőnek lágy fuvallata megérinti arcunkat.
Akkor is gondolj rám, ha elszállnak az
Együtt töltött évtizedek, amikor jóban,
És örömben, bánatban volt részem.
Még akkor is, ha néha, néha megbántott az élet.
Ha kint állsz a naplementekor
Ha felragyognak a ragyogó csillagok,
S a holdnak sugarai. Akkor is gondolj rám!
Akkor majd azt mondom, fák, virágok
Hozzátok vissza a boldog éveket.
Menjünk a virágos rétre, szedjünk egy csokor bokrétát.
Ahány szál virág lesz benne, annyiszor gondolj rám.
Nyújtsd felém a kezed, és nagyon vigyázz rám.
Mert jön a fekete lepke, mindent, de mindent
Lezár örökre. Akkor állj oda mellém, mondj el egy imát
Akkor megnyugszom majd, mert tudom,
hogy mindent megbocsájt.
Még egyszer álmodj velem, azt, hogy együtt voltunk
És éppen azért, hogy szerettük egymást
Azon, a májusi holdfényes éjszakán.

Jobb Aranka
Erdély, Homoróddaróc, 2007. december 29-én

A szív hidege

A szív hidegénél nincs hidegebb,
Gyűlölet hűtötte, fagyos hideg.
Acél karma ha lelkekbe váj
Feltör a bánat, sírni muszáj.

Sírni kell, és még felejteni
Az igazságot is elrejteni.
Vádolni, marni, ölni ha kell
Feladni mindent, mindenkivel.

Belerohanni a semmibe is
Ne látni létünk borzalmait.
De a fájdalom nem múlik el
Nem bír el semmi a szív sebeivel.

Arra csak egyetlen gyógyszer vagyon
nem, világi szerelem, tűnő vagyon
nem, másnál keresett becézgetés
csak hűség és szeretet, hit és remény.

Hűség ahhoz ki melletted áll
Elfogadni amilyen, tán túl nagy ár.
Keresni kezét, még ha elfordul is
Szeretni szemét ha búskomor is.

Ha fájdalmat okoz is, elnézni azt
Aki megbocsát nagy jót tesz az.
És jót tenni nem bűn, bármi legyen
De szavakkal bántani, az bűn, Igen!

Gonosz szavakkal bántani azt
Gonosz tettekben lelni vigaszt.
Ki mindent eldob egy fájó sebért
Megfizet egyszer majd mindenért…

Lunczner Gyula Béla
Kardoskút

Próza kategória:
I. hely:
Czikora András (Hódmezővásárhely)
Bózsó József (Szeged)

II. hely:
Áchim Pál (Békéscsaba)
Borbíró Lajos (Füzesgyarmat)
dr. Bálintné Ágoston Ilona (Szeged)

III. hely:
Fabinyi Gáborné (Orosháza)
Németiné Kodrán Erzsébet (Csanádpalota)
Szendi Jánosné (Nagyszénás)

Különdíjasok:
Cséfai Szelezsán György (Battonya)
Fekete János (Füzesgyarmat)
Horvát János (Battonya)
Karácsonyi Lászlóné (Gyál)
Kiss Horváth Sándor (Orosháza)
Sántáné Kurunczi Mária (Szeged)

 

II. Utcaünnep

Fotók: VP.

A  tavalyi év hasonló időszakában pattant ki a szikra a Móricz Zsigmond utca pár lakójának fejéből, hogy ebben a rohanó világban kellene egy közös összejövetelt tartani. A kipattanó szikrából lángok csaptak fel és nemrégiben már a második szalonnasütést rendezték az utcában. Jó hangulatban, vidáman tértek haza késő este a lakók a zsíros kenyér és sültszalonna elfogyasztása után. A példa ragadósnak tűnik, hiszen már rebesgetik az I. Arany János utca ünnepet.

Szalonnasütés a búcsúesten

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az Erdélyből falunkba érkező csoport búcsú estje – kedden – Léna úti filmjének vetítésével vette kezdetét. Díszbemutató volt ez, hiszen a vágott film most került először levetítésre. A kommentárok még ugyan hiányoznak a filmről, de így is érdekes volt látni a különböző országok sokszínű kultúráját. A film után fellobbantak a tüzek a művelődési ház udvarán és egy jó hangulatú szalonnasütés és gitárszó kísérte közös éneklés zárta az estét. Másnap reggel könnyes szemmel vettek búcsút egymástól a barátok akik már most a következő találkozást szervezik.

X. Falunap

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az idei falunap időjárásának talán csak az első program résztvevői, a focisták örülhettek igazán. A kora reggeli enyhe hőmérséklet után délfelé a hőmérő higanyszála  igen magasba szökött. Sajnos a rekkenő meleg után kora estére megérkezett a gyors lehűlés az esővel, amelyet égzengés, villámlás kísért. Emiatt az iskola udvarán felállított nagyszínpadon és környékén nem tudtuk megtartani az esti programokat, át kellett költöznünk a művelődési ház nagytermébe. Köszönet illeti a lelkes nézőket, akik türelemmel várták meg az esti programok megkezdését az új helyszínen. Mindezektől függetlenül a jó hangulatot nem tudta elvenni az időjárás sem. Öröm volt látni, hogy a község apraja-nagyja vastapssal jutalmazta meg a külföldön már jól ismert és igazán színvonalas műsorral bemutatkozó Bánát Szerb Néptáncegyüttes műsorát. A ráadás után egy érdekes, kuriózumnak számító tűz-show következett a békéscsabai Salamon Family előadásában. Nagyon sajnálom, hogy ezt a produkciót nem az éj sötétjében, szabadtéren tekinthette meg a nagyközönség. Még így a nagyterem falai között is igazán hatásos volt a látványelemekben bővelkedő mutatványok sora. Az esti műsor koncertekkel folytatódott, elsőként az Örökség zenekar szórakoztatta a fiatalságot. A rajongótáboruk nekik is megvolt, csak úgy mint a lágyabb, diszkós stílust kedvelőknek Szirmai Móni személyében. Az est mondhatni legtalányosabb fellépője volt ő, hiszen Mónit kevesen ismerték a Kardoskútiak közül, bár már több lemeze is megjelent. Az igazi meglepődöttség akkor érte a nagyérdeműt, amikor énekesnőnk kb. 40 ajándék cd-jével örvendeztette meg a lelkes közönséget. Az esti „nagy durranás” részünkről az Inflagranti zenekar volt, akik olyan élő koncertet adtak itt az alig 1000 lelket számláló község művelődési házában, amit jócskán a nagyobb települések is megirigyelhetnének. A szólóénekesük – de a többi zenekari tag is – igazi zenei talentumról adott tanúságot. A hangulat is szuper volt, az idősebb korosztály is megtalálta a neki való kedvenc számokat. Az idő sajnos hamar elrepült, éjjel 02 óra lévén a retró-diszkó elmaradt. Ígérem, egyszer bepótoljuk… Körbenézve a házban az ittlévő vendégek többsége jókedvűen, bulizós hangulatban tért haza. A falunapot összegezve annyit még, hogy remélem a kicsik is örültek délelőtt a mesejátéknak, a délutáni bűvészműsornak, az ajándékba kapott arcfestésnek és a hajtogatott lufiknak. Kár, hogy a streetball-os fiúk nem jöttek el a nagy melegben hozzánk, de a program így is folyamatos volt. A déli pörköltek is ízletesre sikerültek, a fogathajtók is kitettek magukért. A díjkiosztó ünnepségen átadtuk a nap díjazottainak járó jutalmakat: a Kardoskút Községért Közalapítvány által felajánlott pénzjutalmakat a 8. osztályt befejező tanulóknak illetve Téren Szabolcs vehette át a Cinkusiak Baráti Körének alelnökétől az idei vándorserleget. Fociban a 6 egymással megmérkőző csapatból a két kardoskúti csapat az előkelő 2. illetve a 3. helyezést érte el. Ehhez külön is gratulálunk! A sportban, ezen belül a futásban elért kiemelkedő megyei és országos eredményeinek elismeréséül Ramasz Imre polgármester úr külön jutalmazásban részesítette Kiss Zsuzsanna 9. osztályos tanulót. A pörköltfőző verseny 6 kategóriájában is eredményt hirdethettünk. Remélem jövőre, a következő Falunapon az időjárás is a kegyeibe fogad minket!

Gyerektábor

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulás Kistérségi Gyermekjóléti Központja a TÁMOP 5.2.5-08/1/2008 pályázat keretében elnyert támogatásból nyári tábor jellegű foglalkozásokat  is szervez a kistérséghez tartozó települések mindegyikén, így Kardoskúton is.

A településen 2009. július 20-24. között került megrendezésre, 10 gyermek részvételével. A tábor helyszínéül a Kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Ház szolgált. A tábor vezetését Török Attila családgondozó vállalta.  Célunk az volt, hogy a táborozók az általunk nyújtott foglalkozások révén társas kapcsolataikban, szabadidős stratégiáikban megerősödjenek, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteik bővüljenek. Az öt nap alatt sokszínű és változatos programban volt részük táborozó gyermekeknek. Így ismereteket szereztek arról, hogy mi az egészséges életmód, mi az egészséges élet titka? Mi az „ami jó nekünk” és mi az ami „nem jó nekünk”. Az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódó testmozgás jótékony hatásairól nem csak beszéltek, de tábor napjai alatt folyamatosan végezték is. Napi rendszerességgel tornáztak, sor- és váltóversenyekben mérték össze erejüket, és e mellett ízelítőt kaptak a keleti kultúra szokásaiból és kipróbálhatták magukat Teakwondo-ban is. De az asztalitenisz szabályaival és technikájával is megismerkedhettek Göndös Gábor irányításával. A mozgásos tevékenység mellett kézügyességüket is próbára tehették, ahol Andrékó Pálné a szövés, fonás és a gyöngyfűzés rejtelmeibe avatta be a táborlakókat, akik szebbnél-szebb karkötőket, nyakláncokat és egyéb kiegészítőket készítettek, melyeket haza is vihettek. Ebben a programban, a lányok mellett a fiúk is szívesen tevékenykedtek. A kézügyességük és pontos munkavégzésük eredményességét mutatta a sikeres papírsárkány eregetés is.  Véleményünk szerint a tábor elérte a célját, hiszen az elégedettségi kérdőívek elemzését követően örömmel tapasztaltuk, hogy a gyermekek jól érezték magukat, szívesen vettek részt az általunk összeállított programokban.

A program az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg.

Kirándulás erdélyi barátainkkal

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

2009. július 20-án az Erdélyből hozzánk látogató csoporttal, az őket vendégül látó családokkal illetve falubeli érdeklődőkkel teli busz indult a Körös-Maros Nemzeti Park  Réhelyi Látogató Központja felé  Dévaványára. A túzok rezervátumként ismert természetvédelmi területen egy ismertetőt hallgattunk meg a Nemzeti Park munkatársától majd egy filmvetítés után testközelből ismerhettük meg hazánk egyik védett madárfaját, a túzokot. A természetjárást egy ebéd követte majd egy Gyomaendrődi Tájházban folytattuk a kirándulást. A gyerekek – és titkon a felnőttek – nagy örömére stranddal zártuk a napot.

Falugyűlés

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Településközpont megújulás

Kevés érdeklődő gyűlt össze a falugyűlésre a művelődési ház nagytermében.

Ramasz Imre köszöntötte a megjelenteket. Bemutatta Soós Béla kertészmérnököt, akit korábban megbízott az önkormányzat a településközpont megújításának tervezésével. Polgármester úr fontosnak tartotta volna, hogy minél nagyobb létszámban megjelenjenek a település lakói, hiszen egy ekkora átalakításnak biztosan lesznek ellenzői is a támogatók mellett. Ők most a nyilvános fórum keretein belül elmondhatták volna ötleteiket, javaslataikat még most, a tervezés időszakában. Nagyon röviden az előzményekről: Kardoskút is LEADER településként szerepel a Hajdúvölgy-Körösmente Fejlesztésért KHE tagja között. Az Új Magyarországért Vidékfejlesztési Program keretében szeretnénk ezt a településközpont felújítást elvégezni. Négy területen van lehetőség pályázati forrást elnyerni. Mi a „Falumegújítás és fejlesztés” címszó alatt próbálunk forrást nyerni. Összességében a közösség – amely 16 települést foglal magában – nagyjából 1,5-2 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezt a forrást 2013-ig van lehetőség felhasználni. De a pályázatok beadását még az idén le kell zárni. Több település már adott is be pályázatot. Nyilvánvalóan a helyi vállalkozások is részesülni szeretnének a LEADER programból. Éppen ezért határoztunk úgy, hogy az önkormányzat kisebb részre pályázik, hogy a helyi vállalkozások is részesülhessenek a pályázati pénzekből. A települések létszám alapján részesülhetnek ebből a forrásból. Nagyságrendileg olyan 28 millió forint az, ami Kardoskút esetében felhasználható. A testület előzetesen állást foglalt és letettük a voksunkat – ami természetesen nem végleges – a településközpont felújítása mellett. A tervező most el fogja mondani, hogy mik az elképzelései a tér megújításával kapcsolatban. Majd ezután kérném a lakosság véleményét és ötleteit.

Soós Béla köszönti a megjelenteket. Egy sokrétű ám képlékeny terv az, amelyet most ismertetni fog, mivel az anyagiak és az igények még formálni fogják a tervet. A parkban lévő fák közül a vadgesztenye egy igen értékes fafajta, így ezeknek természetesen továbbra is helye lesz. Pár fafajtát gyéríteni kell a parkban és a hivatal épülete előtt, mivel az ültetéskor igen sűrűre lettek ültetve. Nem kivágással, hanem átültetéssel a település más részére. Kivágásról a nagyon rossz állapotú diófák esetében kell beszélnünk. Ezeket sajnos már nem lehet megmenteni. Alapvetően azt szeretném, hogy olyan településközponti zöldterület alakuljon ki, amelyre büszkék lehetnek a lakosok, és amelyet szívesen használnak. A művelődési ház előtt, a polgármesteri hivatal előtt és a posta épülete előtt parkolókat alakítanánk ki. Lehetőség szerint számos szabványos kialakítású parkolóhely jöhet létre. Ezeknek a burkolása szürke kisméretű környezetbarát térkövekkel történne. Egyértelművé válna az autók helyei. A fagyérítés után színes kis elemes burkolattal egy sétányt hoznánk létre, amelynek a bejárata a kultúrház felőli részen lenne és az Arany János utcáig tartana. A sétány mellé 10 darab minőségi, esztétikus padokat terveztem be, így kellemes környezetben tudnak pihenni majd az emberek. Az emlékművön egy tisztító karbantartást végeznénk. Körülötte egy látványos virágfelületet hoznánk létre. Nem messze az emlékműtől egy csobogó kerülne kivitelezésre vízforgató rendszerrel. Három tányéron csordogál a víz. Költsége ennek nem egy megterhelő, de a hangulata egyedi. A játszótéren egy bővítést végeznénk. A két csúszdát helytakarékosság miatt egy helyen egymásnak ellent fordítanánk. Új elemekkel bővülne a játékok tárháza. Igyekszünk minőségi, nehezen tönkre tehető és főleg biztonságos játékokat beépíteni: kötélpiramis, rugós elefánt, homokozó asztal, lengő madárfészek hinta, hatszögű mászóka, pingpongasztal, maxi sakk, kártyaasztal. A teret úgy szeretném kialakítani, hogy tágas legyen. A gyepterületek megmaradjanak. A meglévő sövényt kicserélnénk alacsony színes, hangulatos talajtakaró növénnyel. Ez azt eredményezi, hogy átlátható lesz a tér és megnöveli annak látszatát. A telepített fákban ritka, hangulatos fákban gondolkodom, amelyek színesítenék a meglévő egyhangú faállományt. Az emlékmű körül piramisnövésű gyertyánfák lennének telepítve. Ezeken kívül a terület éjszakai díszkivilágítását is megoldanánk, energiatakarékos izzókkal. Kettő darab lámpa alulról megvilágítaná az emlékművet is. A terület öntözésére is megoldást építünk be, mégpedig az önkormányzat udvarán egy fúrott kúttal. Ezáltal kerti csapokkal a terület jól öntözhető lenne. Pluszként a csobogót is ez látná el vízzel. Egy nyomógombos ivó kutat létesítenénk a tér központjában. Úgy érzem, hogy ha a felsoroltakat meg tudjuk valósítani, akkor egy nívós település központtal büszkélkedhet majd Kardoskút. Ötletként merül fel az imént egy térfigyelő kamera telepítése is, amelynek a képét a község honlapján meg lehetne jeleníteni. Jó ötletnek tartom, ha az anyagiak engedik, akkor kivitelezhető lenne.

A résztvevők ezek után közelebbről is megtekintették a rajzokat, fotókat. Egy kötetlen beszélgetés alakult ki, amelyben több ötlet is felmerült. Ezek közül az egyik, hogy egy kisszínpadot kellene létrehozni a parkban. Ezt különböző rendezvények során is fel lehetne használni. Esetleg a pingpong asztalokat és a sakkot ennek a színpadnak a fedésébe lehetne tenni. Eső esetén a parkban levők egy fedett helyre tudnának húzódni. Soós Béla nem tartja jó ötletnek egy fix építmény elhelyezését a parkban. Viszont egy mobil színpadot kivitelezhetőnek lát. Sajnos nagyon nagy költségeket jelentene egy építmény létrehozása. Több engedélyt is kérni kellene a hatóságoktól. Be kellene vonni például villamosmérnököt is mert egy színpadhoz kell áramvételi lehetőség is. Az ötletet jónak tartották a megjelentek. A tervezéskor számításba kerül ennek kivitelezhetősége. Problémaként merült fel, hogy nem lesz bekerítve a játszótér kerítéssel és így balesetveszély alakulhat ki a közút közelsége miatt. Soós Béla válaszában rámutatott arra, hogy a jelenlegi sövényt felváltó alacsony talajtakaró növényzet kettő éven belül annyira megsűrűsödik, hogy biztonságot fog jelenteni a forgalommal szemben. Figyelem felkeltés képen elhangzott, hogy a játékokat mindenképpen árnyékos helyre kell tenni az UV sugárzás miatt.

A jelenlévők döntő többsége támogatja az elképzelést. Jónak tartja, hogy minimális önerővel – csak az áfa-t kellene fizetnünk a pályázott összeg függvényében- egy nívós településközpont alakulhat ki.  A tervezések továbbfolynak e témában és a következő feladat az egyes eszközök értékének meghatározása. Egy sorrend felállítása, hogy ha nem lenne mindenre elég a pénz, akkor mi legyen az, ami először kimarad a tervezett elemekből…

Megszakítás