Iskolai ballagás

Június 16-án hat végzős diáknak utoljára csengettek az általános iskolában. A ballagók meghatódottan búcsúztak el iskolájuktól, ahova ezután is szeretettel várják vissza őket. A hetedikesek búcsúztatójukban kiemelték, hogy a nyolcadikosok büszkék lehetnek arra, hogy e falak között, ebben a családias légkörben végezhették el alapfokú tanulmányaikat. Tudásuk nem kevesebb, mint a városban tanuló diáktársaiké. A ballagók osztályfőnöke, Gombkötő Lajosné, Klárika tanárnő meghatódottan kísérte végig az iskolatársaktól, a pedagógusoktól búcsúzó tanulóit. A végzősök megköszönték tanáraiknak azt az áldozatos és fáradhatatlan munkát, aminek révén tudásukkal nem szégyenkezhetnek az elkövetkezendő középiskolai évek alatt sem. A nyolcadikosok mindegyike felvételt nyert valamely középfokú oktatási intézménybe. A ballagás végén az életről szóló verset közösen adták elő diáktársaik, szüleik és a ballagásra ellátogató vendégek előtt.

E tanév végén köszön el az iskolától Pusztai Ádám igazgató úr is, aki a 2006/2007-es tanév igazgatását már a nyugdíj mellett vállalta el. Ősztől az oktató-nevelő munkát a közeljövőben megválasztásra kerülő új vezetővel fogja az iskola tantestülete kezdeni.

Galéria

Gyermeknap

Szikrázó napsütés köszöntötte 2007. június 8-án reggel az általános iskola udvarán gyülekező gyermekeket. Ez a nap más volt, mint egy szokásos péntek az iskolapadokban. Ez a nap a gyerekekről szólt. 8 órakor rókavadászattal kezdődött a program. Egymás után jelentkeztek a gyerekek megérdemelt jutalmukért a tanároknál. Egymással is versenybe szálltak, hogy ki mennyit gyűjtött össze az iskola udvarán különböző helyeken elrejtett rókákból. Üdítő és csoki volt a jutalom. Ezután a kicsik óriási focimérkőzésére került sor. A két rivális csapat még a mezében is kinyilvánította, hogy kinek melyik a kedvenc focicsapata.

Közben megérkeztek az orosházi tűzoltók egy létrás és egy fecskendős autóval. Majd egy szirénázó rendőrautó zaja verte fel az amúgy is mozgalmas iskola udvarát.  A fiúk azonnal körbevették a járműveket.

Ám, hogy a lányoknak is legyen elfoglaltsága a Kardoskúti Kézműves Kör vezetőjének, Andrékóné Katika néni segítségével gyöngyöt fűzhettek és más, kézügyesség fejlesztő játékokat játszhattak.

A sportpályán közben elkezdődött a rendőrségi bemutató. Először egy rendőr és társa – aki esetünkben egy kutya volt- bemutatóját nézték végig. Megtudhatták a gyerekek, hogy egy rendőrkutya 3 rendőrrel is felér. Ilyen kutyából a megyében összesen öt van. A vezényszavakat pontosan és fegyelmezetten követte a kutya. Az egyik tűzoltó közreműködésével még csibészeztetésre is sor kerülhetett. A bemutatót követően a gyerekek a saját kezükbe vehették a rendőrségnél használatos tárgyakat, mint pl. a pisztoly, töltény, gázspray, gumibot és golyóálló mellény. A golyóálló mellény próbájára is sor kerülhetett, de szerencsére csak a gumibot csattant rajta. Összebilincselt kezű gyerekekkel is sűrűn szembe találhattuk magunkat. A rendőrségi bemutató után a jelenlevők madártávlatból is megcsodálhatták Kardoskutat, ugyanis beindult a tűzoltóság létrás kocsija. A gyerekek 4-5-ös csoportokban mehettek fel, aránylag kisebb magasságba. Miután minden gyerek kipróbálta, jöhettek a felnőttek, akiket óriási magasságokba vitt fel az emelő.

Következett az év mérkőzése. Verasztó József és Pásztor István csapata mérkőzött össze Pusztai igazgató úr bíráskodása mellett. Óriási küzdelemben a fehérek nyertek. Bár a feketék az óváson gondolkodtak a meccs után a fehérek kemény játéka miatt, de végül is beletörődtek és a pénteken tartandó fordított napon revánsban reménykednek.

A focimeccs ideje alatt az iskola falai is kiszínesedtek, hiszen elkezdődött a rajzverseny Fodor tanár úr vezetésével.

Az iskola udvara lassan kiürült, de a programoknak még nincs vége. Kicsik és nagyok elindultak a Móra Ferenc Művelődés Házba, hogy az Elekről hozzánk érkező bűvész műsorát megnézzék. Vidám egy óra következett. Volt itt minden. Kártyatrükk, lángoló karikákon átszaladó patkányok, a semmiből felbukkanó nyuszi, eltüntetett segéd, kötél trükk és még felsorolni is nehéz lenne, mennyi mindent láthattunk. A bűvész többször is bevonta a gyerekeket a műsorba. Azonban mindenki már a műsor végére várt.  Na, nem a műsor minősége miatt -arra egy szavunk nem lehet, hiszen szuper kis műsor volt-, hanem mert mindenki tudta, hogy még hátravan egy óriáskígyó és egy krokodil. És előkerült az a várva várt fonott kosár és fekete láda. A teremben a pillanatnyi csendet éles sikítás váltotta fel. Megjött az óriáskígyó és a krokodil, amiket a bátrabbaknak meg lehetett simogatni. Volt, aki a kígyót a nyakába is vette. Önfeledt játékba ment át a bűvész-show. Meglepően bátrak voltak a gyerekek. Szinte mindenki megérintette a hatalmas kígyót.

A műsor végeztével visszamentek a gyerekek az iskolába valamint az óvodába. Ebéd után a szülői munkaközösség minden gyereknek egy ajándékot nyújtott át. Különböző sporteszközöket kaptak ajándékba: labda, tollas ütő. A nyári vakáción biztos hasznát is veszik. Ezzel véget is ért az idei gyereknap.

Egy hét múlva ismét megtelik az iskola udvara, hiszen elbúcsúznak a nyolcadikosok.

Óvodai ballagás

Sírás és nevetés vegyesen hallható volt 2007. június 2-án a Móra Ferenc Művelődési Ház falai között. A búcsúzásról szólt a ma délelőtt. Búcsúztak az óvodás gyermekek az őket sok szépre és jóra tanító óvónéniktől. Búcsúztak az óvónénik a már szívükhöz nőtt gyermekektől. Valamint elbúcsúzott az óvoda a több évtizedig ott dolgozó Károlyiné Marika nénitől is. Az ő gondos szeretete sokunkat elkísért óvodás éveink alatt. Szülők, nagyszülők hol könnyes szemmel, hol nevetve szemlélték a ballagó gyermekek kedves műsorát. Idén a tíz ballagóból heten a kardoskúti iskolában kezdik görbíteni a betűket és itt fogják megtanulni, hogy mennyi is az egyszeregy.

Pünkösdi hétvége Erdélyben

Kardoskút erdélyi testvértelepüléseire látogatott el 2007. május 25-28-a között községünk képviselőtestületi tagjaiból és köztisztviselőiből álló csoportja. Az ott töltött napok különösen szép élményekkel gazdagították mindazokat, akik először jártak a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Erdélyben.

Kirándulásunknak számos más célpontja is volt, amelyeket igyekeztünk meglátogatni, hiszen a kilométeróra és az időnk nagyon be volt osztva. Odafelé utunk első nagyobb állomása Déva vára volt, ahol a nemrégiben létesített felvonóval percek alatt feljutottunk a hegy tetejére. Innen egészen jól beláttuk az egész várost.

Ezek után Nagyszeben belvárosát néztük meg egy – finomnak annyira nem mondható-  fagyi erejéig. Ebben az évben Nagyszeben Luxemburggal együtt „Európa kulturális fővárosa”, így az óvárosban szembetűnő nagy felújításokat végeztek a szép műemléképületek homlokzatain illetve sok kulturális rendezvényt is tartanak az idén. Rövid sétánk után már siettünk is Segesvár felé. Itt a jégesővel kísért zápor miatt sajnos városnézésre nem állhattunk meg egyáltalán.

Ahogyan elhagytuk a várost, hamar kiderült az ég és így Fehéregyházánál Petőfi emlékszobra előtt időzhettünk el egy pár percre. Jó volt látni, hogy sok koszorú és nemzeti színű szalag jelzi a magyarok látogatását az emlékműnél, csakúgy mint Tamási Áron síremlékénél is, amelyet másnap Farkaslakán tekintettünk meg. Szálláshelyünk Székelyszentmihályon, egy aprócska csendes falu panziójában volt. Odafelé menet – aki még nem járt ott eddig- az is  meggyőződhetett arról, hogy sok út nehezen járható. Amikor a nagyobb országutakról letértünk, már szinte „el is fogytak” az utak.

A második napon úti célunk a Szent Anna-tó és környéke volt, illetve Brassóban álltunk meg egy pár óra hosszára. Itt szintén a magasba hágtunk egy felvonó segítségével. Madártávlatból láthattuk a hatalmas várost, a Fekete Templomot, ami egyik nevezetessége Románia negyedik legnagyobb városának.

Ezek után indultunk el a testvérfalukba, ahol már nagy szeretettel készülődtek az újbóli találkozásunkra. Homoróddarócon három iskolás gyermek népdalcsokorral várt bennünket. Nagy öröm volt számunkra csodálatos énekhangjuk és az az előadásmód, amit ezek a gyerekek a vérükben hordoznak. Kevés ilyen zenei élményt kaptam életem során hasonló korú iskolás gyerekektől. Sokunk szeméből a meglepettséget és a meghatottságot olvastam ki. Izabella igazgatónő elmondása szerint az iskolás gyerekek szinte versengenek egymással, hogy ki tud több népdalt elénekelni. Szerencsére még intenzíven él az ottaniakban a magyar népzene és néptánc szeretete. Egy finom vacsora és az iskola körbejárása után Homoródjánosfalvára látogattunk, ahol a templomban Simó Sándor unitárius lelkész úr köszöntött és lepett meg minket a testvértelepülések ajándékaival.  Utána kötetlen beszélgetéssel fejeztük be látogatásunkat

Másnap este mi fogaduk erdélyi barátainkat szálláshelyünkön, Székelyszentmihályon. Előtte azonban sok kilométert tettünk meg, hiszen megnéztük a Gyilkos-tavat és a Békási-szoros lenyűgöző természeti adottságán ámultunk el. Egy kiadós sétát is tettünk a 300 méter magas sziklák között a csöpörgő esőben. Ez kellőképpen fel is üdített minket.

A kirándulás utolsó napján útba ejtettük a híres Parajdi-sóbányát, ami a légúti betegségekben szenvedőknek különös felüdülést nyújt. 120 méter mélyre vitt le minket az autóbusz, ahol a bányában kialakított 20 méter széles, 12 méter magas „termeken” át sétálhattunk és a Nepomuki Szent Jánosról elnevezett kápolnában is megpihenhettünk.

Ezután már hazafelé igyekeztünk, de még a Király-hágóról egy utolsó pillantást vetettünk Erdély hegyeire, s az esti órákban jó hangulatban, sok szép élménnyel érkeztünk haza.

Reméljük hamarosan visszatérhetünk erdélyi barátainkhoz és ha előbb nem, akkor a közelgő Falunapunkon vendégül láthatjuk őket!

Hősök napja akkor és most

Békés Megyei Népújság 1990.május 7, hétfő

„Eltemettük őket végre.”
Istentisztelet az elesett katonákért, leventékért Kardoskúton

Kardoskúton az evangélikus templomban tartott szombati Istentiszteletre sok százan jöttek el, hogy együtt imádkozzanak, emlékezzenek. Emlékezzenek azokra a II. világháborúban elesett katonákra és leventékre, akiknek nem adatott meg a borzalmas világégésből a hazatérés. Édesanyák, szerető testvérek, hűséges hitvesek, árva gyermekként felnőtt férfiak és nők emlékeztek e napon a halott fiukra, a volt szeretőkre,a pótolhatatlan édesapákra; a halottakra, akiknek soha nem tudhatták meg utolsó gondolatukat, akiknek testét ismeretlen föld fogadta be, akik valaha Istenhozzádot intettek a szeretettek felé, de akkor még maguk sem tudták,hogy ahova ők indulnak, onnan nincs visszatérés. Évtizedek múltak el anélkül, hogy a fájó és gyógyíthatatlan sebekről beszélhettek volna. A hozzátartozók titkon siratták az elesetteket. Május 5-étől Kardoskúton van hol megállni egy percre az emlékezőknek: az evangélikus templom kertjében állították fel azt az emlékművet, amelynek márvány talajára 48 katona és jó levente nevét véste fel az utókor. Az avatás ünnepi forgatagában egy sokat élt emberrel hozott össze a sors. Gombkötő Mihály annak idején 1944 szeptemberében 62 leventetársával együtt hurcolták el. Barátai táborokban vesztették életüket. Az Orosz fogságot, igaz rokkantan, de ő túlélte. Túlélte és úgy érezte a háborúban elesett társainak emléket kell állítania. Gombkötő Mihály: 1989-ben kezdeményeztem a Hazafias Népfront községi bizottságánál az emlékműállítást. Rövidesen megszerveztük az Emlékmű Bizottságot és munkához láttunk – idézi fel az első lépéseket Gombkötő Miska bácsi. – Az ország minden részébe leveleket küldtünk, felkutatták a még élő hozzátartozókat. Így sikerült 58 elesett kardoskúti katona és levente nevét összegyűjtenünk. A rokonok 98 ezer forintot adományoztak, a falusiak pedig 25 ezret erre a célra. Társadalmi munkában készítettük el az alapot, majd Cseh Zoltán tervező által megálmodott emlékművet. Bencsik Márton rövid idő alatt megépítette. Most már van hová tenni a virágcsokrokat, a koszorúkat. Ettől a naptól fogva szeretteink nemcsak az emlékezetünkben élnek, hanem ahogy az Írás mondja, isten tenyerébe vési bele övéi nevét – a hálás utókor pedig a márványtáblába.
Cs.I

Fotók akkor…

május 20:

Délután kettő órakor megszólalt a kívül-belül megújult kardoskúti evangélikus templom harangja. Emlékezni hívott a harangszó: emlékezni a háborúkban meghalt hős katonákra és leventékre. Az ünnepség alkalmából közel ötvenen foglalták el helyüket a templom hűvös falai között. Laczki János evangélikus lelkész vezette az istentiszteletet. Meghívott lelkészként Ribár János orosházi igazgató-lelkész, esperes mondott indulatoktól és politikától sem mentes beszédet. A napi politikával átszőtt beszéde igen jól tükrözte a jelenlegi helyzetet. Kihangsúlyozta a nehéz mindennapi megélhetést.  A beszédek között az orosházi egyházközség fiataljai egyházi énekeket adtak elő. Laczki János külön beszédben tért ki a templom felújításhoz hozzájárulók köszöntésében. Megtudhattuk, hogy a felújítás 1.300.000 Ft-ba került, amelyből 1.000.000 Ft-ot az egyházközség állt. Kardoskút Község Önkormányzata 150.000 Ft-tal segítette a felújítást. A fennmaradó összeget magánemberek adományából egészítették ki. Az istentiszteletet követően az emlékezés a templomkertben, az 1990-ben felállított Hősök Emlékművénél folytatódott. Koszorús Oszkár beszédében többek között méltatta Gombkötő Mihályt, aki oroszlánrészt vállalt az emlékmű létrehozásában. Ezután név szerint is felsorolta a leventéket. A koszorúzás ezt követően a temetőben található világháborús emlékműnél folytatódott.

Fotók most:

Szakmai út Dél-Franciaországba (2.csoport)

  1. március 31-én a reggeli órákban gyülekeztünk Tótkomlóson az induláshoz. Szegeden felvettük vezetőnket, Kormányos Sándort, és 11-re máris a határhoz értünk. Dubøevica volt az első hely, ahol már nem magyarul szóltak hozzánk. Hamarosan Horvátországot és a nagyon dinamikusan fejlődő Szlovéniát is magunk mögött hagytuk. Szlovénia elképesztően szép. Talán nem is a pénz, hanem mentalitás kérdése az elért eredmény. Rend, sehol elhanyagolt, gazos terület, szemét. Minden zöldell, kis házcsoportok, kanyargós kis utak, amik a településre visznek a pálya közeléből. Éjjel 11-re értünk Verona és Padova között egy hangulatos, vízeséssel díszített szállóba. Kedvesen fogadtak és egy órás pakolászás után álomba zuhantunk. Félálmomban is rácsodálkoztam a közelben álló templom gyönyörű, zengő, ünnepélyes harangkondulására, amivel az időt jelezte. (Miért, hogy az olasz harangok mindenütt gyönyörű szavúak?) Reggel örömmel fogadtuk a már hazafelé tartó csoport élménybeszámolóját, akik szintén itt szálltak meg! Szállásadóinkat kissé meglepte a két magyar csoport kenyérfogyasztása, de hamarosan jóllakottan indulhattunk útnak. 750 km várt reánk. Az olasz-francia határt észrevétlenül léptük át, csak a mobiltelefonok jelzéseiből vettük észre, hogy közeledünk célunkhoz. Útközben két órára megálltunk Monaco-ban, ahol szabad városnézés következett, igyekezett a csoport minél nagyobb területet bejárni ezalatt a rövid idő alatt. Meglepő volt a gazdag, híres város nyugalma, tisztasága, csendje. Arles-ba érkeztünk az esti órákban, itt volt első francia szállásunk. Itt csatlakozott hozzánk Somogyi Norbert, kinti vezetőnk, szaktolmácsunk. Megvacsoráztunk, majd a ránk váró programok részletes megbeszélése következett, illetve rövid ismertető hangzott el a francia mezőgazdasági helyzetről általánosságban. Ezután a kitartóbbak éjszakai városnézésre indultak, a fáradtabbak lefeküdtek. A francia szállók szépek, tiszták, jól felszereltek. Sok helyen hajszárító, vízmelegítő, instant kávé, tea filterek, cukor, tejszín, kis sütemény várt a szobában, LCD-képernyős televízióval. Reggel nagyon bőséges, svédasztalos reggeli után indulhattunk el az első farmra, amely a Camargue területén áll, immáron 300 éve, 200 ha területtel. (Valamikor 600 ha tartozott a birtokhoz.) A táj erősen emlékeztetett a mi kardoskúti pusztás vidékünkre, talán kicsit több cserjével. Szerencsére a mi talajunk mélyéből nem törekszik a felszín felé a só, mint ott, a tenger közelsége miatt. Kemény 365 napos évi munka folyik ezen a farmon is, éppúgy, mint nálunk, de a „szabadság, önállóság megéri”. – mondta vendéglátónk. Sajnos Franciaországban is egyre kevesebben választják ezt az életformát. Ezután Bellegarde következett, egy virágzó biodinamikus termelést folytató magángazdaság. 45 ha tartozik a farmhoz. Meglepődtünk a csupa kő, csupa kavics talajon. Ennek ellenére a növények virultak, csepegtető öntözéssel látták el őket mindenütt. Szőlő, gyümölcsös, korszerű, erős, géppel mozgatható jéghálóval védett. Fóliasátrak, bennük biotermesztett földieper, saláta, cukkíni. A klíma miatt fűteniük nem kell, a Mistral pedig megakadályozza a gombás fertőződést, elég csak jól átszellőztetni a fóliákat. Viszont épp emiatt a szél miatt kell jellegzetesen laposra metszeni a nagyobb fák koronáját, és nagyon erősen, keresztben fóliázni a sátrakat. A látogatás végén szívélyes vendéglátás következett borkóstolóval, finom falatokkal, almával. A házigazda komoly beszéddel zárta mondanivalóját. Bocsánatot kért Franciaország nevében Trianonért. Elmondta: Erdélyben sokszor járt és itt szembesült a következményekkel. Arra kért bennünket: legyen a két nép újra barát. Mikor Németország újból egyesült, azt hitte személy szerint, hogy Magyarország és Erdély is egyesülni fog, de ez nem következett be. Ezért megfogadta, hogy ő a maga részéről mindent meg fog tenni a magyarokért. Megrázó volt, elsírtam magam. Harcolnak azért, hogy a termelésben, a termékek előállításában megőrizzék egyedi arcukat, a régió hagyományait és ezt kérte a magyaroktól is. Ezután St. Genies-des-Mourgues-ba látogattunk el, egy modern borgazdaságba, ahová azok a gazdák szállítják a szőlőt, akik maguk nem kívánnak bor előállításával foglalkozni. Dinamikusan fejlődő cég. Késő délután indultunk a következő cél: Laguiole felé. Útközben áthaladtunk Millau híres viaduktján. Egy völgyet ível át 2,5 km hosszan, és alattunk olyan mélység, hogy az Eiffel-tornyot még alánk lehetne tolni és mi még afölött vagyunk 23 méterrel. Hatalmas acélkötelek feszítik a szerkezetet. A kalandok ezután jöttek. Letértünk a pályáról, hogy elérjük a vacsora helyszínét. Vadregényes, kanyargós, meredek, szűk hegyi utakon jártunk. Középkori falvak utcácskáin préselődtünk át buszunkkal. Míg rá nem jöttünk, hogy túlmentünk úti célunkon. Vezetőnk felhívta a „ferme auberge” (falusi vendéglátásként lehetne fordítani) tulajdonosát, aki elmondta, hogy azon a hídon, ami a kisvárosba vezet, nem férünk át a busszal. Hogy akkor hol? Azt nem tudja. És a vonal megszakadt. 10 perces tolatással, forgalom leállítással lassan megfordultunk a keskeny úton. A társaság éhes, az est leszállt, a hegyek között hűvös van. Odaértünk a csodaszép, hold- és lámpafényben derengő kis kővároshoz. (Nálunk a falucska nevet viselné méretei alapján.) Vízimalom, romantikus kőhíd a gyorsfolyású patak fölött, kanyargó utcácskák. Sehol egy lélek, már mindenki behúzódott. Gyalog kell felmennünk az éjszakában a hegyre, de csak egy kilométer vezetőnk szerint. (Később remekül megtanultuk átszámolni az általa mondott távolságokat.) Jó ideje megyünk. A városka már rég elfogyott, erdő közepén gyalogolunk, jobbra szakadék mellettünk. Szerencsére telehold van, így valamicskét látunk. Fényeket sehol sem szűrődnek át. Vezetőnk messze előttünk valahol az éjben. Már épp feladnánk, mikor célhoz érünk. Belül hangulatos vendéglátóhely, kölcsönös ismerkedés, kölcsönös kóstolgatás a mi „hazainkból” is.  Elmondták, hogy 60ha-on gazdálkodnak, ez jobbára legelőt jelent. Viszont a megélhetésüket a falusi vendéglátás biztosítja, itt állítják elő azokat a termékeket, amikkel megvendégelnek bennünket is. A „ferme auberge” hálózat előírása közé tartozik, hogy a régió jellegzetességeit kínálják, és magas százalékban a farmon előállított élelmiszereket kell kínálniuk, de amit nem állítanak elő, azt is csak a régióból szerezhetik be. Éjfélkor fejeztük be a vacsorát, hiszen a francia étkezések sokfogásosak, kétféle előétel, saláta, főétel, desszert, sajtok. Megszánnak bennünket és egy „dobozos” teherautó platóján leszállítanak bennünket a buszhoz. Alig várjuk a szállást. A hegyek tetején járunk, amikor a GPS lefagy. Fenn állunk Isten csillagos, hideg ege alatt a Massive Central egyik tetején, hófoltok között, és nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy hová tartunk. Táblát látunk, ami farkasok előfordulására figyelmeztet. Éjjel fél kettőkor érünk a szállásra. A mi szobánkban nem vár ágynemű, ellenben az előző vendég lehúzott ágyneműje még a földön hever. Nem érdekel már bennünket. lefekszünk így is. A reggeli a szállóhoz méltón puritán. Laguiolban megtekintjük a helyi bicskakészítő üzemet. A laguioli bicska fogalom a világban. Részletesen bemutatják a munkaműveleteket, vásárlásra is nyílik lehetőség. Ezután egy farmra látogattunk, ahol az Aubrac-i szarvasmarhát tartják. 90ha-on gazdálkodnak. A tejből a helyi kis sajtüzemben sajtot készítenek és az előtte lévő boltban értékesítik. Délben a polgármester fogadott bennünket, beszámolt a kisváros életéről, gondjairól, terveiről. Délután egy korszerű sajtüzembe látogattunk, ahová a gazdák igen jó áron adhatják le a tejet. Az üzem végében egy sajtbolt is volt, ahol meg lehetett vásárolni a helyi termékeket. Este ismét egy hangulatos helyen vacsorázunk. Hosszú gyalogút várt volna ránk a hegyen felfelé, szerencsére vendéglátóink fel- és le is fuvaroztak bennünket kocsival. 1600 körül épült az ódon kőépület, igényesen, hangulatosan kialakított belső tér várt bennünket. Egy autópálya melletti szállóban aludtunk ezután. A meleg víz már fogytán éjfél felé. Az ötödik napon a helyi agrár-érdekképviselet irodájába látogatunk. A közös gondokról, a megoldandó problémákról beszélgetünk. Továbbmegyünk és félórára megállunk a tengerparton. Délután egy rizstermelő gazdához látogatunk. Kölcsönös az érdeklődés egymás gondjai iránt. A nap végén egy szakképző iskolába jutunk el. Itt a kutyatenyésztés és macskatenyésztés, illetve – idomítás oktatása folyik. Éppen agilyti versenyre készültek. Az iskola bentlakásos, 2 hét tanulás, ami gyakorlatközpontú és kevésbé elméleti, aztán 2 hét gyakorlat a gyerekeknek. Ezt jobban elviselik a hagyományos tanulási formákba nehezebben beilleszkedő diákok is. A gondjaik hasonlóak a magyar iskolákéhoz, de – mivel alapítványi iskola – még szegényebb anyagi lehetőségekkel bírnak, az államtól nagyon kevés támogatást kapnak. Ennek ellenére lelkesek, fejlődnek. Most készülnek új, korszerű kollégiumot létesíteni. Most már európai kapcsolatokra is megpróbálnak szert tenni. Jó lenne velük kapcsolatot tartani, de nincs aki a környéken franciául beszélne. Pedig ez az iskoláztatási forma nálunk is alternatíva lehetne azok számára, akik nem akarnak, vagy nem tudnak az alapképzés után továbbtanulni, s alternatíva lehetne a most bezárt vagy hamarosan bezáródó kis falusi iskoláknak is. A vacsora egy réges-régi udvarházban volt, aminek az első épülete az 1200-as években épült. Először a gazdaságot néztük meg, aztán mentünk be az épületbe. Elképedve álltunk meg a hatalmas belső térben egy szobányi kandalló előtt, amiben farönkök égtek. Az egész belső tér kellemes meleg volt. A vacsora finom, az ódon hely roppant hangulatos, tényleg feledhetetlen élmény. A szállás ismét Arles-ban volt, másnap innen indulunk Le Rove felé. Egy félórás hegymászás után jutunk a kecsketartó farmjára. Elképedve hallgatjuk, hogy a hegyen álló ház kedvéért a megye felhozatta a vizet, villanyt. Megtekintjük az állományt. A gazda a 17. generáció a családban, aki kecsketartással foglalkozik. A tejet a faluban dolgoztatja fel sajtnak, hiszen erre nem maradna már energiája, kézzel fejnek minden kecskét ketten a fiával. Innen már hazafelé vesszük az irányt. Délben ebéd egy „ferme auberge”-ben. Délután Grasse-ban megálltunk a híres Fragonard parfümgyárban. Kedves debreceni származású vezetőnk, Mónika kalauzolt végig az üzemen. 5 éve dolgozik kinn, sajnos már töri a magyar nyelvet. A helyi virágokból hagyományos technológiával készül a híres parfüm, nem használnak szintetikus illatokat. Reklámtevékenységre nem fordítanak, és mindössze három üzletük van. Ennek ellenére világhírűek. A látogatás végén vásárlásra nyílt lehetőség. Este a Genovai-öböl mentén suhantunk végig. Az út nem veszélytelen, de csodaszép. Éjjel fél egyre értünk a már ismert olaszországi szállásunkra. Most már bőségesebb reggeli kenyéradaggal vártak bennünket. Jóllakva indultunk, gyönyörködtünk a mediterrán képben. Aztán lassan átfolyik a táj Szlovéniába, majd Horvátországba. Estére hazaérünk.

Ezernyi látnivaló, ezernyi élmény maradt mögöttünk. A paraszti élet sehol nem könnyű. De a mi adottságaink igazán jók, a földünk kiváló. Az országnak kell felismerni, hogy a lényege vész el, ha mezőgazdaságát veszni hagyja, nekünk azt, hogy összefogás nélkül nem megy. És önbizalommal dolgozni. Mert semmivel nem tudunk, nem teszünk kevesebbet.

Franciaországban jártunk

A Békés-Csanádi Érzékeny Sík Természetvédelmi Terület Helyi Foglalkoztatási Stratégiájának előkészítése céljából egy nyertes R.O.P pályázat révén több Békés- és Csongrád megyei település képviseltette magát a gyógy- és fűszernövény-termesztés, falusi vendéglátás, kézműves, növénytermesztés, állattenyésztés tanulmányúton Franciaországban. Két turnusban negyvenen juthattunk el Dél-Franciaországba, ahol a helyi sajátosságokkal ismerkedhettünk meg. Kardoskutat a két úton összesen hatan képviseltük. Az alábbi két beszámoló bepillantást nyújt a tapasztaltakról.

Az első tanulmányút 2007. március 26-án indult Tótkomlósról. Az országot átszelve Pannonhalmán kezdtük a Bencés Apátság környékének megtekintésével. 13 óra és 400km után átléptük a határt Ausztriába. Magyarországon az elmúlt év egészében nem láttunk annyi havat, mint amennyi az osztrák hegyekben volt. A magasságtól ugyan füldugulást kaptunk, de a látvány feledtette ezt az érzést. Egy kicsit hangosabban beszéltünk. Apró nehézségek árán-keskeny kanyargós utakon mentünk fel egy hegy tetejére a busszal – és hajnal kettő fele elértük első tranzitszállásunkat Olaszországban. A második nap reggelén korán kelt a fáradt társaság. Szinte még le sem hajtottuk a fejünket, már ébredni kellett. Hosszú út állt még előttünk, hiszen közel 1000 km várt ránk ezen a napon is. Gyönyörű tájak, viaduktok, a Földközi-tenger, véget nem érő alagutak. Majd késő este érkezés a gyönyörű Franciaországba. A következő napok a szakmai tapasztalatszerzésről szóltak. A környék, amelyet bejártunk a levenduláról, szőlőtermesztésről híres.

A falusi vendéglátás tapasztalatai Franciaföldön

Franciaországi tanulmányutunk során Vaucluse megyében ellátogattunk Villessur Auzonba, ahol vendéglőt működtet Christel és Frederic Rouet. A házaspár 2006. év végén nyitotta meg családi házukat vendégeik számára. A hegyoldalon, szép környezetben található 300 éves házba való belépésünkkor már tapasztalni lehetett a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. Az előtér kis enteriőrje hangulatos, a kovácsoltvasból készült padot nagymama korabeli fehér párnácskák, szőttesek díszítették. Az étkező helyiségben ódon használati tárgyakkal találkozhat a betérő vendég. A család meghagyta az ebédlő központi részén a kávás kutat, ezzel is erősítve az épület falusias jellegét. A falusi vendéglátásra építve egyelőre az étkeztetésre helyezik a hangsúlyt. Jelenleg 20 fő számára tudnak egyidejűleg ellátást biztosítani. Hétvégenként vannak nyitva és az előre bejelentett vendégeket tudják fogadni. A későbbiekben vendégszobákkal szeretnék bővíteni szolgáltatásukat. A házaspár egymás között megosztja a feladatokat, a feleség készíti el az ételeket, a férj pedig a felszolgálást és a vendégekkel való kapcsolattartást végzi. Induláskor Frederic Rouet kizárólag a vendéglátás bevételéből próbálta fenntartani családját, ám a mindennapi megélhetésért egyelőre még főállású tevékenységet is kell folytatnia. Reméli, hogy a helynek egyre nagyobb híre lesz, és akkor már hoz annyi jövedelmet, hogy csak ebből meg tudnak élni. A megyében kiadott turizmust propagáló kiadványban már egyre több vállalkozó hirdeti magát, így a szálláshelyet, illetve étkezést kereső turista hamar megtalálja a helyi lehetőségeket. Ezt a kiadványt utunk során mi is több helyen láttuk kitéve. Az étkezés közben tolmácsunk segítségével több mindent megtudtunk házigazdánktól. A „Ferme Auberge” – amit falusi vendéglátásként lehet fordítani- lényege az, hogy az asztalra tett ételek minimum fele a vendéglátó által megtermelt növényekből, a saját nevelésű állataiból kerüljön ki. Házigazdáink például a baguettet és a pékárut a szomszéd péktől vásárolják, illetve a környékbeli gazdák egyéb termékeit kell előnyben részesíteniük árubeszerzéskor. Így erősítik és védik egymás vállalkozását. A saját termésű szőlőjüket beadják a helyi pinceszövetkezetbe, így a felkínált borok a saját termésükből készültek. Ottlétünk alkalmával dióborral és barackborral kínáltak meg bennünket. A borba az említett növények leveleit tették bele, így az átvette a levelek zamatát. Számunkra érdekes ízt kóstolhattunk meg. Előételként olajbogyókrémet, szárnyasmájkrémet és hájba töltött sertésmájkrémet szolgáltak fel. Helyi jellegzetességként egy tésztakülönlegesség következett: a pizzához hasonló vékony tésztaalapra hagymás-halas szószt kentek, ezt sütötték meg. A főétel bárányhúsos-padlizsános rakottas volt, amely basemall- mártással és parmezán sajttal készült. Aki nem fogyaszt húst, annak lehetősége volt a tejszínes mártással készült sült spárgát megkóstolnia. Természetesen a francia sajtokból sem maradhatott el a kóstoló. Desszertként körtés – gyümölcsös csoki felfújtat ettünk. Csoportunk jól érezte magát, amihez nagyban hozzájárult a házigazda figyelmessége, kedvessége.
A francia szokásokhoz híven az ottaniak egyáltalán nem sietősen étkeznek. Ez a felszolgálás ütemében is érződik. Utunk utolsó ebédjekor tolmácsunk mosolyogva mesélte, hogy olyan hamar megettük az előételt, hogy a tulajdonosnak meglepődve mondta a séf, – amikor látta, hogy az üres tányérok már sorban érkeznek vissza a konyhába- ezek a magyarok milyen éhesek lehettek, mert egyből elfogyasztották az ételt. Egy „Ferme Auberge”- hez hasonló hálózat követendő példa lehetne Magyarországon is a falusi turizmus irányába nyitó családoknak.

Rengeteg tapasztalat, élmény és több ezer kilométer után elindult a csapat hazánk irányába. Magyarországot délről közelítettük meg: Franciaország-Olaszország- Szlovénia-Horvátország. Késő este értünk vissza kiinduló pontunkra, Tótkomlósra.

Megkezdődtek az építési és felújítási munkálatok

A kézműves gyerekekkel két foglalkozás keretén belül készültünk a közeledő anyák napjára. Igaz, a szokásosnál előbb elkezdtük a készületeket, mivel a nyugdíjasok következő klubdélutánjához igazítottuk a köszöntést. A gyerekekkel piros kartonból készítettünk az édesanyáknak, nagymamáknak szív alakú emlékkártyát.  Anyák napi műsorral is kedveskedtünk szerda délután a megjelenteknek, s öröm volt látni a meghatottságtól könnyel megtelt szemeket. A saját kézzel díszített virágcserepekben adtuk át a nyugdíjas klub tagjainak és az édesanyáknak virágainkat. Verseinket, Szemenyei Liza zongorajátékát édességgel köszönte meg a klub nevében Geiszt Józsi bácsi. A délután közös beszélgetéssel, a klub nyári terveinek megbeszélésével folytatódott. Nagyon örültünk, hogy Kalapáti Anna néni is bekapcsolódott a klubéletbe. Jó volt látni, ahogy a gyerekek szívesen ültek le az idősebbek közé, így e szép ünnep alkalmat adott a közös időtöltésre.

Megkezdődtek az építési és felújítási munkálatok

Ez év februárjában felvetődött a falugyűlésen, hogy a Kossuth utcán lévő akácfák állapota már élet- és balesetveszélyes. Március végén az iskola elejétől (Rákóczi sor) az óvodáig ki lett vágva az összes akácfa. A vágás alkalmával beigazolódott a tény, hogy valóban rossz állapotban voltak már a fák törzsei. Szinte kivétel nélkül korhadtak voltak a törzsközepek. Hamarosan fiatal facsemeték kerülnek ültetésre az utcában. Egy darabig biztosan szoknia kell a szemnek az új látványt, de a facsemeték idővel majd átveszik az öreg akácok helyét.

A természet megújulását a művelődési ház konyhája is követi. Hosszú évek után hamarosan megújult belsővel szolgálhat a község lakóinak javára a művelődési ház konyhája. Az idei költségvetés lehetőségei és a képviselők pozitív hozzáállása révén végre szebbé és higiénikusabbá válhat – a községben több rendezvényre is használatos- főzőhelyiség. A régebbi tűzhelyek helyett új, kombinált típusúak állnak ezután a rendelkezésünkre, illetőleg a fali bojler sem okoz nehézséget ezen túl azoknak, akik rendszeresen használják a meleg vizet a konyhai teendők alatt. A munkaeszközök és a konyhai kisgépek felszereltségét is bővítjük egy sikeres pályázat révén. A belső munkálatok után pár hét múlva teljesen megújulva vehetjük majd birtokunkba a konyhát. Szükséges is, hiszen terveink szerint június végén az Ízek Fesztiválját községünkben rendezzük meg másik három településsel közösen, illetve a júliusi Falunap is közeledik. Ezen kívül a nyári családi rendezvényeket a községből többen is az intézményben tartják. A hónap folyamán megkezdődik az egészséges életmódot követő tanfolyamunk is. Ehhez kapcsolódva hívom fel minden korosztályból az érdeklődők figyelmét, hogy hamarosan hirdetve lesz ezekre a díjmentes tanfolyamokra való jelentkezés. Mindenkit várunk, aki ismereteket szeretne szerezni az egészséges étkezési szokások és főzési praktikák terén. Kifejezetten várjuk a magas vérnyomással és koleszterinszinttel küzdők és a cukorbetegek érdeklődését. A kismamák és a fiatal anyukák is praktikus tanácsokkal gazdagodhatnak, ha ellátogatnak a tanfolyamainkra. Reméljük a felújítás után még többen veszik örömmel használatba az igényesebb és komfortosabb konyhát.

A 2005-ben már Pusztaközponton felállított buszmegálló párja kerül felépítésre a napokban. Hamarosan a Tótkomlós irányába utazóknak sem kell tartani az időjárás szeszélyeitől a busz megérkezéséig, hiszen télen – nyáron menedéket nyújt majd a természetbe illeszkedő ízléses, fa szerkezetű megálló.

Gyermek – és Ifjúsági kézműves pályázat

Az idei évben is folyamatosan fejlesztik a szakkörös gyerekek kézügyességüket. Az elmúlt hónapokban a foglalkozásokon az adott ünnepekhez igazodva sokféle játékot és tárgyat készítettünk. A gyermekekkel a csoportos munkát két irányvonalon haladva folytatjuk: a népi kézművesség hagyományai alapján illetve a modernebb, a kreativitást előtérbe helyező tevékenységekkel. A szakkörökön több érdekes alkotást készítettünk, mint például a csipeszfigurák, az álarc, a Bálint-napi kitűzők vagy a desszertes kínáló. A foglalkozásokon túl a gyerekek szabadidejükben Andrékó Pálné Kati néni segítségével nagy szorgalommal készültek a VII. Dél-Alföldi Regionális Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatra, illetve a VII. Országos Fonható Szálas anyag Pályázatra is.  A csoport külön is megmérettette magát, illetve egyéniben is indult több csoporttagunk. A szálas anyag kategóriában nem adtak ki díjat – csakúgy mint két évvel ezelőtt is-, sajnos így a csoporttagok ezen munkái nem kerültek minősítésre. A kiállításon szerepelt a mézeskalács díszek Lőrincz Kitti munkái. A babákat Miszlai Laura készítette, a berzselt tojások a csoporttagok által készültek, az írókás tojásokat Andrékó Mónika alkotta. Aratódíszeket többen készítették: Andrékó Mónika, Szemenyei Liza, és Kocsány Kitti, aki a szalmakalapokat és a kisállatokat megformázó szalmasorozatot. Bennem és a szakmailag elismert csoportvezetőnkben is felmerült a kérdés: vajon a 10-14 évesek között mi lenne az a szint, amit teljesíteni kellene, hogy egyáltalán valakinek is legalább a 3. díjat odaítéljék? Mindezek ellenére nagy eredménynek tartom, hogy az ősszel szerveződött csoport már bekerült a kiállításon bemutatkozható alkotók közé. Lendületünk töretlen marad és a békéscsabai kiállításról visszaérkező pályamunkáink hamarosan a művelődési házban is kiállításra kerülnek.

Fotógaléria ITT található.

Életmód Klub a húsvét jegyében

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Közeledik tavaszi ünnepünk a húsvét, amely nemcsak hagyományos szokásaiban gazdag, hanem ételei révén újabbnál újabb ötletek tárházát is felcsillanthatja a gasztronómiában. Ennek jegyében vendégváró falatokat készítettünk hagyományos hozzávalókból az életmódklub tagjaival.

A főtt sonka és tojás most nem egészben került a tányérokra, hanem sokféle színes zöldséggel (retek, sárga és piros kaliforniai paprika, gomba) és más hozzávalókkal kenyérbe töltöttük. A töltött kenyérszeletek mellett a darált sonkából sonkakrémet is készítettünk, melyhez megpirított fonott kalács dukált, s kerültek a klub végén tányérjainkra. Természetesen sütöttünk is: a sós alapanyagú kis kosárkákba hasonló sonkás-tojásos-füstöltsajtos tölteléket tettünk, így sütöttünk meg. Aki pedig különlegességet akar készíteni húsvétkor, az biztosan megsüti majd otthon is a sakktábla imitációjára készített meggylekvárral ízesített süteményünket is. A délutáni sürgés-forgás után jólesett a közös asztalhoz leülni, ám hamarosan folytatódhat otthon is a készülődés.

X. Lantos György Emlékverseny – Asztalitenisz

Az asztalitenisz sportág mérkőzéseivel zárult 2007. március 24-én az idei, a X. Lantos György Emlékverseny. Már kora reggel labdajátéktól volt zajos a művelődési ház nagyterme. Jó hangulatban érkeztek meg a helyi- és a vidéki játékosok.  A köszöntő után a sorsolás izgalma fokozta a hangulatot. Fél tíz körül megkezdődtek a mérkőzések. A 35 versenyző csoportos körmérkőzés alapján juthatott előrébb a játékban. Vegyes párosban 5 pár küzdött az elsőségért. A párosok játéka után az egyéni versenyek következtek. A férfiak közül 29-en, a női ágban 5-en versengtek a helyezésekért. A nap folyamán frappánsan és prezícen segítette a játékosokat a sportszervező, id. Patyi Béla. A nézők mellett a játékosok is figyelték egymás játékát, amit tapssal is elismertek. Fordulatos és izgalmas mérkőzéseket láthattunk. Néha azonban a papírforma is igazolta az eredményeket, hiszen a legtöbb amatőr játékos mellett akadtak páran, akik szép és sikeres sportmúlttal rendelkeznek. A kardoskúti játékosoknak egyáltalán nincs szégyenkezésre okuk, hiszen a játék élményén túl közülük többen is az emlékverseny serlegeivel térhettek haza.

A kora délutánra kialakult végeredmény a következő:

Női egyéni versenyeredmények:

I.hely: Dr. Bertók Éva
II.hely: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
III.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi (Kardoskút)

Férfi egyéni versenyeredmények:

I.hely: Miskei Zoltán
II.hely: Ribovics János
III.hely: Nyári László

Vegyes páros versenyeredmények:

I.hely: Kürtiné Rácz Anikó – Nagy György József (Kardoskút)
II.hely: Debreczeniné Jámborcsik Gyöngyi – id. Szabó Tibor (Kardoskút)
III.hely: Dr. Bertók Éva – Nyári László

Reméljük jövőre ismét sokan emlékezünk a sportszerű játékkal Lantos György igazgató úrra!

Festmények, cápák és még sok minden más

Napsütéses, szép napnak néztünk elébe március 16-án, amikor korán reggel útnak indultunk a fővárosba. Már február közepén eldőlt, hogy sokan kíváncsiak a híres gyűjteményekből Magyarországon kiállított Vincent van Gogh alkotásokra. A Szépművészeti Múzeumi látogatásunk előtt megtekintettük az Időkereket, az 1956-os Emlékművet és a Hősök Terén is időztünk egy kicsit. A múzeumi kiállításon a festőművész több nagy kortársának a művét is megcsodálhattuk, többek között Delacroix, Rembrandt alkotásait is. Kora délután a Campona Bevásárlóközpont felé indultunk el, ahol a Tropicariumban kirándulásunk további részét számunkra különleges állatok között töltöttük. Mindannyiunknak nagyon tetszett a mini esőerdő, ahol a rögtönzött trópusi eső és mennydörgés hatására a madarak és a kisállatok hirtelen elhallgattak. Miután az eső elállt, hangos csiviteléssel megindult az élet. Hosszasan időztünk a cápamedencénél, ahol centiméterekről csodálhattuk meg a tengerek élővilágát. A fejünk felett úsztak el a ráják, a cápák és a szebbnél szebb színben pompázó halak. Három búvár alámerülését is figyelemmel kísérhettük. A jó hangulatnak és a sok látnivalónak köszönhetően nagyon hamar eltelt az idő, élményekkel gazdagabban tértünk haza.

GALÉRIA ITT.

Megszakítás