Beszámoló a testületi ülésről

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. szeptember 2-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel tartotta soron következő testületi ülését.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Mórocz Lajos, Szemenyei Sándor, Gub András, Kulima István, Gombkötő Lajos és  Pusztai Ádám települési képviselők.

Jelen van továbbá: Pusztainé Szabó Margit főigazgató, Verasztó József igazgató, dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgató, Skorka Pálné jegyzőkönyv vezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Tóth Józsefné főmunkatárs, Varga Pál közalkalmazott

Ramasz Imre köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a testület határozatképes. Ismerteti a napirendi pontokat, amelyeket a Képviselő-testület egyhangúan elfogad:

1., Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógia Szolgáltató Intézménye Kardoskúti Tagintézményének tájékoztatója tevékenységéről, célkitűzéseiről.

2., Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda beszámoló jelentése tevékenységéről, a következő tanév feladatairól.

3., Beszámoló jelentés Kardoskút Község Önkormányzatának 2010. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről.

4., Október 23-i Nemzeti Ünnep előkészítése

5., Képviselő-testület tagjainak önértékelése a ciklusban végzett munkájukról.

6., Gazdasági program végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

7., Helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a későbbi éveket terhelő kötelezettségekről tájékoztató az 1992. évi XXXVIII. tv. 50/A paragrafus 4. bekezdése alapján.

8., Bejelentések

Jegyzőkönyv hitelesítőkre tesz javaslatot Szemenyei Sándor és Kulima István személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogad.

Ramasz Imre: a két ülés közötti időszak eseményeiről, illetve a lejárt határidejű határozatokról számolok be a fő napirendi pontok megtárgyalása előtt.

41/2010-es számú határozatában megbízott a testület a „fecskeházak” megvalósításának vizsgálatával. A jelenleg elfogadott település-rendezési terv szerint nincs olyan ingatlanunk, ahol ez az elképzelés megvalósítható lenne. Úgy érzem, hogy az új Képviselő-testületnek forrást kell teremteni 2011-ben a település-rendezési terv felülvizsgálatára. Akkor esetleg meg lehet teremteni a lehetőségét az épület létrehozásának.

61/2010-es számú határozatban döntöttünk a gyógyszertár felújításához szükséges többlet forrás biztosításáról. Hamarosan megtörténik az épület átadása.

117/2010-es határozatunkban – Szemenyei Sándor képviselőtársunk javaslata alapján – a Petőfi utcán a lángossütő oldalában a „Megállni tilos” tábla bevonásra került.

118/2010-es rendeletünkben – Pusztai Ádám képviselőtársunk javaslatára – döntöttünk az általános iskola szennyvízhálózatának felújításáról, illetve az iskola kerítésének a megújításáról.

119/2010-es határozatunkban is kerítés építéséről döntöttünk. A művelődési ház és az önkormányzat előtti részen a kerítés időközben elkészült, jelenleg a festése van folyamatban.

120/2010-es számú testületi határozatunkban döntöttünk, hogy Mezőhegyes részére ötvenezer, Battonya részére ötvenezer, illetve Dombegyháza részére százezer forintos támogatást nyújtunk a viharkárok enyhítésére. Az összegek átutalásra kerültek.

122/2010-es számú döntésében felhatalmazott a testület, hogy a gyomaendrődi üdülő üzemeltetésével kapcsolatos szerződéskötésnél eljárjak. Nem érkezett még meg aláírásra a szerződés. Én a nyilatkozatot és a határozatot Csorvás részére megküldtem.

123/2010-es határozatunkban járdaépítésről döntöttünk a Petőfi utcán és a Rákóczi soron. Az árajánlatok bekérése után megbízást adtunk Andrékó Zoltán vállalkozónak, aki a munkát elvégezte.

124/2010-es számú testületi határozatunkban döntöttünk arról, hogy a kardoskúti evangélikus templom tetőfelújításához hozzájárulunk 410.000 forinttal. Az ezzel kapcsolatos szerződés aláírása megtörtént, az összeg átutalásra került. Lelkész úr tájékoztatott, hogy szeptember hónapban elkezdik és be is fejezik a munkálatokat.

A két testületi ülés közötti időszakról egy témát említenék. Az Orosházi Kistérségi Többcélú Társulása ülésén vettem részt. Egy lényegi napirendi pontja volt az ülésnek, amely tárgyalása előtt egy beszámolót hallgathattunk meg a kistérség közbiztonságáról a rendőrkapitány úr előterjesztésében. Az illetékességi területről kaptunk tájékoztatást általa. Az igaz ok a társulási tanács összehívására az volt, hogy az orvosi ügyeleti megbízás 2010. december 31-ig szól. Mivel csak közbeszerzési eljárás keretében adható erre megbízás, szükség volt arra, hogy a tanács meghatározza azokat a szempontokat, amelyekkel a közbeszerzési eljárás megtörténhet. Várhatóan novemberben kerül sor a szerződés megkötésére. Lényeges változás nem lesz, két telephellyel történik majd továbbra is az ügyeleti ellátás: Orosháza és Tótkomlós városban. Kardoskút Tótkomlóshoz tartozik ezután is, de Orosháza is fogadja a sürgősségi betegellátás területén a településről érkező betegeket hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig illetve hétvégén éjjel-nappal.

A Képviselő-testület egyhangú szavazással a tájékoztatót illetve a beszámolót elfogadta.

1., Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógia Szolgáltató Intézménye Kardoskúti Tagintézményének tájékoztatója tevékenységéről, célkitűzéseiről.

Ramasz Imre: rátérünk a fő napirendi pontok megtárgyalására. A kardoskúti tagintézmény tevékenységéről Verasztó József igazgató úr készítette el az írásos beszámoló anyagát. Szóbeli kiegészítésre megadom a szót Pusztainé Szabó Margit főigazgató asszonynak illetve Verasztó József igazgató úrnak.

Pusztainé Szabó Margit: nagyon röviden egészíteném ki az írásos anyagot mert az részletesen taglalja az intézmény munkáját. Büszke vagyok a kardoskúti tagintézményben elért eredményekre, amelyeket elértek a tanulóink a különböző versenyeken, felméréseken. Bizonyára ismert Önök előtt, hogy az iskola – a fenntartóval közösen – száz millió forint fölötti pályázati támogatást nyert el az elmúlt egy évben. Ennek 60%-a az összevont iskolák tulajdona és ebből arányosan a kardoskúti iskola is részesült. Egyik ilyen pályázatunk a TÁMOP 3.1.4. Ez volt az az uniós pályázat, amely nem csak nálunk, de országosan is nagy gondot okozott. Olyan határidő csúszások voltak benne például, hogy hamarabb megcsináltuk a programot, mint ahogy a képzések megtörténtek volna. E pályázat sikereiben nagy érdemei vannak a kardoskúti iskolának. Megoldották a felmerülő problémákat. Emellett a pályázat mellett persze rengeteg más pályázatunk is fut, amelyek közül többnek a helyi iskola is résztvevője. A kiemelt nevelési céljaink közül a helytörténeti ismereteket kell megemlítenem. Folynak a kutatások, programok e témakörben. Vannak hagyományos és újszerű elemek a témában. Mindenféle törvényességi felülvizsgálaton átment az iskola. Igazgató úr teljesíti a nagy iskola elvárásait, jó az együttműködés a kollégákkal. Megköszönöm az önkormányzatnak és a testületnek, hogy partnerei az oktatásnak. Végezetül hadd mondjam el, hogy az összes tagintézmény közül csak a kardoskúti iskola létszáma nőtt. Igaz, hogy csak egy fővel, de nőtt.

Verasztó József: amióta Orosházához tartozunk, azóta a szóbeli kiegészítésem csak három oldalra fér rá. A tavalyi év értékelésével nem kívánok most foglalkozni, hanem inkább az előttünk álló tanévről beszélnék. A működés feltételeiről: a szakos ellátás 2008 óta 100%-os. Két új kollégával kezdjük meg a tanévet. Tavaly egy ötödik osztályt hoztunk létre, amely bölcs döntése volt a testületnek, a település anyagi forrásait nem terhelte meg. Az akkor létrejött négy fős ötödik osztály bukásmentesen jutott túl az éven. Tárgyi feltételeken javított a már említett TÁMOP pályázat, – öt kolléga jutott ezáltal laptophoz – amelyet a tanítási órák során is tudnak használni. Irodaeszközeink bővültek. Pénzügyi gazdálkodásról annyit mondanék, hogy szigorúan, takarékosan gazdálkodunk. Ennek is köszönhető, hogy jelentős megtakarítás keletkezett a finanszírozásban, amelyet most a kerítés építésére tudott a testület fordítani. Fontos ez a beruházás, mert ez egy jelzés a település és az intézmény felé, hogy fontos az iskola helyben tartása. Ha kimaradt volna ez a szakasz, akkor azt kommunikálta volna a helyi közösség felé a testület, hogy lemond az iskoláról. Szerencsére nem ez történt. Az intézmény elavult nyílászáróinak cserje indokolt lenne, amint lehetőség nyílik erre, azt meg kell lépni. Tavalyi évben egy igazolatlanul mulasztott óra sem volt. A jelen tanév céljai a magatartási helyzet javítása. Nem rossz a helyzet jelenleg sem, de azt gondolom, hogy nincs az a magatartás amin ne lehetne javítani. A szelektív hulladékgyűjtő és komposztáló edény használatával továbbra is folytatjuk a környezettudatosságra nevelést. A nagyintézményhez való csatlakozás egy csomó új feladatot hozott ami azelőtt nem volt Kardoskúton. Dossziékat gyártunk, rengeteg a papírmunka. Új pályázati források most is nyílnak, ezeket figyelemmel kísérjük. A megyei önkormányzat fokozta az elmúlt években az aktivitását a megyében működő oktatási intézmények felé. Ez abban nyilvánul meg, hogy ingyenesen bocsájt rendelkezésünkre buszt, és elvisz bennünket megyei fenntartású intézményekbe, például színházba. Ezekkel a lehetőségekkel eddig is, és ezentúl is élni fogunk. A városi múzeum is nyújt számunkra elfoglaltságot, különböző rendezvényein mi is részt veszünk. Azt gondolom, hogy a városi iskolához történő csatlakozás mindenképpen szakmai fejlődéssel járt, kapcsolataink nőttek. A helyi óvodások két éve mindannyian a kardoskúti iskolába iratkoztak be. Ezt persze garantálni nem lehet minden évben, de ezen vagyunk. A pusztaszőlősi  diákok Kardoskútra történő bejáratásához szükséges lenne egy kisbusz. A helyi közösség ezt a buszt egyéb más alkalmakkor is használhatná. Megköszönöm a testület tagjainak az iskoláért végzett munkáját. Bízom benne, hogy a következő testülettel is politikamentesen tudunk közösen együttműködni az oktatás elősegítéséért. Köszönöm figyelmüket.

Ramasz Imre: szivárgott-e már ki valami információ, hogy milyen törvényi változások következnek be a közeljövőben az oktatás területén?

Pusztainé Szabó Margit: a közoktatási törvény ellentmondásai talán javításra kerülnek. A buktatás lehetősége ismét a pedagógus döntésébe kerül vissza. Az egész törvény felülvizsgálat és átdolgozás alatt van. Pár dolgot emelnék csak ki. Az elmúlt években átment piaci, gazdaság központúvá az oktatás. Azt ígérik, hogy a törvénymódosításokkal ismét gyermekközpontúvá válik. A nemzeti alaptantervben nincs meghatározva, hogy mit kell megtanítani a gyereknek, csak kompetenciák vannak megszabva. Nincs egyetlen minimum szint sem megállapítva. Ilyen nincs, hogy egy nemzeti alaptantervben ne legyen az leírva, hogy mi az a minimum amit minden gyermeknek tudnia kell. Az ígéretek szerint ezen a téren is változtatni fognak. Évtizedek óta nincs külső felügyelete az iskoláknak. Vissza fogják állítani a külső kontrollt. A tanulói jogok és kötelességek is átdolgozásra kerülnek. A sport előtérbe kerül. A diákok erőnlétén kell javítani.

Szemenyei Sándor: megköszönöm igazgató úr beszámolóját és munkáját. Az előző évekhez képest biztos vagyok benne, hogy sokat javult az iskola színvonala. Nem viszik el jelenleg Orosházára a diákokat. Igazgató úr vezetésével jó irányban halad a gyerekek tanítása. Örömmel hallom a helytörténet előtérbe kerülését.

Gombkötő Csabáné: megköszönöm én is a beszámolót és az elvégzett munkát. Egy dolgot hiányolok az írásos anyagból: a különböző versenyeken részt vett felsős diákok neveit. Az alsósok benne vannak, de a felsősök nem. Biztosan véletlen lett kihagyva.

Kulima István: csatlakozom az előttem szólókhoz. Megköszönöm az elvégzett munkát. Valami elindult, javult az oktatás színvonala. A fejlődés útjára lépett az iskola. További sok sikert kívánok.

Mórocz Lajos: ha megszavazzák a mindennapi testnevelést az iskolákban, akkor ennek a feltételei Kardoskúton biztosítottak lennének?

Verasztó József: bizonyos kompromisszumok által igen. Jelenleg a művelődési ház nagytermét használjuk testnevelésórákhoz, az igazi a tornatermes testmozgás lenne. Én már korábban felvetettem ezt a kérdést. Más felfogással talán már lehetett volna korábban erről szó. Így hogy nincs, nincs vele probléma. Csak a hiányát érezzük.

Ramasz Imre: a szülőktől is az jön vissza, hogy szakmai munka sokat javult az elmúlt két évben. A tavalyi évben tizenhárom tanár járt ki Kardoskútra annak érdekében, hogy 100% -os legyen a szakos oktatás. A szakmai munka felügyelete is fontos. Jelentős áldozatot vállalt a település az iskola helyben tartására, jó döntés volt. Bízom benne, hogy a következő testület is hasonló szemlélettel lesz az oktatás iránt. Amíg a település anyagi feltételei megengedik, addig működtetni kell helyben az iskolát, itt kell tartani a gyerekeket. Köszönöm szépen a beszámolót és az elvégzett munkát. Köszönöm a tantestület szakmai munkáját. Elfogadásra javaslom a beszámolót.

Gombkötő Lajos: köszönöm szépen a főigazgató asszony és igazgató úr munkáját. Vannak az iskolának felújításra váró részei. Ilyenek például a nyílászárók. Bízom benne, hogy a következő testület lesz annyira bölcs és támogatja ezt az elképzelést.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta az Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógia Szolgáltató Intézménye Kardoskúti Tagintézményének tájékoztatóját.

2., Kardoskúti Napközi otthonos Óvoda beszámoló jelentése tevékenységéről, a következő tanév feladatairól.

Ramasz Imre: Kürtiné Rácz Anikó egy sajnálatos baleset miatt nem tud jelen lenni az ülésen, táppénzes állományban van. Anikóval egyeztettünk és abban maradtunk, hogy ha valami kérdés felmerül az ülés közben, akkor arra ő írásban fog válaszolni. Az óvoda munkájával kapcsolatos írásos anyagot Anikó elkészítette és azt a testületi tagok előzetesen megkapták. Véleményem szerint jó munka folyik az óvodában. A tárgyi feltételek adottak a színvonalas neveléshez. Az épület felújításával és az új kerítés megépítésével megszépült a környezet. Jó érzés volt az évnyitón, hogy az öt elsős gyerek már verset mondott. Várom a kérdéseket, észrevételeket.

Szemenyei Sándor: a beszámolóból kiderül, hogy jelenleg megvan az óvodában a tárgyi és személyi feltétel a színvonalas neveléshez. Olyan szép környezetet teremtett az önkormányzat, hogy öröm a gyerekeknek óvodába járni. Véleményem szerint jól döntött a testület, amikor Anikót választotta az óvoda vezetőjének. Hozzáértő, alapos munkát végez a kollégáival együtt. Elfogadásra javaslom a beszámolót.

Pusztai Ádám: ebből a beszámolóból ízelítőt kaptunk az ott folyó munkáról, eseményekről, megismerhettük a kitűzött célokat. A beszámoló vége felé említést tesz annak készítője az ÁNTSZ kifogásáról a mosdót illetően. A WC ülőkék cseréjét írta elő az ÁNTSZ. Ezeket a problémákat orvosolni kell.

Gombkötő Lajos: korábban én cserélgettem az óvodában WC ülőkéket. Az a probléma, hogy a meglévő ülőkék méretében nem lehet sehol kapni műanyag ülőkét. Olcsóbb megoldás lenne az egészet kicserélni újra. Utánanézek a lehetőségeknek.

Ramasz Imre: tudunk erről a dologról, utánanéztünk már korábban. A következő évi költségvetésben vissza kell rá térni.

Varga Pál: interneten több nagykernek leadtam a méreteket, de sehol nem volt ennek megfelelő ülőke. Személyesen megkerestem több viszonteladót, de sajnos ők sem tudtak sehonnan beszerezni ilyen méretű műanyag ülőkét. Ők is a teljes cserét javasolták.

Gombkötő Csabáné: kiderül a beszámolóból, hogy pillanatnyilag elegendő a két fő óvodapedagógus és a két fő dajka a gyermek létszámhoz. Mi van akkor, ha egy két és fél éves gyermeket iratnak be a szülei. Egy ilyen korú gyermeknek több odafigyelés kell. Esetleg venne fel az önkormányzat plusz egy fő dolgozót?

Ramasz Imre: jelenleg 21 fő a gyermeklétszám az óvodában. Gyakorlatilag a 30 fős férőhely nincs kihasználva. Természetesen igazad van, hogy egy 2,5 éves gyermek több odafigyelést igényel, de ez nem feltétlen vonna magával dolgozói létszámnövelést. A védőnővel történő beszélgetések kapcsán az derül ki, hogy nem hogy nőne, de inkább csökkenni fog a létszám. Természetesen, ha jelentkezik ez a helyzet, akkor megoldható lesz a gyermek óvodai elhelyezése.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda beszámolóját a következő tanév feladatairól.

Ramasz Imre: ugyan ezzel a témával kapcsolatban egy rövid tájékoztatót adtam ki részetekre. Szükség van a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda nevelési programjának elfogadására. Közoktatási szakértőnek kiadásra került a program véleményezésre. Erzsike előzetesen elkészítette a határozati javaslatot, átadom a szót neki szóbeli kiegészítésre.

dr. Mészáros Erzsébet: leírtam az előterjesztésben, hogy a helyi óvoda nevelési programjának a közoktatási törvény szerint melyek a kötelező tartalmi elemei. Az anyagot közoktatási szakértővel véleményeztetni kell. Az előterjesztésben ismertettem a szakértői szempontokat és a megállapításokat is. Ezzel együtt összességében a szakértő is elfogadásra javasolja a nevelési programot. Ennek megfelelően készült el a határozati javaslat.

Gombkötő Lajos: ezt egy szakértő átvizsgálta. Mi ehhez hozzátenni nem tudunk. Javaslom, hogy fogadjuk el.

Pusztai Ádám: véleményem szerint az elkészített nevelési program jó, tartalmazza a törvényben előírt elemeket. Elfogadásra javaslom. Egy dolgot említenék mégis meg benne, hogy mikor szükséges a program átdolgozása. Én kiemelném ezt egy külön pontként. Óvodás korú gyermekeket ha csoportosítjuk akkor legalább három csoportra kell gondolni. Amikor belép az óvodába, amikor ott van és a kilépés előtti időszakra. Minden csoportban vannak külön fejlettségi szintű gyermekek. Ez akkor már összesen kilenc féle foglalkozási módot feltételez az óvónő részéről. Ilyen formában azért azt mondom, hogy az a munka egy csoportban igen komoly felkészülést és odafigyelést igényel.  Egy csoporthoz jelenleg 1,5 óvónő van. A dajkák szerepe felértékelődik. Azt javaslom, hogy ha nem is most, de a jövőben, ha a gyermek létszám és a falu anyagi lehetőségei megengedik, akkor emeljünk csoport számot. Borzasztó nehéz azt a három-négy éves gyermeket együtt kezelni a hat-hét évessel. Nagyon lényeges, hogy milyen módszert választanak a képességek fejlesztésére. Szerencsésnek tartom a jelenlegi játékon és tapasztalatszerzésen alapuló, a mozgást is magában foglaló módszer alkalmazását. Természetesen nem fog minden megvalósulni ebből, de ez a program a lehető legjobban támogatja a fejlődést. Elfogadásra javaslom.

Ramasz Imre: jelenleg az óvoda fenntartása éves szinten 16,5 millió forint körüli összegbe kerül. Ha két csoportra bontanánk, akkor nem duplázódna, de jelentősen növekedne az összeg. A kis létszám azért megengedi a differenciált foglalkozást. Elérhetünk oda, hogy ha nő a létszám, akkor meg kell ezt lépni. Sajnos csökkenni látszik a gyermekszám.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a Kardoskúti Napközi otthonos Óvoda nevelési programját.

3., Beszámoló jelentés Kardoskút Község Önkormányzatának 2010. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről.

Ramasz Imre: A napirendhez kapcsolódó anyagot írásban kiadtuk. Javaslom, hogy először a kiadott költségvetési módosítást vitassuk meg. Az ügyrendi bizottság tárgyalta a kérdést.

Kulima István: az ügyrendi bizottság a rendelet módosítását változtatás nélkül elfogadásra javasolja.

Kérdés nem merült fel, szavazásra kerül sor.

A Képviselő-testület megalkotta a 12/2010-es számú ÖKT. rendeletét a 2010. évi költségvetésről szóló 4/2010-es számú ÖKT. rendelet módosításáról.

Ramasz Imre: ezek után térjünk rá a félévi költségvetés teljesítésének megvitatására és elfogadására. Összességében annyit lehet elmondani, hogy nem állnak rosszul az anyagi dolgaink. Bizakodom, hogy tartani tudjuk a tervezett bevételeket. Már most félévkor jelentős, hétmilliós plusz bevétel mutatkozik a költségvetésben.  A testületé a szó, várom a kérdéseket.

Kérdés nem merült fel, szavazásra kerül sor.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a beszámoló jelentést Kardoskút Község Önkormányzatának 2010. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről.

4., Október 23-i Nemzeti Ünnep előkészítése

Ramasz Imre: Telik az év, ismét egy ünnep és egy választás előtt állunk. Én most nem kérdezem meg a testület tagjait, hogy ki vállalkozik az ünnepi beszéd elmondására. Az ünnep idejére az új testület remélhetőleg már fel fog állni. Javaslom, hogy a testület dr.  Mészáros Erzsébet jegyzőt kérje fel az ünnepi beszéd elmondására. Az előzetesen kialakult álláspontnak, miszerint a politikától tartsuk az ünnepekkor is távol magunkat, ezzel eleget teszünk. A Képviselő-testületé a döntés. Az ünnep az idén szombatra esik. Javaslom, hogy aznap este 18 órai kezdettel tartsuk meg a szokásoknak megfelelően a művelődési ház nagytermében a megemlékezést. Az előkészületek lebonyolítására felkérjük Pappné Neller Borbálát. Várom a javaslatokat, ötleteket.

Mórocz Lajos: véleményem szerint teljesen mindegy, hogy péntek vagy szombat az időpont.

Pusztai Ádám: pénteken amikor a kollégiumból hazaérkezik a gyerek a négy vagy öt órás busszal, vonattal akkor nem biztos, hogy a család siet az ünnepségre. Javaslom az ünnepséget szombaton este megrendezni.

Gombkötő Lajos: a huszonharmadika este a legjobb az ünnepre.

Ramasz Imre: tábortüzet és fáklyás felvonulást most nem terveznénk. Egy közös gyertyagyújtásra teszek javaslatot az idei ünnepen, hogy a megjelentek is leróhassák tiszteletüket személyesen az emlékműnél. Kicsit suta szokott lenni a koszorúzás, mert ugye ki koszorúz? Az önkormányzat és az iskola. Lehetőséget kell adni a megjelenteknek is.

Pusztai Ádám: az iskolát felkérjük szereplésre?

Ramasz Imre: én azt mondom, hogy kérjük fel őket és a programot akképpen alakítsuk.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött, hogy az október 23-i ünnepségen ünnepi beszéd elmondására felkéri dr. Mészáros Erzsébet jegyzőt. Az ünnepség 2010. október 23-án 18 órakor lesz a művelődési ház nagytermében. A testület felkéri Pappné Neller Borbálát az ünnepség megszervezésére, illetve az általános iskolát a közreműködésre.

5., Képviselő-testület tagjainak önértékelése a ciklusban végzett munkájukról.

Ramasz Imre: előzetesen felajánlottam, hogy aki írásban szeretne e témában beszámolni, az megteheti. Mórocz Lajos képviselőtársunkon kívül senki más nem élt ezzel a lehetőséggel. A többieknek most megadom a szót a szóbeli önértékelésre. Javaslom, hogy névsorban menjünk.

Gombkötő Csabáné: már a negyedik ciklus óta vagyok képviselő. 1998 óta minden választáskor dilemmázok, hogy induljak-e. Azután mégiscsak elindulok. Úgy érzem, hogy a kezdeti lángolás mára igencsak lelohadt. Lehet, hogy sokkal reálisabban látom mára a dolgokat, mint a kezdetekkor. Szerintem nagyon nagy dolog, hogy ennek a kis településnek van önálló iskolája, óvodája, önkormányzata. Vannak apróságok, amik nem sikerültek az elmúlt évek alatt, amiket én is szerettem volna, hogy megvalósuljanak. Ilyen például a kerékpárút Orosháza és Kardoskút között. Voltak döntések, amelyekkel például nem értettem egyet. Ilyen, amikor az önkormányzat kintlévőségeiről lemondunk egy csődbement vállalkozóval szemben. Megdöbbent, hogy a képviselőtársaim nagy többsége úgy látja, hogy ennek így kell lennie, fogadjuk el. Voltak helyzetek, amikor egyedül maradtam a véleményemmel. Ilyenkor elgondolkozom, hogy lehet, nem nekem van igazam. Én nem tudok más lenni. Ha nagyon be akarnék simulni a közakaratba, akkor úgy szavaznék, mint a többség. Ezeken a dolgokon túltettem magam. Eleinte bosszantott a dolog, de mára ezen túlléptem. Olyan képviselő-testületnek voltam a tagja, ahol öröm volt dolgozni, öröm volt itt lenni.  Nincsenek nagy viták, harcok. Köszönöm, hogy itt lehettem.

Gombkötő Lajos: folytatva Lenke gondolatait: tulajdonképpen azért jó, hogy több képviselő van egy településen, mert a vélemények különbözőségéből lehet kihozni az elfogadható döntéseket. A választási ciklus végén elérkezik az önértékelés. A kezdetekkor elmondjuk, hogy mit és hogy szeretnénk. Településünkön reális dolgokat szoktak ígérni, nem úgy, mint a nagy politikában. Mi hangzott el részemről? Először is az intézményeink alapellátását biztosítani kell az önkormányzatnak, ami az iskola, óvoda, művelődési ház és egészségház működtetését jelenti az önkormányzaton kívül. Az óvodánál megvalósítottunk több beruházást. Az épület külső- belső felújítása megtörtént. Ez nem csak az én érdemem természetesen, hiszen ezt minden képviselőtársam megszavazta. Fontos érdem, hogy az óvodát megtartottuk önállónak. Ha a törvényi keretek lehetővé teszik, hogy a kistelepüléseknek ismét lehet önálló alsó tagozatos iskolája, akkor ezen a következő testületnek el kell gondolkodnia.  Az iskolában és óvodában felmerülő kisebb javításokat szívesen elvégeztem és ezeket nem számláztam ki. Az iskolával kapcsolatosan annyit, hogy a csatlakozás idején én voltam az, aki vette a bátorságot, hogy körbenézze a lehetőségeket. Ez azért volt, mert iskolát szerettünk volna Kardoskúton. Nem Orosházával volt gondunk, csak a lehetőségeket kerestük az intézmény helyben tartására. Ez végül megnyugtatóan végződött. Lényeges, hogy legyen iskolánk. Gazdasági szemmel nézve az életben sok minden van, ami nem éri meg anyagilag. Nem minden esetben a megtérülést kell nézni. Az iskola kerítésének felújítása üdvözlendő. A művelődési ház részleges felújítását is minden képviselő támogatta. Megújult a konyha, a vízvezeték rendszer és a külső bejárati ajtók. A sport tevékenység is ott valósul meg tulajdonképpen. Ezekre a beruházásokra a pénzeket biztosítottuk. A polgármesteri hivatal épületére is igencsak ráfért már a felújítás. Ezt is sikerült egy közös elhatározással megvalósítanunk. Nyitottak lettünk volna a református egyház által beadott ifjúsági szálló beruházásra. Ebben a kérdésben ugye még nincs döntés. Ez hasznot hozna a falunak, ha nem is feltétlen a pénzre gondolok. Az egészségház felújításra került korábban. Egy komoly fogászati eszköz is beszerzésre került, ennek beüzemeléséhez társadalmi munkámmal hozzájárultam. A Baraczkosi Olvasókör épülete volt még ebben a ciklusban ami felújításra került és én nemmel szavaztam rá. Nem a felújítást akartam meghiúsítani, hanem azt szerettem volna, ha pályázat útján szerzünk erre pénzt. Mint utólag kiderült, kevés esély lett volna pályázati pénz bevonására, hiszen a kultúrház sem kapott erre pénzt. Ha ezt akkor nem csináljuk meg saját erőből, akkor most nem lenne meg. A gyógyszertár felújítása is megvalósult ebben a ciklusban. Az egész község úthálózata megújításra került. Amit nagyon szerettünk volna az a kerékpárút Orosházára. Ez sajnos nem sikerült. Nemrégiben támogattuk egy Rally versenyt a faluban, aminek jó visszhangja volt. A testület döntéseivel támogatta a rászoruló családokat. Különböző segélyeket ítélt meg. Támogattuk a letelepülni szándékozókat. Támogatnánk a vállalkozókat, de sajnos manapság senki nem vállalkozik. Működnek a lakásvásárlási támogatások. Úgy gondolom, hogy visszatekintve az elmúlt húsz évre, részemről amit ésszerűnek ítéltem, azt mindig támogattam. Jön egy választás és nem tudjuk újra bekerülünk-e a testületbe. Egy épülő- szépülő községet talál az, aki idelátogat. Nem felejtem el, amikor még a Petőfi utcán álltak a szép nagy nyárfák. Egyszer csak jöttek a fűrészek és mondtam: jézusom mi lesz ebből. Mikor lesz újra ilyen szép ez a falu.  Szerencsére ezt is megértük, szép a falu. Köszönöm szépen.

Gub András: különösebben nem készültem a szóbeli önértékelésre. Annyit el tudok mondani, hogy dicséretére váljék ennek a csapatnak, hogy csapatként, az előzetes tervek alapján – minden év elején ütemterv készült az előttünk álló munkáról – mikor milyen kérdésekben fogunk dönteni. A döntés-előkészítés, döntéshozatal folyamatában eredményes munkát végeztünk. Megítélésem szerint a testületből rám eső rész maximálisan teljesült. Mindig próbáltam észérvek alapján dönteni. Soha nem zárkóztam el az igen vagy nem szavazattól sem. Olyan esetekben, amikor nem értettem egyet, akkor tartózkodtam. Három ilyen eset volt. Úgy gondolom, hogy a választóimmal a kapcsolatot tartottam. Utcán, boltban orvosi rendelőben szóba került, megkérdezték, megfelelő tájékoztatást adtam a testület munkájáról. Úgy érzem, hogy a velem szemben támasztott elvárásoknak megfeleltem. Ha úgy alakul, akkor szeretnék a csökkent létszámú csapattal tovább dolgozni a község lakóiért.

Kulima István: a 2006-2010-es időszakban képviselőként igyekeztem rendszeresen részt venni az üléseken. Próbáltam aktívan részt is venni ezekben. A csapatmunkából  kivettem a részem. Mint ügyrendi bizottsági tag az önkormányzati rendeletek megvitatásában, jóváhagyásában a tudásomhoz mérten próbáltam véleményezni, javasolni.  Összességében az elképzelésem, hogy fejlődjön a falu, az megvalósult. Beleértve az intézmények szinten tartása és fejlődése. Sajnos a művelődési ház felújítása nem sikerült. Ha én nem is leszek benne a következő testületben, de bízok benne, hogy az majd felvállalja a ház felújítását. Lehetne sorolni a ciklus alatt elvégzett felújításokat, de ezt most nem teszem. Próbáltam mindig az óvatosság mentén dönteni. Nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni. A ciklus legnehezebb döntése számomra az iskola kérdése volt. Úgy érzem, hogy a döntésünkkel megvalósult az én elképzelésem, és az iskola javára vált a döntésünk. Én nem voltam híve az alapítványi megoldásnak. Végig Orosháza felé tendáltam. A négy év alatt igyekeztem a faluért dolgozni a testületben csapattagként. Minden fejlesztést javasoltam. Köszönöm szépen.

Ramasz Imre: Mórocz Lajos írásban beadta az értékelését. Szóbeli kiegészítésre megadom a szót.

Mórocz Lajos: igazából nem kívánom az írásos anyagomat bővebben kiegészíteni. Az iskola témához annyit szólnék, hogy szerintem az eszünk helyett a szívünk döntött.

Pusztai Ádám: a bizalmat, amelyet a 2006-os választáson Kardoskút lakói irántam tanúsítottak az elmúlt ciklusban a képességeimhez képest igyekeztem meghálálni. Részt vettem az önkormányzat rendeletalkotási folyamatában, próbáltam segíteni javaslataimmal az ügyrendi bizottsági üléseken. Korábbi munkakörömmel kapcsolatban ismeretekhez jutottam otthoni körülményekkel kapcsolatban, és ennek birtokában vettem részt a szociális jellegű kérdések elbírálásában. Kardoskút lakói által felvetett és birtokomba jutott problémákat, észrevételeket közvetítettem a testület felé. Az iskolával kapcsolatos átalakulás problémáinak megoldását én is kerestem. Sok megbeszélésen vettem részt, felkerestünk környékbeli iskolákat a megoldás reményében. A lehetőségekről a testületi üléseken igyekeztem beszámolni. Tulajdonképpen már akkor is ismert volt, de azóta bebizonyosodott, hogy egy kistelepülés iskolájának a léte, annak önkormányzatától függ, illtetve annak pénzügyi lehetőségeitől. Még egy utolsó gondolat: azokat a kérdéseket, amelyek Kardoskutat vagy környékét érintő szolgáltatásokat célozták segíteni, mind támogattam. Köszönöm szépen.

Szemenyei Sándor: véleményem szerint egy képviselő nem simulhat be a közvéleménybe. Mindenkinek szabad joga van a véleménynyilvánításra. 2008. októberében kerültem a testületbe, két év csúszással. Sajnos a választáskor nem értem el a bejutáshoz szükséges szintet. A település fejlődése szemmel látható. Az iskola, óvoda, egészségház és művelődési ház illetve a közterületek renden vannak. Ezek felújítására mindig igennel szavaztam.  Azokat a beruházásokat, amelyek a falu javára szolgálnak, mindig támogattam. Az óvodavezető-váltásánál támogattam Kürtiné Rácz Anikót. Pár javaslatom megvalósult, ezek közé tartozik a boltnál lévő kegyeleti oszlop. Négy évvel ezelőtt azt ígértem a lakosságnak, hogy a kerékpárút kérdését napirenden tartjuk. Akkor is megjegyeztem, hogy amíg Orosháza készíti el a pályázatot, addig nem nyerünk. Orosházának ez a kerékpárút nem érdeke. A kerékpárút esetleges megvalósítása azonban nagyban hozzájárulna a Fehértó turisztikai fellendüléséhez. Szociális kérdésekben mindig volt véleményem. Én mindig azok ellen szavaztam nemmel, akik nem tettek a helyzetük javításáért egy lépést sem. A szemétszállítási díj vitatásakor én elleneztem a díj lakosságra való hárítását. Most már látjuk, hogy többe kerül a lakosoknak, mint előtte. Most, hogy lecsökkentettük a kukák méretét én is megszavaztam a rendeletet. Észrevételem és véleményem mindig van. Vélemény nélkül nem lehet elfogadni egy rendeletet sem. Ramasz Imre azt mondta nekem egyszer, hogy nekem semmi nem jó, amit ő csinál. Ez azért van mert én másképpen látom a dolgokat, mint ő a polgármesteri székből. Nagyon jó, hogy a testületi üléseket a lakosok az interneten utólag írásban tudják követni. Sokan ezekből tájékozódnak a munkákról. Megkeresnek a lakosok, hogy elolvasták az interneten mi volt az ülésen. Ez egy jó kontrollja a munkánknak. Részvételem az üléseken 100%-os. volt Szoktam támogatni a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatot különdíjakkal, képviselői tiszteletdíjam egy részét a polgárőrségnek ajánlottam fel. A településen megvalósított felújítások nem egy-egy képviselő érdeme, hanem az egész testületé. Konfliktusoktól mentes, gyümölcsöző ciklus után vagyunk. Köszönöm a testületnek, hogy együtt tudott dolgozni velem. Hogy a választások után ki jut be az új testületbe, azt meg majd eldönti a lakosság. Köszönöm szépen.

Ramasz Imre: köszönöm a beszámolókat. Megmondom őszintén, hogy magam részéről nem készültem értékeléssel. Ennek a napirendnek az volt a célja, hogy Ti is érezzétek milyen az, ha beszámoltatnak valakit a munkájáról. Egész másképpen lehet ilyenkor értékítéletet mondani, mint amikor halljuk más beszámolóját. Megfogalmazzuk a kritikát vagy véleményt mondunk. Magam részéről sok mindent leírtam a gazdasági programról leírt beszámolómban. Sok olyan dolog szerepel abban, mint amit Ti az imént elmondtatok. Nem egyformán gondolkozunk és ez így van rendben. Voltak konfliktusaink, vitáink. Lehet, hogy maradtak Bennetek olyan dolgok, amiért hiányérzet alakult ki. Például nem támogattunk vagy nem éreztünk úgy, mint amiben ő állást foglalt. Én örülök, hogy ennek a csapatnak a része voltam. Tudomásul vettem, hogy nem egyszer leszavaztatok. Elfogadtam és aszerint végeztem utána a munkám. El kell fogadni, hogy néha más elképzelések mentén kell megvalósítani dolgokat. Számtalanszor találkozik az ember idegennel, aki dicséri a település szépségét. Úgy adjuk át a következő testületnek a falut, hogy nem kell utakat felújítani. Intézményeink nagy része rendben van. A művelődési ház az, amire lehetne most pénzt költeni, de az viszont nagyon nagy falat. Végig kell gondolni, hogy mit tudunk felvállalni. A következő testületnek helyzeti előnye van. Persze feladatai lesznek. Nem kis feladat lesz például a csatorna hálózat megvalósítása. Meggyőzni az embereket, hogy tagjai legyenek, vállalják a kiépítés és üzemeltetés költségét. Valahol ez egy olyan feladat, amit nem lehet nem megvalósítani, erre sort kell keríteni. Közeledik 2015, amikor a mi nagyságrendű településünkön is csatornázni kell. Hulladék kezelés tekintetében tudtuk, hogy mivel megszűnt az orosházi lerakó, így növekedni fog a szemétszállítási díj. Hasonló konfliktusokkal szembe kell nézni a következő testületnek is. Összegezve én csak köszönetet tudok mondani a munkátokért. Köszönöm azt, hogy sokszor ötletet adtatok, illetve kritikát fogalmaztatok meg. Az őszinte, szókimondó megnyilatkozásoknak örülök. Ha gondunk van egymással, őszintén megmondhatjuk. Mindannyian ennek a településnek az érdekeit szolgáljuk. Ki kell beszélni magunkból és a legjobb döntés ezután következik. Lezárul a ciklus. A törvénymódosításnak köszönhetően még családiasabb lesz a testület, hiszen október 3. után hét helyett négy tagú lesz a testület. Azt éreztem ki az általatok elmondottakból, hogy örömmel végeztétek ezt a munkát, még ha bizonyos dolgokat nem is sikerült megvalósítani. Mindenkinek sok sikert kívánok az előttünk álló megmérettetéshez. Október 3-án kiderül, ki az aki marad, és ki az aki új lesz. Ki az, aki tovább viszi a település dolgait.

6., Gazdasági program végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

Ramasz Imre: írásban összefoglaltam az elmúlt négy évet nagyvonalakban. Különösebben nem kívánom szóban kiegészíteni, várom a kérdéseket.

Szemenyei Sándor: már mindent elmondtunk erről a programról. Elfogadásra javaslom.

Mórocz Lajos: gyakorlatilag az imént elmondottak vannak leírva. Elfogadásra javaslom.

A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a gazdasági program végrehajtásáról szóló beszámolót.

7., Helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a későbbi éveket terhelő kötelezettségekről tájékoztató az 1992. évi XXXVIII. tv. 50/A paragrafus 4. bekezdése alapján.

Ramasz Imre: úgy éreztem, hogy ez a napirendi pont jobb, ha tőlem, mint gyakorló polgármestertől és polgármester jelölttől függetlenül készül el. Megkértem Erzsikét, hogy készítse el a tájékoztatót. Pénzügyi helyzetünk rendezett, hitelt nem vettünk fel. A következő testületre így nem tettünk terhet. Egy tiszta lappal induló testület viheti tovább a falu dolgait.

Gombkötő Lajos: évről-évre gyarapszik az önkormányzat vagyona. Tudjuk, hogy a MOL Rt. jelentős adóbevételt ad a falunak, mi mégis úgy gazdálkodtunk, hogy gondoltunk a jövőre. Ha a következő testület semmit nem csinál, akkor is szinten tudja tartani a falu dolgait.

Kulima István: a vagyongyarapodás és a megfontolt pénzköltés mellett jól fejlődött a település. Körültekintően bánt a testület a falu pénzével. Olyan helyen ahol forráshiánnyal küzd a település, ott jobban megizzadnak ezekért a fejlődésekért. Szerencsére nálunk a MOL RT. jelentősen hozzájárul az előrehaladáshoz.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a későbbi éveket terhelő kötelezettségekről szóló tájékoztatót az 1992. évi XXXVIII. tv. 50/A paragrafus 4. bekezdése alapján.

8. Bejelentések

Pappné Neller Borbála: az előző testületi ülésen már szóba került a teke pálya ügye. Egyik helyisége bérbe lett adva korábban egy magánszemélynek. Nagyon nehézkes volt tőle a bérleti díj behajtása. A végén felszólító levél lett részére küldve, aminek hatására végül is rendezte elmaradását. A bérleti szerződése június hó 30-án lejárt. Többször is megkerestem a bérlőt, hogy nyilatkozzon a helységgel kapcsolatos további terveiről. Többszöri megkeresésemre sem volt hajlandó válaszolni. Most egy újbóli felszólító levelet kell neki küldenem, hogy adja át a helyiséget, mert az így most semmilyen célra nem használható. Sem ő nem használja és – mivel részben az ő felszerelései vannak a helyiségben – így mi sem tudjuk használni. Időközben egy helyi lakos megkeresett, hogy ő szívesen bérelné és üzemeltetné tovább azt a helyiséget, hasonló funkcióval. Vállalja azokat a feltételeket, amelyekkel az előző bérlővel szerződést kötöttünk. Magam részéről örülnék, ha végre megoldás születne erre a helyzetre, és újra a helyi embereket szolgálná a helyiség. Voltak olyan hangok a településen, hogy én akadályoztatom ennek a működését. Ettől határozottan el kell zárkózzak. Én egy üres helyiséget adtam bérbe. Fél éves bérleti és közüzemi díjhátralékot próbáltam behajtani. Elég sok idegességet és fejfájást okozott nekem ez a téma. Talán most megnyugtatóan megoldódik a helyzet. A másik bejelenteni valóm, hogy szeptember 18-án rendezzük meg közösen a Körös-Maros Nemzeti Parkkal a Fehértó Napját. Hamarosan részletes programajánló is elkészül. Szeretettel hívom a tisztelt képviselőket a rendezvényre.

Szemenyei Sándor: én már korábban is jeleztem, hogy ezzel a bérlővel szigorúan kell bánni. Ha nem hajlandó nyilatkozni, akkor fel kell szólítani az épület elhagyására záros határidőn belül. A felszereléseit vigye magával. Hónapok óta húzódik az ügy, nincs ennek semmi értelme. Erélyesen fel kell lépni vele szemben.

Kulima István: igény van rá és most egy vállalkozó is jelentkezett. Sürgősen rendezni kell a helyzetet.

Ramasz Imre: kérjük meg Borikát, hogy lehetőleg békés módon, rendezze a kialakult helyzetet.

Pappné Neller Borbála: még egy gyors bejelentésem lenne. Örömmel számolhatok be arról, hogy az elmúlt hónapokban elég jól beindult az asztalitenisz élet a művelődési házban. Májustól egy edző foglalkozik a gyerekekkel. Néhány hónapja azt tapasztalom legnagyobb örömömre, hogy olyan fiatalok is bejárnak a művelődési házba akik eddig nem. És nem csak az edzésre jönnek, hanem már kora délután megjelennek, kérik az asztalokat és játszanak. Ütőket olcsón tudtam venni nekik. Elindult egy pozitív folyamat. Az elmúlt fél évvel elértük azt, hogy megérezték, jó közösségbe jönni. Emellett is bejönnek és elfoglalják magukat.

Ramasz Imre: a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázatot újra meghirdette a minisztérium. Gyakorlatilag nem módosítottak az előző kiíráson, még az összeg is megegyezik az előző évivel ami havi ötezer forint. Ennyit célszerű az önkormányzatnak is adni a pályázónak. Mostani feladatunk csak annyi, hogy visszaküldjük azt a nyilatkozatot, amelyben nyilatkozik az önkormányzat, hogy részt vesz a pályázatban. Ismeritek ezt a pályázatot, hiszen az előző években is részt vettünk benne. Ennek keretei között tudjuk támogatni a jövedelmi szintek alapján hátrányos helyzetű, felsőoktatásban résztvevő tanulókat. Véleményem szerint fel kell vállalni az ezzel járó kiadásokat.

A Képviselő-testület egyhangúan dönt a Bursa Hungarica pályázaton való részvételről. Felhatalmazza a polgármestert az ezzel kapcsolatos iratok aláírására.

Szemenyei Sándor: a választással kapcsolatban lenne az a kérdésem, hogy lesz e megrendezve egy bemutatkozási lehetőség a képviselő- és polgármester jelölteknek.

Ramasz Imre: igen, lesz ilyen most is. Az érintett feleket előzően összehívjuk egy egyeztetésre, ahol megbeszéljük ennek részleteit. Az időpontot, a sorrendet és a beszédek időtartamát.

A testületi ülés zárt keretek között szociális kérelmekkel folytatódik.

Fehértó Napja beharangozó

Idén immár tizenegyedik alkalommal 2010. szeptember 18-án kerül megrendezésre a Fehértó Napja. A Kardoskúti Fehértó Békés és Csongrád megye határán fekvő védett természeti terület, amely 2008-ban elnyerte a Magyarország Hét Természeti Csodája egyikének címét.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Önkormányzata közös szervezésű rendezvényének központi helyszíne a Kardoskút-Pusztaközpontban található Kardoskúti Múzeum és a mögötte található Barackosi Olvasókör udvara, valamint a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Kardoskúti Fehértó.

Program:

Szakmai program a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó területén:

9.00-17.00: A Fehértó táji, természeti értékeinek bemutatása, madármegfigyelés, régi magyar háziállatfajok megtekintése szakvezető kíséretével

Kardoskúti Múzeum:

9.00-17.00: Megtekinthető „A Kardoskúti Fehértó természeti értékei” című állandó kiállítás, valamint Rajki Judit természetfotó kiállítása

9.30-11.30: Játékos gyermekvetélkedő

9.00-15.00: Kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak

Pusztaközponti Olvasókör nagyterem:

9.00-17.00: „Így arattunk régen …” c. kiállítás

Pusztaközponti Olvasókör udvarán:

10:30-17:00 között fellépnek:

  • Palatinus Ákos citerás (pásztor és betyárdalokat ad elő)
  • „Jó ebédhez szól a nóta”- muzsikál Mótyán Tibor és zenekara
  • Körös-Körül Néptáncegyüttes és a Békés Banda
  • Bozsó Antal és barátai

A fellépés után az együttes megtáncoltatja a közönséget is!

A belépés díjtalan.

Egész nap büfével, illetve 11.30-13.30-ig ebédszolgáltatással várjuk vendégeinket! (Menü: szürkemarhapörkölt, főtt krumpli, kenyér, savanyúság 1 200 Ft/adag).

Kardoskút Község Önkormányzata a rendezvény napján 9.30 és 16.30 között ingyenesen igénybe vehető DOTTÓ kisvonatot üzemeltet a Kardoskúti Múzeum épülete és a Fehértói kilátó között, továbbá ingyenes pusztafogatok járnak a Kuti kocsmától a Kardoskúti Múzeum épületéig.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, valamint Kardoskút Község Önkormányzata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.

A helyszín a Kardoskút települést Hódmezővásárhellyel összekötő 4418. számú útról közelíthető meg.

A változtatás jogát a szervezők fenntartják.

Választási határozatok, jegyzőkönyvek

Polgármester jelöltek Kardoskút községben:

Ramasz Imre László Független

Egyéni listás települési önkormányzati jelöltek Kardoskút községben:

Csizmadia Sándor Független
Gombkötő Csaba Lászlóné Független
Gombkötő Lajos István Független
Gub András István Független
Kulima István Ferenc Független
Menyhárt Krisztina Független
Mórocz Lajos Zoltán Független
Pusztai Ádám Sándor Független
Szemenyei Sándor Független
Varga Pál Független

Az idei felújítások képekben

Az idei évben látványos felújításoknak lehettünk szemtanúi településünkön. Ezen beruházások nagy részei már lezajlottak, illetve hamarosan a végükre érnek. Következzenek most képekben a lényeges felújítások, építkezések:

1.292.000 forintból megújultak a művelődési ház ötven éves külső ajtajai elöl illetve az udvari részen.felujitasok_2010-9

Korszerű fogászati berendezés került beszerzésre, amelyre a testület négy millió forintot tervezett be a költségvetésbe.felujitas_2010-07_253

Felújításra került – a napokban pedig átadják – a gyógyszertár épületét. Szigetelés, nyílászárók cseréje illetve teljes belső felújításon ment át az épület. Az erre előre betervezett költség 1,5 millió forint.felujitasok_2010-12

Az önkormányzat épületének felújítása nem volt tovább halogatható. A teljes mértékben önerőből megvalósuló beruházásra 12 millió forintot szavazott meg a testület. Hamarosan ez a felújítási munka is befejeződik.felujitasok_2010-5

felujitasok_2010-7

Intézményeink egységes kerítéssel gazdagodtak az idén. Elsőként a művelődési háznál majd az óvodánál készült el a kerítés. Ezt követően az általános iskola teljes hoszában majd a március 15. téren adták át a kerítéseket.

felujitasok_2010-2
felujitasok_2010-1
felujitasok_2010-17
felujitasok_2010-19

Mivel a település útjai teljes egészében fel lettek újítva az előző években ezért az idén a járdák kerültek előtérbe. A Petőfi utcán hiányzó rész lett lebetonozva a gyógyszertár felé vezető részen, a parkban térköves kialakítással. Illetve a Rákóczi soron az iskola felé vezető oldalon lett egy új járda megépítve. Ezen fejlesztések tervezett összköltsége 2,5 millió forintot tesz ki.
felujitasok_2010-13
felujitasok_2010-14
felujitasok_2010-15

Az idei nagyobb fejlesztések között kell megemlíteni a sebességmérő és kijelző készüléket kettő milliós tervezett bekerülésével. Egy millió forintos tervezett összeggel véderdő telepítését. Hat millió forintos összeghatárral kisteherautó beszerzését a hivatalhoz.

Az elmúlt négy év áttekintése

Ramasz Imre polgármester

A rendszerváltás utáni ötödik ciklus ér véget 2010. október 2-án, tekintettel arra, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke 2010. október 3-ra kiírta a helyi önkormányzatok képviselőinek és polgármestereinek választását. Megbízatásunk tehát megszűnik és a választást követően új testület és polgármester kezdi meg munkáját. Hogy 2006. október 1-én, illetve időközben mandátumot kapott testületi tagok közül esetlegesen ki folytatja a munkáját az október 3-án urnazárás után fog kiderülni. Kardoskút lakóinak, illetve választópolgárainak kell dönteniük arról, hogy az új ciklus, most már csökkentett létszámú testületének kik legyenek a tagjai, kik vigyék tovább a település közösségének ügyeit az elkövetkezendő négy éven keresztül. Most röviden tekintsük át az elmúlt időszakban végzett munkát, értékeljük, hogy az elfogadott vállalásainkat hogyan teljesítettük.
A Képviselő-testület összetétele Verasztóné Szabó Irénke sajnálatos halála miatt változott és helyette Szemenyei Sándor képviselő társunk került be a testületbe. A testület tagjai – megítélésem szerint – elismerésre méltóan végezték a választópolgárok bizalmából rájuk háruló feladatokat, képviselték a település érdekeit és döntéseikkel a település lakóinak elvárásait igyekeztek megvalósítani. A végzett munkáért elismerésemet és köszönetemet fejezem ki. A Képviselő-testület tagjainak megjelenéséről a testületi üléseken az alábbi táblázat ad tájékoztatást:

1_mell

Az Önkormányzat megalakulása óta a megjelenés a legjobb volt ebben a ciklusban, 92 %-os, gyakorlatilag igazolatlan távolét nem fordult elő. Természetszerű, hogy előfordultak különböző okból távolmaradások, de ezek indokoltan, bejelentett módon történtek. A testület éves munkaterv alapján dolgozott, de a jelentkező feladatok igényelték, hogy évről-évre több soron kívüli ülés megtartására is sor kerüljön. A megtárgyalt előterjesztések jelentős többsége településünk lakosságát érintő kérdésekre igyekezett választ adni, a jogos igényeket kielégíteni, az itt élők számára a település komfortosságát javítani. Ismétlődő jelleggel tárgyaltunk az általunk fenntartott intézmények működéséről és segítettük őket abban, hogy folyamatosan, megfelelő színvonalon működve feleljenek meg a lakosság elvárásainak. Tájékoztatókat kértünk a különböző szolgáltatásokat biztosító vállalkozásoktól, közrend, közbiztonság kéréseiről tárgyaltunk. A testület többszöri hivatalos és nem hivatalos tárgyalás keretében, konfliktusoktól sem mentes egyeztetés után, áldozatokat is felvállalva oldotta meg a helyi általános iskolai oktatás kérdését 2008-ban. Jelentős mértékben megnövekedett az igény a különböző jogszabályi elvárásoknak, törvényi előírásoknak eleget téve a rendeletalkotásra. Különösen gyakori módosítást igényelt a különböző szociális ellátásokhoz kapcsolódó rendeletalkotás, gyakorlatilag éven belül többször is szükség volt változtatásra. A rendeletalkotás területén nagyon jelentős munkát végzett településünk jegyzője: dr. Mészáros Erzsébet, hiszen az előkészítő munkát gyakorlatilag teljes egészében Ő végezte. A Képviselő-testület nevében köszönetet mondok munkájáért, hiszen a jogszabályok rengetegében nem könnyű az eligazodás.  A testület évről évre több határozatot hozott. A rendeletekről, illetve a határozatokról szóló kimutatást az alábbiakban tekinthetjük át:

Rendeletek száma:

2006. 10. 01-től                                 5

2007.                                                 12

2008.                                                 18

2009.                                                 20

2010. 06. 30-ig                                11

Összesen: 66

 

Határozatok száma:

2006. 10. 01-től                                 81

2007.                                                 188

2008.                                                 197

2009.                                                 222

2010. 06. 30-ig                                148

Összesen: 836

A testületi ülések anyagai rendszeresen kihelyezésre kerültek a hivatal előtti hirdetőtáblán és egyre nagyobb nyilvánosságot biztosít az interneten elérhető tájékoztatás a napirendekről, majd a testületi ülésekről és a nyilvános döntésekről. Az internetes tájékoztatás területén jelentős munkát végez Varga Pál közalkalmazott, a település honlapjának gondozója. Kardoskút Község Önkormányzata gazdasági, pénzügyi szempontból eredményes időszakot tudhat maga mögött és jó kondícióban adjuk át költségvetési szempontból a települést. Hitelünk nincs, közintézményeink többsége felújított, útjaink, közterületeink rendezettek, kommunális ellátást biztosító közműveink működőképesek.

Nagyságrendünkhöz képest jelentős megtakarítással rendelkezünk, amely már a következő időszak finanszírozási körülményeit fogja javítani. A bevételek és a kiadások közötti különbség abból adódik, hogy a kimutatás az éves költségvetési és a zárszámadási beszámolókon alapul és az évenkénti pénzmaradvány, amely beépül a következő év bevételei közé (pénzfogalom nélküli bevételek) halmozódik. Településünk népessége a korábbi ciklusokhoz hasonlóan tovább csökkent, amely jellemző a települések többségéhez és Magyarország egészére. A munkánkat jelentős mértékben segítette a polgármesteri hivatal apparátusa, akik a település jegyzőjének irányításával közreműködött a döntések előkészítésében, majd a döntéseket követően azok végrehajtásában. A hivatal, továbbá az általunk fenntartott intézmények vonatkozásában a szolgáltatások minőségével, az ott dolgozók tevékenységével kapcsolatban csak minimális kritika fogalmazódott meg, melyek általában egyéni sérelmeket takartak és többnyire tőlünk függetlenek voltak.

Leköszönő testületünk nevében a végzett munkáért köszönetet mondok minden köztisztviselőnek, közalkalmazottnak.

Talán a munkánkkal való elégedettség okaként a választópolgárok visszafogott érdeklődést tanúsítottak közös ügyeink iránt, bár személyes találkozások, továbbá az éves falugyűléseken több észrevételt, javaslatot tettek, melyek később megalapozottságuk szerint megvalósulhattak. Testületünk 2007. március 22-én megtartott ülésén fogadta el gazdasági programját. Önkormányzatunk gazdasági programja alapvetően – nyilvánvalóan a helyi viszonyok figyelembe vételével – az akkor kidolgozott kormányprogramra alapozódott. Ma már tudjuk, hogy az akkori kormányzati elképzelések a világméretű gazdasági válság hatására csak nyomokban valósultak meg, és természetesen az önkormányzatokra is jelentős megszorítások nehezedtek. Kardoskút Község viszonylagosan szerencsés települések közé tartozik, hiszen a legjelentősebb iparűzési adót fizető MOL Nyrt. és a tevékenységéhez kapcsolódó társaságok, valamint a gázenergia tárolásában, szállításban és értékesítésben részt vevő Rt-k olyan ágazathoz tartozók, amelyeket kevésbé viselt meg a válság, továbbá az iparűzési adófizetés időbeli eltolódása miatt eddig kevésbé jelentkezett a fogyasztás visszaeséséből eredő adóalap csökkenés. Egyéb ágazatokat (mezőgazdaság, mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységet folytatók) súlyosabban érintett a válság és ennek következményeit mi is érezzük. Az idegenforgalmi beruházások is elmaradtak és a Fehértóhoz kapcsolódó reményeink sem váltak valóra. Megítélésem szerint sokat javult Kardoskút-Pusztaközpont rendezettsége. Jelentős költséggel felújítottuk a romos állapotú Barackosai Olvasókört. Sajnos a ciklus időszakában nem sikerült megvalósítani településünk és Orosháza város közötti kerékpárutat, pedig a településünk és Orosháza város is pályázott a megvalósításra. A bekerülés nagyságrendje miatt csak pályázati források bevonásával valósítható meg.  A későbbi lehetőségek kihasználása miatt az építési engedély meghosszabbítása folyamatban van. A település infrastruktúrája rendben van, igen jelentős összegeket fordítottunk különösen az úthálózat felújítására. A munkahely teremtési elképzeléseinkre is rányomta bélyegét a válság, a munkanélküliség nálunk is nőtt, bár a közfoglalkoztatást bővítettük. A ciklusprogramban megfogalmazott elvárásnak megfeleltünk, az önkormányzati vagyon ebben a nehéz időszakban is gyarapodott. A ciklus időszakában figyelembe véve a töredékidőszakot is, fejlesztésre több mint 45 millió forintot költöttünk, amely viszonylag mérsékelt nagyságrend, viszont a felújításra fordított keret jelentős, közel 143 milliós felhasználást valósítottunk meg:

Megvalósult fejlesztések 2007-2010.  (százezer forint értékhatár felett)

2007. Termőföld vásárlás   7.377.000
Buszváró      184.000
2008. Olasz Ernő síremléke      140.000
Fűkasza beszerzés      194.000
Számítástechnikai eszközök (hivatal, rendelő)      433.000
Szolgálati lakás – kazán      133.000
Számítástechnikai eszközök (óvoda)      195.000
Művelődési Ház – erősítő      124.000
2009. Fűkasza beszerzés      217.000
Hőlégsterilizáló berendezés rendelőbe      263.000
Számítástechnikai eszközök (hivatal, rendelő)      557.000
Számítástechnikai eszközök (művelődési ház)      247.000
Projektor a művelődési  házhoz      230.000
2010.* Számítástechnikai eszközök (hivatal)      400.000
Fénymásoló      600.000
Fűkasza beszerzés      250.000
Sebességmérő és kijelző   2.000.000
Védőerdő telepítés   1.000.000
Fogorvosi berendezés   4.000.000
Kisteherautó vásárlás   6.000.000
Kerítés építés (műv. Ház, óvoda, iskola, hivatal) 10.600.000
Járdaépítés   2.500.000
Számítástechn ikai eszközök (műv. ház)   1.000.000
Kazán (műv. ház)      300.000

Megvalósult felújítások 2007-2010. (százezer forint értékhatár felett)

2007. Pusztaközponti Olvasókör 16.617.000
Rákóczi, Rózsa, József Attila, Napsugár utcák felújítása 15.983.000
Petőfi u. felújításának előkészítése   1.611.000
Általános Iskola bejárati ajtók cseréje      710.000
Művelődési Ház, konyha felújítás   1.686.000
2008. Járda felújítás   1.465.000
Petőfi u. szélesítése és felújítása 38.542.000
2009. Településközpont felújítás előkészítése      553.000
Útfelújítás – Mikszáth K. Munkácsy sor   6.407.000
Iskolai osztályterem parkettázása      359.000
Hivatal, Művelődési Ház felújításának pályázati előkészítése      787.000
Óvoda felújítása   6.535.000
2010.* Gyógyszertár felújítása   3.200.000
Hivatal felújítása 12.000.000
B.M. Vízművek rekonstrukciós költsége   2.200.000
Művelődési Ház bejárati ajtók   1.400.000

Ezek az értéknövelő beruházások meghaladják az értékcsökkenés nagyságrendjét. Korábbi időszakhoz képest a pályázati forrásbevonás lehetősége – különösen miután a gazdasági világválság hatása jelentkezett Magyarországon – erősen korlátozottá vált. Pályázati kiírások számos esetben úgy jelentek meg, hogy csak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekhez lévő települések pályázhattak. A válság és az előre borítékolható kormányváltás hosszú időre leállította a pályázatokat elbíráló szervezetek munkáját. Az új koncepció keresése miatt működésük még jelenleg sem zavartalan. Biztos vagyok abban, hogy mindannyiunkban van bizonyos fokú elégedetlenség, hiszen szerettünk volna többre jutni, több mindent megvalósítani. Nyilvánvalóan lehet, ami rajtunk is múlt, de természetszerűen nem tudjuk függetleníteni magunkat a bennünket körülvevő makró világtól. Abban biztos vagyok, hogy a testület minden tagja értékrendjének megfelelően lelkiismeretesen mindent megtett a település érdekében.

 Ramasz Imre
polgármester

Kardoskút Asztalitenisz Sportjáért

asztaliteniszert_2010_09-12
Öten vehették át a Kardoskút Asztalitenisz Sportjáért kitüntetést augusztus utolsó estéjén a művelődési házban. A szokásos kedd esti asztalitenisz edzést szakította meg e nemes ünnepség, ahol Nagy József edző és Ramasz Imre polgármester köszöntötték a megjelenteket. Polgármester úr röviden visszatekintett a falu múltjában pezsgő sportéletre. Népszerű volt akkoriban a foci, sakk és asztalitenisz is a sok más sport között. Először Tóth Árpád vehette át a kitüntetést. Ő 85 évesen is gyakran látogat el a pingpong edzésre és szívesen ragad ma is ütőt. Szereti nézegetni a fiatalok szárnypróbálgatásait és örömmel látja rajtuk a fejlődést. id. Szabó Tibor már a „fiatalabb” korosztályhoz tartozik a maga 75 évével, amelyből egy tízest nyugodtan letagadhatna. Fürgén adogatja vissza a labdákat, megizzasztva ezzel a fiatal ellenfelet. Manapság is gyakran játszik otthon a fiával és unokájával. A közös edzésekre sajnos már ritkábban tud eljárni. A Lantos György Emlékversenyre viszont mindig időt szakít. Korban őket legközelebb Szemenyei Mihály követi aki víg kedélyével mindig is üde színfoltja volt a kardoskúti sportéletnek. Kovács Jenő és Kürtiné Rácz Anikó az elmúlt években az asztalitenisz helyi népszerűsítéséért végzett munkája elismeréseként vehette át a díjakat. A rövid üneppség után tovább folyt az edzés a nagyterem falai között.

Minden héten kedden és pénteken 18.00- 20.00-ig várjuk szeretettel az érdeklődőket. Az edzésen a Képviselő-testület jóvoltából ingyenesen lehet részt venni.

További fotókért kérem kattintson a képre:

asztaliteniszert_2010_09-19

Először nyílnak az új kerítés kapui

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A nyári szünetben Kardoskúton nagy változásoknak lehettünk szemtanúi. Betonozott járda, térkő, intézmények teljes külső- belső megújulása és új kerítések. Ez utóbbi legnagyobb elkészült szakasza az általános iskolát veszi körbe büszkén. A mai évnyitón először Ramasz Imre Polgármester köszöntötte a diákokat és szüleiket. A szünidőt követően jó tanulást kívánt a gyermekeknek és ehhez kitartó munkát a pedagógusoknak. Köszöntőjében kiemelte, hogy eddig is minden tőle telhető segítséget megadott a Képviselő-testület az iskolának. Reményeit fejezte ki továbbá, hogy a választások után felálló testület is pozitívan áll majd a település oktatása iránt. Pusztainé Szabó Margit Főigazgató Asszony külön köszöntötte azt az öt első osztályos diákot, akik életük első tanévnyitóján vesznek most részt. Fontosnak tartja, hogy az itt folyó belső munka szép külső környezetben valósulhat meg. Köszönetét fejezte ki ezért a fenntartó önkormányzatnak.  Büszke erre az iskolára mert az összes tagintézmény közül csak a kardoskúti iskola létszáma nőtt. Az idei év terveiből az idegen nyelv tanulást emelte ki, ahol hatékonyság növelést kell elérni ebben az évben. Verasztó József igazgató tanévnyitó beszédében felhívta a figyelmet az újonnan érkezett diákok befogadására. Továbbra is fontosnak tartja a diákok kommunikációjának fejlesztését, szókincsének bővítését. Javultak a tanulás feltételei is az idei tanévtől. Szelektíven gyűjthetik a diákok a szemetet és a komposztáló láda használatát is elsajátítják az év során. A tantestület összetételében egy változás történt, Bartolák Andrea tanárnő – akinek kardoskúti kötődése van, itt éltek rokonai egykor  – angolt fog tanítani. A tagintézménnyé válás óta hagyománnyá vált, hogy az első osztályt kezdő tanulók egy szomorú fűzt ültetnek az iskola udvarán. Az intézményben töltött évek alatt gondozzák, ápolják a fájukat, hogy évtizedek múlva a fa hűvösében elmondhassák, ezt a fát mi ültettük egykoron. Az idei tanév első tanítási napja 2010. szeptember 1.

Az évnyitón elhangzott beszédek, versek:

Lunczner Gyula ötödik osztályos tanuló verse
Ramasz Imre köszöntője
Nagy Alexandra és Szentecki Lili első osztályos tanulók verse
Pusztainé Szabó Margit Főigazgató Asszony köszöntője
Halász Martin, Kocsis Milán és Farkas László első osztályosok verse
Verasztó József évnyitó beszéde

Szent István Kupa

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Talán újra élénkülni látszik a hajdanán Lantos igazgató úrnak nagyban köszöngető sportélet a településen. Az idei emlékverseny sorozat közben merült fel, hogy egy profi asztalitenisz edző bevonásával esetleg jobban kedvet kapnának a fiatalok – és idősebbek is – az asztalitenisz sportághoz. A Képviselő-testület polgármester úr javaslata alapján májusban három hónapos határidőt szabott a kezdeményezés támogatására. Mondván, ennyi idő alatt kiderül, hogy a hozzá fűzött reményeket beváltja-e a kezdeményezés. Nagy József edző májusban megkezdte a fiatalok heti két edzését a művelődési házban. A közép korosztály is képviselteti magát saját szórakoztatására az edzéseken. Eleinte elég volt 2 asztalt felállítani a nagyteremben de az elmúlt fél év alatt már néha kevés az öt asztal és a nagyterem is szűknek látszik. Jócskán megszaporodtak az edzésekre járók száma. Persze mint mindenütt, itt is vannak lemorzsolódások de a „keménymag” kirajzolódni látszik. A kezdeményezés nemcsak, hogy elérte célját de túl is nőtt azon. Túlnőtt, hiszen már nem csak a heti két edzésen pinyóznak a fiatalok de amikor a programok engedik a hét többi napján is felállítják az asztalitenisz asztalokat a müvházban. Nagy József edző jó kis csapatot kovácsolt össze a lelkes fiatalokból. Több ötlete közül az első a Szent István napi Asztalitenisz Kupa valósult meg a nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án. A támogatóknak köszönhetően szép serlegek sorakoztak az asztalon. Reggel nyolc órától lehetett nevezni a versenyre egyéni, páros és csoport mérkőzésekre. 18 év alatti és feletti kategóriákban. Négy település 26 versenyzője nevezett a megmérettetésre. Pappné Neller Borbála köszöntőjében kiemelte azt az örvendetes tényt, hogy a 26 nevezőből 16! kardoskúti. Mivel több csoportban és kategóriákban zajlottak a versenyek ezért igencsak késő délutánra nyúlt az eredményhirdetés ideje.

szentistvankupa_2010-46Szent István Kupa Asztalitenisz verseny Kardoskút végeredmények:

Összetett pontversenyben toronymagasan első helyezett lett Kardoskút.

Csapat verseny:
1., Orosháza (Nyári László, Nagy Máté, Nagy József)
2., Pusztaföldvár (Nagy Gusztáv, Nyári Tibor, Györgyi István)
3., Kardoskút I. (Buzai Csaba, Kovács Szabolcs, Varga Pál)

 

Páros verseny:
1., Nagy József – Nyári László (Orosháza)
2., Nagy Gusztáv (Pusztaföldvár) – Nyári Tibor (Orosháza)
3., Kovács Jenő (Kardoskút) – Györgyi István (Pusztaföldvár)
3., Buzai Csaba – Varga Pál (Kardoskút)

Egyéni verseny:
1., Nyári László (Orosháza)
2., Nyári Tibor (Orosháza)
3., Györgyi István (Pusztaföldvár)
3., Kovács Jenő (Kardoskút)

14-18 éves kategória:
1., Őzse Richárd (Kardoskút)
2., Őzse Péter (Kardoskút)
3., Kincses Benjamin (Kardoskút)
3., Fazekas Krisztián (Kardoskút)

18 éves fölötti külön kategória:
1., Hopka László (Kardoskút)
2., Bella György (Gádoros)
3., Farkas Ferenc (Kardoskút)
3., Hopka Attila (Kardoskút)

A hölgyek kategóriájában az alábbi eredmény született:
1., Gub Andrea (Kardoskút)
2., Csöntör Csilla (Kardoskút)
3., Nagy Gusztávné Andrea (Pusztaföldvár)

Díjkiosztó ünnepség

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Augusztus közepén került sor az idei Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepségére a művelődési házban. Az ország 22 településéről érkeztek nevezések vers és próza kategóriában. A rendezvény elején a támogatók mellett köszöntöttük Koszorús Oszkár zsűri elnök urat, aki helytörténész, okleveles könyvtáros, több könyv szerzője és lektora. Kettőnk értékelése alapján, e napon tudhatta meg a 49 alkotó – közülük ketten helybeliek -, hogy az idei évben milyen eredményeket értek el a Kardoskúti megmérettetésen.

A rendezvényen ünnepelte – nagyobb nyilvánosság előtt – a helyi Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub fennállásának 25. évfordulóját. Kiemelkedő jelentőségűnek értékelhetjük ezt, hiszen a mai világban egyre kevesebb közösség él és működik együtt egymással-egymásért. Az alapító, Nagyné Szöllősi Teréz egy-egy szál rózsával külön is köszöntötte a klubtagokat illetve Ramasz Imre polgármester úrral közösen átadta a díszoklevelet a klubnak. A díjkiosztón a pályázók alkotásaiból hallgathatott meg néhányat a nagyszámú közönség, illetve a Bokréta Népdalkör népdalcsokrait.

10 perces videó a díjkiosztó bevezetőjéből:

Erdélyben, árvízben

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Ötödik alkalommal indult csoport Kardoskút erdélyi testvértelepüléseire: Homoróddarócra és Homoródjánosfalvára. Gyönyörű tájak kísérték végig a 12 órás utat. Az idén többen voltak, akik első alkalommal érkeztek Erdélybe. A fárasztó utazás végén a daróci iskolában köszöntöttek bennünket barátaink. Egy rövid közös beszélgetés után mindenki elment a fogadó családjához és ott folytatta az első estét, megterített asztal mellett.

erdely_2010-30Jómagam negyedik alkalommal érkeztem Erdélybe és harmadszorra Darócra – a fogadó családomhoz – Gáspár Vilmosékhoz. Fárasztó út ide vagy oda az első este mindig hosszúra nyúlik. Most sem történt ez másképpen. Bizonyítja fáradtságom mértéket, hogy nem ébredtem fel az éjszaka tomboló viharra. Másnap csodaszép napsütésre ébredtünk. Reggeli után megbeszéltük, hogy első utunk Parajdra a sóbányába vezet. A korábbi években már jártam Parajdon de nagyon sokat változott a bánya kiépítettsége. Több új termet nyitottak meg a gyógyulni, pihenni vágyók számára. 402 méterrel a föld alatt érdekes látni, hogy tollas labdáznak, tornáznak és játszanak a hatalmas termekben az emberek. Meglepőnek tűnt elsőre, hogy a telefonon a térerő maximumom van és külön internet terem is rendelkezésre állt. Három órás sókúra után ismét felmentünk a meleg felszínre. A hőség a közeli Szováta Medve-tavába vezetett bennünket. Itt sem először jártam de mindig lenyűgöz a táj szépsége. Az érkezést jól időzítettük a tóhoz, hiszen pont délután három órára érkeztünk. Egy és három óra között ki kell jönni vízből mert ekkor pihen a tó. Szerintem ennek a pihenésnek inkább az a célja, hogy lepjék el a turisták a part menti büféket. Három órát lebegtünk a Medve-tó sós vizében majd elindultunk hazafelé Darócra. Ekkor még nem sejtettük, hogy a másfél órás útból hat óra lesz. A visszafelé vezető úton hamar gyűltek a hegyek tetején a sötét felhők. Eleredt az eső és egy helyen meg kellett állni mert az ablaktörlő már nem bírta. Tizenöt kilométerre Daróctól – Szentpálon –  integetnek az emberek, hogy ne is menjünk tovább mert a hegyekről lezúduló víz elöntötte előttünk az utat. Én ilyet – szerencsére – még nem láttam. A kerítést mint egy papírdarabot sodorta el magával az áradat ami a lábaink előtt növekedett. Az emberek mellkasig érő vízben mentették a pajtából a lovakat és teheneket. A sertések odavesztek. Kővel jegyeztük meg a víz szintjét de percről percre emelkedett. Míg nem egyszer megállni látszott az emelkedés. Egy idős néni torka szakadtából kiabált át a túlpartra fiának, hogy meg ne próbáljon átkelni a vízen. A víz előttünk gyors apadásnak indult, maga mögött hagyva a pusztítást. Másfél órás veszteglés után nekimertünk vágni átkelni a hídon amit még akkor is minimum 30 centi magas víz borított. Már csak öt kilométer volt hátra Darócig de a Homoród patakja megálljt parancsolt utunknak. Színültig tele volt a máskor szinte száraz patakmeder. Mivel itt az apadásnak esélyét sem láttuk, házigazdánk úgy döntött, nincs más hátra mint visszafelé venni az irányt amíg még nem késő. Utunk során sorra kidőlt kerítéseket, kutyát házastól elsodorva és elképzelhetetlen károkat láttunk. Síró embereket akik mesélték, hogy évtizedek óta ilyet nem láttak. Közben híre ment, hogy nem tudunk semerre hazajutni és sorra csörrentek telefonjaink. Előre telefonáltunk a következő településen lakó ismerősnek, hogy menjünk e arra, szabad e még előttünk az út. Mi az autóban nem félelemmel, aggódással éltük meg ezeket az órákat, hanem ámulattal a víz erejével szemben. Kalandos úton óriási kerülővel végül is éjfélre megérkeztünk Darócra. Darócon semmi pusztítást nem végzett a víz de Jánosfalván igencsak sok házba bejutott. Pincéket és udvarokat árasztott el, nem beszélve a mezőkön és földeken végzett pusztításról. A bálák vízbe roskadva álltak még napokkal ezután is.

Operettel telt július utolsó estje

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kübekházára kirándultunk július utolsó napján. Közel ötvenen várták a művelődési ház előtt a busz érkezését. Kora délután vágtunk neki az egy órás útnak. Az érkezéskor már láttuk a baljósan sötétedő égboltot. Meg is érkezett a vihar, hírtelen rengeteg eső esett. Amilyen hírtelen jött olyan gyorsan távozott is az eső. Szerencsére kellemes időben nézhettük végig a négyórás operett gálát Kübekháza főterén. Az est egy szép tűzijátékkal ért véget.

A rendezvényről: az ország és világszerte ismert, ezreket és ezreket a Szeged melletti kis faluba vonzó rendezvény 1999-ben vette kezdetét. Pár lelkes helyi lakos a település jelenlegi polgármesterével azon tanakodtak, hogy a szürke falusi hétköznapokból, hogyan tudnák a falut kizökkenteni és ismertebbé, vonzóbbá tenni. 11 évvel ezelőtt „Délmagyarország Operett- és Dalest” néven rendezték meg az első egész estés műsort. A 11 évvel ezelőtti kialakításban maradtak a mai napig a széksorok, sörpados nézőtér-kialakítás, a büfésátrak elhelyezése és a színpad helye. A színpad ugyan 2004-óta már fedett, professzionális nagyszínpad; olyan, amelyet nagyobb, más jellegű koncertek alkalmával is használnak. A hang- és fénytechnikában is a mai legmodernebb eszközöket vonultatják fel, amely a rendezvény költségvetésében is komoly kiadási tételt jelent. Olyannyira komoly technikai háttérbázist igényel egy-egy rendezvény lebonyolítása, hogy az ahhoz szükséges elegendő áramot a falu meglévő elektromos hálózata által nem képes biztosítani, ezért Budapestről külön 3 x 300 Amperes aggregátor-kocsit bérelnek a hiányzó energiaszükséglet pótlására. A rendezvényen való részvétel – a támogatóknak köszönhetően – mindenki számára díjmentes! A rendezők pár éve úgynevezett támogatói kártyát bocsátanak ki korlátozott számban. A támogatói kártya nem belépőjegy! A kártyákkal rendelkező támogatók egyénileg támogatják az Operettfalu megrendezését és a rendezvény szponzorai részére fenntartott, közvetlenül a színpad előtti VIP-szektorban biztosított számukra a számozott ülőhely. Az Operettfalu nézőszám növekedése folytán a szükséges technikai fejlesztések komoly pénzügyi vonzattal járnak, ezért a költségvetés jelentős hányadát jelentő művészi produkcióval együtt egy-egy rendezvény költségvetése 6 és 12 millió Ft.

kubek_netre

Épül, szépül Kardoskút

felujitas_2010-07_255

Az önkormányzatnál az igazgatási szünet ideje alatt sem állt meg az élet. A művelődési házban tart ügyeletet minden nap egy ügyintéző. Eközben gőzerővel folyik az önkormányzat épületének felújítása. Az új műanyag nyílászárók már a helyükre kerültek, a fűtéskorszerűsítés és belső festési munkák vannak most folyamatban. Következő héten elkezdődhet az épület külső hőszigetelése és festése. Mint minden ekkora horderejű felújításnál, így itt is kerültek előre nem tervezett munkák a felszínre. A kivitelező – Szabó és Társa Bt. – szinte a tégláig lecsiszolta majd újra glettelte az összes helyiséget.

– A falak öregek, salétromosak voltak így muszáj volt az új festésnek alaposan aládolgozni – tudtuk meg Szabó László vállalkozótól.

felujitas_2010-07_257

felujitas_2010-07_258
A közterületeken is megindultak a felújítások, építkezések. Előző ülésén döntött a képviselő-testület, hogy az általános iskola igencsak lestrapált kerítését meg kell újítani. Korábban a művelődési háznál és az óvodánál kialakított kerítés típus fog hamarosan az iskolánál is elkészülni.  Jelenleg a régi drótkerítés lebontása van folyamtban, előkészítve a terepet az új kerítés kialakításához. Ezután szép, egységes képet mutatnak majd  a  község intézményei.

sulikerites_2010_kezdet
Településünk útjairól elmondhatjuk, hogy kivétel nélkül fel lettek újítva az előző években. Ezért az idén – hasonlóan a tavalyi évhez – járdafelújítások vannak soron. A Petőfi utcáról a Rákóczi sorra az iskoláig épül új betonjárda. A Petőfi utcán hiányzó járda is elkészül a gyógyszertár előtti részig. A ligetben térkőből lesz kialakítva a járda.

felujitas_2010-07_254
Az elmúlt hetekben megérkezett Budapestről a jelenleg is működő, 35 éves fogászati széket leváltó korszerű berendezés. A szakemberek a napokban üzemelik be és hamarosan a kardoskúti betegek szolgálatába áll az eszköz.

felujitas_2010-07_252
Ebben az évben is jelentős munkálatok zajlanak a településen, gazdagítva ezzel a közösség vagyonát és szépítve a községet.

Családi nap uniós forrásból

Az Orosháza Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Gyermekjóléti Központ egy Európa Uniós pályázat keretein belül családi nap megrendezésére nyert támogatást. A program célja, hogy a gyermekjóléti központ látókörébe került családok tagjai közös programokon vegyenek részt.  Török Attila kardoskúti családgondozó közel harminc meghívót küldött ki helybeli családoknak, hogy vegyenek részt egy közös szombati nap eltöltésében. Közel húsz fő részvételével el is kezdődtek a programok a művelődési házban. A regisztrációt követően szellemi és tájékozódási versenyre került sor. Attila papír cetliken saját költésű négy-hatsoros versekben adott utasításokat a gyerekeknek, hogy hol találják a településen a következő feladatot. Vasútállomási közkifolyótól a templomkerítésig bebarangolták a lelkes gyerekek Kardoskutat. A nagyteremben rajzolhattak, társasjátékozhattak a résztvevők. Délben bográcsban főtt paprikás krumpli csillapította az éhséget. Ebéd utánra maradt még az aszfaltrajzverseny és a kötélhúzás.

 A gyermekjóléti központ következő rendezvénye egy ópusztaszeri kirándulás lesz, ahová a társulás tíz településéről utazhatnak majd gyerekek, a települések lakosságának arányában. Kardoskútról két diák vesz részt ezen a kiránduláson.

Nevetésben nem volt hiány a mai nap. Szép élményekkel gazdagodva térhettek haza a családok.

Megszakítás