A forradalom eszméje ma is él a közösségek szívében


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Péter)

Október 22-én este, a kardoskúti művelődési ház nagytermében tartották az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepséget.

A megemlékezés a Himnusz hangjaival kezdődött, majd az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulói adtak műsort. A diákok szavalatokkal, zenével és történelmi visszatekintéssel idézték fel a forradalom eseményeit. Felkészítő pedagógusuk Menyhárt Krisztina tanárnő, települési képviselő volt.

Az ünnepi beszédet – Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének felkérésére –  Barna Imre László, Kardoskút díszpolgára mondta el. Gondolataiban a szabadság, a bátorság és a nemzeti összetartozás jelentőségét emelte ki, beleszőve kardoskúti kötődésű visszaemlékezését.

A beszédet követően a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot. Ezután fáklyás menet indult az utcákon át a falu központjába, a Hősök emlékművéhez, ahol az önkormányzat és a helyi civil szervezetek megjelent képviselői, illetve az emlékezők helyezték el a koszorút és a mécseseket.

A lobogó fáklyák és gyertyák fénye méltóságteljes hangulatot adott az estének, jelezve, hogy a forradalom eszméje ma is él a közösség szívében. A kardoskúti megemlékezés idén is csendes, meghitt módon tisztelgett az 1956-os hősök előtt, erősítve a múlt iránti tiszteletet és a nemzeti összetartozás érzését.