Előszó
A történelem viharában 20 év csak egy porszemnyi idő, azonban a jelen korunk emberének az elmúlt húsz év jelentős események sorát jelenti. Húsz éve jelent meg az antológia, mely bizonyítja, hogy kiállta az évek próbáját, hogy szükségünk van ilyen fórumokra, alkalmakra, melyek lehetővé teszik a megmutatkozás lehetőségét. Nagyra tartom azokat a bátor tollforgatókat, akik évről-évre jelentkeznek verseikkel, prózáikkal. Akiknek műveiből valamikor élt felmenőik élete, sorsa villan fel a múltból. Az írásokból nemcsak a megélt magánélet, a mindennapi munkásélet bukkan elő, hanem a múlt társadalmi, gazdasági és történelmi háttere. Szinte beleképzelhetjük magunkat az akkori tanyasi élet mindennapjaiba, megismerhetjük, hogyan múlatták az időt szabadidejükben, feltárja előttünk szórakozási szokásaikat, a műveken keresztül átélhetjük gyászukat, a nehéz évek sanyarúságait. Szólnak a két világháborúban megélt küzdelmes katonaéletről, hadifogságban szenvedőkről, a családfő nélkül maradt csonka családok mindennapi megélhetési gondjairól. Az írásokban megrendítően jelen van a generációk közötti kölcsönös tisztelet, az úgynevezett nagy érzelmek őszinte kifejezése és bátor felvállalása. Kifejezésre juttatja a hazaszeretetet, a szülőföld, valamint a megélhetést biztosító anyaföld tiszteletét. Dicsérik a természet szépségét, szégyenlősség nélkül felvállalják a szeretet és szerelem magasztos érzését.
Kedves ötletként, újító kulturális programként indult – az akkori Művelődési Ház Vezetője, Nagyné Szöllősi Terike szervezésében. Már az első alkalmak szép sikereket hoztak. Lengyel Györgyné Emike kitartó munkája hagyományt teremtett az elkövetkező évekre is. Ügyelt a rendezvények színvonalának méltó megtartására, lelkesen folytatta a tollforgatók bemutatásául szolgáló antológia anyagának összegyűjtését, bevonva a szakmailag hozzáértők építő segítségét is. A díjazottak tiszteletére rendezett ünnepségek résztvevői kellemes hangulatú együttléteket élhettek át, mely évről-érvre megrendezésre került. Pappné Neller Borbála, a művelődési ház jelenlegi igazgatója méltónak tartja tovább folytatni a szép hagyományt.
Kis községünk szerény eseménye országos jelentőségű, mert lehetőséget ad a verselőknek és prózaíróknak, hogy találkozzanak egymással és közönségükkel, megosszák életük gazdag tapasztalatait és élményeit.
Verasztóné Szabó Irén
Díjkiosztó a 20. Kardoskúti Antológiával
Szombat reggel sokan Kardoskút felé vették az útirányt, hiszen hagyományosan augusztus végén rendezi meg a Móra Ferenc Művelődési Ház a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepségét. Az idén tavasszal vers- illetve próza kategóriában 48 pályázó adta be munkáit elbírálásra, amelyet Dr. Hévvizi Sándor irodalomtörténész végzett. Értékelésében érdekességként említette meg, hogy egyre több pályázó szakad el a hagyományos kézi- illetve gépírástól, mivel az alkotások többsége már számítógépes szövegszerkesztő segítségével került papírra. Fontosnak vélte elmondani, hogy mindamellett, hogy vannak felsőfokú tanulmányokkal rendelkező profi pályázóink is, bizony több írásmű azt mondatja vele, hogy az egyszerű ember is nagyon kiváló verseket, prózákat tud papírra vetni. Ezek után kiemelte azokat a műveket, amelyek számára érdekes színfoltjai voltak az idei pályázatnak: témájuk, látásmódjuk, illetve más irodalmi szempontokat is figyelembe vevő kritériumok alapján. A díjkiosztó ünnepségen központi szerepet kapott -az antológia 20. megjelenése révén- a kezdetekre való visszaemlékezés. Örömmel töltött el sokunkat az, hogy elfogadta meghívásomat és el tudott jönni Kardoskútra Nagyné Szöllősi Teréz, korábbi művelődési ház vezető (megj.: a tavalyi évben külföldi útja miatt nem tudott részt venni ünnepségünkön). Az ő gondolataiból, ötletéből született meg az a nagy elhatározás, hogy meghirdesse az 1980-as évek közepén -a község határait is átlépő- nyugdíjas vers- és prózaíró pályázatot. Azóta az ország még több pontjára eljutott a híre a már két évtizedes hagyományokkal bíró kiírásnak, így a Békés- és Csongrád-megyei pályázóinkon kívül több budapesti, debreceni, mátraszentimrei és erdélyi pályázónk is volt. Szombaton együtt örültünk Terikével, aki hosszú évek után meghatódva állt újra e falak között a nagy létszámú pályázó és családtagjaik előtt. Visszaidézte azokat a pillanatokat, amikor „az ő nyugdíjasaival valami merészet álmodott”… Többek véleménye szerint is nagyfokú szerénységre tett bizonyságot tegnap Terike, hogy közös elhatározásnak titulálta a pályázat létrejöttét. Ezek után az igazság azt is kimondatja velem, hogy a Kardoskútiakat – sajnálatos módon- szinte csak a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjai képviselték (megj.: a klub 1981-ben Nagyné Terike kardoskúti közművelődési tevékenysége alatt alakult meg). A díjkiosztó ünnepségnek ezen kívül több meghatározó pillanata is volt, az eredmények kihirdetése mellett. Közösen gondoltunk azokra, akik már nem lehetnek itt velünk: Lengyel Györgyné Emikére, aki évekig házigazdája volt a művelődési háznak és e rendezvénynek, s a nyáron elhunyt hódmezővásárhelyi Szenti András író-költőtársra, aki a próza II. díjat már sajnos nem vehette át tegnap. A díjátadón Czikora András elmondta, amikor jó barátja meghalt nem volt Vásárhelyen, s versben fejezte ki érzéseit. A tollforgató barát elment, de emléke bennünk megmarad… ezt őrzi az általa megírt „Mementó” című verse is. A délelőtt folyamán népdalok, magyar nóták, tárogatójáték és néptánc szórakoztatta a közönséget, akinek Móga Borika olvasott fel részleteket a pályázók alkotásaiból. Reméljük, hogy még hosszú-hosszú éveken át tovább folytatódik ez a kiemelkedő kulturális hagyomány Kardoskúton!
A megnyitóbeszéd: