Augusztustól novemberig

Írta és fotó: Kocsis Péter

A Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület életében az elmúlt három hónapban történtekről dióhéjban a következőket tudom elmondani.

A júliusi Pusztalakodalom után a szeptemberben megrendezésre kerülő Fehértó napján, az évek óta megszokott és várt pusztalángos sütéssel vettünk részt. Harmadik alkalommal hirdettük meg a „Madárbarát leszek” programot, amelyre ismét sokan jelentkeztek. Ami meglepő az az, hogy a településünkön élő gyerekek közül csak néhányan. Szeptember végén látogattunk el az Ópusztaszeri emlékparkba tanulmányútra, ahol megfigyelhettük, hogy
hogyan csinálják a „nagyok” az idegenforgalom és vendéglátás szervezését. Novemberben csapatépítő tréninget tartottunk az olvasókörben, melynek eredményét már az András-napi disznótoron tapasztalhattuk. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményt abszolút profi módon összehangoltan és ragyogó hangulatban csinálta végig a tagság a jelen lévő több mint száz vendég legnagyobb megelégedésére. Ebben az évben még egy nagy rendezvény szervezését és lebonyolítását vállaltuk. December elsején a MOL emlékmű avató ünnepet tart a szénhidrogén bányászat hatvanadik évfordulója alkalmából, és a rendezvény szervezésével és lebonyolításával egyesületünket bízta meg. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a kihívásnak eleget tegyünk és településünk jó hírét öregbítsük.

Megköszönöm eddigi tevékenységünkhöz nyújtott nagylelkű támogatásukat, és ha egyetértenek céljainkkal és tevékenységünkkel kérem, hogy adójuk 1%-ával támogassák munkánkat. A közelgő év végére Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok tagságunk nevében mindenkinek.

Címünk: Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület
Adószámunk: 18596351-1-04

Megszakítás