Iskolai évnyitó

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az elmúlt nyár sok kétsége és indulata után első tanévét kezdi az Orosháza Város Általános Iskolája Kardoskúti Tagintézménye. A hosszú megnevezés mögött alapos átszervezés és változás áll. Prominens vendégek tették tiszteletüket a tanévnyitón. Pusztainé Szabó Margit iskolaigazgató, Németh Béla Orosháza polgármestere illetve Ramasz Imre Kardoskút polgármestere. Hajdúné Nagy Ilona tanárnő a himnusz elhangzása után felolvasta Németh Béla köszöntőjét. Ezután Ramasz Imre beszédében köszöntötte a gyerekeket. Mondandójában kitért azokra a szülőkre akik nem bíztak abban, hogy az önkormányzat igenis szívén viselte és ezentúl is viselni fogja helyi iskola sorsát. Nekik azt üzente: bízni kellett volna! Verasztó József megbízott tagintézmény-vezető vette át ezek utána a  szót. A három első osztályos tanulót köszöntötte és megkérte őket, hogy az udvaron előzőleg elültetett fát jelképesen most ültessék el, hiszen ez az ő fájuk. Gondozzák, neveljék. Bemutatta azt a kilenc jelenlevő áttanító pedagógust, aki ebben az évben a kardoskúti iskola falai között próbálja saját tantárgyát minél jobban átadni a gyerekeknek. Az ünnepség a szózattal zárult.

Megszakítás