Ezt jól kifaragtuk

További fotók IDE kattintva érhetőek el. Fotók: Őzse Péter

Töretlen sikerrel tartottuk meg a Tökös Bulit több mint hatvan résztvevővel az idén is. A falu apraja nagyja immáron tizenkettedik alkalommal szorgoskodott a művelődési házban. A résztvevő gyerekek közül tizenhárman öltöztek be jelmezbe, sminkelték ki magukat. Az idei tök jó fejcímet a zsűri a D. Tóth testvéreknek szavazta meg: Hanna, Flóra és Molli örült ennek a kitüntető címnek. A legkisebbektől a felnőttekig mindenki kreatívan igyekezett a legjobban kifaragni a kisebb-nagyobb tököket. A jelmezesek mellett a legérdekesebb töklámpások készítőit is megjutalmaztuk és a szokásokat megtartva minden résztvevő az oklevél mellett kis tárgyjutalomban részesült. Az alkalom újabb ötlettel is szolgált a résztvevők köréből: hogy jövőre ne kelljen a tökök beszerzésével törődni, ezért a magokból próbálunk szaporítani a jövő évi faragásra.

Megszakítás