A hangulat forróbb volt, mint a hőség

110716_kardoskuti_falunap_RJ_124

208db. fotó a rendezvényről a képre kattintva. (Fotók: Rajki Judit)

Nyárias időjárás fogadta az idei Falunapra kilátogatókat szombaton, az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett legnagyobb kulturális rendezvényünkön. A focisták örömére csak dél körül kezdett felmelegedni a levegő, amikorra a kispályás labdarugó bajnokságra benevezett nyolc csapat már majdnem be is fejezte a mérkőzéseket. A csoportmeccsekhez a sípot a Kardoskútról elszármazott Szénási Józsi illetve Zacsok Imre játékvezetők fújták. A sportszerű játék az idén sem maradt el, s szeptemberben egy teljes focis-napra várjuk vissza a játékosokat a Lenti Kupára. Az idén az első helyezettnek járó serleget a Retró Oilers Sc. csapata vihette haza, második helyezett a Barátság Sc., harmadik helyezett a Kardoskút-Somogyi Kft. csapata lett.  Amíg az iskola pályáján a focisták rúgták a labdát, addig a művelődési ház udvarán a pörköltfőzők a déli ebéd elkészítésének láttak hozzá. Az idén négy kategóriában hirdethettünk eredményt. A megszokott pörköltek mellett – marha, birka és őz – az idén kakaspörkölt is főtt a bográcsban. A vadászok három csapata különleges őzpörköltet készített: volt magyaros, vargányás és „gazdagon” ízesített. A délelőtt folyamán egy helyi kötődésű fiatal alkotó, Balogh Mónika képeiből nyílt meg a falunapi tárlatunk. A jelenleg Hollandiában élő óvónő sok szép festménnyel mutatkozott be településünkön. A kiállítás megnyitó után a Petőfi utcán folytattuk a programunkat, ahol orosházi modellezők tartottak érdekes és látványos bemutatót kisebbeknek – nagyobbaknak. Mivel közelgett a délidő, így a vendégek újra a művelődési ház felé vették az útirányt, ahol Arany Misi és zenésztársa gondoskodott a muzsikaszóról.

Koradélután a parkban lelkes nézősereg előtt lépett fel a Szegedi Miniszínház egy gyerekeknek szóló mesejátékkal, amit reneszánsz játszóház követett. Emellett a nap folyamán helyi kézművesünk játszóházába is vártuk a gyerekeket, a fiatalokat pedig az ingyenes vizifoci szórakoztatta. Ennek az idén is nagy sikere volt, főleg délután, amikor a focistáink is átjöttek az iskola pályájáról ide játszani. A Falunap egyik nagy durranása – szó szerint – Gergely Sanyi motoros show-ja volt. Igazi látványos motoros attrakciókat láthattunk és persze hallhattunk is, a lóerőknek köszönhetően. Ezúton köszönjük meg a Kardoskút Községért Közalapítványnak anyagi hozzájárulását, hiszen sok érdeklődő élvezte a bemutatót. Ezután kicsit könnyedebb vizekre eveztünk békéscsabai előadóművészeinkkel, akik musical-, operett- és régi slágerek dallamait csendítették fel a nagyszínpadon. A díjkiosztó ünnepség után az esti műsorokkal folytatódott a Falunap a parkszínpadon. Igazi keleties hangulatot varázsoltak elénk a Caliana Táncegyesület táncosai, akik többféle orientális táncot mutattak be a nagyközönség előtt.  Közben megérkezett a Duma Színház tavalyi tehetségkutató versenyének győztese, Gergely István Tamás, aki a nézők között járva-kelve igyekezett hangolódni a fellépésre.  Az idén először kipróbálhattuk, hogy milyen egy stand up-ost élőben hallgatni, nem csupán a televízió képernyőjén keresztül megismerni. Az igazi falunapi „csemegék” viszont ezután jöttek, amit már a nézők létszáma is jelzett: a park este teljesen megtelt közönséggel. Először a megasztárból ismert Ásós Attila „Pacsirta” és zenekara szórakoztatta élőkoncertjével a hallgatóságot. Igazi bulis hangulat volt, ami jól megalapozta a fiatal énekes pár, Dred és Doris fellépését. A fiatalság és az idősebb korosztály is örömét lelte könnyed zenéjükben. A csúcspont ezután jött, amikor megérkezett Lányi Lala és a Kozmix. Olyan fergeteges élőkoncertben volt részünk, amire előre nem is gondolhattunk. Ám az éjszaka még mindig tartogatott meglepetéseket, hiszen a Kerozin is színpadra lépett. A fiúk sajátos keményebb zenei stílusának nálunk is meg voltak a rajongói. Az éjszakai műsor a várva-várt retró diszkóval ért véget, amihez új színfoltként konga-show is társult. Így különleges zenei aláfestést is kaptak a diszkózenéhez a táncoló, bulizó fiatalok.  A Nap már majdnem felkelt, amikor hajnal 3-kor újra elcsendesült a falu. Ezt a napot még biztosan sokáig emlegetni fogjuk, s reméljük, hogy az önkormányzati támogatásnak köszönhetően a következő évben is hasonlóan jó programokban lehet részük mindazoknak, akik várják és szeretik a Kardoskúti Falunapot!

Streetfighter show (Videó: Tiba András)

Megszakítás