Soha még ilyen sokan nem álltak a koszorúnk körül


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VB és CSE)

„Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is. Csak ez teheti boldoggá az embert.” – ezzel az idézettel kezdte ünnepi köszöntőjét advent első gyertyagyújtási alkalmán Varga Pál polgármester.

Nehéz a szürke hétköznapokban a szeretetet kimutatni, megállni egy pillanatra, hogy elcsendesedjünk, és nehéz a hittel teli várakozást valóban megélnünk. Tehetünk azonban a rohanó hétköznapok zaja és a közöny ellen. A karácsony lényegét magunknak és magunkban kell erősítenünk azzal, hogy a karácsonyfa alá az ajándékokkal együtt elhelyezzük szívünk szétáradó szeretetét is – folytatta gondolatait a településvezető. Köszöntője után az önkormányzat dolgozói műsora színesítette az alkalmat, amelyen több mint százhúsz lakos vett részt. Az első gyertya meggyújtása előtt Nagy Zoltán református lelkész is a szeretetről beszélt az egybegyűlteknek, aki maga Isten – visszautalva a műsorban is elhangzott gondolatokra.

A szervezők örömmel látták, hogy a több mint száz „Kardoskúti advent” feliratú bögre gazdára talált, így aki még nem kapott, annak lesz a következő gyertyagyújtásra. Az ünnepi fények és a hangulatos zene mellett jólesett az Oncsa ház kalácsa, a zsíros kenyér és a meleg innivaló a színes bögrékben. Várunk mindenkit szeretettel a jövő vasárnapon is!

A rendezvényt támogatta: az önkormányzat, Geiszt László és családja és az Oncsa-házért Egyesület

VNB

Megszakítás