További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Csiki Erzsébet)
Szép hagyomány, hogy október első napjaiban településünkön is köszöntjük az időskorúakat.
Az idén – a pandémia miatti egy év kihagyás után – ismételten sor kerülhetett a kardoskúti legidősebbek és kerek évfordulós házaspárok köszöntésére. A rendezvény első részében Varga Pál polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a mai kor nemzedéke arra az alapra építi a mindennapokat, amelyet mindazok teremtettek meg, akiknek méltán jár az eltelt hosszú munkásévek után a tisztelet és megbecsülés. Nem csupán ezen az egy napon, hanem az év többi részében is. Mindezek után nosztalgia zenés összeállítással lepte meg a kardoskútiakat Leblancz Győző és Tóth Éva művészházaspár. Vidám, színvonalas műsorukban népszerű operettrészletek, magyar nóták és nosztalgiadallamok csendültek fel, amelyekbe a közönség is bekapcsolódott. Ezt követően Kis Bálint alpolgármester köszöntötte a község időskorú lakóit. Tanulságos, tovább gondolásra sarkalló történeteket idézett, amely a gondoskodásról, az odafigyelés fontosságáról szóltak. Az ünnepi köszöntő után a legidősebb lakosaink – a 92 éves Csotó-Nagy Istvánné Klárika néni és Héjja Bálint bácsi – köszöntése következett, akik az ünnepségen nem tudtak személyesen részt venni, így a napokban otthonukban vehetik át az önkormányzat ajándékát.
Ünneplő házaspárok: 60. házassági évfordulójuk alkalmából köszöntöttük Károlyi Lászlót és feleségét és Jámborcsik Józsefet és feleségét, 55. házassági évfordulójukat ünnepelte id. Kincses Benjamin és felesége, 50. évforduló alkalmából köszöntöttük Pap Istvánt és feleségét illetve Kovács Andrást és feleségét.
Az ünnepség zeneszó melletti bográcsos marhapörkölt ebéddel zárult, amelyet Mórocz Lajos és főzőcsapata készített el. A desszertet Ficsor Zoltán Békés megyei Príma – díjas, aranykoszorús cukrászmester készítette. Jó volt látni, hogy a község idősebb korú lakosai együtt voltak és örömmel vettek részt a programon.
VNB