Erzsébet tábor – első hét

További fotókért kérem kattintson a fenti képre.
Az idei nyári szünetben harminc érdeklődő kardoskúti gyereknek lehetősége nyílik részt venni a művelődési ház által kéthetesre szervezett tábor programjaiban. A 22 általános iskoláshoz középiskolások is csatlakoztak, így akik tavalyról visszavágytak, azokat önkéntes segítőkként tudtuk bevonni a mindennapi tábori életbe az önkormányzat támogatásával. Az első hét elején a közösség összekovácsolása volt a célunk játékos formában, majd az orosházi Mi-Értünk Egyesülettől Nemesvári Adrienn foglalkozásvezető önismereti tréningjével folytattuk a sort. Ezen a beszélgetős, a táborozók által szokatlannak nevezett, de hasznosnak értékelt foglalkozáson sok érdekesség tárult fel önmagukról. A második héten még lesz folytatás. Helyi példaképként egy délelőttre meghívtuk Barna László díszpolgárunkat, aki először gyermekkorából idézte fel a tanyasi életformát, majd életének legfontosabb mozzanatairól és természetesen a lakodalmas hagyományokról és a családjukat ismertté tevő vőfélykedésről is mesélt. Köszönjük szépen a tartalmas délelőttöt: a közös táncokat, a kiállított fotókat és az édességet, amivel meglepte a táborozókat. A hét közepén Varga Ferenc foglalkozásán bőr karkötőt készítettünk, amihez sokféle variációból választhattuk ki a kedvenc színösszeállítást. A szerdai természetismereti foglalkozás keretében Solt Szabolcs és Horváth Évi madarászok egy kis időre vörösvércséket hoztak el fészkükből a táborozókhoz. A madárgyűrűzés előtt az előírások szerint megmérték és feljegyezték a legfontosabb paramétereket, majd meggyűrűzték a 33-34 napos kismadarakat. A héten sem maradtunk éhesen, hiszen az egyik délután kürtöskalácsot sütöttünk Török Attilával, majd pizzát is készítettünk közösen. Köszönettel vettük Nagy Csaba és családja Tv-paprika felajánlását a táborozók ellátásához. A pénteki napon a kirándulásé volt a főszerep. Gyula városát dottó kisvonattal jártuk be, amelynek során láthattuk a város nevezetességeit, s történelmi ismereteinket is gyarapítottuk. Ebéd után a Százéves cukrászdában fagylaltoztunk, majd ezután az Andrási kastélyba látogattunk el, ahol a kevés idő ellenére is végig jártuk a 34 kiállítótermet. Végül felmentünk a várba, ahonnan megcsodáltuk az elénk táruló panorámát. A tartalmas nap végén jóleső fáradsággal tértünk autóbusszal haza, várva a jövő heti folytatást.
VNB
Megszakítás