Farsangi mulatság


Közel 300 további fotóért kérem kattintson a fenti képre. (Fotó: VP.)

Játékos jókedvvel zártuk az idei községi farsangot, amelyhez a gyermekek jelmezes felvonulása, a Léghajó Színház vidám mesejátéka is nagyban hozzájárult.

Igazi családi eseményként marad meg az emlékezetünkben ez a télbúcsúztató szombat délután a művelődési ház falai között. Izgatott várakozás előzte meg a huszonnégy jelmezes bemutatkozását, ahol a sok kis hercegnő és angyalkák mellett a fiúk is kitettek magukért. Az ovisok zenés táncát vastapssal jutalmazták a nézők, majd a „Falusi és a városi egér” tanulságos meséje ültette le az izgő-mozgó gyerekeket. A kézműves asztalnál felnőttek és kisebbek egyaránt ügyeskedtek: készült a farsangi álarc, a zajkeltő kisdob, ami jól jött a kiszebáb égetésekor. A hagyományos ügyességi vetélkedőn a nagyszülők és szülők is szurkoltak a gyerekeknek, akik élvezték, hogy a fánkevő versenyen habosak, lekvárosak lettek. Minden gyerek jutalomban részesült, köszönjük a résztvevők és az önkormányzat nyújtotta támogatást illetve a Békés Megyei Könyvtárnak a gyermekműsort.

Ezúton köszönöm meg a programban résztvevők önzetlen munkáját: a fánksütést az Őzse házaspárnak és Török Attilának, a szendvicskészítést a nyugdíjas klub tagjainak illetve Kollárné Hilda és Farkasné Ildikó ovis szülőknek, a zenélést Süle Imrének.

VNB

Megszakítás