Ezüsthajú, aranyszívű emberek


További fotókért kérem kattintsanak a fenti képre. (Fotók: PN.)

Néhány héttel ezelőtt meghívót kaptak kézhez Kardoskút 60 év feletti lakosai, akik az Idősek Világnapján, a képviselő-testület jóvoltából egy szép ünnepség részesei lehettek a művelődési házban. A meghívásra közel százan érkeztek, köztük a kerek évfordulós házaspárok is. Az ünnepség első részében egy vidám, örökzöld nótákkal és operettrészletekkel színesített műsort adott elő a szegedi művészházaspár, Kiszely Zoltán és Merényi Nicolette, akik nagy tapsot kaptak. A nap programja az idősek köszöntésével folytatódott: Varga Pál alpolgármester Kis Bálint képviselő úrnak adta át a mikrofont, aki 2016-ban kezdeményezte az időskorúak községi ünnepségének létrejöttét. A rendezvény évről évre megújul, mert az idén zenés műsorral színesedett az ebédes összejövetel. Mórocz Lajos alpolgármester és főzőcsapata lelkesen készítette el a finom marhapörköltet, amit jóízűen fogyasztottak el a vendégek. Ebben az évben négy kerek évfordulós házaspárt köszönthettünk és a község legidősebb két lakóját.

Megszakítás