Lantos György Emlékverseny – asztalitenisz és ulti


Az asztaliteniszen készült fotók IDE kattintva érhetőek el. (Fotók: Pető Attila)
Az ultiversenyen készült fotók ITT érhetőek el. (Fotók: Varga Pál)

A sport kedvelőinek minden év tavaszán lehetőség nyílik megmérettetni magukat öt sportágban, a kardoskúti művelődési ház által meghirdetett Lantos György Emlékversenyen. Kezdetben négy sportággal indult a néhai iskolaigazgatóról elnevezett verseny, majd a helyiek által igen kedvelt biliárddal bővítettük 2011-től a sportágakat.
Az idei emlékverseny március 11-én, az asztalitenisszel indult, ahol öt település pingpongosai képviseltették magukat. Másnap az ulti kedvelői gyűltek össze és mérették meg tudásukat. A következő vasárnap, március 20-án, a sakk-kal folytatjuk, amelynek eredményhirdetése után a résztvevőkkel és a Lantos család hozzátartozóival együtt elhelyezzük koszorúnkat az emlékverseny névadójának sírjánál.
Április első hétvégéjén a biliárdosok játszanak majd egymással, majd az utolsó versenynapon a malomjátékra várjuk a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt.

A XX. Lantos György Emlékverseny eddigi végeredményei:

Asztalitenisz, férfi egyéni:
1.     helyezett: Ribovics János (Végegyháza)
2.     helyezett: Nyári lászló (Orosháza)
3.     helyezettek: Kiss Krisztián (Nagyszénás); Vörös János (Orosháza)

Asztalitenisz, női egyéni:
1.     helyezett: Katona Mátyásné (Árpádhalom)
2.     helyezett: Ribovics Jánosné (Végegyháza)
3.     helyezettek: Nagy Flóra; Kasza Anett (Árpádhalom)

Asztalitenisz, páros verseny:
1.     helyezett: Nyári László – Nagy József (Orosháza)
2.     helyezett: Kiss Krisztián (Nagyszénás) – Vörös János (Orosháza)
3.     helyezett: Ribovics János – Ribovics Jánosné (Végegyháza)
4.     helyezett: Kovács Jenő – Verasztó Sándor (Kardoskút)

Ulti verseny:
1.     helyezett: Opauszki János (Békéscsaba)
2.     helyezett: Bereczki András (Orosháza)
3.     helyezett: Opauszki György (Kondoros)

Megszakítás