Tóth Sándor köszöntése

Tóth Sándor Istvánt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Ramasz Imre polgármester és dr. Mészáros Erzsébet jegyző. Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot, illetve egy szerény ajándékcsomagot vehetett át Sanyi bácsi e jeles napon, akit Kardoskúthoz való kötődéséről kérdeztem:

 – Kardoskút a családom fészke volt. Amikor már Orosháza szűknek bizonyult a letelepedésre, az őseim elkezdték keresni a környéken a lehetőségeket. Így kerültek apai ágamon a Kabódiak Kardoskútra. 1921. augusztus 8-án láttam meg a napvilágot Orosházán.
Édesapám nyolc éves koromban meghalt, a nyarakat kereszt szüleimnél töltöttem Gyulamezőn. Ezekre a csodálatos évekre a mai napig szívesen emlékszem vissza. Tehén és disznó legeltetéssel töltöttem akkoriban a napokat. Később azután – 1971-ben – vásároltam egy tanyát Kardoskúton, és 1982-ig innen jártam be dolgozni Orosházára az ÁFÉSZ-hez. Egyaránt érzem magam Kardoskútinak és Orosházinak is. A tanyára sűrűn kijárok, hisz nagyon sok szép emlék köt engem ide. A 90. születésnapi megemlékezést is itt tartotta a család, ahol az asztalhoz a barátokon kívül négy gyermekem, hat unokám és három dédunokám ült le. Egyik fiam Kanadában él, így őhozzá szoktuk igazítani az összejövetelt, általában augusztus végén.

Orosháza városa is megkereste a 90. születésnapja alkalmából, hogy köszöntse Sanyi bácsit, de ő úgy döntött, hogy szívesebben jön Kardoskútra, az önkormányzat meghívásának eleget téve.

  – A meghatottságtól alig tudok szólni. Köszönöm szépen a köszöntést. Kardoskútra mindig szívesen jövök, hisz rokon lelkekkel találkozom itt. Gyönyörű a település, rendezettek az utcák. Látszik a sok gondoskodó munka az itt lakók részéről. Engedjék meg, hogy ehhez egy kis mértékben én is hozzájárulhassak. 200.000- forintot ajánlok fel fásításra, amelyet bármikor a település rendelkezésére bocsájtok.
  A mai napig kitűnő szellemi képességekkel bíró Sanyi bácsi tele van tervekkel, de elmondása szerint most már lebeszéli magát a nagyobb dolgok megvalósításáról. El kell az embernek fogadnia, hogy az idő eljár felette és tudni kell elviselni az ezzel járó terheket. Reméljük, hogy a 95. születésnapján is köszönthetjük őt.

(Fotók és videó: Varga Pál)

Megszakítás