Egy tányér kedvesség

101222_etelosztas_elokeszuletek_rj_004
Az év vége felé közeledve talán még nagyobb hangsúlyt kap a mindennapokban az egymás iránti segítségnyújtás fontossága. Karácsony előtt az emberek igyekeznek elfelejteni a mindennapok nehézségeit, a gondokat és bajokat. Ilyenkor egy apró figyelmesség is felértékelődik a másik szemében. Egy jó szó, egy baráti beszélgetés vagy egy tányér meleg étel is bizony sokat tud jelenteni a nehéz hétköznapokban. Ezen gondolatok mellett fogalmazódott meg pár héttel ezelőtt az az ötlet, hogy egy tányér meleg gulyáslevessel kedveskedjünk a helyi embereknek. Háromszázötven adaggal számoltunk, holott tudtuk, szerencsére ennyi igazán rászoruló ember nincs a településen. Sok olyan család él viszont ahol több gyermek van, munkanélküli az egyik szülő illetve idős, egyedül élő ember él a háztartásban. Az előkészületek során a megkeresett vállalkozók nagy többsége – lehetőségei szerint – azonnal támogatta az elképzelést. Ahhoz, hogy ekkora mennyiségben tudjunk egy tartalmas gulyáslevest főzni, több magánember segítsége is kellett. Kardoskúton szerencsére sohasem volt baj az összefogással.

Most sem történt ez másképpen. Szerda reggel egy lelkes kis csapat nekilátott a gulyásleves főzésnek, öt üstben. A jó illatok mellett a jó érzések is előtérbe kerültek. Izgatottan vártuk az első embereket az ételosztásnál. Bizony igaz a mondás: jobb adni mint kapni. Mindenkinek volt egy kedves szava aki eljött a meleg ételért. A várakozás közben egymással is beszélgettek az emberek, amit lehet hogy máskor nem tennének az állandó sietés miatt. A köszönés most a viszlát helyett a Boldog Karácsonyt volt. A külterületen élő embereknek – akik nem tudtak eljönni a művelődési házba -, a polgárőrség segítségével jutattuk el az ételt. Reméljük, hogy a magunk módján sikerült a mai napon pár család számára egy kis elő ünnepet varázsolni az otthonokba.

Köszönet azoknak, akik nélkül a mai gulyásleves főzés nem jöhetett volna létre:
Szabó és Társa Bt., Szabó László és családja, Gál Mihály, Fehér-Tó Étterem, Plasztik Szerviz, Nagy Utazási Iroda, Gyopárhús Bt., S-Copy üzlet, Gombkötő Lajos, Pappné Neller Borbála, Seres Péter, Török Attila, Kiss Renáta, Rajki Judit és Varga Pál
101221_etelosztas_elokeszuletek_rj_002

101222_etelosztas_elokeszuletek_rj_001

101222_etelosztas_elokeszuletek_rj_005

101222_etelosztas_elokeszuletek_rj_003

gulyas_2010_12_1

Megszakítás