2010 őszi szünete bizonyára egy életre megmarad a kardoskúti ötödik osztály tanulói számára: az iskolások látogatást tettek egy szomszédos ország állatkertjében. De kezdjük az elején. Ez év nyarán két ötödik osztályos gyermek családja elhatározta, hogy – annyi közös programmal a hátuk mögött – még az idén egy hétvégén kirándulni kellene a palicsi állatkertbe. A közös megegyezés után, konkrét időpont meghatározása nélkül, tervezgetni kezdtük az utat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felmerült egy újabb gondolat: mivel csak hatan járnak az osztályba, mi lenne, ha minden gyermeket elvinnénk a kirándulásra? Amilyen hirtelen jött az ötlet, olyan gyors volt a döntés is: ha a szülők hozzájárulnak, akkor megkeressük a módját a közös útnak. A szervezés egy szülői értekezlettel kezdődött az iskolában, ahol az osztályfőnök, Pásztor István tanár úr, a szülőkkel együtt nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet. Itt lett közölve a szülőkkel, hogy júliustól Szerbiába is elég a személyi igazolvány, ezért minden gyermeknek csináltassák meg az okmányt. (Ez egyébként nem jelentett plusz költséget a szülőkre, mivel ez számukra ingyenes). Az is meg lett beszélve, hogy az őszi szünetben legyen, mert ez az időpont az iskolai elfoglaltsággal nem ütközik. Mivel az osztályfőnök vállalta, hogy ő is eljön a kirándulásra, így az is megoldódott, hogy mindenkinek legyen helye a csapatban. Az egyéb apróságokat menet közben oldottuk meg. Beszereztünk minden gyermeknek ülésmagasítót, megbeszéltük az ételt-italt, pénzt váltottunk, stb. Majd elérkezett a nagy nap…
Péntek reggel fél nyolckor – a felkelő nap bágyadt fényében – gyülekeztünk az iskola előtt. Izgatott gyerekek, és legalább olyan izgatott szüleik búcsúzkodtak. Az indulás után Tiszasziget felé vettük az útirányt. A nem uniós határon régi, szocialista szokás szerinti útlevél- és vámvizsgálat után továbbmehettünk úti célunk felé. Az indulástól számított kétórai út végén megérkeztünk az állatkerthez. A rövid reggelit és kávét követően megváltottuk a belépőket, és kezdődhetett a „nagy kaland”! A „Jeti” nyomát követve haladtunk az őszi lombhullás ellenére gyönyörű, gondozott parkban. A klasszikust idézve, kicsit átalakítva: „Palicsra beszökött az ősz”. A fákon levő sárga, piros, barna levelek némi zöld növényzettel elegyítve valóban festőiek voltak! Menet közben megcsodáltuk a trópusi madarak változatos méretét, az őszi levelekhez illő tarka ruházatukat. Tovább hattyúk úszkáltak méltóságteljesen a számukra otthont jelentő tavacskában. Később a vadállatok látszottak: leopárd, tigris. Nem maradhatott ki az állatok királya sem, az oroszlán is látható volt. A gyerekek kedvencei, a zsiráfok és a zebra is kint napfürdőzött az udvaron. A srácok közbe-közbe kihasználták a szabadságot, és önfeledten szaladgáltak a szabadban, vagy játszottak a parkban található szabadtéri játékokkal. Jót derültünk a csüngő-hasú malacok kicsinyeinek szeleburdiságán. Majd következett a nap egyik fénypontja, mindenki kedvence, az elefánt. (A nagy múltú állatkertben megfigyelhető, hogy az állatok sokkal ember közelibb módon vannak elhelyezve, mint általában megszoktuk azt.) Itt a vizesárok választja el a hatalmas állatot a látogatóktól, de csak olyan messzire, hogy ormánya kiér a korlátig. A gyerekek örömmel fedezték fel, hogy milyen ügyesen veszi el kezükből a felkínált falevelet. Azonnal versenyt futva hordták számára a hullott lombot. Később a bátortalanok is bekapcsolódtak a „nagytakarításba”. Hosszú etetés után mentünk tovább. Egy kisebb tavon átívelő fahídon végighaladva szarvasokat csodálhattunk meg. Egy pihenőnél rövididőre megállva ettünk-ittunk valamicskét, majd újult erővel indultunk tovább. Mint később kiderült, erre nagy szükség is volt. Kis tó és benne sziget: majmok tanyáztak rajta, ők is a napos oldalon pihengettek. Kacsák úszkáltak a tiszta vízben. Utunk ismét az elefánt előtt vitt el, ahol megismétlődött az etetés. Kicsit távolabb far-kast kiáltottunk, de senki sem ijedt meg. Ugyanis ketrecben voltak. A „tablókép” után a majmok szigetén megcsodáltuk azok rendkívüli ügyességét, bátorságát. A következő állomás szintén egy gyerek kedvenc volt. Ugráló vár volt felállítva, ahova először nem akart mindenki felmenni, ám rövid rábeszélés után egy emberként, vagyis egy osztályként másztak a magasba. (Bár az osztályfőnök további unszolásra sem állt kötélnek.) A végén mindenki úgy mozgott már csak, mint egy lassított filmen. Egyikük sem bánta, hogy letelt az idő. Ezután a lefáradás után „lassúmenetben” megnéztük a jegesmedvéket, fókákat, teknősöket, majd a terrárium következett. Távolabb a karámban barátságos és szép lovak kedveltették magukat. Látogatásunk végén a főbejáratnál egy közös fotóval ért véget állatkerti sétánk. Innen leballagtunk a hosszú sétányon a palicsi tóhoz, melynek kristálytiszta vize csillogott a napfényben. Szép, gondozott a partja, régi, patinás villák sorakoznak a szélén. Az egész táj nyugalmat áraszt. Ezután elindultunk hazafelé. A szokásos tortúra után léphettük át a határt. Kardoskútra érkezve minden ránk bízott gyermeket épségben átadtunk szüleiknek.
Csizmadia Sándor