Hosszas előkészületek után 2010. november 12-én a postaládájában találhatja minden kardoskúti lakos az önkormányzat időszaki lapját, a Kardoskúti Hírmondó próbaszámát. Mint arról már a korábbi testületi ülés beszámolójakor hírt adtunk, ezentúl időszakonként meg fog jelenni az újság. Teljes mértékben a község életéről szól a lap, ezért szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a tartalom összeállításába. Várjuk az ötleteket, javaslatokat illetve kritikákat is. Mindamellett, hogy nyomtatott formában jelenik meg az újság, természetesen felkerül letölthető formátumban a település honlapjának „Helyi újság” menüje alá is. Sokan innen fogják majd megismerni a lap tartalmát, éljen is bárhol a nagyvilágban az olvasója. A most megjelent újság próbaszám, hiszen még pár egyeztetés hátra van, mire – reméljük hamarosan – megjelenhet az első évfolyam első száma.
Legyen ez a lap az egyik közös értékünk! Jó olvasgatást, kellemes időtöltést!