Támogató határozat

Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alakuló ülésen nem csak esküt tett, de pár fontos kérdésben már  döntött is. Bejelentések napirendi pontban Ramasz Imre polgármester javaslatot tett a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak 200.000.- forintos megsegítésére. Javaslata szerint két nagy segélyszervezet (Magyar Vöröskereszt és Ökunemikus Segélyszervezet) számlaszámára egyenlő részben utaljunk pénzt. Emellett ismertette, hogy jelentkezett egy kardoskúti magánember, aki ötvenezer forintot hozzátesz a testület által megállapított összeghez. Mórocz Lajos képviselő úr egyetértett a két nagy segélyszervezet általi támogatásra, de az összeget 400.000.-forintra emelné. Az utóbbi javaslatot egyhangúan elfogadta a testület, így Kardoskút összességében 450.000.- forintot utal a környezeti katasztrófa által sújtott terület támogatására.

Településünkön előzőleg összegyűjtött adomány is célba ért, nem sokkal a gyűjtést követően. Hogy az adomány biztosan oda kerüljön ahová szánták, Nagy László elkísérte a rakományt. Elmondása szerint leírhatatlan amit az ember ott lát. Fél óra ott tartózkodás után már kaparta a levegő az ember torkát. Örültek és természetesen megköszönték az emberek azt a segítséget amelyet régiónk nyújtott nekik a bajban.

devecser

Megszakítás