Először nyílnak az új kerítés kapui

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A nyári szünetben Kardoskúton nagy változásoknak lehettünk szemtanúi. Betonozott járda, térkő, intézmények teljes külső- belső megújulása és új kerítések. Ez utóbbi legnagyobb elkészült szakasza az általános iskolát veszi körbe büszkén. A mai évnyitón először Ramasz Imre Polgármester köszöntötte a diákokat és szüleiket. A szünidőt követően jó tanulást kívánt a gyermekeknek és ehhez kitartó munkát a pedagógusoknak. Köszöntőjében kiemelte, hogy eddig is minden tőle telhető segítséget megadott a Képviselő-testület az iskolának. Reményeit fejezte ki továbbá, hogy a választások után felálló testület is pozitívan áll majd a település oktatása iránt. Pusztainé Szabó Margit Főigazgató Asszony külön köszöntötte azt az öt első osztályos diákot, akik életük első tanévnyitóján vesznek most részt. Fontosnak tartja, hogy az itt folyó belső munka szép külső környezetben valósulhat meg. Köszönetét fejezte ki ezért a fenntartó önkormányzatnak.  Büszke erre az iskolára mert az összes tagintézmény közül csak a kardoskúti iskola létszáma nőtt. Az idei év terveiből az idegen nyelv tanulást emelte ki, ahol hatékonyság növelést kell elérni ebben az évben. Verasztó József igazgató tanévnyitó beszédében felhívta a figyelmet az újonnan érkezett diákok befogadására. Továbbra is fontosnak tartja a diákok kommunikációjának fejlesztését, szókincsének bővítését. Javultak a tanulás feltételei is az idei tanévtől. Szelektíven gyűjthetik a diákok a szemetet és a komposztáló láda használatát is elsajátítják az év során. A tantestület összetételében egy változás történt, Bartolák Andrea tanárnő – akinek kardoskúti kötődése van, itt éltek rokonai egykor  – angolt fog tanítani. A tagintézménnyé válás óta hagyománnyá vált, hogy az első osztályt kezdő tanulók egy szomorú fűzt ültetnek az iskola udvarán. Az intézményben töltött évek alatt gondozzák, ápolják a fájukat, hogy évtizedek múlva a fa hűvösében elmondhassák, ezt a fát mi ültettük egykoron. Az idei tanév első tanítási napja 2010. szeptember 1.

Az évnyitón elhangzott beszédek, versek:

Lunczner Gyula ötödik osztályos tanuló verse
Ramasz Imre köszöntője
Nagy Alexandra és Szentecki Lili első osztályos tanulók verse
Pusztainé Szabó Margit Főigazgató Asszony köszöntője
Halász Martin, Kocsis Milán és Farkas László első osztályosok verse
Verasztó József évnyitó beszéde

Megszakítás