Lezárult a tanév

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Többen és többek is vagyunk, mint 10 hónappal ezelőtt. Többen vagyunk, mert a tanév során 2 új tanuló érkezése és 1 távozása eredményeképpen 50 tanuló bizonyítványát adjuk ki a mai napon. Többek vagyunk, mert 10 hónap alatt jelentős tudás, ismeret, képesség, tapasztalat halmozódott fel bennünk. Az a teljesítmény, amit az iskola mutatott – diák-tanár egyaránt – elégedettséggel töltheti el azokat a diákokat, akik ma kitűnő bizonyítványt vehetnek át. 7-en vannak ilyenek. Régóta először máris megnyugodhat minden gyenge teljesítményt nyújtó tanuló: az idén nem hívunk senkit augusztus végén javítóvizsgára. Az is örömteli tény, hogy az év végi értékeléseknél nem állapítottuk meg senkiről, hogy rossz gyerek lenne. Azt továbbra sem mondjuk, hogy rosszalkodó, durva, kötekedő, csúfolódó, közönséges magatartást nem tapasztaltunk. Az iskolától távol idegenben szinte problémamentes tanulóink viselkedése. Felnőttnek korán kellett jönni, hogy megelőzzön érkező gyereket, 4 óra után is voltak akik nyújtottak még az iskolába tartózkodásukon. Egy tanulóra 40 mulasztott óra jutott. Az idén csak egy tanuló volt aki mind a 183 tanítási napon egyetlen órát sem hiányzott: Csizmadia Alexandra 4.o. Örülök annak is, hogy a tanév során sokkal több dicséretet volt módunkban adni, mint elmarasztalást. Helyi viszonylatban nagy létszámú első osztályban mindenki fejlődött az év során. Megtanulták a betűket, számokat, megtanultak írni. Az osztályból 4 tanuló kitűnően teljesített. A délutáni napközis és tömegsport foglalkozások aktív résztvevői voltatok. (ma még nem kérdezte meg senki, hogy  lesz-e tömeg). Ha jövőben kicsit több türelmetek lesz egymáshoz, akkor még sok szép pillanat részesei lehettek így együtt. 2. osztályban nem sok esélye volt annak ,aki észrevétlen szeretett volna maradni, vagy éppen mással kívánt foglalkozni, mint ami a feladat. Az egész évi munka eredménye az, hogy fejlődtek tudásban, képességben, ügyességben. 3. osztály kezd igazi osztályközösségé formálódni. Bár bőven vannak egyéniségek, akik néha megnehezítették az osztálytársi kapcsolatok ápolását. Kitűnő teljesítményt nyújtó társaik példáját követhette mindenki. Ennek is köszönhető a mutatott fejlődés. 4. osztály az alsós tömegsport foglalkozások legaktívabb osztálya volt. Jövőre is szükségetek lesz, hogy csapatban egymást segítve és kiegészítve működjetek immáron felső tagozaton. 5. osztályban azok vannak többségben akik a legtöbb nehézséggel, kudarccal szembesültek iskolai éveik alatt. Úgy is mondhatnám, hogy nem nekik találtál ki az iskolát. Sok-sok kínlódás, fejlesztés, megpróbáltatás eredménye, hogy jövőre 6. osztályban folytatjátok mindannyian a munkát. 6. osztály az egyik színhelye az új és szokatlan most bevezetett iskolai gyakorlatnak a tantárgytömbösítésnek. Az osztály egyre inkább képes önállóan, alkotó módon megoldani a rájuk eső feladatokat, köszönhetően az osztálytársak példás együttműködésének. 7. osztály gyakran volt küzdelmek helyszíne. Vívta csatáját diák tanárral, tananyaggal, társával. Mégis azok a pillanatok, események maradnak meg a közös emlékezetben ahol ragyogó teljesítményt produkált az osztály. (drogalternatíva nap, haditorna, zöldköri tevékenységek). Jövőre remélhetőleg sikerül mindegyikőtöknek olyan komoly és érett diákká válni, mint amilyenek a mai nyolcadikosok. Akik között találjuk iskolánk egyetlen felső tagozatos kitűnő tanulóját. Bő egy hete elbúcsúztatok iskolátoktól. Mindannyian az első helyen megjelölt középiskolába jutottatok be. Kívánom, hogy a rátok váró próbatételeket sikerrel vegyétek.

Jutalomkönyvek átadása könyvjutalmak, oklevelek

–    Kitűnő bizonyítvány: Lantos Nikoletta, Márki Zalán, Nagy István, Simon Enikő, Dénes Gabriella, Nádasdi Alexandra, Kocsány Kitti

–    Kistérségi Agrárfejlesztési Alapítvány díjazottjai: 8 éven keresztül kitűnő bizonyítványért: Kocsány Kitti, kiváló és eredményes sporttevékenységéért: Kiss Imre, úszósportban elért eredményeiért: Márki Zalán

Ingyenes nyári tábori lehetőségek:

–     Egy hét a Maros partján Arad megyében: Fazekas Krisztián, Arany Bettina, Őzse Péter, Móga Róbert

–     Két hét múzeumi tábor Orosházán: Móga Szilvia

–     Szabadon Szanában 3 nap: Nagy Klaudia, Nemes Mónika, Dénes Éva, Téren Gergő

–     10 nap Montenegróban az Adriai-tenger partján: Kiss Imre

Végezetül az izgalmas, eseményekben bővelkedő tanév zárása előtt köszönetemet fejezem ki kollégáim nevében is azoknak a  diákoknak, akik képességeik szerint teljesítettek. Akik magatartásukkal, szorgalmukkal jó példát mutattak. Akik segítették a náluknál gyengébbet, ügyetlenebbet. Szülőknek: (név szerint nem említve) akik bíztak bennünk, elfogadták, hogy gyermekeik érdekében tesszük dolgunkat, akik tudásukkal, idejükkel, erejükkel, pénzükkel segítségünkre voltak. Kollégáimnak: akik vállalták újszerű tanulási eljárások bevezetését, napról-napra folytatták a néha fegyelmezetlen, motiválatlan tanítványaik képzést, vállalták munkánkat eddig nem jellemző adminisztratív feladatok terhét. Egymás jó kollégái voltak, egymást, ha szükség volt segítették. Köszönöm Anikónak, Magdi néninek, Edit néninek, hogy a mindennapokban szükséges körülményeket megteremtették, a működés feltételeit biztosították.Köszönet polgármester úron keresztül a kardoskúti önkormányzatnak, amiért kiegészítette a szűkös állami forrásokat, ezzel lehetővé téve a zavartalan működést. Nagylelkű támogatásukra a jövőben is számítunk. Köszönet Varga Pál IKT asszisztensnek a honlapunk gondozásáért, köszönjük, hogy önzetlenül segíti munkánkat, programjainkat. ( ő azért ilyen jó ember, mert ebbe az iskolába járt valamikor)

Kívánom mindenkinek, hogy olyan legyen a nyári szünete, amilyet kíván magának. Kinek izgalmas, érdekes, mozgalmas. Kinek pihentető, nyugalmas, feltöltődést adó.

A 2009-2010. tanévet bezárom.

Megszakítás