Búcsúzunk Katika!

2022 karácsonyán, 66 éves korában csendben eltávozott a Kardoskútiak szeretett kézművese, Andrékó Pálné Katika. Nemzedékek nőttek fel a több évtizedes munkássága alatt, amely hosszú szakmai fejlődésen át vezetett. Aki ismerte, tudta elhivatottságát, amely szinte a fanatizmus határát súroló szenvedély volt. Amikor szakmai munkájáról beszélt, elsőként mindig három saját lánygyermekeivel kezdte, akiknél is a játékot és az alkotás örömét használta fel fejlesztésként. A szalmafonás, csuhézás náluk a mindennapok része volt, amelyhez a későbbiekben a mézeskalácsdíszítés is társult. Fiatalként autodidakta módon kezdte saját maga és családja örömére készíteni a kézműves termékeket. Elhivatottságát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy folyamatosan ösztönözte magát, hogy előrébb jusson a tudásban, a szakmai gyakorlatokban. Főállású munkahelye, családja és a rendezvényeken való közreműködések mellett sem röstellt tanfolyamokon, képzéseken részt venni. Örömmel nyugtázta, amikor megszerezte a játszóházas végzettséget. Végre papírom is van róla! – mondta. Jó kapcsolatot ápolt a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel, jó szívvel emlegette a békéscsabaiakat, akikkel számtalan programon, országos kiállításon vett részt. Művészeti csoporttagsága volt a Kiss Áron Játéktársaságnál.  A Hagyományok Házában is számtalanszor megfordult, munkáját elismerések sora dicséri, számtalan alkotása zsűrizett lett. Hosszú éveken át alkotótársa Gálné Csizmadia Anikó orosházi kézműves volt, akivel számtalan Fehértó napján és sok kiállításon, pályázaton vettek részt szép eredménnyel. Kardoskúton 2017-ben az önkormányzat munkássága elismeréseként a Kardoskút Községért kitüntetést adományozta részére.

Alapítótagja volt a Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesületnek, s az Oncsa-házért Egyesületnek. Kézműves szakkört vezetett a kardoskúti kultúrházban és egyénileg is készített fel gyerekeket kézműves pályázatokra. Szerette a művelődési házas kézműves foglalkozásokat, örömmel jött a gyerekek közé, hiszen vallotta: kiemelt célom a gyermekek kulturált szórakoztatása. A községi rendezvényeknek, programoknak elmaradhatatlan kézműves résztvevőjeként alkothattunk vele, ahol Katika és Mónika lányai is segítették a játszóházi foglalkozásokban.

2022 tavaszán Csilla lányáék családostól visszaköltöztek a faluba, a családi fészek közelébe, ahol Katika az unokákkal is nagy örömmel foglalatoskodott. Sajnos nagyon kevés idő maradt a közös játékra, mert a szeretett nagymama hirtelen eltávozott közülük.

A Móra Ferenc Közösségi Színtér munkatársai, a kardoskúti gyerekek, az évek alatt felcseperedett generációk gyermekei és mindenki, aki ismerte és tisztelte, szép emlékekkel őrizzük kedves személyét.

Kardoskút Község Önkormányzata néhai Andrékó Pálnét saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!

„Alkotni jó, olyat készíteni, ami másnak nem jut az eszébe, az még jobb. Tárgyaim sokáig csak gondolati szinten léteztek. Aztán egyszer csak minden a helyére került!” (Andrékó Pálné)

 

Megszakítás