Rally beharangozó

Nem, ez nem áprilisi tréfa. Augusztus 15-én reggeltől délutánig benzingőz és motorzúgás fogja felverni a kardoskúti csendet. Az I. Orosháza Rally másnapján Kardoskútra terelődik a figyelem. A tervek szerint akár száz autó is rajthoz állhat aznap, hogy teljesítse a kitűzött pályát. A start a templomtól lesz, majd Kardoskút belterületi utcái után a pusztaszőlősi elágazásig hajt ki a mezőny és ismét vissza a faluba. A távot háromszor kell megtenni az autóknak.

A kanyarokban, kereszteződésekben a verseny előtt biztonsági eszközök lesznek kiépítve. A lakosságot hamarosan szórólap formájában tájékoztatják a további részletekről. Egy új szín kerül Kardoskút életébe a rally által, remélhetőleg sokak örömére.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=y4iBytniDQ0
https://www.youtube.com/watch?v=iKyEx0AspIg

Aradon táboroztak diákjaink

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Verasztó igazgató úrral hétfőn délután első utunk a háziorvosi rendelőbe vezetett. Szerencsére semmi bajunk  nem volt, tanácsért mentünk. GPS hiányában a Román helyismerettel rendelkező kardoskúti háziorvos rajzolt nekünk le egy térképet, amely alapján nagyon hamar eljutottunk az Arad melletti erdőben található tábor közelébe. Ezután magát a tábort közel egy órás bolyongás után találtuk meg. Úttalan utakon, a Maros közvetlen közelében keresgéltünk. A végén egy gyanúsan szuper aszfaltozott útra akadtunk, ahol kb. 1km-re a főúttól meg is találtuk a tábort. A kardoskúti gyerekek a kőépület előtt vártak bennünket. Egymás szavába vágva mesélték az elmúlt napok eseményeit. A Greenyoureye versenyre benevezett kisfilm által tölthettek el öten egy hetet az erdőben, sátorozva. A táborban körülbelül 120 gyerek volt, fele-fele arányban Román és Magyar. A programok között tájfutás, strandolás, tábortűz és diszkó szerepelt. Vacsora után csuklós busz érkezett a táborhoz, hiszen az esti program Aradon városnézés volt.

Falunap

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A pörköltfőzők voltak a legfrissebbek  az idei falunap reggelén. Alig múlt el fél hat és már sürögtek-forogtak a művelődési ház udvarán. Igyekeztek elfoglalni az évek alatt megszokott helyeiket, lehetőleg az árnyékban. Kellett is a hűvöst keresni már reggel, mert napközben bizony igencsak felszaladt a hőmérő higanyszála. Hét főző nevezett a gasztronómiai versenyre marha-, birka-, kecske-, pacal és őzpörkölt kategóriákban.  Ezalatt az általános iskola pályáján hét csapat kezdte meg a küzdelmeket egymással és a rekkenő hőséggel. Az idén nagy volt az érdeklődés a csapatok részéről a kispályás focira. Már két héttel a falunap előtt le kellett zárni a csapatok számát. Külön öröm volt a szervezőknek, hogy négy kardoskúti csapat is nevezett a tornára.  Két csoportban zajlottak a sportszerű küzdelmek és mire megfőtt a pörkölt, a meccsek is véget értek. A korábbi évek hagyományait követő program volt az ökumenikus istentisztelet a kardoskúti templomban. A képzőművészetnek is helyt adó falunapon az idén helyi alkotó – Nagy Orsolya – festményei várták az érdeklődőket. A megnyitón megtelt a lila terem és napközben is szép számban nézték  a vendégek Orsi munkáit. Ez évi falunapunk programjai központi helyszínen zajlódtak, a Március 15. téren. A park fáinak árnyékában az Orosházi Kutyaiskola kardoskúti tagokkal is büszkélkedő csoportja tartott bemutatót. Az őket követő Dili-dal együttes hamar megtalálta a közös hangot a gyerekekkel. Vidám vonatozás kerekedett a parkban, sugárzott a jókedv a gyerekek arcáról. A parkban terjengő illatok a művelődési házba csalogatták az éhes embereket. Ki-ki az ízlésének megfelelő pörkölt elfogyasztásához láthatott neki muzsikaszóra, amelyet Pintér Vili és Láda Misi szolgáltatott. Akinek nem telt meg teljesen a hasa az még táncra is kerekedett a nóták hallatán. A déli szieszta nem tarthatott sokáig, hiszen kettő órakor már pom-pomos lányok tűntek fel a parkban. Az őket kísérő Tótkomlósi Fúvószenekar térzenéje szórakoztatta azokat, akiket nem tántorított el a hőség és kijöttek a programokra. Az emlékműnél idén újdonságképpen felállított „párásító kapunak” hatalmas sikere volt, nem csak a gyerekek körében. Jól esett átmenni a vízpermet alatt, felfrissíthette magát ezáltal az ember. A levegő és a hangulat is tovább forrósodott fél négyre, amikor is színpadra lépett a mezőkovácsházi DUMA Színház. Ők egy órás táncos, zenés műsort adtak elő magyar és külföldi slágereket felvonultatva. A hagyományos programok sorát a díjkiosztó ünnepség követte – új helyszínen – a nagyszínpadon. Egy rövid ismertetőben elhangzottak az idei év kiemelkedő eseményei majd a nap versenyszámainak eredményhirdetése következett:

 Kispályás labdarúgó kupa végeredmény:

1. Sógorok (Kardoskút)
2. Sörpatika (Pusztaföldvár)
3. Anno Söröző (Orosháza)
4. Kardoskút
5. AKG (Orosháza)
6. Kardoskúti Fiatalok
7. Kardoskút-Somogyi Kft.

Legjobb kapus: Prozlik Csaba (Anno Söröző-Orosháza)
Gólkirály: Szivák László (Sörpatika-Pusztaföldvár)

 Pörkölt eredmények:

Marhapörkölt I. hely: Varga Róbert és csapata (Orosháza)
Kecskepörkölt I. hely: Kocsány Gábor (Kardoskút)
Birkapörkölt I. hely: Skorka Pál (Kardoskút), II. hely: Kocsány Gábor (Kardoskút)
Pacalpörkölt I. hely: Szilasi Pál (Orosháza)
Őzpörkölt: I. hely: dr. Faludi János (Orosháza), II., hely: Demeter, Sándor (Orosháza),III., Demeter Gábor (Orosháza)

 A korábbi évek hagyományait követve most is néptánccal kezdődtek az est programjai. Páran félve néztünk fel az égen gyülekező felhőkre, hiszen tavaly ebben az időpontban érte el Kardoskutat a vihar. Szerencsére az idén csak az égbolt volt felhős, a hangulat felhőtlenre sikeredett. Az est alap hangulatát két jópofa srác hozta meg, ők voltak a Capuccino együttes. Már a koncert előtti „öltözői beszélgetésből” kiderült számomra, itt biztos lesz a jó hangulat. Ez be is bizonyosodott, hiszen az első taktusok felhangzása után táncra perdültek a nézők, ami valljuk be kezdetkor mindig nehezen indul. A közönség közül egy rajongót is bevontak a műsorukba és közösen énekeltek. A mulatós vonalat követve megérkezett Matyi és a Hegedűs két táncos lánnyal. A színpad előtt ekkor már nagyon sokan ropták a táncot. A fiatalok kedvence Josh és Jutta már egy „bemelegített” közönséget kapott. A kezek végig a magasban voltak és közösen énekelte a közönség is a dalokat. Dj. Szatmári folytatta ezután a cd lejátszók mögül, majd hamarosan megérkezett előadópárja Jucus is. Fél óra közös fellépést követve Dj. Szatmári által kevert zenékre táncoltak a fiatalok. Az est meglepetés fellépője a közkedvelt retró zenéket felvonultató Dj. Musztafa volt. Ő szórakoztatta éjféltől hajnal kettőig a szórakozni vágyókat. Kedvezett az idő a programoknak, amik kedveltek voltak és talán ennek is köszönhetően pozitívak a visszajelzések a falunapról.
Kispályás labdarúgó bajnokság:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=JDEWaXGXY5w
Ökumenikus Istentisztelet:
https://www.youtube.com/watch?v=Sq6cC5zno7U
Munkakutya bemutató:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=WVQkh4o4oeU
Nagy Orsolya kiállítása:
https://www.youtube.com/watch?v=a8xryIqKQtA
Dili-dal együttes:
https://www.youtube.com/watch?v=haArqn-vhos
Tótkomlósi Fúvószenekar és Mazsorett csoport:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=214&v=hFjsNa_oLP0
DUMA Színház:
https://www.youtube.com/watch?v=eGBTbbM07tU
Balkán Néptánccsoport:
https://www.youtube.com/watch?v=GZ9l575n0aA
Capuccino együttes:
https://www.youtube.com/watch?v=z98zqzCkMd8
Matyi és a Hegedűs:
https://www.youtube.com/watch?v=fLnzlZb9hyw
Josh és Jutta:
https://www.youtube.com/watch?v=sE1AzNJYzwM
Dj. Szatmári feat. Jucus:
https://www.youtube.com/watch?v=pkcwOaGJP1M
Dj. Musztafa:
https://www.youtube.com/watch?v=_E0ICBAnnMs

Az időjárás nem kedvez a munkálatoknak

Még falunap előtt elkészül a tető

 Elkezdődtek a kardoskúti önkormányzat épületének felújítási munkálatai. Korábban a képviselő-testület pályázatot írt ki az épület rekonstrukciójára. A pályázók közül a Szabó és Társa Bt. – helyi vállalkozás – adta a legkedvezőbb árajánlatot, így ők kapták a megbízást.
Ramasz Imre polgármester: régóta vártunk egy olyan pályázatra, amelynek keretein belül elvégezhetnénk az épületen szükséges munkákat. Sajnos hiába vártunk ez idáig, nem írtak ki számunkra kedvező lehetőséget. Kész tervekkel rendelkezünk a művelődési ház és az önkormányzat energetikai megújításához, de mivel ezen beruházások által megtakarított energia költség nem érte el a pályázat által megszabott értéket, így nem adhattuk be azt a pályázatot. Nem volt halogatható tovább az önkormányzat épületének felújítása, így pályázati pénz bevonása nélkül, önerőből valósítjuk ezt meg. A nyílászárók nagyon rossz állapotban vannak. A fűtésrendszer elavult, gazdaságtalan. A felújítás során külső hőszigetelést kap az épület. Az összes nyílászárót műanyagra cseréljük és modern, energiatakarékos gázkazán is beépítésre kerül, illetve megújul a fűtésrendszer. Ezen intézkedéseknek köszönhetően jelentős közüzemi díjcsökkenést várunk. A munkálatok elvégzésére igen szűkös időkeret áll rendelkezésre a kivitelezőnek, hiszen nagyjából 2 hete lesz a belső munkákra. Ezt az is indokolja, hogy falunapon nem szeretnénk, ha építési terület zavarná a szórakozni vágyókat.

–  Szabó László vállalkozó: az időjárás nem vett bennünket a kegyeibe. Sajnos jelentősen megnehezítette a dolgunkat a sok eső. A hivatal belső munkáit sem tudjuk megkezdeni még, hiszen ügyfélfogadás van. Ehhez csak a falunap után kezdődő igazgatási szünetben tudunk hozzákezdeni. Próbálunk előre dolgozni és azokat a munkákat elvégezni, amiket tudunk.  A sok nehézség ellenére jól haladunk és remélem, tartani tudjuk a határidőket.

Még a nyári időszakban elkészül a gyógyszertár épületének felújítása illetve az iskola, az önkormányzat és a művelődési ház tér felőli része is új kerítést kap.

Beszámoló a testületi ülésről

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. június 24-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel tartotta soron következő testületi ülését.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Mórocz Lajos, Szemenyei Sándor, Gub András, Kulima István és Gombkötő Lajos települési képviselők.

Jelen van továbbá: Tibáné Hamvasi Zsuzsanna vállalkozó védőnő, dr. Czeher Péter kapitányságvezető, D. Tóth Máté körzeti megbízott, dr. Bradean Constantin háziorvos, dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgató, Skorka Pálné jegyzőkönyv vezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Varga Pál közalkalmazott

Ramasz Imre köszönti a megjelenteket. Tájékoztatja a testületet, hogy Pusztai Ádám képviselő előre jelezte távolmaradását, így ő igazolt hiányzó. Megállapítja, hogy a testület határozatképes. Ismerteti a napirendi pontokat, amelyeket a Képviselő-testület egyhangúan elfogad:

1., Kardoskút Község közrendjének, közbiztonságának 2009. évi értékelése.
2., Beszámoló a háziorvosi szolgálat elmúlt két évben végzett tevékenységéről, a lakosság általános egészségügyi állapotáról
3., Tájékoztató a védőnői feladat ellátásával összefüggő tevékenység megvalósításáról.
4., Tájékoztató az országgyűlési képviselő választás helyi vonatkozású eseményeiről, eredményeiről.
5., Falunap időpontjának és programjának ismertetése, véleményezése.

Az előzetesen kiadott írásos anyag ide kattintva tekinthető meg…

Jegyzőkönyv hitelesítőkre tesz javaslatot Kulima István és Gub András személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogad.

Ramasz Imre: a két ülés közötti időszak eseményeiről írásban tájékoztattam a képviselőket. Ehhez kapcsolódóan egy kiegészítésem van. A tegnapi napon volt kistérségi társulási ülés ahol többek között a kistérség közbiztonságáról esett szó. Szociális koncepciót fogadott el a tanács illetve döntött az árvízkárosultak és a mezőhegyesi károk enyhítésének anyagi hozzájárulásáról. Lejárt határidejű határozatok a következők:

78/2010-es határozatában döntött a testület, hogy felszólítja a Kardoskút Községért Közalapítvány előző kuratóriumi elnökét, hogy záros határidőn belül a kuratórium anyagát adja át az új elnöknek. Az anyagok a megadott határidőre ugyan nem kerültek átadásra, de utólag ez megtörtént.

82/2010-es határozatban döntöttünk az általános iskola többletfinanszírozásának beszámításáról az idei finanszírozásba, ami 5. 965.000.- forint. Július hónapban nem fogunk utalni illetve augusztusban csak a fennmaradó összeget utaljuk.

97/2010-es határozatunkban a költségvetésünkben előzetesen fogászati székre betervezett összeget emeltük meg négymillió forintra.

99/2010-es határozatában a Képviselő-testület arról döntött, hogy a hivatal épület felújítási munkálataival a Szabó és Társa Bt.-t bízza meg. A szerződés aláírásra került.

100/2010-es es határozatában a képviselő testület arról döntött, hogy a gyógyszertár épület felújítási munkálataival Andrékó Zoltán vállalkozót bízza meg. A szerződés aláírásra került.

101/2010-es határozatunkban 200.000.- Ft pénzbeli segítséget szavaztunk meg az árvízkárosultak részére. Az összeg átutalásra került.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a polgármester beszámolóját.

1., Kardoskút Község közrendjének, közbiztonságának 2009. évi értékelése.

Ramasz Imre: tisztelettel köszöntöm dr. Czeher Péter kapitányságvezető urat és D. Tóth Máté körzeti megbízottat. Ismét eltelt egy év az előző beszámoló óta. Az írásos anyagot megkaptuk és azt a képviselőknek továbbadtuk. Kérem, hogy a szóbeli kiegészítéseket tegyék meg.

dr. Czeher Péter: az írásos anyag szerteágazó és pontos képet mutat a település közbiztonságáról. Ezt talán csak pár gondolattal egészíteném ki. Szerencsére nincs sok minden amiről lehetne beszélni. Kardoskút csendes, nyugodt falu. Az egyébként is jó bűnügyi mutatók még javultak is az elmúlt évhez képest. Nemrégiben volt egy súlyosnak mondható bűncselekmény a faluban, amit két idős hölgy ellen követtek el. Szerencsére személyi sérülés nem történt és a két elkövetőt rövid időn belül sikerült elfogni. A gyors elfogás talán hozzájárul a biztonságérzet növeléséhez. Az előző években Máté sokat el volt vonva a településtől, hiszen magas volt a létszámhiányunk. A tavalyi évben ez is minimálisra redukálódott. Máté a szolgálati idejének nagy részét a faluban tölti. Jó a kapcsolat a polgárőrséggel, sok a közösen teljesített szolgálat. Köszönöm figyelmüket, várom a kérdéseket.

Gombkötő Csabáné: sok az olyan tanya ahol jószágot tartanak. Hétvégente le kellene zárni azokat az utakat, hogy ne tudják ellopni az állatokat.

dr. Czeher Péter: nem jellemző ez a fajta bűnelkövetés a településen. Sokat járőröznek a rendőrök és a polgárőrök külterületen. Szerintem ez elegendő a bűnesetek megelőzésére.

Szemenyei Sándor: a körzeti megbízott mindent megtesz a falu közbiztonsága érdekében. Elfogadásra javaslom a beszámolót. A drogfogyasztásról nem esett szó idáig. Véleményem szerint ha 1 drogos van a faluban az is sok.

Mórocz Lajos: megköszönöm Máténak a településen végzett munkát. Jó ötletnek tartom, hogy három település összefogott a rendőri járőrözést tekintve. Jó az ha idegen rendőr is mozog a település utcáin. A droghoz annyit, hogy nem lehetne villámteszteket csinálni?

dr. Czeher Péter: a drog minden településen téma. A drogosok száma nem nagy és szerencsére nem bővül. Ez egy zárt csoport. Nem nagyon engednek be maguk közé senkit. Csupán rendőri intézkedéssel nem lehet felszámolni a kábítószert. Ha elfogása után vállalja a az elkövető az úgynevezett elterelést, ami 6 hónap – heti 1 alkalommal – terápia, akkor ezután megszüntetik ellene az eljárást. A kardoskúti drogosok csak mint lakosok vannak jelen a településen. Maga a drogfogyasztás nem itt helyben történik, jószerivel Orosházán. Régen még meg tudtuk azt csinálni, hogy bementünk egy szórakozóhelyre és mindenkit átvizsgáltunk. Ma már ezt egy ombudsmani döntés alapján nem tehetjük meg. Csak ha konkrétan tudjuk, hogy XY személynél drog van és azt bizonyítani is tudjuk, akkor mehetünk be.

Ramasz Imre: úgy érzem, hogy elégedettek a település lakói a közbiztonsággal. Jelentős változás érzékelhető a rendőri jelenlétnek köszönhetően. Szerencsés volt, hogy a Klárika nénit ért bűncselekmény elkövetőit hamar el tudták fogni. Megköszönöm a munkát és remélem, hogy a jövőben sem lesz rendkívüli esemény.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

2., Beszámoló a háziorvosi szolgálat elmúlt két évben végzett tevékenységéről, a lakosság általános egészségügyi állapotáról

Ramasz Imre: felkérem dr. Bradean Constantint, hogy ha van szóbeli kiegészítése az általa beadott írásos anyaghoz, azt tegye meg.

dr. Bradean Constantin: szóbeli kiegészítésem nincs. Várom a kérdéseket.

Gombkötő Lajos: a lakosság arányához viszonyítva sok a daganatos megbetegedés. Mi ennek az oka?

dr. Bradean Constantin: ez nem csak Kardoskúton van így, hanem az országos átlag is ezt mutatja. Sőt, ami sajnálatos az az, hogy a korhatárok is csökkentek. 20-30 éves beteg is van már. Az okát nem ismerjük még.

Ramasz Imre: a megelőzésnek is nagy szerepe van. Az orosházi kórház igazgatójával egyeztettem a napokban, hogy a nőgyógyászati szűrés mellett urológiai szűrést is szervezzünk a településen. A nőgyógyászati szűrésre tudomásom szerint sokan elmennek, nagy rá az igény. Urológiai vizsgálatra nem szívesen megy az ember, de ha ezt helyben el tudja érni akkor hátha sokan el fognak menni. Megelőzendő a bajt.

Mórocz Lajos: szándékodban áll nyugdíjba menni?

dr. Bradean Constantin: 60 éves vagyok így hamarosan terítékre kerül a dolog. Nem azt mondom, hogy abba hagyom a praktizálást de lehet, hogy csak részmunkaidőben fogom folytatni. Ezt lassan el kell kezdeni egyeztetni.

Ramasz Imre: bízom benne, hogy nem egyik napról a másikra marad a falu orvos nélkül. Manapság nehéz háziorvost a kistelepülésekre csábítani. Megköszönjük doktor úr és az egészségház dolgozóinak munkáját.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

3., Tájékoztató a védőnői feladat ellátásával összefüggő tevékenység megvalósításáról.

Ramasz Imre: Zsuzsa is elkészítette a beszámolót, amit előzetesen kiadtunk a testületi tagoknak. Megkérem, hogy ha van szóbeli kiegészítése azt ismertesse.

Tibáné Hamvasi Zsuzsanna: szóbeli kiegészítéssel nem élnék. Várom a kérdéseket.

Gombkötő Csabáné: jó, hogy van állandó védőnői jelenlét. Bármikor lehet hozzá fordulni ügyes bajos dolgokkal.

Ramasz Imre: új alapokra helyeztük nemrégen a védőnői szolgálatot. Zsuzsa vállalkozóként látja el a munkát. Kardoskút mellet Pusztaföldváron is ő a védőnő. Minden zökkenő nélkül történt meg a váltás. Be kellett látnunk, hogy ez a népesség és a korösszetétel ami faluban van beszűkítette a védőnő feladatait. Kevés a gyerek és egyre kevesebb. Hogyan látja így utólag? Megérte vállalkozóként folytatni?

Tibáné Hamvasi Zsuzsanna: nem könnyű, de lehet jól osztani a pénzt. Mindenképpen megérte a váltás. Tudtam fejleszteni is, például megvásároltam a védőnői programot.

Ramasz Imre: a kardoskúti feladatellátásban semmi probléma nem adódott a váltás miatt. Én további jó egészséget és jó munkát kívánok. Köszönöm a beszámoló elkészítését.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

4., Tájékoztató az országgyűlési képviselő választás helyi vonatkozású eseményeiről, eredményeiről.

dr. Mészáros Erzsébet: április 11-re és 25-re voltak kiírva az országgyűlési képviselő választások. Ennek előkészítő munkálatai már 2009. december hónapban megkezdődtek. Az elvégzett feladatok informatikailag támogatottak voltak. A választást megelőző próbák mind rendben lezajlottak. Az első forduló ebben a választókörben érvényes és eredményes volt. Második fordulóra nem kellett, hogy sor kerüljön. A választópolgárok száma a választást megelőző nap 16 órakor 745 fő amihez három fő igazolással szavazó került még felvételre. Közülük 445-en éltek szavazati jogukkal, ami 59,5%-os részvételi arányt jelent. Ez az arány az országos átlagot némileg meghaladta. Rendkívüli esemény nem történt, egy visszautasított választópolgárunk volt. Az eredmény az országossal megegyező, amelyet most ismertetek:

dr. Dancsó József Fidesz-KDNP 43%,
Jámbor Nándor Jobbik 22%,
Varga Zoltán MSZP 21%,
Fanaczán Istvánné LMP 10,6%,
Muszka Kálmánné MDF 1,8%,
Gál Ferencz Munkáspárt 1,6%

Területi lista:

Fidesz-KDNP 43%,
MSZP 22%
Jobbik 22%
LMP 9,6%
MDF 1,6%
Civil mozgalom 0,9%

A választás pénzügyi elszámolásának elfogadása megtörtént. A második fordulóra kapott többlettámogatást visszautaltuk.

Az októberi – önkormányzati – választásokhoz a  helyi választási bizottságot most nem választjuk meg, mivel azt csak az időpont kitűzése után lehet. Még egy dolgot itt megemlítenék: a Magyar Közlöny 2010. évi 102-es számában megjelent, hogy a települési képviselők száma lakosság szám alapján Kardoskúton négy fő. Azaz négy képviselőt és polgármestert választhat majd a település az októberi választásokon. Valószínűleg soron kívüli ülést kell majd összehívni a választási bizottság megválasztásához.

Szemenyei Sándor: mit értünk azon, hogy az alpolgármestert kívülről is megválaszthatjuk? Kinek a joga megválasztani az alpolgármestert?

dr. Mészáros Erzsébet: az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot de a Képviselő-testület választja meg.

Ramasz Imre: ez csak lehetőség, de nem kell feltétlen külsőst választani. Nyílván nem ilyen kistelepülést vettek figyelembe ennek a lehetőségnek a létrehozásánál.

Kulima István: miért kellett visszautasítani azt az egy főt a választáskor?

dr. Mészáros Erzsébet: nem tudta igazolni a személyazonosságát semmivel. Elmondása szerint nem találta az iratait. Közöltük vele, hogy ha megtalálja az iratait estig, akkor szavazhat, de így sajnos el kellett utasítanunk.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a tájékoztató jelentést.

6., Falunap időpontjának és programjának ismertetése, véleményezése.

Ramasz Imre: Borika az írásos anyagot leadta, azt a képviselők előzetesen megkapták. Szóbeli kiegészítésre megadom a szót.

Pappné Neller Borbála: a testület részére biztosan nem ismeretlen a program, hiszen erről már februárban szót ejtettünk egy pályázat kapcsán. Az írásos beszámolómhoz nem kívánok bővebben hozzászólni. A programokról viszont pár szót szólnék. Pörköltfőző versennyel kezdődik a nap. Előzetesen megbeszélést tartottunk a főzésre jelentkezőkkel. Hét nevezőnk van, mindenféle finom falatok fognak készülni. A focira jelentős túljelentkezés volt. Hét csapatnál húztuk meg a határt. Ki kell emelnem, hogy négy kardoskúti csapat is indul. Erre még nem volt példa ezelőtt, külön öröm ez számomra. A játékidő 2×10 perc, tehát körülbelül 14 órára ér véget a foci. Az iskola udvarán csak a foci lesz. A többi program mind a parkban fog lezajlani. Sajnos a falunapra beadott UMVP pályázatról semmi hír. Március 16-ra ígértek korábban döntést, de ezt most bizonytalan időre felfüggesztették. A műsorok költségének jó felét fedezné a pályázatból befolyó összeg. Reménykedünk. A délelőtti programokhoz még jött egy munkakutya bemutató újdonságként. Helyi amatőr festőnk – Nagy Orsolya – kiállítása lesz a művelődési házban. Egyre inkább ismerté válnak munkái. Meg kell mutatnunk és el kell vele büszkélkednünk, hogy vannak helyi tehetségeink. Ez egy jó alkalom erre. A gyerekeknek a Dili Dal együttes fog játszani a parkban. Délidőben a művelődési házban jó 1,5 órás műsor lesz „Jó ebédhez szól a nóta”. Pintér Vili és Láda Misi szórakoztatja az étkező embereket. Kora délután a Tótkomlósi Fúvószenekar fog térzenét adni, akiknek mazsorettek színesítik a műsorát. Ezt követi a mezőkovácsházi DUMA színház műsora. Őket láttam már többször is a környéken fellépni. Nagyon tehetséges fiatalokból áll a csoport. Régi retró, újabb zenék és táncos betétszámok is vannak a repertoárjukban. Ezután a parkszínpadon történne a díjátadás a már megszokott kategóriákban. Az esti műsor a Balkán Néptáncegyüttessel indul. Az ő fellépti díjukat sikerült egy IBSEN pályázat bevonásával minimálisra csökkentenünk. Az esti fő műsoridőben ellátogat hozzánk a tipikus szórakoztató zenét játszó Capuccino együttes és a Matyi és a hegedűs. Őket követi a fiatalok kedvence: Josh és Jutta majd végezetül Dj. Szatmári és Jucus 30 perces műsorát követi egy 90 perces Dj. Szatmári diszkó. Egész nap kirakodóvásár és díjmentes vizifoci. A brigádház melletti részen lesznek elhelyezve a vidámparkosok illetve a vizifoci is. Anyagiakban igyekeztem az 1,5 milliós határt betartani. Remélem, hogy sikerülni is fog. Nyilvánvaló, hogy a konkrét programoknak tudom a  költségét de mindig lehet valami váratlan kiadás. Igyekszem ezeket kordában tartani. A pörköltfőző zsűribe kérek fel tagokat, nemcsak a képviselők közül. Lesz birka, marha, kecske és őz, illetve az idén újra lesz pacalpörkölt főzve.

Ramasz Imre: a mostani egy második körös tájékoztatás volt, hiszen korábban már beszámolt Borika a részletekről. Túl nagy változtatást már ne nagyon eszközöljünk de javaslatokkal, ötletekkel segítsük munkáját. Az előző testületi ülésen döntöttünk a veterán járművek felvonulásának támogatásáról. Itt még folyik az egyeztetés, konkrétumokat nem tudunk. Színesíteni fogja a nap programját. Valószínűleg késő délután vagy este érkeznek hozzánk. Tietek a szó.

Gombkötő Csabáné: milyen publikálása lesz a falunapnak? Hol lesz meghirdetve?

Pappné Neller Borbála: Szuperinfó, Capitalinfo, plakátok, szórólapok , és nyilvánvalóan a község weboldalán.

Kulima István: az iskola udvaron csak a foci lesz az idén semmi más?

Pappné Neller Borbála: Igen, csak a foci lesz az iskola udvarán. Minden más koncentrált helyen a parkban és a Március 15. téren.

Mórocz Lajos: arra gondoltam, hogy Nagy Orsit támogathatnánk anyagilag is esetleg. Drága a képkeretezés és a festék. Annyi mindenkit segítünk, Őt is támogathatnánk mert megérdemli.

dr. Mészáros Erzsébet: a közalapítványhoz kellene fordulni és Ők támogathatják. Az alapító okiratukban benne van a helyi tehetségek gondozása.

Pappné Neller Borbála: le a kalappal Orsi előtt. Nagyon szépen fest, láttam a munkáit. Hozhattam volna neves, vidéki festőművészt is a kiállításra de ha már van nekünk helyben tehetségünk akkor neki adjunk lehetőséget.

Ramasz Imre: nagyon helyes, mutassuk meg,  legyünk rá büszkék.

Gombkötő Csabáné: Luncner Gyula is fest, esetleg az ő festményeire nem gondoltál?

Pappné Neller Borbála: Gyulának is rendeztem kiállítást nemrégiben Kardoskúton. Az ő festményei jelenleg vidéken vannak. Orsit mutatjuk meg most a falunak és az érdeklődőknek.

Ramasz Imre: arra kérek mindenkit, hogy a saját lehetőségein belül mindenki segítse Borika munkáját. Sikeres falunapot kívánok!

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

Bejelentések.

dr. Mészáros Erzsébet: három önkormányzati rendelet tervezetet hoztam a testület elé. Az első a 2010. évi igazgatási szünet elrendeléséről szól. A tervezet szerint július utolsó két hetére (július 19-30), illetve a karácsonyi ünnepek idejére (december 27-31) tartana az igazgatási szünet, ha a testület igent mond rá. Ez 15 nap összesen, ennyit enged a köztisztviselői törvény igazgatási szünet címen igénybe venni.

Ramasz Imre: az ügyrendi bizottság tárgyalta, kérem az álláspontot ismertetni.

Kulima István: a tavalyi évben is volt már igazgatási szünet, semmi gondot nem okozott az ügyfélfogadásban. Az idei évben a felújítási munkák is indokolják, hiszen pont arra az időre lesz elrendelve. A bizottság elfogadásra javasolja.

A Képviselő-testület megalkotta a 9/2010-es ÖKT. rendeletét a 2010-es évre szóló igazgatási szünet elrendeléséről.

dr. Mészáros Erzsébet: a következő rendelet tervezet a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló rendeletünk módosítása. A szolgáltató megküldte részünkre a díjemelésről szóló kalkulációját. Ennek alapján készítettem el a rendelet tervezetet. Ezt a törvényi előírásoknak megfelelően elküldtem a környező települések önkormányzatainak illetve az AlsóTisza vidéki Környezetvédelmi- Természetvédelmi- és Vízügyi Felügyelőségnek véleményezésre. A mai napon megérkezett a Felügyelőség jóváhagyása, ők nem támasztanak ellene kifogást. Ennek alapján terjesztem a testület elé elfogadásra.

Kulima István: az ügyrendi bizottság tárgyalta a rendelet tervezetet és elfogadásra javasolja azt.

Szemenyei Sándor: mikortól lehet szerződni a szolgáltatóval?

dr. Mészáros Erzsébet: a szolgáltató a szerződéseket elkészítette. Valószínűleg a testületi döntésre vár és ezt követően postázza a lakosságnak.

Szemenyei Sándor: minden lakásra kipostázzák?

dr. Mészáros Erzsébet: jelenlegi információnk szerint igen.

Szemenyei Sándor: előzőleg arról volt szó, hogy kijönnek és személyesen lehet velük Kardoskúton szerződni. A díjakról annyit, hogy régóta ezek az árak vannak. Minimális az emelés. Mindenki eldöntötte magának a gyűjtőedény méretét.

dr. Mészáros Erzsébet: átlagban 6,48%-os az emelés.

Kulima István: ha valaki cserélni kívánja időközben a kuka űrmértéket azt az önkormányzatnál kell bejelenteni?

dr. Mészáros Erzsébet: ezt a kérdést én is felettem a szolgáltatónak, de nem kaptam rá választ.

Ramasz Imre: adott esetben mi ezt megoldjuk. Persze nem fogunk egy kukáért azonnal bemenni de megoldjuk, segítünk.

A Képviselő-testület megalkotta a 10/2010-es ÖKT. rendeletét a település szilárd hulladékkezelés megszervezéséről szóló 6/2010 ÖKT. rendelet módosításáról.

dr. Mészáros Erzsébet: a harmadik rendelet tervezet az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti díjáról szóló rendelet tervezet módosításáról szól. Tulajdonképpen a lakbérek módosításáról van ebben szó. Az előző rendeletünk külön komfortos és félkomfortos lakásokról tesz említést, de mivel félkomfortos lakásunk nincs, ezt így kivettem belőle. Külön szerepel a szociális, költségelvű és a piaci alapon bérbe adott lakások lakbére megállapítva. Jelenleg a lakbérek 140 forint/m2 illetve a piacinál a 180 forint/m2. Szociális alapon bérbe adott lakás jelenleg nincs. A költségelvű lakás az a szolgálati lakás. Külön megállapodás nincs a lakásokra. Ilyen igény nálunk még nem jelent meg sosem. Gyakorlatilag tehát 140-ről 160 ft/m2-re emelkedne a szolgálati lakások bérleti díja, a piaci pedig 180-ról 210-re. 2008 január 1. óta élnek ezek a lakbérek. Azóta emelés nem történt.

Ramasz Imre: bizottsági ülésen elmondtam, hogy bizonyos esetekben a 16,7%-os emelés soknak tűnik. Figyelembe kell venni, hogy 3 éve nem emeltünk. 5%-os éves emelést jelent ha szétosztjuk ezt az elmúlt évekre.

Kulima István: a bizottság a szociális alapon kiadott lakások esetében a 120.-Ft./m2, a költségelvűnél a 160.-Ft./m2, és a piacinál pedig a 210.-Ft./m2 lakbér árakkal ért egyet. Ezt javasoljuk elfogadásra.

Szemenyei Sándor: nem hiszem, hogy szerencsés ezeket a lakásokat kétféle bérleti díjjal kiadni.  Ki lehetne számolni, hogy ha például a bérlő fel szeretné újítani a lakást, akkor megéri e neki az alacsonyabb bérleti díjat választani. Havonta 30.-Ft./m2-el csökken a  bérleti díja ha ő újítja fel. Lehet, hogy ő vállalja az alacsonyabb költséget de 2-3 évig nem is nyúl hozzá. Nem fog rajta felújítani semmit. Az állaga viszont romlik a háznak. Nem tartom ezt jó ötletnek. Számolás kérdése az egész.

dr. Mészáros Erzsébet: ezeket a kategóriákat a lakástörvény állapítja meg. Szociális alapon kiadott lakásnál az alacsonyabb bérleti díj mellett a felújítást a bérlőnek kell finanszírozni. Az már mellékes, hogy ez Kardoskúton még soha nem valósult meg sem szociális, sem költségelvű bérleményeknél sem. A piaci elven kiadott lakások bérleti díját úgy kell meghatározni, hogy figyelembe kell venni azt, hogy van e külön megállapodás vagy sem. Az alapszabály a törvényben az, hogy a lakás burkolatainak, nyílászáróinak és berendezéseinek cseréje, pótlása kapcsán a bérbeadó és a bérlő külön megállapodása az irányadó. Megállapodás hiányában a karbantartással és felújítással kapcsolatos költségek a bérlőt, míg a pótlás és cserével kapcsolatos költségek a bérbeadót terhelik.

Szemenyei Sándor: én arra célzok, hogy a bérlő állandóan az önkormányzattól kéri a felújításokat.

dr. Mészáros Erzsébet: így van, de nincs is külön megállapodásunk senkivel.

Szemenyei Sándor: évente van szerződéskötés a lakásokra?

dr. Mészáros Erzsébet: csak a lakbér mértéke változik évente. A szerződések egyszer megköttetek és azóta azok fenn állnak. Lehet, hogy már 10 évesek a szerződések. Nem kötünk újakat.

Szemenyei Sándor: nem kell megújítani a szerződéseket?

dr. Mészáros Erzsébet: piaci alapúnál van az, hogy azok adott határideig élnek. Ha azok lejárnak ez akkor lesz érdekes.

Szemenyei Sándor: gyakorlatilag akkor itt új szerződés nem lesz kötve.

dr. Mészáros Erzsébet: a két piaci alapon kiadott lakásunk öt évre köttetett. Azok határidejei lassan lejárnak.

Ramasz Imre: hidd el, hogy ezért nem fog senki külön szerződést kötni. Nem érdekelt a bérlő ebben.

dr. Mészáros Erzsébet: az önkormányzat a jelenlegi lakbérek mellett többet vállal, mint kötelessége lenne. Nem érdekelt a bérlő a külön szerződés megkötésében.

Szemenyei Sándor: joggal savalja az ember, hogy a felújításokra költött pénzek nem térülnek meg a lakbérekkel.

dr. Mészáros Erzsébet: megvan az a paragrafus, amely alapján nemet lehet mondani ezekre a kérelmekre.

Ramasz Imre: az önkormányzati lakások bérbeadása nem csak Kardoskúton, de országszerte sem üzlet. Ezért is próbálnak szabadulni az önkormányzatok az önkormányzati lakásoktól. Ez a bevétel messze nem fedezi a ráfordítást. Az épület állagát viszont valamilyen szinten meg kell óvni.

Kulima István: ennyi pénzért manapság albérletet sem lehet kapni. Jogos a felvetés.

dr. Mészáros Erzsébet: a piaci alapon kiadott lakásoknál elvileg profitot is termelni kellene. Ez itt sosem lesz.

Szemenyei Sándor: elfogadom az árakat csak kérdéseket hagy bennem. Mi van akkor ha például történik valami eset és az önkormányzatnak szociális alapon kellene biztosítani lakást. Tudna jelenleg?

Ramasz Imre: ilyenre nem lehet készülni. Azért 1-2 lakást üresen tartani nem lehet. Találnánk rá biztosan megoldást. Esetleg bérléssel vagy vásárlással.

Szemenyei Sándor: mindenesetre én azt hittem, hogy a szerződéseket egy bizonyos időre kötik.

dr. Mészáros Erzsébet: a szolgálati lakás jogviszonyhoz kötött. Ha megszűnik a jogviszony akkor a szerződés is megszűnik. Piaci alapúnál öt évre kötünk szerződést.

Mórocz Lajos: ha letelik az öt év, akkor dönthet úgy a testület, hogy felajánlja az önkormányzat a bérlőnek megvásárlásra. Ha nem él ezzel a bérlő, akkor meghirdeti eladásra.

Ramasz Imre: ez a lehetőség adott. Akkor kell majd akaratnak lenni a testületben. A bentlakó ha nem akar kimenni mit csinálunk? Nincs pénze, nem veszi meg. Nem tudunk mit tenni. Nehéz kérdés ez. Nem forog a töredéke sem vissza a ráfordított pénznek. Olyan dolgokat végzünk el ami a bérbeadó kötelessége. Kazáncsere, nyílászáró csere ez mind a mi kötelességünk.

A Képviselő-testület megalkotta a 11/2010-es ÖKT. rendeletét az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről szóló 5/2006-os számú ÖKT. rendelet módosításáról.

Kulima István: az Árpád soron a kerékpárútra nyúló ágakat vissza kellene gallyazni.

Ramasz Imre: a napokban végeztünk gallyazást ott de újra megnézzük.

Gombkötő Csabáné: a József Attila utcában nincsen végig járda. A kisgyerekes szülők a kövesúton viszik a gyerekeket a játszótérre. Egy sebességkorlátozó táblára is lenne ott szükség.

Ramasz Imre: csak a Munkácsy sorról nincs járda. Oda gondoltad? Javaslom, hogy a járdaépítésre a jövő évi költségvetésnél térjünk vissza. A Rákóczi soron van járda mégis mindenki az úton megy.

Szemenyei Sándor: megnyílt a lángossütő. Mindkét oldalon megszélesítettük a Petőfi utcát de a megállni tilos táblákat otthagytuk. Szerintem a Faház oldalából nyugodtan bevehetnénk a táblát. Elég jó forgalom van most már a lángossütőnek. Nem tudnak megállni ott az emberek szabályosan.

Ramasz Imre: saját utunk, mi rendelkezünk vele. Ha a testület úgy dönt, bevehetjük onnan a táblát. Javaslom, hogy fogadjuk el a javaslatot és vegyük be a táblát. Ha később esetleg probléma lenne emiatt akkor vissza helyezzük.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

Ramasz Imre: az iskola kapcsán szóba került, hogy túlfinanszírozás lépett fel. Előző testületi ülésen felvetődött, hogy az iskolai kerítést is csináljuk meg. Ehhez én kértem árajánlatot amelyet részetekre kiadtam. Ennek költsége valamivel több, mint 4,5 millió forint. Nem kevés pénz de látni kell, hogy borzasztó rossz állapotban van az kerítés. A jelenleg is működő négy kiskapu van betervezve, illetve egy nagykapu. Ehhez kapcsolatosan még egy megkeresés érkezett az általános iskola igazgatójától. Jogos észrevételt tesz azzal kapcsolatban, hogy elég rossz állapotban vannak az iskolában a szennyvíz elvezető aknák. Egy felmérés készült a felújítás költségeiről. Ennek összköltsége a teljes felújításra 429,400.-Ft azzal, hogy mi a földmunkát közmunkásokkal oldjuk meg. Tehát a kerítés és a szennyvíz rendszer felújítását is fedezi a többlet finanszírozásból megmaradó pénzeszközünk. Az iskolai szünet alatt a kerítés építést meg tudja valósítani a kivitelező. Ezzel kapcsolatban kérek véleményt.

Kulima István: ezt a lehetőséget meg kell fognunk. Meg van rá a fedezetünk, legyen ott is szép kerítés. A szennyvíz rendszer megújítása pedig szükséges.

Gombkötő Csabáné: voltak ezek a nagy esőzések és a szép új kerítésre felverődött a sár. Ez ellen nem lehetne tenni valamit? Nem lehetne lebetonozni az alját?

Ramasz Imre: ha majd be fog füvesedni akkor már nem fog a sár felverődni annyira. Plusz költséggel persze le lehetne betonozni, de nem látom szükségesnek.

Gombkötő Lajos: nem jó mindent betonozni. A fű majd megoldja ezt a problémát.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött az általános iskola kerítés- és a szennyvízrendszerének felújítása mellett a többletfinanszírozás terhére.

Ramasz Imre: a polgármesteri hivatal és a művelődési ház kerítésére is kértem árajánlatot. Komplettebb látványt nyújtana ezzel a tér. Augusztus második felében tudná a cég kivitelezni.

A Képviselő-testület egy tartózkodás mellett döntött a polgármesteri hivatal és a művelődési ház kerítésének felújítása mellett.

Ramasz Imre: az iparűzési adó bevallásokkal kapcsolatosan kellemetlen meglepetés ért bennünket. A válság nem azonnal jelentkezett a bevallásokban hanem most. A MOL Rt. 12 milliót, az EON három milliót kér vissza. Összesen 21 millió forint visszafizetési kötelezettségünk van. 120 milliót terveztünk be erre az évre iparűzési adóbevételt. 110 millió körül fog ez teljesülni. Megkeresés érkezett hozzánk Simonka György országgyűlési képviselőtől, hogy támogassuk egy alapítványon keresztül lehetőségeinkhez mérten a három viharkárt szenvedett települést: Battonyát, Mezőhegyest és Dombegyházát. Kaptunk egy számlaszámot, hogy hova lehet utalni. Én azt javaslom a testületnek, hogy ne alapítványon keresztül segítsünk, hanem közvetlen a három önkormányzat számlájára juttassunk pénzt.

Kulima István: az ügyrendi bizottság is azon az állásponton van, hogy ha segítünk, akkor közvetlen az önkormányzatokkal vegyük fel a kapcsolatot és nekik utaljunk. Ne vonjunk be alapítványt. Meggyőződésem, hogy így oda fog menni a pénz ahol szükség van rá.

Gombkötő Lajos: támogatom, hogy közvetlen az önkormányzatoknak utaljunk.

Kulima István: mi az az összeg, ami itt szóba jöhet támogatásként egy ekkora településtől?

Ramasz Imre: a hatalmas, milliárdos kárra való tekintettel Kardoskút adománya eltörpülhet, de a sok kicsi is nagy segítség lehet. Én előzetesen önkormányzatonként ötvenezer forintra gondoltam. De természetesen a testület dönt. Lehet ennél többet is, illetve lehet különbséget tenni és nem egyenlően felosztani. Például Mezőhegyest nagyobb kér érte. De lehet, hogy a kistelepülések kevesebb központi támogatást kapnak. Felsőzsolcának is adtunk 200.000.-Ft-ot. Hogy helyére tegyük magunkat azt látni kell, hogy egy millió forint gyűlt össze összesen a 60,000 fő körüli kistérségből. Ebből Kardoskút 50.000.-Ft.-ot adott. Nem beszélve arról, hogy tudomásom szerint a kistérség egyetlen települése sem adományozott kézpénzt az árvízkárosultak részére az első körben Kardoskúton kívül. Most a kistérség egésze döntött úgy, hogy 500.000.-Ft-ot ad Mezőhegyesnek. Ebben benne van a 30.000-es lakosú Orosháza is. Tehát ha mi most 50.000.-Ft-ról döntünk az tűnhet kevésnek, de a lakosságunk számához képest igenis tisztességes felajánlás. Ezt mérlegelve várom a javaslatokat az összegekre.

Gombkötő Lajos: véleményem szerint egyformán kellene 50-50.000.-Ft összegben támogatni a három önkormányzatot.

Szemenyei Sándor: magam részéről Mezőhegyesnek adnám a legkevesebb összeget. Hatalmas volt a pusztítás az biztos. De ott főleg mezőgazdasági területen volt a pusztítás és nem állami területen. Kisdombegyházán is jelentős volt a kár és abban biztos vagyok, hogy nem fognak akkora támogatást kapni mint Mezőhegyes. Dombegyháza kis település, javaslok nekik magasabb összeget megállapítani. Mezőhegyesnek és Battonyának 50.000, Dombegyházának 60-70.000.-Ft.

Ramasz Imre: elfogadom Szemenyei képviselő úr javaslatát és annyival egészíteném ki, hogy Mezőhegyes és Battonya 50.000-50.000 és 100.000 Dombegyházának. Egy városnak nagyobbak a lehetőségei mint egy falunak. Mi a vélemény erről?

A Képviselő-testület egyhangúan megszavazta az alábbi támogatások átutalását közvetlenül az érintett önkormányzatok számlájára:

Mezőhegyes 50.000.-Ft., Battonya 50.000.-Ft., Dombegyháza 100.000.-Ft.

Ramasz Imre: árajánlat érkezett elvetemedett nyílászárók javításával kapcsolatban. Nem én kértem, hanem a cég ajánlotta fel, hogy díjmentesen felméri és elkészíti az árajánlatokat. Meg is érkezett az ajánlat, amely az alábbi összegeket tartalmazza: művelődési ház esetében 620.000.-Ft., orvosi rendelő esetében 230.000.-Ft., általános iskola esetében 950.000-Ft. Az árak után közli az esetleges kedvezmények sorozatát. Mindenesetre a végösszeg, ha minden intézménynél igénybe vesszük a szolgáltatást, akkor 1.100.000.-Ft. lehet. Ez áfa-s ár. Ezeknél az intézményeknél a közeljövőben nem látjuk a nyílászárók cseréjének lehetőségét. Az biztos, hogy egy jó nyílászáróval sok energiát meg lehet spórolni. Magam részéről fenntartásokkal vagyok arról, hogy ilyen mértékű megtakarítást tudnánk eszközölni. Elég rossz állapotúak azok a nyílászárók. Csodát nem lehet azokkal művelni. Mi a véleményetek?

Szemenyei Sándor: ismerjük a technológiát, hogy mit csinál? Milyen módszert alkalmaz?

Ramasz Imre: műkaucsukkal kiegyenlíti az eldeformálódott ablakokat.

Szemenyei Sándor: fenntartásiam vannak ezzel. Adott meg referenciát? Adott le technológiai leírást? Ha ezeket leadja, utána beszélünk róla. Sok a  kérdés.

Ramasz Imre: nekem az jutott az eszembe, hogy az orvosi rendelőnél, mint a legkisebb intézményünknél, esetleg kísérleti jelleggel megpróbálhatnánk. És utána látjuk a többit. De ezt sem feltétlen. Nem annyira rosszak azért a nyílászáróink. Azt javaslom, hogy ne foglalkozzunk most ezzel.

Kulima István: nem támogatom. Ezekre az ablakokra költeni már nem szabad. A csere lesz a megoldás majd egyszer.

A Képviselő-testület pillanatnyilag levette napirendjéről a kérdést.

Ramasz Imre: a Móra Ferenc Művelődési Háztól érkezett egy kérelem. Átadom a szót az érintettnek indoklásra.

Pappné Neller Borbála: az előző években is a képviselő-testületnek köszönhetően jutott el több kardoskúti lakos kedvezményesen kirándulásokra. Most is egy kirándulást tervezünk Szentendrére a Skanzenbe. Leírtam a kérelemben, hogy ismerve a mai gazdasági helyzetet amennyiben lehetőség van rá, kérnénk az úthoz az anyagi támogatást.

Ramasz Imre: azt hozzá kell tenni a beadott kérelemhez, hogy a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubot nem tudjuk támogatni. Nem bejegyzett szervezet. A művelődési ház költségvetéséhez tudunk plusz forrást biztosítani adott esetben, amiből meg tudja oldani ezt a kérdést. Tavaly úgy oldottuk meg, hogy nem a művelődési háznak adtunk, nem a klubot támogattuk, hanem az önkormányzat finanszírozta a kirándulást. Nincs akadálya annak, hogy a művelődési ház költségvetési támogatását megnöveljük ezzel az összeggel. Magam részéről támogatom.

Szemenyei Sándor: mekkora ez az összeg?

Ramasz Imre: 156,200.-Ft. Javaslom 150.000.-Ft-ra kerekíteni.

Kulima István: javaslom, hogy a buszköltséget vállalja át az önkormányzat.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött arról, hogy a kirándulás buszköltségéről kiállított számlát az önkormányzat egyenlíti ki.

Pappné Neller Borbála: köszönjük szépen a támogatást!

Ramasz Imre: az önkormányzat gyomai üdülőjével kapcsolatban is kaptak a képviselők anyagot. Egy megállapodás tervezetet tartalmaz az anyag, amelyet Csorvás Város Önkormányzata készített el. Az előzményekről annyit, hogy ez az üdülő még a tanács rendszer idejében került kilenc település tulajdonába, egyforma tulajdoni arányban. Eddig Csorvás valamilyen módon mindig rendezte az üdülő dolgait. Most úgy érezte, hogy ezt egy megállapodás keretében kellene folytatni. Csorvás részére eddig is minden évben nyújtottunk különböző mértékű támogatást az üdülő fenntartáshoz. Ez most évi 25.000.-Ft. támogatást jelent településenként. Ez az összeg szerepel is az idei költségvetésünkben. Előbb utóbb a kistérség át fogja venni az üzemeltetést. A lényeg, hogy tartsák rendbe és ha kell biztosítsák a lehetőséget az üdülésre. Bárki igénybe veheti a települések lakói közül. Nagyon kellemes helyen van. A Holt-Körös partján, egy kerítés választja el a fürdőtől. Ez a 9×25.000.-Ft. a kisebb javításokra, gondnokra van fordítva.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött a megállapodás aláírásáról Csorvás Város Önkormányzatával.

Ramasz Imre: költségvetésünkbe 2,5 millió forint be van tervezve járdaépítésre. Előzetesen volt olyan képviselői javaslat, hogy közmunkásokkal csináltassuk a járdát. Ne haragudjatok de én nem vállalom azt a felelősséget, hogy közmunkásokkal építsünk járdát. Én vállalkozóra bíznám. Andrékó Zoltántól kértem árajánlatot a falugyűlésen felmerült két szakaszra. Az egyik az általános iskola felőli oldal Petőfi utcáról a Rákóczi sorra való csatlakozása a Kossuth utcáig illetve a Petőfi utca és a park területén a már meglévő átjárón lehetne eljutni a gyógyszertárhoz. 80 cm széles járdáról van szó. A park területén egy méter széles térburkolatot tervezünk. Ezek összköltsége 1,880,988.-Ft. Összevetettem az ajánlatot korábban készült járdák költségeivel és ez egy jóval kedvezőbb ajánlat azoknál. Erre a forrásunk megvan. Ha gondoljátok, kérek be több ajánlatot.

Szemenyei Sándor: nagyon helyes, hogy vállalkozóval csináltassuk a járdát. Amit közmunkások csinálnak az laikus szemmel is látszik, hogy nem megfelelő. Ha jó az ajánlat akkor el kell fogadni. Támogatom az elképzelést. Lesz a munkásoknak más olyan feladat, amihez nem kell szakértelem.

Gombkötő Csabáné: én nagyon ellene vagyok a vállalkozóval való kivitelezésnek. Nem létezik, hogy a közmunkások nem tudják megcsinálni.

A Képviselő-testület egy nem szavazattal és hat igennel döntött arról, hogy a járdaépítéssel kapcsolatban Andrékó Zoltánnal kell szerződést kötni.

Ramasz Imre: kérelem érkezett a kardoskúti evangélikus leányegyháztól. A templom tetőszerkezetének javításához kérnek anyagi segítséget. Az utóbbi esők nyomán vált láthatóvá, hogy beázik a templom. A hősök napi ünnepségen vetődött fel, hogy valamit kellene ez ügyben tenni. Elismerték, hogy áldatlan az állapot de nekik ennyi pénzük nincs. Kértem, hogy méressék fel a szükséges munkákat és azt javasoltam, felezzük meg a költségeket. Az előzetes felmérés alapján a teljes felújítás 50%-a 411,508.-Ft. Azt javaslom, hogy a tartalékunk terhére vállaljuk fel ezt a költséget. A templom kívülről szép, rendezett. Az itteni embereket szolgálja az egyház és a templom is. Erre is áldoznunk kell forrást.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött a kardoskúti evangélikus leányegyház támogatásáról. A templom tetőszerkezetének javításához 410,000,- Forinttal járul hozzá a költségvetés tartalékának terhére.

Ramasz Imre: az előzőekben már szót ejtettünk róla, hogy egy gyűjtés volt a kistérség részéről. Természetbeni adományokat gyűjtöttek a felsőzsolcai árvízkárosultak megsegítésére. Kardoskút 51,818.-Ft. összértékben vásárolt tartós élelmiszert. Cukrot, lisztet, rizst, ásványvizet, fertőtlenítőszert. Ehhez most utólag kérném a testület támogatását. Ezt is a költségvetési tartalék terhére kérem elszámolni.

A Képviselő-testület egyhangúan támogatta a tartós élelmiszerek beszerzését az árvízkárosultak részére.

Ramasz Imre: megkeresett a Olajgéptech Kft. részéről egy projektvezető. Szervezés alatt áll egy innováció energia klaszter létrehozása. A klaszter a termelőknek és a felhasználóknak  az összefogásán alakuló szerveződés. Tulajdonképpen ez a cég egy biogáz üzem létesítését tervezi. Istálló trágyából és egyéb mezőgazdasági melléktermékből fejlesztene gázt.

Gub András: hol?

Ramasz Imre: semmi konkrétumot nem tudtam meg. Csak egy bemutatkozó anyagot hozott az úr amelyből megtudhatjuk, hogy kik az eddigi érdeklődők: pályázatírók, tervezők, kivitelezők. Illetve mint végfelhasználók Orosháza és Hódmezővásárhely önkormányzata. Számomra nem derült ki, hogy hol létesülne a biogáz üzem. Ha esetlegesen Kardoskúton létesülne, akkor mint végfelhasználók szóba kerülhetünk.  A véleményeteket kérem, hogy egyáltalán tájékozódási szinten tovább menjünk, vagy vegyük le napirendről most ezt a témát. Szerintem jelenleg csak a tervezés van folyamatban. Uniós pályázatokban milliárdos szinteken vannak ezek a beruházások. Javaslom, hogy ne mondjunk azonnal nemet. Mint megfigyelők kövessük figyelemmel a projektet. Elméletileg az így megtermelt energiának olcsóbbnak kellene lennie. De ez sok mindenen múlik. Tájékozódjunk.

Gombkötő Csabáné: minket mint kivitelezőket jelöl meg a terv.

Ramasz Imre: nekem sötét a kép. Mit viteleznénk ki?

Gombkötő Lajos: milyen méretű dologról van szó? Mekkora beruházás? Sok mindent hallottam már ezekről a beruházásokról. Pár éven belül nagyon meg fog változni az energia felhasználásunk mikéntje. El fog tolódni az alternatív energia felé a világ. A készletek fogynak.

Szemenyei Sándor: régebben is meg akarták csinálni a sertéstelepet biogázra. Hatalmas mennyiségű sertéstrágya állt rendelkezésre és még úgy sem érte meg. Honnan szednek össze annyit, amennyinél megéri ezt üzemeltetni? Külföldi gazdaságoknál már hallani, hogy biogázra térnek át de azok nagy gazdaságok. Hol vagyunk mi attól!? Érdeklődi azt lehet.

Ramasz Imre: itt nem arról van szó, hogy Kardoskút egy üzemet hozna létre. Itt a nagyok álmodtak egy óriásit és Kardoskút egy porszem lenne ebben. A jelenlegi ismeretek alapján nem lehet erről dönteni. Ne zárkózzunk el, figyeljük az események alakulását.

A Képviselő-testület egyhangúan szavazott arról, hogy most nem foglal állást a kérdésben.

Ramasz Imre: a testület felhatalmazását kérem egy lomtalanítási börzéhez az önkormányzatnál évek hosszú sora alatt felgyülemlett tárgyak értékesítésére. Ezeket a tárgyakat pontosan nem lehet beárazni. Arra gondoltam, hogy  ha valaki valamire reális ajánlatot tesz, akkor vigye. Nagy része ezeknek lom. Hogy helyünk legyen már egymásra pakoltuk. Ha bevisszük a szeméttelepre is csak nekünk kerül pénzünkbe. Ami megmarad attól meg megszabadulunk.

A testületi ülés szociális kérelmekkel zárt keretek között folytatódik…

Kardoskút kitett magáért önzetlenségből

Orosháza kistérségi gyűjtést szervezett az árvízkárosultak megsegítéséért ezen a héten. A kardoskútiak is segítő kezet nyújtottak a bajban lévőknek. Nálunk 40 család ajánlott fel tartós élelmiszert, tisztítószereket és ruhaneműt a Felsőzsolcaiaknak, amelyeket a művelődési házban gyűjtöttünk össze. Az egyik adományozó saját maga is járt az árvízi munkálatoknál és jóleső érzéssel gondolt vissza azokra, akik még a nehézségek óráiban is igyekeztek hideg élelmet adni a segítőiknek, amikor azok a homokzsákokat pakolták.

A hét gyűjtésének eredményeképpen a teherautónk platója megtelt, aminek nagyon örültek a szervezők. Orosházán a beszállításkor külön is megdicsérték községünket, mivel tartós élelmiszerből kiemelkedő mennyiséget jutattunk a rászorulóknak.

Továbbra is igaz a mondás: „Jobb adni, mint kapni!”…reméljünk mi mindig a segítők oldalán leszünk.

Cinkusiak vándorserlege

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Hetedik éve vándorol a serleg azon kardoskúti diákok kezei között, akik a Cinkusiak Baráti Köre által meghirdetett pályázat nyertesei. A 2001-ben alakult egyesület az idei évben hetedik alkalommal adta át könyvutalvány kíséretében a serleget. A nyertes pályázó Kocsány Kitti végzős tanuló volt. Pályázata a kardoskúti olvasókörök életéből villantott fel részleteket. Az ünnepségen jelen volt dr. Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere is, akinek úgy megtetszettek Kitti gondolatai, hogy családjával együtt meghívta egy hódmezővásárhelyi kirándulásra.

Ide kattintva elolvashatja a beadott pályaművet…

Lezárult a tanév

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Többen és többek is vagyunk, mint 10 hónappal ezelőtt. Többen vagyunk, mert a tanév során 2 új tanuló érkezése és 1 távozása eredményeképpen 50 tanuló bizonyítványát adjuk ki a mai napon. Többek vagyunk, mert 10 hónap alatt jelentős tudás, ismeret, képesség, tapasztalat halmozódott fel bennünk. Az a teljesítmény, amit az iskola mutatott – diák-tanár egyaránt – elégedettséggel töltheti el azokat a diákokat, akik ma kitűnő bizonyítványt vehetnek át. 7-en vannak ilyenek. Régóta először máris megnyugodhat minden gyenge teljesítményt nyújtó tanuló: az idén nem hívunk senkit augusztus végén javítóvizsgára. Az is örömteli tény, hogy az év végi értékeléseknél nem állapítottuk meg senkiről, hogy rossz gyerek lenne. Azt továbbra sem mondjuk, hogy rosszalkodó, durva, kötekedő, csúfolódó, közönséges magatartást nem tapasztaltunk. Az iskolától távol idegenben szinte problémamentes tanulóink viselkedése. Felnőttnek korán kellett jönni, hogy megelőzzön érkező gyereket, 4 óra után is voltak akik nyújtottak még az iskolába tartózkodásukon. Egy tanulóra 40 mulasztott óra jutott. Az idén csak egy tanuló volt aki mind a 183 tanítási napon egyetlen órát sem hiányzott: Csizmadia Alexandra 4.o. Örülök annak is, hogy a tanév során sokkal több dicséretet volt módunkban adni, mint elmarasztalást. Helyi viszonylatban nagy létszámú első osztályban mindenki fejlődött az év során. Megtanulták a betűket, számokat, megtanultak írni. Az osztályból 4 tanuló kitűnően teljesített. A délutáni napközis és tömegsport foglalkozások aktív résztvevői voltatok. (ma még nem kérdezte meg senki, hogy  lesz-e tömeg). Ha jövőben kicsit több türelmetek lesz egymáshoz, akkor még sok szép pillanat részesei lehettek így együtt. 2. osztályban nem sok esélye volt annak ,aki észrevétlen szeretett volna maradni, vagy éppen mással kívánt foglalkozni, mint ami a feladat. Az egész évi munka eredménye az, hogy fejlődtek tudásban, képességben, ügyességben. 3. osztály kezd igazi osztályközösségé formálódni. Bár bőven vannak egyéniségek, akik néha megnehezítették az osztálytársi kapcsolatok ápolását. Kitűnő teljesítményt nyújtó társaik példáját követhette mindenki. Ennek is köszönhető a mutatott fejlődés. 4. osztály az alsós tömegsport foglalkozások legaktívabb osztálya volt. Jövőre is szükségetek lesz, hogy csapatban egymást segítve és kiegészítve működjetek immáron felső tagozaton. 5. osztályban azok vannak többségben akik a legtöbb nehézséggel, kudarccal szembesültek iskolai éveik alatt. Úgy is mondhatnám, hogy nem nekik találtál ki az iskolát. Sok-sok kínlódás, fejlesztés, megpróbáltatás eredménye, hogy jövőre 6. osztályban folytatjátok mindannyian a munkát. 6. osztály az egyik színhelye az új és szokatlan most bevezetett iskolai gyakorlatnak a tantárgytömbösítésnek. Az osztály egyre inkább képes önállóan, alkotó módon megoldani a rájuk eső feladatokat, köszönhetően az osztálytársak példás együttműködésének. 7. osztály gyakran volt küzdelmek helyszíne. Vívta csatáját diák tanárral, tananyaggal, társával. Mégis azok a pillanatok, események maradnak meg a közös emlékezetben ahol ragyogó teljesítményt produkált az osztály. (drogalternatíva nap, haditorna, zöldköri tevékenységek). Jövőre remélhetőleg sikerül mindegyikőtöknek olyan komoly és érett diákká válni, mint amilyenek a mai nyolcadikosok. Akik között találjuk iskolánk egyetlen felső tagozatos kitűnő tanulóját. Bő egy hete elbúcsúztatok iskolátoktól. Mindannyian az első helyen megjelölt középiskolába jutottatok be. Kívánom, hogy a rátok váró próbatételeket sikerrel vegyétek.

Jutalomkönyvek átadása könyvjutalmak, oklevelek

–    Kitűnő bizonyítvány: Lantos Nikoletta, Márki Zalán, Nagy István, Simon Enikő, Dénes Gabriella, Nádasdi Alexandra, Kocsány Kitti

–    Kistérségi Agrárfejlesztési Alapítvány díjazottjai: 8 éven keresztül kitűnő bizonyítványért: Kocsány Kitti, kiváló és eredményes sporttevékenységéért: Kiss Imre, úszósportban elért eredményeiért: Márki Zalán

Ingyenes nyári tábori lehetőségek:

–     Egy hét a Maros partján Arad megyében: Fazekas Krisztián, Arany Bettina, Őzse Péter, Móga Róbert

–     Két hét múzeumi tábor Orosházán: Móga Szilvia

–     Szabadon Szanában 3 nap: Nagy Klaudia, Nemes Mónika, Dénes Éva, Téren Gergő

–     10 nap Montenegróban az Adriai-tenger partján: Kiss Imre

Végezetül az izgalmas, eseményekben bővelkedő tanév zárása előtt köszönetemet fejezem ki kollégáim nevében is azoknak a  diákoknak, akik képességeik szerint teljesítettek. Akik magatartásukkal, szorgalmukkal jó példát mutattak. Akik segítették a náluknál gyengébbet, ügyetlenebbet. Szülőknek: (név szerint nem említve) akik bíztak bennünk, elfogadták, hogy gyermekeik érdekében tesszük dolgunkat, akik tudásukkal, idejükkel, erejükkel, pénzükkel segítségünkre voltak. Kollégáimnak: akik vállalták újszerű tanulási eljárások bevezetését, napról-napra folytatták a néha fegyelmezetlen, motiválatlan tanítványaik képzést, vállalták munkánkat eddig nem jellemző adminisztratív feladatok terhét. Egymás jó kollégái voltak, egymást, ha szükség volt segítették. Köszönöm Anikónak, Magdi néninek, Edit néninek, hogy a mindennapokban szükséges körülményeket megteremtették, a működés feltételeit biztosították.Köszönet polgármester úron keresztül a kardoskúti önkormányzatnak, amiért kiegészítette a szűkös állami forrásokat, ezzel lehetővé téve a zavartalan működést. Nagylelkű támogatásukra a jövőben is számítunk. Köszönet Varga Pál IKT asszisztensnek a honlapunk gondozásáért, köszönjük, hogy önzetlenül segíti munkánkat, programjainkat. ( ő azért ilyen jó ember, mert ebbe az iskolába járt valamikor)

Kívánom mindenkinek, hogy olyan legyen a nyári szünete, amilyet kíván magának. Kinek izgalmas, érdekes, mozgalmas. Kinek pihentető, nyugalmas, feltöltődést adó.

A 2009-2010. tanévet bezárom.

Kicsengettek- Elballagtak a nyolcadikosok

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

„A jó Isten legyen Veletek!”

Ezen szavakkal búcsúzott Verasztó József igazgató az idén ballagó iskolásoktól. A diákok elérzékenyülve álltak a helyzet előtt: ebben a formában most vannak utoljára együtt ők hatan. Ennek az osztálynak és számukra az általános iskolai éveknek a mai nappal vége szakadt. Jöhet a nagybetűs élet. Megfelelni más közösségben és a sok sok ilyenkor felmerülő új kérdés. Válaszok lesznek idővel de azt kivárni most hosszú időnek tűnik.

Kardosút is a segítők népes táborában

arvizOrosházi városa és a kistérség összes települése – Békéssámson, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós – összefogott az árvízzel sújtott települések megsegítésére. Hétfőn és kedden várják a lakosság adományait az Orosházi Kistérségi Irodánál – polgármesteri hivatal udvara- ahonnan szerdán kora reggel viszi el egy kamion az összegyűlt adományokat. Kardoskút 50.000.-Ft. összértékben vásárolt tisztítószert – klórmészt és klórlúgot – illetve tartós élelmiszereket – cukrot, lisztet, rizst illetve több karton ásványvizet. Az adományt kedden délután el is szállítottuk az irodához. Az ottani hölgy elmondásából kiderült, hogy óriási az összefogás. Szinte már nem férnek el a helységben a rengeteg felajánlástól, szerencsére sorra jönnek az emberek. Hamarosan egy hosszabb időszakot is ki fognak jelölni az adományok újbóli gyűjtésére, hiszen nagy a baj az árvízzel sújtott településeken.

Jókedv, kacagás a fővárosból

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A budapesti Tihanyi Vándorszínpad remek előadását élvezhettük szombat délután a művelődési házban. Mondhatom, hogy nem volt ilyen sikeres gyermekelőadás nálunk az elmúlt években, mint amilyen a mai fellépés volt. Nagyon élvezetes és humoros színdarab a „Mátyás, az igazságos” c. zenés gyermekjáték, amelyet -kortól függetlenül- végig is nevettünk. A színészek magas színvonalon játszották az egyes karakterszerepeket és külön a darab színvonalát emelte a sok táncos betétdal. A gyerekek is végig bekapcsolódtak a történetbe, a szereplőkkel való közvetlen kommunikálás és a sok taps jelezte, élvezik a játékot. Így méltán különlegesre sikeredett a gyermekdarab, amelyet az 1997-ben Tihanyi Tóth Csaba (akit a Barátok közt c. sorozatból is ismerhetünk) által alapított társulat tagjai adtak elő. E sorok írója pedig még megemlíti, hogy a „Jóban rosszban” sorozat egyik kedves szereplője, Nemes Krisztina művésznő ma új oldaláról mutatkozott be a kardoskútiak előtt. Nagyon nagy szeretettel várjuk vissza a fővárosi színészeket kis községünkbe, ha lesz rá a jövőben is lehetőségünk.

V. Pünkösdi szalonnasütés

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kellemes időjárás mellett tartottuk meg az idei első – a sorban már az ötödik – Pünkösdi Szalonnasütést a művelődési ház udvarán. Minden korosztály képviseltette magát ezen az estén. A jóízű beszélgetések közben jobban csúsztak a finom falatok.

Soronkívüli testületi ülés összefoglalója

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. május 27-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel tartotta soron kívüli testületi ülését.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor, Gub András és Gombkötő Lajos települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Kodácz Emese fogorvos, Rácz Ernő orvosi műszerész, Hegedűs Imre műszaki ellenőr, dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgató, Skorka Pálné jegyzőkönyv vezető, Varga Pál közalkalmazott

Ramasz Imre köszönti a megjelenteket. Tájékoztatja a testületet, hogy Kulima István képviselő előre jelezte távolmaradását, így ő igazolt hiányzó. Megállapítja, hogy a testület határozatképes. Ismerteti a napirendi pontokat, amelyeket a képviselő-testület egyhangúan elfogad:

1. Fogászati berendezés beszerzéséről döntés
2. Döntéshozatal az épületek felújításában kiírt pályázattal kapcsolatban
3. Bejelentések
Jegyzőkönyv hitelesítőkre tesz javaslatot Mórocz Lajos és Gombkötő Lajos személyében, akiket a testület egyhangúan elfogad.

1. Fogászati berendezés beszerzéséről döntés

Ramasz Imre: a 2010-es költségvetés elkészítésekor döntött a testület, hogy a 35 éves fogászati berendezést lecseréli. Megkerestem dr. Kodácz Emesét és Rácz urat ez ügyben és egyeztettünk a részletekről. Felhatalmaztam Rácz urat, hogy a nevemben árajánlatokat kérjen. Három millió forint lett betervezve előzetesen erre a célra a költségvetésben. Hamarosan kiderül, hogy valamelyest ezt az összeget túl kell lépnünk. Átadom a szót a téma szakértőjének.

Rácz Ernő: üdvözlöm a megjelenteket. Magamról talán annyit, hogy 30 éve foglalkozom orvosi műszerekkel. Az orosházi kórház technikusaként dolgozom. Előzetesen polgármester úrral és a doktornővel átbeszéltük, hogy mi az az eszköz, amelyet ki tud használni a település és nem is a legdrágábbak közül való. Amint tisztázódtak az igények, három helyről kértem ajánlatot. A legdrágább ajánlat közel 5 millió forint volt. Ebben az ajánlatban egy igen komoly fogászati berendezés szerepelt. Ilyen még Orosházának sincs. Ezzel a géppel már  szájsebészeti eljárást is el lehet végezni. Legközelebb ilyen gép Gyulán van. Kardoskút kis település és ezt nem használná ki. Felesleges ennek a beszerzése. A következő ajánlat 4,5 millió forint körüli. Ez a gép is magas szolgáltatást nyújt, de még ezt sem tudná a település kihasználni. Érkezett ajánlat egy kifutóban lévő berendezésről 3.371.823.-Ft.-os bruttó áron. A kifutó széria azt jelenti, hogy ezzel a külsővel többet ezt a gépet már nem gyártják. Az alkatrész ellátása ugyanakkor továbbra is biztosított. Modern gépről beszélünk, amely a kor kihívásainak messzemenően megfelel. A fúró hegyén például erősen világító fény található, segítve ezzel is az orvos munkáját. Nagyon nem szeretnék belemenni a részletekbe, bátran ajánlom ennek a gépnek a beszerzését amennyiben a testület úgy dönt.

Ramasz Imre: a betervezett három millió forinthoz képest 371.000-rel magasabb az ajánlat. Ez az alapgép ára. Ehhez még az egyeztetések során különböző kiegészítő egységek szükségessége is felmerült. Többek között – mivel sűrített levegővel dolgozik az eszköz – egy kompresszor is kelleni fog. A kompresszor hangszigetelésére is gondolni kell, hiszen egy helységben lenne elhelyezve a fogászati eszközzel. A gép teljes ára a kiegészítő egységekkel együtt nem haladná meg a négy millió forintot.

Szemenyei Sándor: én a doktornő véleményére vagyok kíváncsi. Gondolom ő már látott közelről ilyen gépet. Ő fog vele dolgozni. Ön mit gondol?

dr. Kodácz Emese: mielőtt kértünk árajánlatokat azelőtt egyeztettük, hogy mi az az eszköz amire feltétlen szükség lenne. A szóban forgó eszköz nagymértékben megkönnyítené az én munkámat és a betegek fájdalom érzetét is a minimálisra csökkentené. Nagyon örülök, hogy esetleg felújításra kerül a fogászati eszköztár Kardoskúton. A jelenlegi székkel már sok a probléma. Mint volt is róla szó, 35 éves. Ráérett a cserére.

Mórocz Lajos: én a betegek szemszögéből közelítem meg a kérdést. Véleményem szerint ezt kell figyelembe venni és ha a drágább ajánlatban szereplő eszköz esetleg még jobban az ő javukat szolgálja, akkor azt kell megvenni.

Rácz Ernő: felesleges lenne a drágább eszköz megvenni. Biztosan nem lenne kihasználva.

dr. Kodácz Emese: ezzel a műszerrel lényegesen jobban lát az orvos a beteg szájában. Ha az orvos jobban lát az a betegnek is jó, hiszen gyorsabban és fájdalom mentesebben lehet végezni a beavatkozásokat.

Gombkötő Lajos: fontos, hogy az orvos és a beteg is a lehető legjobban érezze magát. Nem feltétlen az olcsóbb készüléket kell megvenni. Ha a beszerzés négy millió forintig eszközölhető, akkor én támogatom.

Gombkötő Csabáné: mennyi garancia van a gépre és mi a garancia, hogy- mivel kifutó termék – az alkatrész ellátása biztosított a jövőben?

Rácz Ernő: egy év a garancia a készülékre és nyolc évig garantált az alkatrész ellátás.

Ramasz Imre: az ötmilliós gép annyival tud többet, hogy pl. monitoron tudja nézni a kezelő orvos a képet. Vagy fogászati röntgen képeket lehet vele nézni. Az ezer fős településen nem lenne kihasználva.

Pusztai Ádám: ez a gép a plusz kiegészítő eszközökkel eléri a konstrukció maximumát?

Rácz Ernő: gyakorlatilag igen.

Gombkötő Csabáné: mennyibe kerülne egy hasonló tudású, de nem kifutó széria?

Rácz Ernő: másfél, két millióval kerülne többe. Megpróbálom elérni a forgalmazó cégnél, hogy én végezhessem az eszköz beüzemelését és szervízelését. Ezzel jelentősen csökkenhetnek a kiadások, hiszen egy pesti kiszállás Kardoskútra 50.000.- forint körül lenne. És ez még csak a kiszállás díja. Én vállalnám, hogy ennyiért be is üzemelem.

Ramasz Imre: azt javaslom, hogy a betervezett három millió forintot emelje meg a testület a tartalék terhére és bízzon meg engem a testület a beszerzéssel, maximum 4 millió forint összeghatárig.

A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az indítványt.

dr. Kodácz Emese: örülök és egyben köszönöm,  hogy így döntött a testület. Modern géppel gazdagodik a helyi egészségügy, amely remélhetőleg 25-30 évig szolgálja majd az itteni embereket.

2. Döntéshozatal az épületek felújításában kiírt pályázattal kapcsolatban

Ramasz Imre: a polgármesteri hivatal és a gyógyszertár épületének felújításáról döntött előzetesen a testület. A pályázatot megírtuk és öt helyre kiküldtük. Mind az öt vállalkozótól be is érkezett határidőre a pályázat. Egy ajánlattevő anyagát nem tudtuk figyelembe venni, mert nem felelt meg a kiírásban megadott feltételeknek. A megmaradt négy ajánlattevőt most egyenként ABC sorrendben meghallgatjuk, majd döntenünk kell, kinek adunk megbízást. A két épületre külön- külön kértünk be árajánlatot. Elméletileg dönthet úgy is a testület, hogy két vállalkozóval köt szerződést. Az egyik fontos kikötése volt a pályázatnak a határidő. Az önkormányzat belső munkálataira összesen 15 nap áll rendelkezésre. Erre az időpontra igazgatási szünet lesz elrendelve. Lényeges, hogy a falunap miatt július 19-ig nem lehetne a homlokzatot érintő munkáknak nekikezdeni.   Az öt vállalkozó akik pályázatot adtak be:

Andrékó Zoltán vállalkozó, Szabó és Társa Bt., Iványi Építőmester Kft., Bartók László vállalkozó, Bau-Fenster Bt.

A Bau-Fenster Bt. pályázata nem felelt meg a pályázat kiírásának. Az egyik érvényes pályázatot benyújtó vállalkozó alvállalkozója Gombkötő Lajos képviselő. Javaslom, hogy őt zárjuk ki döntéshozatalból, mivel érintett az ügyben.

Gombkötő Lajos: egyetértek, kérem a döntéshozatalból való kizárásomat.

A testület egyhangúlag kizárja Gombkötő Lajos képviselőt a döntéshozatalból.

Ramasz Imre: jöjjenek most ABC sorrendben a pályázók. Elsőként köszöntöm Andrékó Zoltán urat. Őt az óvoda felújítása során már megismerhettük. Munkájáról csak jót mondhatunk el. Megkérem Hegedűs Imre műszaki ellenőrt, hogy tegye fel az esetlegesen felmerült kérdéseit a vállalkozónak.

Hegedűs Imre: üdvözlöm a megjelenteket. Magamról annyit, hogy én fogom végigkísérni a munkálatokat az elejétől a végéig. Az ajánlattevőkkel mindegyikkel dolgoztam már előzetesen. Közülük kell a testületnek most egyet kiválasztani. Ezt a döntést próbálom majd meg segíteni a kérdéseimmel. Andrékó Zoltán pályázata mindenben megfelelt a kívánalmaknak. Jól összerakott anyagot adott be. Apróbb kérdések merültek fel bennem, de egyik sem számottevő. Amit sokallok az a festés ára. Talán azon lehetne lejjebb menni.

Andrékó Zoltán: köszöntöm a megjelenteket. Mint azt már az előzetes beszélgetéseink során is jeleztem, két hét alatt nem lehet normál ütemben kifesteni egy ekkora épületet. Dolgozni kell szinte éjjel- nappal és hétvégén is. A festő alvállalkozóm ezt az árat is belekombinálta a beadott árba.

Hegedűs Imre: véleményem szerint az idő rövidségét lehet kompenzálni a munkaerő növelésével. Egy ekkora épületben több festő is dolgozhat akár egyszerre. A homlokzati vékony vakolat az Baumittal lett árazva? Mivel a kiírásban Baumit szerepelt.

Andrékó Zoltán: Nem, Revco vakolattal. De ha Baumit kell, akkor azzal csináljuk. Véleményem szerint semmi különbség a két anyag között. Sőt, megítélésem szerint a Revco-val jobb minőséget lehet produkálni.

Hegedűs Imre: Andrékó úr ajánlatában a legkedvezőbb a nyílászárók ára a többekkel szemben.

Ramasz Imre: az előzetes kiírással szemben annyi változás lenne, hogy az ablakok előtt lévő vasrács nem lenne visszahelyezve az új ablakok elé. Ezért az üvegeket biztonsági üvegből kérnénk. Ennek a plusz költségét jóformán fedezi a rácsok átalakításával és visszaszerelésével járó költségek elmaradása.

Andrékó Zoltán: a nyílászárókat most már saját magunk építjük be, míg az óvoda esetében még ezt a munkát is alvállalkozóval végeztettem. Másrészt közvetlenül a gyártótól szerezzük be, nem kereskedőtől, így tudunk rá kedvező árat adni. Természetesen a biztonsági üveggel való beépítést is vállaljuk.

Hegedűs Imre: Andrékó úr ajánlata a hivatal épületére bruttó 10.802.823,- forint. A gyógyszertár épületére bruttó 2.990.013,- Ft.

Pusztai Ádám: a két épületet csak egyben hajlandó elvállalni vagy külön is?

Andrékó Zoltán: Természetesen külön is vállalom a munkát.

Gombkötő Csabáné: a megadott árat biztosan tudja tartani?

Andrékó Zoltán: igen.

Gub András: a pótmunka kifejezés az mit takar a pályázatában?

Andrékó Zoltán: azok a munkálatok, amik a kiírásban nem szerepelnek, de feltétlen szükséges őket elvégezni a felújítás során. Például az ácsmunkánál a cseréplécek gombamentesítése. Ez nem volt benne a kiírásban, de szükséges költségként jelentkezik. Azért van beárazva, hogy később ne érje váratlanul az embert ennek a költsége.

Ramasz Imre: mindig vannak időközben felmerülő kérdések egy ilyen idős épület felújításánál. Ezeket a műszaki ellenőr segítségével fogjuk kezelni. Mivel nincs több kérdés így a következő vállalkozót kérjük fáradjon be.

Bartók László: köszöntöm a megjelenteket. A pályázatomhoz talán annyit tennék hozzá, hogy a 2 hét az nagyon kevés a belső munkák kivitelezésére. Nem megoldhatatlan, de sok mindenen múlik. A festés például a száradástól és sorolhatnám. De elvállaltuk, meg is csináljuk, ha nyerünk. A külső munkákkal előre tudunk dolgozni.

Ramasz Imre: a kiírásban szerepel, hogy a munkálatok kezdési határideje július 19. Előtte 17-én van falunapunk, így nem szeretnénk, ha akkor felfordulás lenne a téren.

Bartók László: akkor esetleg a tető átforgatásával kezdenénk.

Hegedűs Imre: vannak az ajánlatban érdekesen kiszámított árak. Ezeken majd esetleg végig kell mennünk és tisztázni, mert szerintem elírás lehet. Bartók úr ajánlata a hivatal épületének felújítására bruttó 11.544.115,- míg a gyógyszertár bruttó 3.272.115,- Ft.

Gombkötő Csabáné: a kiajánlott árat tudja majd tartani?

Bartók László: amit leírtam azt tartom.

Szemenyei Sándor: a környéken esetleg van referencia munkája?

Bartók László: Pusztaközponton a Szénási János tanyáját mi építettük. Kardoskúton járdákat építettünk az óvodánál és a gyógyszertárnál. Orosházán több családi házat is mi építettünk.

Ramasz Imre: megköszönöm, hogy elfáradt és válaszolt a kérdéseinkre. Következő ajánlattevő Iványi Építőmester Kft. képviseletében Iványi István.

Hegedűs Imre: nagyon kevés kérdésem van. Fontos, hogy a határidőt tudja-e tartani?

Iványi István: amit leírtunk azt tartjuk is. Egy sarkalatos pontja a felújításnak az ablakok legyártása. Ez körülbelül 4-5 hetet vesz igénybe. A tetőnek azonnal neki lehet állni.

Ramasz Imre: a július 17-i falunap miatt a környéket szeretnénk addig rendben tartani. A kiírás annyiban módosult, hogy a rácsok helyett biztonsági üveget szeretnénk kérni a 17 ablakra.

Iványi István: semmi gond. Ismerjük ezt az üveget, hiszen több most is folyó építkezésünkön is dolgozunk vele.

Hegedűs Imre: az Iványi Építőmester Kft. ajánlata a hivatal felújítására bruttó 11.018.915,-Ft. A gyógyszertár épületének felújítására bruttó 2.788.838,-Ft-os árat ajánlott.

Ramasz Imre: a két épületet esetleg külön- külön is hajlandó felújítani?

Iványi István: munka- munka. Természetesen.

Ramasz Imre: megköszönöm, hogy eljött hozzánk, döntésünket ha gondolja kint megvárhatja. Utolsó ajánlattevőként a Szabó és Társa Bt. képviseletében Szabó Lászlót hallgatjuk meg.

Szabó László: köszöntöm a megjelenteket. A pályázatban megadott 15 napos belső munkák kivitelezési határidejét igen szűknek tartom. Természetesen minden tőlünk tehetőt megteszünk, ha mi nyerünk.

Hegedűs Imre: Nagyon át kell gondolni, hogy tudja-e tartani a megadott határidőt. Ez egy polgármesteri hivatal. Itt ügyfelek jönnek és nem lenne szerencsés, ha kerülgetni kellene a festékes vödröket hivatali időben.

Szabó László: egyértelmű. Addig is a külső homlokzatnak neki lehet látni.

Ramasz Imre: július 17-én lesz a falunapunk, akkor a területnek rendben kell lennie.

Hegedűs Imre: a külső homlokzat vékony vakolata Baumittal lett beárazva?

Szabó László: Nem. Revcoval. Véleményem szerint ez is tökéletes minőségű anyag. De ha Baumittal kell, akkor azzal lesz.

Hegedűs Imre: a gázszerelés ajánlatát viszont nagyon olcsónak tartom. Itt ül a körünkben az alvállalkozó – Gombkötő Lajos – így kérdezem őt. Tartani lehet ezeket az árakat?

Gombkötő Lajos: én is bekért árajánlatok alapján dolgozom, tartom a kiadott árakat.

Hegedűs Imre: A Szabó és Társa Bt. igen kedvező árú ajánlatot adott be. A hivatal felújítására bruttó 9.890.151,- Ft-ot, a gyógyszertár épületére 2.952.011,- Ft-ot ajánlott ki.

Gombkötő Csabáné: tudja e tartani ezt az árat?

Szabó László: véleményem szerint igen, tartható ez az ár.

Ramasz Imre: megköszönöm, hogy eljöttél és válaszoltál a kérdésekre. Most a testületen a sor, hogy meghozza a döntést.

Szemenyei Sándor: az Andrékó úrnak a legprecízebb a beadott ajánlata. Mindenre kiterjed a legaprólékosabban. Ismerhetjük a munkáját az óvodánál. Igényes, szép munkát adott át. Szabó László ajánlata is jónak tűnik. Ő is szépen dolgozik. Én kettejük között döntenék.

Gombkötő Csabáné: a Szabó és Társa Bt.-re szavazok. Többek között az is mellette szól, hogy helyi vállalkozó. Támogassuk ahogy lehet a helyi vállalkozókat. Az ajánlata is elfogadható. Még egy nem utolsó szempont, hogy a kivitelezés után is el tudjuk őt érni, ha netalán valami kifogásunk támadna.

Gub András: Véleményem szerint az Iványi Építőmester Kft. lenne a garancia arra, hogy időben és minőségben elkészüljön a felújítás. De messzemenőkig egyetértek az előttem szólóval, hogy támogassuk a helyi vállalkozókat. Szabó László munkája ellen sincs semmi kifogásom. Javaslom Őt győztesnek kihozni.

Pusztai Ádám: én két pályázó között gondolkodom. Javaslom, hogy bontsuk meg a két felújítást. A hivatal épületét Andrékó Zoltánra bíznám, míg a gyógyszertár felújítását a Szabó és Társa Bt. végezhetné.

Mórocz Lajos: Andrékó Zoltán pályázata a legösszeszedettebb. Mindenre kitér benne. Jó ötletnek tartom, hogy bontsuk meg a két felújítást.

Gombkötő Csabáné: ha már megosztásban gondolkozunk akkor az én javaslatom, hogy a hivatal épületét a Szabó és Társa Bt. végezze, a gyógyszertárt pedig az Andrékó úr újítsa fel.

Ramasz Imre: ha csak az árakat nézzük akkor a hivatal épületére Szabó László, a gyógyszertár épületére pedig az Iványi Építőmester Kft. adta be a legkedvezőbb ajánlatot. De nem szabad, hogy kizárólag csak az ár döntsön. Andrékó Zoltán tüzetesen átnézett mindent előzetesen. Többször, több szakemberrel járt nálunk. Van olyan pályázó akivel megmondom őszintén én nem is találkoztam. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is volt itt. Jó szakembernek tartom Andrékó Zoltánt de Szabó Lászlót éppúgy.  Nem feltétlen kell egy vállalkozóra bízni mind a két felújítást. Nyilatkoztak előttünk az érintettek, hogy külön- külön is vállalják a munkát. Véleményem szerint a hivatal épületére Szabó Lászlónak vagy Andrékó Zoltánnak adhatnánk megbízást. A gyógyszertárat pedig Szabó László vagy az Iványi Építőmester Kft-re bízhatnánk. Megosztott a testület a döntésben ezért az épületeket egyenként és vállalkozónként  teszem fel szavazásra.

Hivatal épülete
Andrékó Zoltán 1 igen szavazat, 5 tartózkodás.
Bartók László 0 szavazat
Iványi Építőmester Kft. 0 szavazat
Szabó és Társa Bt. 5 igen és 1 tartózkodás

Gyógyszertár épülete
Andrékó Zoltán 4 igen és 2 tartózkodás

Kardoskút Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Szabó és Társa Bt-t a polgármesteri hivatal felújítási munkálatainak elvégzésével. Illetve megbízza Andrékó Zoltán vállalkozót a gyógyszertár épületének felújításával.

Hegedűs Imre: így a döntés után nyugodt szívvel mondhatom: örülök a testület döntésének. A Szabó és Társa Bt. minőségi munkát végez. A műszaki ellenőrzések során amiben tudom, segítem a munkájukat. Andrékó Zoltánról hasonló jókat tudok mondani.

Időközben Szabó László és Andrékó Zoltán elhagyta a helyszínt. Iványi István és Bartók László az előtérben várta a döntést.

Ramasz Imre ismerteti a testület döntését a pályázókkal, akik tudomásul véve a döntést elhagyják az ülést.

3. Bejelentések

Ramasz Imre: mindenki előtt ismeretes, hogy milyen állapotok alakultak ki az országban az árvizek miatt. Borzalmas, amiken azok az emberek átmentek. Önkormányzatunk anyagi lehetőségei megengedik, hogy segítséget nyújtsunk számukra. Az internetről kigyűjtöttem pár segélyszervezet adatait. Javaslom, hogy segítsünk a Magyar Vöröskereszt által 200.000.-Ft. összeggel a bajba jutott árvízkárosultakon. Várom a javaslatokat.

Gombkötő Csabáné: Javaslom, hogy 100-100.000 forinttal támogassuk a Baptista és a Máltai Szeretetszolgálatot.

Mórocz Lajos: Az én javaslatom, hogy három segélyszervezetet támogassunk 100-100.000 forinttal.

Szemenyei Sándor: Gombkötő Csabáné javaslatát támogatom. Egyúttal bejelentem, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudok tovább részt venni a testületi ülésen.

Szemenyei Sándor távozott az ülésről.

Gombkötő Lajos: én a Vöröskeresztnek és a Máltai Szeretetszolgálatnak adnék 100-100.000 forintot.

Gub András: Vöröskeresztnek 200.000.-Ft.

Pusztai Ádám: Vöröskeresztnek 200.000.-Ft.

Ramasz Imre: szavazásra bocsátom. Aki egyetért azzal, hogy a Magyar Vöröskeresztnek utaljunk 200.000.- forintot az árvízkárosultak megsegítésére, az most szavazzon.

A képviselőtestület 4 igen és 2  tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.

Ramasz Imre: Orosháza Város Önkormányzata és Nóbik Gyula vállalkozó keresett meg bennünket. A falunapunkon érintenék Kardoskutat a veterán jármű csapattal.  Ehhez kérnek tőlünk támogatást. Pénzbeli támogatást nem gondoltam, hanem a résztvevő járműveknek 1-1 kis csomaggal kedveskednénk. Ebben a csomagban lehetne Kardoskutat népszerűsítő kiadvány, képeslap, üdítő. Kérem, aki egyetért az szavazzon.

A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a javaslatot.

Ramasz Imre: a Békés Megyei Vízművek Zrt-től érkezett a napokban egy megkeresés. A nekik egykor átadott vízmű vagyont visszaadnák Kardoskútnak, mivel tovább nincs rá szükségük. Ennek értéke egymillió forint alatt van. Erre mi csak pénzt fogunk költeni a jövőben. A használaton kívüli épület lebontását közmunkásokkal el tudjuk végezni. A két kút szakszerű lezárása is pénzbe kerül. A telek nem beépíthető, mivel a víztorony védvonalában van. Sok lehetőségünk nincs, javaslom, hogy vegyük át ezt a vagyont.

A képviselő-testület egyhangúan a vízművektől történő vagyonátvétel mellett dönt.

A testületi ülés zárt keretek között szociális kérelmekkel folytatódik.

Megszakítás