Újra Olvasókör?


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kocsis Péter fotói IDE kattintva érhetőek el.

A Barackosi olvasókör újra a középpontba kerülhet. Lengyel Györgyné Eliza kezdeményezésére és a Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület támogatásával május 14-én vasárnap több mint ötven fő fogadta el a meghívást és jött el a Barackosi olvasókörben tartott összejövetelre. Az összejövetel célja, hogy felelevenítsük az egykori olvasóköri életet és a mai kornak megfelelően létrehozzunk egy kisebb közösséget, aminek az alapja az emberi kapcsolatteremtés. A vasárnapi első találkozón részt vevők nagyon jó hangulatban töltötték el a napot. A tekergők zenekar zenéjére Varga Sándor Tivadar ( Soma) vezetésével táncházban mozgathatták meg tagjaikat. Délben Zsigovicsné Erzsike néni által főzött görcslevest (régi paraszti étel) kóstolhattak a jelen levők. A desszert elfogyasztása után a Csanádapácai dalkörrel karöltve saját szórakoztatásra nótázott a társaság. A jó hangulatú rendezvény késő délután ért véget. A rendezők egyöntetű véleménye, hogy folytatjuk.

Köszönet a közreműködőknek.

Kocsis Péter

Megszakítás