Nyugdíjasait köszöntötte a ZRT.

zrt_nyugdijas_nap_2011_09_03-55
További fotókért kérem kattintson a képre. (Fotók: Varga Pál)

Több mint egy évtizede hagyomány már, hogy szeptemberben köszönti nyugdíjasait a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó Kardoskúti Zrt. Csete Zoltán elnök- igazgató köszöntötte a volt dolgozókat, vendégeket. Beszámolt arról, hogy az elmúlt év alatt kik léptek be a nyugdíjasok táborába, illetve kiktől kellett búcsút venni haláluk miatt. Az egyperces néma megemlékezést követően Mucsi Péter számolt be az állattartás elmúlt évi eredményeiről, fejlesztéseiről. Dobróka Szilárd a növénytermesztési ágazat elmúlt évéről és az idei tervekről számolt be. Az ismertetőkből egyértelműen kiderült, hogy a nehéz gazdasági helyzet és a kedvezőtlen időjárás ellenére is pozitív mutatókban lehet reménykedni az év végére. Az elmúlt két év alatt több, mint 200 milliós beruházás történt a Zrt. életében. Az egyik legnagyobb beruházást – a szárítót – a jelenlévők testközelből is megnézhették, hiszen a Zrt. busszal szállította ki a helyszínre az érdeklődőket. A szárítóban éppen a napraforgó feldolgozása zajlott. A terepszemlét követően visszaindult a busz a művelődési házba, ahol terített asztalok várták a nyugdíjasokat. A Zrt. tyúkhúslevessel, marha- és birkapörkölttel köszöntötte volt dolgozóit.

Megszakítás