„Jó ide bejönni!” – Egy nap a kultúra központjában


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VNB, VP)

A Közösségépítő Kultúránk Program keretében Kardoskút kiránduló csoportjával Lakitelekre látogattunk el. A Hungarikum Ligetben elsőként a Nemzeti Művelődési Intézet 2020-ban átadott klasszicista stílusban épült székházához vezetett utunk. Az épület külső homlokzatán a szalagszerű díszítőelemek, frízek mutatják be a teremtésmítosz és magyar őstörténet legfontosabb pillanatait, amelyekről csoportkísérőnk beszélt. A székház közösségi termei a közművelődési szakma kiemelkedő képviselőinek, Beke Pálnak, Dr. Balipap Ferencnek és Kígyós Sándornak állítanak emléket. A termek ablakain különleges batik függönyöket láttunk, melyek Makoldi Gizella textilművész keze munkáját dicsérik. Az épületben „A Szakkör” központi kiállítását is megcsodáltuk, amelyen vármegyénkből is több díjazott alkotó is szerepel munkáival. Ottlétünk alatt rövid kézműveskedésre is volt lehetőség, az érdeklődőbbek éltek is vele. Az épület Tetőtéri Rózsakertjében található a magyar nemzet összetartozását jelképező Emlékezet-tornya. Az itt elhelyezett Magyarság Harangja minden nap 15 óra 13 perckor megszólal, másik öt határon túli hasonmás haranggal együtt.

A székház után a több mint 6 hektáron elterülő komplexum külső, főbb épületei, létesítményei előtt is sétát tettünk. Csoportkísérőnk élvezetes ismertetője után jól esett a finom ebéd, majd napunk zárásaként a Szeged Trumpet Ensemble (Szegedi Harsona Együttes) színvonalas, élvezetes koncertjét hallgathattuk meg.

Egy tartalmas, szép napot töltöttünk Lakitelken, a közművelődés országos központjában, amelyet köszönünk a Nemzeti Művelődési Intézetnek és kollégáinak.

VNB

 

Megszakítás