Közösségben várakozni

További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az év végét, az egyházi év kezdetét jelzi az adventi időszak. A harmadik gyertyát gyújtottuk meg a hétvégén a község kültéri adventi koszorúján Laczki János lelkész úr gondolatai után. Hagyomány, hogy a karácsony előtti szombaton összejönnek a falu lakói a művelődési házba, most is így történt. Műsorral kedveskedtünk egymásnak és a megjelenteknek. Örömmel készültek a gyerekek, az önkormányzat alkalmazottai és a nyugdíjasok is versekkel, énekekkel. A szeretet jegyében az ajándékozás sem maradt el: mindenki meglepetéssel a kezébe mehetett haza az ünnepségről. Köszönjük a beküldött és elhozott ajándékkal telt cipős dobozokat is, amely a gyerekek számára külön nagy örömöt jelentettek.  Ebben az évben is egy gyönyörű, magas fenyőfán gyújthattuk meg közösen a csillagszórókat a község karácsonyfáján, köszönjük Horváth Erikának és családjának a felajánlást. Szenteste előestéjén, szombaton 16 órára szeretettel várunk mindenkit a negyedik gyertyagyújtás alkalmára a művelődési ház elé.

Ezúton is köszönjük a MOL-nak, hogy karácsonyváró rendezvényeinkhez – mint már évek óta – anyagi segítséget nyújtott.

VNB

Megszakítás