„Erdély bé vagyon kerítve”

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Csütörtök este Márkos Ervin /unitárius lelkész, színész-rendező, tanár/ hangja töltötte be a művelődési ház nagytermét. Az általa összegyűjtött dél-erdélyi nótákkal, mesékkel és saját anekdotáival elevenítette fel szülőföldje, a Homoród-menti kicsiny erdélyi település Jánosfalva egyszerű embereinek életét, mentalitását. Hiteles előadásából sugárzott az a szeretet, amellyel gyermekkorára emlékezett vissza: mennyi mindent tanult és élt át már kisgyermekként, s később felnőttként a mindennapok örömeiből és keserűségeiből merítkezve. Bizony az előadás során voltak olyan pillanatok, amelyekben a mély csend mellett szinte érezni lehetett a közönség és az előadó által teremtett atmoszférát. Nem mindennapi történésnek voltunk fül- és szemtanúi ezen az estén, arról nem is beszélve, hogy a sajátos székely nyelvezetben kevésbé jártasaknak még nagyobb élményt nyújthatott az irodalmi est eredeti székely nyelvezete. A hallgatóság többségének, akik mind ezidáig nem ismerték közelebbről Márkos Ervint meglepődhettek, hiszen kiváló színészi talentuma van, s emellett sajátos egyéniség is. Visszatérve az előadásra, az „Erdély bé vagyon kerítve” cím nagyon találó lett erre a válogatásra, hiszen az ott élők „békerítettségükben” élik meg magyarságtudatukat, amely inkább nehezebb, mint könnyebb. Ezt és az élet adta nehézségeket, bajokat segít elviselni az egyszerű ember egészséges humora. Reméljük erdélyi testvéreink kitartása nem hagy alább és folytatódik nemzedékről-nemzedékre.

Megszakítás