Megéltük a pillanatot!


Fotó: Kasza Hajnalka

Remény feletti szeretet és várakozás vette körbe a kardoskúti színjátszókat már a községi bemutató során, ám a január 27-i Nemzeti Színházi játék egészen más pillanatokat és felemelő élményt nyújtott a Főnix Társulat tagjai számára. Álmunk valóra vált a IV. Pajtaszínház Szemle során: a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attila terem jó adottságai között játszhattuk el Nóti Károly: Az antennabetyár és a Madame Sabin elrablása című bohózatokat.

Bővebben a szinjatszok.hu weboldalon.

Kultúra napja színielőadással


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Péter)

A Magyar kultúra napját minden évben megrendezzük településünkön. Kialakult hagyomány, hogy ilyenkor a helyi társulat, a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület színjátszó tagjai adnak műsort. Az idei év annyiból volt újdonság, hogy az elmúlt 3 hónap alatt megtanult Nóti Károly bohózatokat mutatták be a nagyszámú közönség előtt. Lengyel György polgármester köszöntőjét követően Vargáné Neller Borbála mint a rendezvény házigazdája, egyben a társulat egyik alapító tagja, a színjátszók előző évének fontosabb történéseit ismertette a vendégeknek. A bohózatok fogadtatása a Nemzeti Színházi fellépés előtt egy héttel örvendetes a társulat számára, hiszen a közönség biztató vastapsa, nevetése már elővételezi a budapesti előadás sikerét. Fehér Tímea színművésznő, a Békéscsabai Jókai Színház tagja mentorként segítette a fiatalokat. A színpadra vitt Antennabetyár illetve a Madame Sabin elrablása című fordulatokban gazdag színdarabokat megtekintette Tokár János is, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense illetve Száraz-Nagy Tamás előadóművész, a Léghajó Színház tagja. A csoport munkáját mindnyájan segítették a felkészülési időszakban. A rendezvény után az egyesület tagjai barátaik, családtagjaik körében pihenték ki az izgalmakat, miközben Bartus Gyula színművész a meglátásait megosztotta velük a baráti beszélgetésekben. A fővárosi szereplés után újabb híradással leszünk a színjátszók háza tájáról.

Emlékezés a 76 évvel ezelőtti eseményekre


További fotók a fenti képre kattintva tekinthetőek meg. (Fotók: VP.)

Talán az egyik legtöbbet emlegetett II. világháborús helyszín az oroszországi Don kanyar, ahol 1943 januárjában több mint 120 ezer magyar katona vesztette életét.

A napra pontosan 76 évvel történt eseményekre emlékeztek országszerte, többek között megyénkben is, a Doni Emléktúra résztvevői. A kardoskúti emlékezés több helyszínen zajlott. A Móra Ferenc Művelődési Ház nyújtott gyülekező helyet az ünnepségre érkezőknek, akik között vidéki- illetve németországi vendégek is voltak.

A délelőtti községi megemlékezésről a beol.hu részletesen beszámolt. IDE kattintva olvasható.

Megszakítás