Hamarosan: Ízek Fesztiválja

Kardoskút községben 2007. június 30-án rendezzük meg Csanádapáca, Gerendás és Tarhos települések részvételével közös gasztronómiai és kulturális rendezvényünket, az Ízek Fesztiválját.

Az Egészséges Településekért Alapítványtól a négy település közösen nyert pályázat útján anyagi hozzájárulást, amelynek felhasználásával és kiegészítésével szerveztük meg a kulturális programokkal színesített gasztronómiai rendezvényünket. A hosszas előkészítő munkák vége felé tartva elmondhatjuk, hogy a településekről érkező együttesek, fellépő csoportok mind-mind nagy önzetlenségről tesznek tanúságot, hiszen a közös együttlétért, kikapcsolódásért és szórakozásért jönnek el Kardoskútra. A nap folyamán többfajta tánc -néptánc, moderntánc és aerobic-, illetve népzene és főként a fiataloknak szóló mai modern zene is hallható és látható lesz. Az Ízek Fesztiváljának látványos részének ígérkezik a főzőverseny, amelyen a négy településről benevezett 2-2 csapat vesz részt. Ám nem a Kardoskúton általában megszokott pörkölt lesz a menü, hanem a bográcsgulyás készítésében kell a versenyzőknek felcsillantani tudásukat. Emellett lesz borkóstoló Vincze Béla egri borász termékeiből, palacsintasütés illetve sok más egészséges finomság várja majd a hozzánk látogató vendégeket. Az őszre tervezett közös kiadványunkban szereplő -a helyi specialitásokat és jellegzetes ételeket, süteményeket bemutató- receptek a fesztiválon  elkészített formában be is mutatkoznak.

Kardoskút község az Egészséges Településekért Alapítványtól a tankonyha létrehozására közel 120.000 Ft-ot nyert, amelynek segítségével bővítettük a konyha felszereltségét. Az önkormányzat anyagi hozzájárulásával pedig a konyha épületét és belső terét tettük újabbá, szebbé és nem utolsó sorban higiénikusabbá. A tavasz folyamán elindult a tankonyha-programunk is, az elmúlt hónapokban a különböző népbetegségekben érintettek, a fiatalok és gyermekek hasznos főzési tanácsokat és elméleti ismereteket kaphattak Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnőtől. A tankonyha-program az egészséges életmódra nevelést és a helyes étkezési szokások kialakítását célzó foglalkozásokkal a nyári szünet után is folytatódik. Most már nagy igyekezettel készülünk a hamarosan megrendezésre kerülő Ízek Fesztiváljára.
Reményeink szerint sokan ellátogatnak községünkbe és a jövő évben társtelepüléseink egyike folytatja majd a fesztivált!

Megszakítás