Szociális célú tűzifa támogatás

Kardoskút Község Önkormányzata a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről szóló helyi rendelete alapján tűzifát  biztosít azoknak a Kardoskút község közigazgatási területén állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező szociálisan rászorult személyeknek, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 250%-át (71.250 Ft), egyedül élő személy esetén annak 300%-át (85.500 Ft).

A kérelem benyújtására 2019. október 22. napjáig van lehetőség a Kardoskút Község honlapján letölthető nyomtatványon, amely IDE kattintva érhető el, illetve a Hivatalban kérhető formanyomtatványon.

A XX. Fehértó Napja több ezer embert csábított a kardoskúti pusztába


Forrás: vasarhely24.com, Szerző:

A verőfényes szeptemberi napsütésben ezrek gondolták úgy, hogy kilátogatnak a kardoskúti Fehértóhoz, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat. Rengeteg fotón mutatjuk.

Idén immáron huszadik alkalommal került megrendezésre a Fehértó Napja, amelyre minden bizonnyal ezúttal rekord számú érdeklődő volt kíváncsi. Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója és Varga Pál Kardoskút alpolgármesterének ünnepélyes megnyitója után a szakmai-és kulturális programok egyszerre három helyszínen zajlottak. A pusztaközpont udvarán, a színpadon számos népi együttes lépet fel, a színpad szomszédságában pedig gyorsan fogyott a szürkemarha pörkölt és a cigája pörkölt. Az érdeklődök továbbá több kézműves portékája közül választhattak kedvüknek megfelelően.

A Fehértó mellett található kilátóknál sem unatkozhattunk; íjászbemutató, szalmalabirintus, népi játékok várták az érdeklődőket. A szakvezetők által lehetőségünk nyílt megismerni a Fehértó táji, természeti értékeit, távcsövek segítségével a területen található madarakat figyelhettük meg. Ahogy a korábbi években így idén is erre az egyre napra bárki besétálhatott a szikes Fehértó medréhez, ahol máskor legfeljebb engedéllyel lehet tartózkodni. A szervezők ezúttal hét állomásos versengésre biztatták azokat akik nem ijedtek meg a játékos kihívástól.

Perendy Nóra fotói IDE kattintva, Rajki József fotói IDE kattintva tekinthetőek meg.

Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása 2019

Kardoskút községben az alábbi polgármester- és képviselő jelöltekre adhatják le a voksukat a szavazásra jogosultak október 13-án.

Polgármester jelölt:

1. Varga Pál független jelölt
2. Terjékné Kaposi Andrea független jelölt

Képviselő jelölt:

1. Krausz Istvánné független jelölt
2. Mórocz Lajos Zoltán független jelölt
3. Fánczi István független jelölt
4. Kocsis Péter független jelölt
5. Őzse Zoltán független jelölt
6. Kis Bálint független jelölt
7. Szemenyei Sándor független jelölt
8. Török Attila független jelölt
9. Zsigovics Erika független jelölt
10. Skorka Pálné független jelölt

A választással kapcsolatos dokumentációk IDE kattintva ismerhetőek meg.

Harminchárom éves múltú nagyrendezvény


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Rajki Márk)

A kardoskúti művelődési ház 1986 óta ad irodalmi pályázatával évenkénti találkozási lehetőséget, egyben nemes megmérettetést is, az idősebb korosztályhoz tartozó tollforgatóknak vers- és próza kategóriában. Az idén 25 településről 41 pályázó és hozzátartozóik voltak a vendégeink szeptember első szombatján. A díjkiosztó ünnepség elején Varga Pál alpolgármester köszöntötte az idelátogató régi és új pályázóinkat ezen szép alkalomból. Nagyné Szöllősi Teréz, a pályázat elindítójának kedves szavai után sor került az idei antológia átadására, majd Bárdos Zsuzsa zsűrielnök és tanítványainak tolmácsolásában hallgathatott meg az érdeklődő közönség irodalmi részleteket a beérkezett pályaművekből. Mindezek után az idősebb korosztályt képviselő irodalomkedvelők örömmel vették kézbe a megérdemelt ajándéktárgyakat a dicsérő szavak kíséretében. A díjkiosztó ünnepség hivatalos részét követően ismét lehetőség nyílt egymás műveinek meghallgatására. Az ebéd előtt Vaskó Ági rendhagyó zenés-énekes produkciója következett, amely hatalmas sikert aratott a közönség előtt. A jóhangulatú műsor után Mórocz Lajos alpolgármester úr és főzőtársainak finom marhapörköltjét fogyaszthatták el vendégeink. A díjkiosztó ünnepséget támogatóink önzetlen segítségével még örömtelibbé tudtuk tenni, ezúton is köszönjük nemes felajánlásaikat!

A díjazottak névsora ITT ismerhető meg.

A 2019. évi díjkiosztó ünnepség támogatói voltak:

Kardoskúti Zrt.
Kardoskút Község Önkormányzata
Verasztó Lajos, Kardoskút község díszpolgára
Nagyné Szöllősi Teréz, a Nagy Utazási Iroda ügyvezetője (Kardoskút)
Szemenyei Sándor gazdálkodó (Kardoskút)
Kincses István és családja (Kardoskút)
Gera József (Makó)
Thildy Zoltán Alapítvány
Mórocz Lajos és főzőcsapata (Kocsány Gábor és Farkas László)

A Kardoskúti Antológia ez évi kötete Szabóné Miklós Ildikó, a Kardoskút Községért Közalapítvány tagjának előszavával került kiadásra, amely a művelődési házban megvásárolható vagy digitálisan ITT letölthető.

VNB


A fenti fotóra kattintva a Szalay László által készített képek tekinthetőek meg.

Budapest, Budapest Te csodás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A Képviselő-testület a közösség- építésének, erősítésének okán támogatta azt az elképzelést, hogy egy 50 fős busz útiköltségét átvállalja az utazóktól egy nagyobb kirándulás kapcsán. A kardoskúti lakhelyű utazókkal és családtagjaikkal, barátokkal megtöltött busz első állomása Budapesten a Halászbástya volt. Egy órán át gyönyörködhettünk a kilátásban, majd a Parlamenthez vezetett az utunk, ahol is idegenvezető kíséretében ismerkedhettünk meg az ország házával, annak történelmével. A kirándulásunkat a Tropicariumban zártuk, ahol sok-sok érdekes állatfajt ismerhettünk meg. Az utazók között a négy évestől a 80 évesig széles volt a spektrum. Volt olyan nyugdíjas, aki még soha sem volt a Halászbástyánál, illetve még a Parlamentet sem látta élőben. Sok élménnyel, nagyon jó hangulatban tértünk haza Kardoskútra a késő esti órákban.

Megszakítás