Miss. Marlies volt a vendégünk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kedves és aranyos jelenséggel találkozhattunk szerda este a művelődési házban. A világ legalacsonyabb hölgye Miss. Marlis járt Kardoskúton, hogy kisebbeknek-nagyobbaknak megmutassa bűvész trükkjeivel fűszerezett műsorát. Kísérője nem volt a 65 cm-es hölgynek, bár nem is egyedül jött autójával, hiszen hűséges kedvencei elkísérték és vele volt a 1,3 m-es kígyója is. A műsorban kutyával és kígyóval szerepelt a kíváncsi közönség előtt, aki nagy örömmel fogadta. Ami nagyon megható volt, hogy – a szokásostól eltérően- a műsor végén nem széledt szét a nagyérdemű, hanem a művésznő mellett maradt. Sokan közös fotózásra kérték fel Miss. Marlist és közben kérdések záporoztak feléje. Az biztos, hogy nem mindennapi életet él és még ha azt mondanánk, hogy a gyerekek világa közelít hozzá, az sem lenne igaz, hiszen felnőttként él miniatűr világában.

Nyugdíjas Vers, – és Prózaíró pályázat díjkiosztó ünnepsége

Előszó

A 21. Kardoskúti Antológiát tartja kezében az olvasó. Helyszínek, helyzetek, érzések tükröződnek ezekben a sorokban, mik sohasem tűnnek el, miket nem felejtünk. Új és régi otthonok ötvöződnek emberek sorsok jelennek meg, akik formáltak alakítottak bennünket, visszatündökölnek a papírra vetett szavakban. Tükrök ezek az írások nekünk vagy ablakok a múltra, jelenre unokáinknak, hova kíváncsian, álmodozva tekintenek mint ismeretlen világba. Tükör, mert sokszorozza, s mégis része a tájnak a térségnek A SZÉP, a PILLANAT rögzítésének vágya mindig is élt az egyszerű. emberek szívében. Minden sallangtól, műnehezéktől mentesen.  így születtek kristálytiszta népdalaink balladai tömörségű faragások a mezők virágainak stilizált, a szövetre varázsolt hímzései, rigmusok versek. A lélek tükröződései. S míg nemesen művelt, tanult költők hulltak el az évszázadok alatt a feledés útján, maradt a letisztult ősi hang, jelkép, gondolat. Nyílt, nem titkolódzó ez a táj. Éppen ilyen egyenes az alföldi nép, mely lakja, s az elmúlt évek antológiáinak alapján állíthatom, hogy épp ilyen tiszta, áttetsző őszinteségű sorok alkotják az újat is. Otthon vagyunk ezekben a sorokban, ismerősek helyszínei, hangulatai, színei. S lehetnek hidak is ezek az alkotások Híd, ami új találkozásokat hozhat. Híd, amihez kijárunk álmodozva, rádőlünk és hallgatjuk a táj zenéjét. Összekötő kapcsok az emberi gondolatok között, falvak térségek tájegységek között. Szívből remélem, hogy ez az antológia betölti ezt a szerepet, ha belemélyedünk Ajánlom mindnyájunk szíves figyelmébe.

Kardoskút, 2008. április 3.
Lajosházi Éva

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Augusztus utolsó szombatja már több éve a nyugdíjas írók, költők, műkedvelők közös találkozója itt, nálunk Kardoskúton. Az idén 22. alkalommal lehettünk részesei a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepségének, amelyen egyúttal kézbe vehettük a 21. Kardoskúti Antológiát is. Ennek előszavát Seres Péterné Lajosházi Éva írta, aki maga is neves kardoskúti költő. Az ünnepségre sokan érkeztek az ország különböző pontjairól, így délelőtt ismét megtelt a művelődési házunk nagyterme. Nagy örömünkre szolgált az, hogy az idén több új arccal is gyarapodott az „íróbarátok köre” és több mint 50 alkotónak értékelhettük munkáit a pályázat folyamán. 2008-ban két kardoskúti adta be pályázatát hozzánk, reméljük jövőre még több helyi pályázó is lesz. Az eredmények ismertetése előtt a zsűri elnök, Dr. Hévvízi Sándor irodalomtörténész úr beszélt a kedves vendégekhez és pályázókhoz. Szakmai hozzáértéssel szólt a beadott versek, prózák stilisztikai, műfaji sajátosságairól és a számára legérdekesebbeket külön is megemlítette. Ezután a hagyományoknak megfelelően a versekből és prózákból részletek hangzottak el Kiss Zsuzsanna tanuló tolmácsolásában. A nap folyamán a Cinkusiak Baráti Körének Bokréta Népdalköre énekelt illetve ebédidőben Fejes Sándor nótázott a vendégeknek. A jó hangulatot mi sem bizonyítja legjobban mint az, hogy sokan táncra is perdültek a terem közepén. Reméljük jövőre legalább ennyien ellátogatnak hozzánk és az irodalombarát nyugdíjasok ajándékainkon kívül kisközségünk jó hírnevét is magukkal viszik.

A 2008. évi Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjazottai

Vers kategória:

I. hely: Rákóczi Rudolf Géza /Telekgerendás/
Dávid László /Orosháza/

II. hely: Gimesiné Dr. Dudás Irén /Szeged/
Püskiné Vancsa Mária /Orosháza/
Szepsy Eleonóra /Szeged/

III. hely: Antal György /Tótkomlós/
Gazsi János /Budapest/
Dr. Oláhné dr. Koncz Margit /Szeged/

Különdíjasok:
Csicsely Mihály /Békéscsaba/
Dimák Béla /Nagyszénás/
Fazekas Géza /Gyula/
Máté Lajos /Debrecen/
Nagy Erzsébet /Szarvas/
Petri Jánosné /Telekgerendás/
Vass Vendelné /Gádoros/

Próza kategória:

I. hely:Szendi Jánosné /Nagyszénás/
Horvát János /Battonya/

II. hely:Dr. Bálintné Ágoston Ilona /Szeged/
Karácsonyi Lászlóné /Gyál/
Szász András /Geszt/

III. hely:Borbíró Lajos /Füzesgyarmat/
Kardos Mihályné /Hódmezővásárhely/
Sántáné Kurunczi Mária /Szeged/

Különdíjasok:
Áchim Pál /Békéscsaba/
Dimák Béláné /Nagyszénás/
Fabinyi Gáborné /Orosháza/
Pelle Ferenc /Békéscsaba/
Szabó Sándorné /Okány/

Otthon, Erdélyben

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Augusztus 1-én reggel 6 órakor gyülekező volt az iskola előtt. Ez alkalommal nem az iskola jövőjéért volt gyülekező az intézmény előtt – bár a korai induláskor még ez sem volt egy eldöntött tény, hiszen aznap délelőtt döntött az Orosházi Képviselő-testület az iskolánk kérdésében, szerencsére pozitív irányban – hanem Erdélybe indultunk, haza. Haza, hiszen van, aki már úgy jár oda évek óta közülünk, mintha haza menne. Induláskor még csak becsültük a hátralévő menetidőt. A legmerészebb szám az a 10 órás út volt. Aki járt évekkel ezelőtt Aradon és környékén és elmegy most, az meg tudja állapítani, amit mi is: óriási fejlődésen megy át Románia. Lépten-nyomon építkezések, gomba módon nőnek ki az ipartelepek. A fejlődés velejárója az útépítés. Ennek pedig következménye az, hogy közel 13 óra alatt értük el Kardoskút testvértelepüléseit Homoróddarócot és Homoródjánosfalvát. Útközben Dévánál kaptuk a jó hírt Ramasz Imrétől sms-ben – mivel ő megvárta Orosházán a testületi ülésen az eredményt, majd csak utána vágott neki az útnak- aláírták az alapító okirat módosítását. Közel 13 óra fárasztó utazás után mégis mindenki úgy szállt le a buszról, mintha a szomszéd faluból jöttünk volna. A fáradtságnál nagyobb volt a viszontlátás öröme. Viszontlátni azokat a családokat, akik évek óta a legnagyobb barátsággal fogadnak bennünket. A fogadó vacsorát egy kellemes beszélgetés követte a daróci iskola szép zöld udvarán, majd szétszéledt a csapat a fogadó családokhoz.  Szombaton szabad program következett. Jómagam a Gáspár családdal és a már „jól bevált sofőrünkkel” – bár ezt a jelzőt én az úton próbáltam elhallgatni előtte, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség- a festői Szovátára mentünk strandolni. Fél 11 magasságában érkeztünk ahhoz a tóhoz, amelynek vizében – sótartalma miatt- lehetetlen elmerülni. Bármit is csinál az ember, lebeg a vízfelszínen. A tó 13 és 15 óra között „pihen”. Ilyenkor mindenkinek ki kell jönni a vízből a partra. Mi is lepihentünk. Jól le is égtünk. A szieszta után még kettő órát lebegtünk a gyönyörű hegyek lábánál található tóban, majd útba vettük Korondot. Szerintem méltatlanul kevés időt -cirka 1 órát- tölthettem vásárlással a bazársoráról is méltán híres településen. A buszban utazók tudják, hogy a hazafele tartó úton végig hangot is adtam erről buszsofőrünk -Papp Vili- felé, aki engesztelésképpen megajándékozott egy szép erdélyi fehér inggel. Igaz ennek is megvan a maga története, de ebbe nem megyek bele. Este korai lefekvés(nek kellett volna lenni) hiszen vasárnap falunap. 11.30-kor Simó Sándor lelkész istentiszteletet tartott a Jánosfalvi Unitárius Templomban a Falunap megnyitása képen. Ezt követően helyi gyermekek rajzkiállítása, környékbeli népi zenekar és táncosok bemutatója következett. A Falunap zárásaként egy közös ebéd volt a helyi művelődési házban. A hétfő a pihenésé és a szabad programoké volt. Keddnek reggelén korán útra keltünk, hiszen nagy út állt előttünk, amelynek végállomása a Szent Anna-tó. Utunk során megnéztük a homoródkarácsonyfalvi templom éppen maradt csodálatos freskóit, a vargyasi Unitárius templomot, ahol a helyi lelkész tartott egy érdekes előadást a templom és a település történetéről. Látogatást tettünk még ugyanitt a bútorfestő és fafaragó Sütő családnál és a mélyen magyar érzelmekkel megáldott, érdekes történetekből soha ki nem fogyó Máthé Ferenc fafaragónál. A következő megálló: Tündérország közepe: Kisbacon. Itt született és halt meg Benedek Elek (1859-1929) író, a „nagy mesemondó”. Az ő életútját valamint meséit hallgathattuk meg egy Kondorosról elszármazott úr előadásában. A szép környezet után egy még szebb és még izgalmasabb hely várt ránk. A Szent Anna-tónál már a felhőtlen szórakozásé és a fürdőzésé volt a főszerep. A víz egy kissé hideg volt ugyan, de a gyönyörű környezet gyorsan elhitette a bátrabbakkal, hogy meleg ez, tessék fürdeni. Akik pedig mégsem merészkedtek a hegyekkel ölelt tó vizébe azok megpihentek és gyönyörködtek a tájban a hatalmas fák lombjainak árnyékában. Úton a szálláshelyünk felé csendesebb volt a fáradt csoport. Este 10 után értünk haza. Reggel korai indulás Magyarországra. A búcsúzás nehéz pillanatain próbált mindenki gyorsan túl lenni, hiszen van, aki pár hét múlva ismét találkozik a baráttal, barátnővel. Okulva az idejövet tapasztalt hatalmas útépítések miatt útvonalat módosítottunk és a csodálatos Királyhágó felé jöttünk haza. Minimálisan hosszabb út (30km) de tökéletes útviszonyok, páratlan táj. Talán ha Kolozsvárnál nem csöppentünk volna a déli dugóba, akkor nem 12 óra lett volna az út. De ez így akkor sem és most sem érdekelt senkit.

Köszönjük Daróc! Köszönjük Jánosfalva!

IX. Falunap

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Nyárias jó idővel köszöntött a községre július 19-e. A Falunap programjai minden generációnak nyújtó szórakozási lehetőségekkel volt átszőve. A gyerekek délelőtt a parkban kézműveskedhettek, játszhattak és ugrálhattak illetve ebéd előtt a Pitypang Színpad vidám és szórakoztató előadását láthatták „Cirkusz az erdőben” címmel. Az élvezetes, kacagtató előadáson még a felnőttek is hallhatóan jól érezték magukat. Akiket a régi járművek érdekelnek, azok a Petőfi utcán kísérhették figyelemmel a több évtizeddel ezelőtt gyártott különleges, a régmúltat idéző gépcsodákat. Aki jobban szemügyre vette őket, az láthatott korhű öltözéket öltő veteránosokat illetve katonaszerelésbe bújt motorosokat is.
A képzőművészetet kedvelőknek nyújtott szemet gyönyörködtető látványt Horváth János orosházi festőművész kiállítása. A művész az elmúlt egy év munkájából hozott el kiállítási anyagot tájképeiből. A nap folyamán sokan megcsodálták alkotásait. Mindeközben a hagyományokhoz ragaszkodva a pörköltfőző verseny résztvevői már sürögtek-forogtak, hogy a 6 tagú zsűri az ő főztjüket értékelhesse a legjobbnak. A korábbi évekhez képest kisebb létszámú volt a főzőbrigádok száma, ám a végeredmény nem múlta alul a kardoskúti pörköltek megszokott jó színvonalát. Az illatok sokakat csábítottak délben a művelődési ház udvarára, a jó hangulatról Horváth Rudolf és cigányzenekara gondoskodott. Az idősebb generáció tagjai még közbe-közbe be is kapcsolódtak az éneklésbe. A délutáni órákban a helyi taekwoon-do-sok bemutatóját láthatta a közönség a parkban. Később mazsorett csoportok zenés felvonulása volt a Pihenőparktól a művelődési házig, akik beinvitálták a vendégeket a táncbemutatóra. Az idei falunapon a Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola mazsorettesei és moderntánc csoportjai léptek fel a kardoskúti közönség előtt. A délután a díjkiosztó ünnepséggel záródott, ahol gyémántdiplomáját és Kardoskút Község Önkormányzatának elismerését vehette át Baudermann Imréné Edit néni, aki hosszú éveken át a Kardoskúti Általános Iskola pedagógusa volt. A tanárnő méltatása után a végzős 8. osztályos tanulóknak adott át Bódi Jánosné, a Kardoskút Községért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke pénzjutalmat, majd a Cinkusiak Baráti Körének idei díjazottja, Kiss Zsuzsanna vette át kiváló sporteredményei és tanulmányi eredményeinek elismeréséül a vándorserleget Deák Györgytől. Az ünnepség keretén belül került átadásra a képviselő-testület által jutalomban részesített kardoskúti lakosok díjazása. Az idén 16 ingatlantulajdonos vehette át a „Virágos Kardoskútért” díjat Pappné Neller Borbálától. A művelődési ház igazgatója értékelése során kiemelte, hogy a zsűri tagjai az idei évben örömmel tapasztalták, hogy az idén még több igényes és szépen beültetett kerttel, lakóházzal találkoztak. Igaz, a tavalyi évben beígért citrom-díj is néhány lakosnak kijárt volna. Mindezek után Tibáné Hamvasi Zsuzsanna által felajánlott két különdíj is átadásra került a Virágos Kardoskút díjazottjai mellé. Az ünnepség a falunapi versenyek értékelésével folytatódott. A pörköltfőző verseny díjazottjait 5 kategóriában jutalmazták. 2008. évi Falunapon kistérségi szinten került megrendezésre a kispályás labdarugó bajnokság 6 csapat részvételével. A játékosok korán reggeltől rúgták a labdát egészen délután 2 óráig. A jó hangulatú meccsek után a jövő évre is biztosan beígérhető az újabb meghívás. A díjkiosztó ünnepség záró részeként az idei év legfontosabb eseményeit és programjait foglalta össze a művelődési ház vezetője. A falunapi program ezek után az esti fellépésekkel folytatódott az általános iskola udvarán. Ide egyre több vendég érkezett meg vidékről is. Sokan kíváncsisággal jöttek, hogy a kardoskúti énekessel büszkélkedhető Folkográfia együttest meghallgassák. Az autentikus népzenét a rock elemeivel ötvöző stílust játszó zenekart még egy néptáncos pár is kiegészítette, akik még emelték a zenekar színvonalát. Ezek után a külföldről érkezett tánccsoportjaink vették át a főszerepet. Igen látványos volt a belga társulat zenei aláfestéssel kombinált zászlós produkciója. A jó hangulatú csoport nem gyorsan távozott, hiszen éjjelig velünk mulattak a koncertek alatt. A belga táncosok után az Olsava cseh néptáncegyüttes és zenekara következett. Az este ezután koncertekkel folytatódott. Az idén nem volt diszkó, de Musztafa Imi meghozta a MAX-ot, akikkel gyorsan eltelt az idő, s már hamarosan a First volt a színpadon. Azután megérkezett Ibolya helyett Betti – Zsoltival és Zolival-, azaz a Desperado. Igazi pezsgő hangulatot varázsoltak pillanatok alatt maguk köré.  A „barátságos mosoly” (fotózás) után gyorsan haza is mentek, hiszen „jó pár” km-ük elment aznap és majdnem Betti hangja is a 3. koncert után… Láthatóan sokan örültek a fellépésüknek! A buli ezután a First élőzenéjével zárult. Remélem, hogy akik eljöttek, azok jól érezték magukat!

Beszámoló a testületi ülésről

Kardoskút község történetének talán legtöbb indulatát kiváltó kérdés volt a testületi ülés negyedik napirendi pontja, a közoktatási feladatok átszervezésével kapcsolatos döntések meghozatala. Tehát röviden: lesz e iskola Kardoskúton vagy nem, ha igen milyen formában, ha nem akkor miért nem. Meghívott vendégek  – Pusztainé Szabó Margit, Orosháza Város Általános Iskolájának igazgatója, Bicsánszky József osztályvezető, Kálmán János közoktatási szakértő valamint a Közalkalmazotti tanács, Diákönkormányzat és a Szülői munkaközösség képviselői.

Ramasz Imre röviden ismertette azokat az előzményeket amelyek a mai döntési kényszer elé állították a testületet. 2008. január végén kiderült, hogy kistérségi szinten nem lesz összefogás az oktatás terén. Ezután kérdőíven kérdezték meg a szülőket, hogy Orosháza, Tótkomlós vagy pedig alapítványi iskola irányába lépjenek tovább az iskola jövője érdekében. Az alap célkitűzés az volt, hogy az 1-6 osztály mindenképpen helyben maradjon és a 7-8 eljárjon a településről. Megbízta a testület Kálmán János közoktatási szakértőt, hogy derítse fel az adódó lehetőségek közül a legjobbat. Az alapítvány meddő kezdeményezés volt amellyel sok időt el lett pazarolva. Időközben a szülők kezdeményezték, hogy mindenképpen helyben kell tartani az 1-8 osztályt. A napokban érkezett meg a minisztériumi állásfoglalás arról, hogy megvan a törvényi alapja az 1-8 osztály helyben tartásának ha a fenntartó anyagilag fent tudja tartani az intézményt. Volt még időközben egy meddő irány: Tótkomlós, Szlovák iskola. Mivel Kardoskút nem nemzetiségi település így ezek a tárgyalások is csak időveszteséget okoztak. Valamint a különböző sajtóorgánumokban megjelent fél és hamis információk is néha tévútra vitték a tárgyalások menetét. Jelenleg egy feladat ellátási szerződés aláírása a cél, amely minimális költségnövekedés mellett vállalható mindaddig amíg az önkormányzat működése veszélybe nem kerül. Eddig is felvállalta Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az iskola működését és ezután is kiáll mellette mindaddig amíg erre lehetősége van.

Pusztainé Szabó Margit igazgató: Köszönti a megjelenteket, átérzi Kardoskút problémáját. Hallott a félelmekről, hogy a falusi gyerekeket kinézik a városi iskolákban. Ezek a félelmek szerinte megalapozatlanok. Helyben maradnak a gyerekek, bár szerinte luxus a 4-5 fős osztályokat fenntartani de az önkormányzat vállalja ennek az anyagi vonzatát. Az igazgatónő előzetes számolása után maximum egy fő pedagógusnak kérdőjeleződik meg az állása a helyi iskolában. Elmondta továbbá, hogy Orosházának nem érdeke a feladatellátás, sőt. De átérzik településünk gondját és a lehető leghumánusabb megoldást keresik. A kardoskúti iskolának tagintézménnyé kell válnia, más megoldás nincs! Hátrányos megkülönböztetés nincs és nem is lehet. Kölcsönös bizalmat és segítséget kér a tantestülettől és az ügyben érintettektől. A nyár folyamán kell tisztázni a részleteket a partnereknek.

Csizmadia Mária szülő: Ha így fog alakulni az iskola jövője ahogy az imént hallottuk akkor elismerését fejezi ki a tárgyaló feleknek. A szülők ezt a megoldást szerették volna elérni a kezdetektől fogva.

Verasztó József megbízott igazgató: Kérdése nincs csak véleménye. Szerinte a lehető legjobb választás Orosháza. Ha a kapcsolat olyan lesz mint a tárgyalások megkezdése óta akkor minden rendben lesz. Példa lehetünk a többi hasonló sorsú település előtt, hogy egy mindkét fél számára előnyös szerződés jöhet létre és a nagy hal nem fogja megenni a kishalat. Fontos, hogy mind két fél megtalálja a számítását.

Menyhárt Krisztina Közalkalmazotti tanács: Bár a pedagógusok jövőjét illetően kétségei vannak még, de ha maradhat helyben a 8 évfolyam akkor mindenképpen támogatják a szerződés aláírását. A személyi kérdéseket pedig közösen kell megtárgyalni.

Gombkötő Lajos képviselő: A nagy port kavart ügy egyik szála – nevezetesen a Szlovák iskola irányába mozdulás – az ő nevéhez is fűződik. A szándék mindenképpen az volt, hogy jó irányba tereljék az iskola jövőjét. Ha csak az 1-6 évfolyam maradt volna akkor biztos, hogy több család is elvitte volna a kisebb gyerekeket a nagyobbakkal együtt és ez az iskola bezárásához vezetett volna. Ha egy településnek nincs iskolája akkor az nagyon nehéz helyzetbe kerül. Ha mind a 8 évfolyam marad és az iparűzési adó is marad akkor mindenképpen vállalni kell a szerződést.

Kulima István képviselő: Mindenképpen támogatja a határozat elfogadását. A képviselők mindezidáig nem láttak konkrétumokat. Buta dolognak tartja, ha valaki megkérdőjelezi a testület pozitív hozzáállását az iskolához.

Mórocz Lajos képviselő: Nem tetszését fejezi ki a közoktatási szakértő felé, mert ha az elején közli a szakértő, hogy van törvényi alapja a 8 évfolyam helyben maradásának akkor ez az egész ügy nem fajult volna idáig. Egyben örül és mindenképpen támogatja a határozatot.

Ramasz Imre polgármester: Nem akarja és nem is szorul rá Kálmán János a védelmére de a törvény nem volt világos.

Kálmán János közoktatási szakértő: Nem szeretne ünneprontó lenni. Az alapítványi és egyéb irányból fakadó időveszteség nem az ő hibája. Jelenleg Orosháza az egyetlen járhat út. Fenntartja viszont továbbra is azt a véleményét, hogy hosszútávon finanszírozhatatlan egy ilyen kis létszámú iskola fenntartása. Egy önkormányzatnak sincs 40-50 millió forintja egy ilyen kis iskolának a fenntartására. Ez a rendszer szerinte fenntarthatatlan. Élettartalmát rövidre szabottnak tartja a közös intézménynek. Kardoskút esetében nem meri papírra vetni, hogy akár 5 évig működni fog a fenntartás.

Ramasz Imre polgármester: Kezdettől fogva egy ilyen megállapodás létrehozásán fáradozott a testület. Ez az egyetlen járható út jelenleg. Ha tetszik, ha nem, Orosháza a megoldás. Be kell látni, hogy hosszabb távon nem lehet biztosan látni. A jogalkotás jelenleg olyan, hogy nem lehet benne tisztán látni. Kálmán János a törvényes út mellett vizsgálódott, elismerés illeti a munkáját.

Bicsánszky József osztályvezető: A jövő hét folyamán ülésezik Orosháza Képviselő-testülete. A mai ülésen hozott döntésről be kell számolnia az ottani testületnek. Közoktatási megállapodást kell létrehozni. A két intézmény dolgozóival augusztus 1-ig be kell fejezni a részletek kidolgozását. Bízik abban, hogy mind két fél számára előnyös lesz a megállapodás.

Ramasz Imre polgármester: felolvassa a határozat javaslatot amelyet követően a testület egyhangúlag határozattá emel.

Pusztainé Szabó Margit igazgató: Megköszöni a bizalmat amely a hozzászólásokból érződik. Biztosítja arról a megjelenteket, hogy a nagy hal nem fogja megenni a kis halat. Minden erejével azon lesz, hogy egy korrekt megállapodás jöjjön létre.

Kapcsolódó anyagok:

ramasz_imre_levele_2008_06_22

miniszteriumi_allasfoglalas_fax

hatarozati_javaslat_2008_06_22

Iskolai ballagás

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Utolsó ballagása és egyben évzárója volt a mai a kardoskúti iskolának, mint önálló önkormányzati iskola. Verasztó József igazgató beszédében értékelte az elmúlt egy évet. A közoktatási törvényből adódóan óriási a bizonytalanság és nyugodtan lehet a kialakult helyzetre mondani még két szót: felháborodás és indulat. Ami biztos: még semmi nem biztos. A törvény ugyan világos a létszámokat illetően, de Ramasz Imre elmondta, hogy ugyan csak remény  szintjén -és senki ne is tápláljon hiú ábrándot utána – de felcsillant egy lehetőség, hogy Orosházához csatlakozva ugyan, mint tagintézmény, de maradhatna a 8 osztály Kardoskúton. Ezen lehetőség törvényi hátteréről és mivoltáról a jövő hét elején fogja megküldeni az állásfoglalását a Minisztérium. Polgármester úr hangsúlyozta, hogy a testület egy emberként kiáll a helyi iskola megtartása mellett. Azt viszont mérlegelni kell, hogy mi az anyagi lehetőségeink határa az iskola fenntartásában. Egyértelműen kijelentette továbbá a község vezetője, hogy az alapítványi iskola lehetőségétől elhatárolódik a testület. Két lehetséges irányba folytatódnak a tárgyalások: Orosháza és Tótkomlós felé. Napokon belül érdemi döntéseknek kell születni iskolaügyben, mert az idő és a türelem az fogy. Viszont az indulatok sem biztos, hogy célra vezetőek. Teljesen mindegy, hogy szeptemberben milyen címer fog állni az iskola falán, csak az a lényeg, hogy a helyi gyerekek – és lehetőleg mind a 8 évfolyamon- helyben kezdhessék meg a 2008-2009-es tanévet.

„Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet. Isten veletek…”

Verasztó József búcsúzó beszéde:

Nyugdíjas klubok egészségügyi felvilágosító versenye

2008. tavaszán a Richter Gedeon Nyrt. és a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége 3 megyében (Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) hirdette meg a nyugdíjas klubok közötti egészségügyi témájú versenyét. Békés megye még ez idáig nem vett részt a nevezett gyógyszergyártó cég ilyen jellegű versenyén. A felhíváshoz megyénkből a kardoskúti Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub is csatlakozott. A 4 fordulósra kiírt egészségügyi témájú verseny fordulónkénti kérdései a csontritkulás, a cukorbetegség illetve a szív- és érrendszeri panaszok témakörében való jártasságunkat, lexikai tudásunkat voltak hivatottak megtudni. Nagy örömmel készültünk és oldottuk meg a tesztkérdéseket, közben magunk is sok hasznos ismerettel gyarapodtunk a helyes válaszoknak utánajárva. A végeredményt egy ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen tudtuk meg 2008. május 30-án Debrecenben, amelyen klubvezetőként jómagam képviseltem a klubtagságot. A nagy holtversenyben igen szép eredménnyel büszkélkedhetünk, hiszen az 55 benevezett klubból a 8. helyen végeztünk és csupán csak 6 pontot veszítettünk a 4 forduló során a maximális 88 pontszámból. Remélem ez a szoros végeredménnyel záruló verseny haszna az lesz, hogy ismereteink birtokában még nagyobb figyelmet fordítunk ezután szervezetünk jelzéseire illetve testi- és lelki egészségünkre.

Demonstráció a hivatal előtt

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

2008. május 29-én 14 órától gyülekeztek a demonstrálók a polgármesteri hivatal előtt. Gyülekeztek egy cél érdekében, hogy a kardoskúti iskola helyben és 8 osztályos maradhasson. 18 órától a hivatal tanácskozó termében informális testületi ülés vette kezdetét . Az ülésen mintegy húsz szülő, nagyszülő és érdeklődő vett részt. Ramasz Imre bevezetőjében ismertette az iskola ügyében tett lépéseket majd felkérte a megjelent közoktatási szakértőt, hogy ismertesse az általa végzett munka eddig eredményét. A szakértő részletesen ismertette, hogy két lehetséges irányban vizsgálódott. Az első lehetőség az Orosházához kapcsolódás. Orosháza világosan kijelentette, hogy csak mint tagintézmény tudja felvállalni a kardoskúti iskolát. Ebben az esetben 2008. szeptember 1-től a hetedik és nyolcadik osztálynak be kell járnia Orosházára. Második lehetőség egy alapítványi iskolához kapcsolódás, nevezetesen a szegedi székhelyű „Táltos Alapítványhoz”. A szakértő az első pillanatokban felvilágosította a megjelenteket, hogy a törvény mindenkire egyaránt vonatkozik! Tehát lehet az önkormányzati, alapítványi, egyházi vagy magán egy iskola a létszám feltételeknek egyaránt meg kell felelni. Ez a feltétel abból áll, hogy a törvény nem szabja meg az 1-6 osztály létszámát (egyelőre) csak a 7 és 8 osztályét. Ez pedig 15 fő osztályonként. Ezért gyakorlatilag esély sincs arra, hogy a hetedik és nyolcadik osztály helyben kezdje meg a következő tanévet.  A szakértő azonos kérdésekből álló kérdőívet küldött ki az orosházi és a szegedi partner felé, hogy előre tájékozódjon a partnerek szándékáról, lehetőségeiről. Orosháza megküldte az anyagot, az alapítvány a mai napig nem. A megkeresés módjával nem mindenki értett egyet. Voltak, akik egy személyes beszélgetés után tértek volna csak rá a hivatalos kérdések tisztázására. A szakértő elmondta, hogy ő igen csak borúsan látja a kistelepülések iskoláinak jövőjét. Reméljük, hogy nem a jós szólt belőle. Kérdések és válaszok után talán nagyobb ismeretanyaggal, de ugyanolyan bizonytalanul távoztak a jelenlevők. A napokban folytatódnak a tárgyalások több fronton is. Az biztos, hogy dönteni kell, mert nagyon hamar itt a tanévkezdés…

Lunczner Gyula Béla kalligráfiai kiállítása

Lunczner Gyula Béla Kardoskúton élő amatőr festő kiállítását tekinthette meg az érdeklődő pár napig a művelődési ház lila termében. Gyula elmondása szerint török származású. Régóta az arab világ bűvöletében él. Sokáig tájképeket festett de nemrégiben áttért a kalligráfiára. Arab betűket fest. A megnyitón részletesen beszélt a vallásról valamint a betűfestésről amelyet rajta kívül Magyarországon csak ketten készítenek. Érdekes világba nyerhettünk bepillantást.

Fotógaléria IDE kattintva…

Csoda lett a tavunk. Kerékpárral a Fehértóhoz

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

A Föld Napja alkalmából kerékpárosok serege vette úti céljául a kardoskúti Fehér tavat és környékét. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete szervezésében 160 kerós vett részt a túrán, amelyhez a Kardoskúti Általános Iskolából 16 tanuló is csatlakozott Verasztó József igazgató úr vezetésével. Az idő kedvezett a programnak. A meleg napsütésben megérte a fáradságot a több mint 20 km-es táv, hiszen a végállomáson a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa, Török Sándor vezetésével igen közel mehettek a túrázók a magyar szürke marha gulyához. Az állatok éppen a napokban jöttek ki a téli szállásukról a szabadba. A fiatalok és a felnőttek a visszaút előtt megpihentek a kiskilátónál és egy közös teázás után Orosháza felé vették az irányt, ahol a városban egy kerékpáros felvonulással hívták fel a figyelmet nemcsak magukra, hanem a környezet szeretetére és megbecsülésére. A legtöbb diákkal résztvevő iskola pedig az Orosházi Önkormányzat jóvoltából egy 30 ezer Ft-os sporteszköz vásárlásra jogosító utalvánnyal gyarapodott. Amit mindenki nyert ezen a napon: az a közös tekerés élménye és a szép látnivaló a Magyarország 7 természeti csodája közé beválasztott Fehértó közelében.

Olvasóköri nosztalgia

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

A Pusztaközponti Olvasókör április 13-án délelőtt újra vendégül látta az egykoron Pusztaközponton élt lakosokat. Közel 50 résztvevője volt a találkozónak, amelyre vidékről és Kardoskútról egyaránt jöttek vendégek. Az összejövetelt Verasztó Lajos vezette, akinek köszöntő szavai után – a megjelentekhez intézett kérdései által – felelevenedtek a régmúlt idők emlékei. A beszélgetések alatt előkerültek a korabeli fotók és dokumentumok, amelyeket nagy örömmel vettek a kezükben a mára már korosabbá lett központiak. Reményeink szerint szép hagyomány indult el a mai találkozó által és több összejövetelre is lesz lehetőség a későbbiekben a tavaly felújított épület falai között.

A Magyar Költészet Napja

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Április 11. József Attila születésnapja. Ekkor tartjuk minden évben a magyar költészet napját. Ezen a napon országszerte előadásokat, versmondó versenyeket, felolvasásokat rendeznek a költő tiszteletére.

Csütörtökön rendhagyó irodalomórákkal kezdődött rendezvénysorozatunk.

Tomanek Gábor békéscsabai színművész két órát tartott. Először „Szép magyar beszéd” címmel az óvodások és az alsó tagozatosok  részére, ezután a felsősöknek „Színház az egész világ” címmel színháztörténeti és színészmesterségbeli ismereteket kaptak a gyerekek. Mindkét előadás során aktív szereplőkké váltak a tanulók is. Megtudhattuk, hogy a magyar nyelv a harmadik legdallamosabb  és legritmusosabb nyelv a világon. Büszkék lehetünk, hogy ez a mi anyanyelvünk. A színház őskori találmánya az emberiségnek. Sajnos manapság a semmiből előtűnő „sztárocskák” háttérbe szorítják a színészmesterséget tanult művészeket.

A különböző helyzetgyakorlatokat  nagy érdeklődéssel figyelték a tanulók.

Pénteken – József Attila születésnapján – délután két órától került sor a versmondó versenyre.

Verset írni nem elhatározás, hanem tehetség kérdése. Verset mondani elhatározás kérdése. Meggyőzően, hatásosan verset szavalni tehetség kérdése. Tizenhét diák nevezett a versenyre. Mindenki az általa választott verset szavalta el. A zsűri elégedett volt a hallottakkal, de néhány megszívlelendő jó tanács elhangzott a verseny végén. Versmondónak biztosan kell tudnia a szöveget. Testtartásával, mozgásával, tekintetével le kell kötnie hallgatóságát. Ez gyakorlást kíván. Erre volt jó alkalom ez a verseny. A háromtagú zsűri (Menyhárt Krisztina tanárnő, Pappné Neller Borbála művelődési ház vezető, Hajdúné Nagy Ilona könyvtáros tanárnő) döntése alapján a következő eredmény született:

Helyezések:

Alsó tagozat.

1. Móga Róbert (4. osztály)
2. Dénes Gabriella (1. osztály)
3. Lunczner Gyula (2. osztály)

Különdíjat Nemes Mónika (4. osztályos) tanuló kapott.

Felső tagozat:

1. Kocsány Kitti (6. osztály)
2. Kiss Zsuzsanna (8. osztály)
3. Németh Nándor (8. osztály)

Folytatódik az Életmód Klub

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Az idei évben is folytatódnak a tavalyi évben megalakult életmód klub foglalkozásai a művelődési ház konyhájában. Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnő praktikus tanácsaival sok finomság került a napokban is közös asztalunkra, amelyek nemcsak ízletesek voltak, hanem egészségesek is. Érdekesség képen legutóbb a következő menüsort készítettük el közösen: sajtkrém leves pirított magvas kenyérkockákkal, zöldséges rakott penne, karamellszószos tarjaszeletek illetve desszertként túrós piskóta szőlős öntettel.

A következő foglalkozás április 24-én 15 órától lesz, előtte azonban 22-én 16.30 órai kezdettel Dr. Hajdu Ilona doktornő egészségügyi előadását hallgathatjuk meg.

Mindkét alkalomra szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Megszakítás