Faültetés az iskolánál

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

November második feléhez képest igencsak szikrázó napsütésben kezdek neki az általános iskolások a Kossuth utcai faültetésnek. Minden osztály elültetett egy díszfát amelyet a későbbiekben ápolnak, öntöznek. Ez az õ fájuk lesz. Verasztó igazgató úr felhívta a gyerekek figyelmét, ha majd 20 év múlva erre járnak, mutassák meg a gyerekeiknek, hogy ezt a fát ők ültették.

Pc tanfolyam kezdőknek

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Október közepétől mostanáig a számítógépes termünk gazdagabb lett néhány számítógéppel az orosházi Székács József Családsegítő Alapítvány jóvoltából. Akik a hat hét alatt jártak az intézményben felhívásunkra, azok nagyon korszerű laptopokat próbálhattak ki. Ezeknek nagy sikere volt a felhasználók körében, mivel többségüknek nincs otthon számítógépe, vagy eddig csak asztali gépet használtak. Ezen a héten pedig kezdők is bekacsolódtak a számítógépezés világába, mivel oktatást tartottunk a művelődési ház könyvtárában. A jelentkezők ráéreztek a számítógépezés mikéntjére, megtették az első lépéseket, amiről két kezdő szinten lévő „tanulónk” így nyilatkozott honlapunknak:

Csotó-Nagy Istvánné nyugalmazott tanárnő: „Csodálom a korszerű technikát. Meghajtom a fejem a tanfolyam vezetője, Varga Pali előtt, aki nagy tudású ember. Türelemmel foglalkozott mindvégig velünk. Indíttatásom az volt, hogy a távoli országokban élő ismerőseimmel felvegyem a kapcsolatot. Magas korom ellenére ajánlom az ilyen tanfolyamot az idősebb korosztálynak is. Bátran vágjanak bele, ha van rá lehetőségük. Igaz nehezen megy még, de alapjaiban majd szeretném művelni, gyakorolni. Én itt mindent csodáltam: különösen tetszett a „Google Föld”. Amit életemben már megismertem, azt az interneten keresztül is szeretném újra megnézni. Csak attól félek ezután, ha belemélyedek, akkor mikor fogok aludni…”

Verasztó Sándor nyugdíjas olajipari dolgozó: Ezelőtt 14 éve mentem nyugdíjba, s bár munkahelyemen már akkor is voltak korszerű számítógépek. Akkoriban nem igazán érdekelt. Ma már az unokáim is jól tudják kezelni. Úgy éreztem, hogy nekem is velük kell haladnom, ne legyek analfabéta. A hirdetéskor elszántam magam, hogy a legminimálisabb alapokat elsajátítsam. A családom nagyon örült, hogy elkezdtem a tanfolyamot és most már én is érzem, milyen hasznos a számomra. Az már biztos, hogy venni fogok egy számítógépet.”

A haladók közül Gőghné Dán Rozália véleménye: „Voltak már számítógépes ismereteim, használom is rendszeresen a számítógépet otthonomban, mivel segítségével tartom a kapcsolatot a családommal, baráti körömmel. A héten több új információval gazdagodtam. Amit eddig nem tudtam most már magam is meg tudom csinálni, a szövegszerkesztés és egyéb érdekességek nagyon tetszettek. A „Google Föld” megismerésével és ennek érdekességeivel otthon is elfoglalom majd magam. Itt szívesen kérdezek, tanulok, ezzel is képzem magam.”

Varga Pál: Amennyire a résztvevők sajnálták, hogy vége lesz a tanfolyamnak, olyannyira én is. Most kezdtünk még csak belemelegedni. Jó érzés volt másoknak ismereteket átadni, s főleg, hogy a volt tanáromnak tudtam újat mutatni. Örömmel néztem az előrehaladásukat. Abban biztos vagyok, hogy itt még nincs vége…

A tanfolyami résztvevőkön kívül a nyugdíjas klub tagjai is kíváncsiak voltak az internet adta lehetőségekre. Nekik egy klubfoglalkozás keretében településünk honlapját mutattuk meg projektoros kivetítőn keresztül. Sokan elámultak, mivel sejtelmük sem volt arról, hogy milyen információk vannak fent a világhálón, így bárki értesülhet az internet segítségével községünk életének mozzanatairól, intézményeiről, s a fontosabb információkról. A klubtagok derűsen, nagy érdeklődés mellett idézték vissza az idei év eseményei mellett az elmúlt évek érdekességeiről készült cikkeket, fotókat. Az idő hamar eltelt rajtunk, s élmények felidézésével térhettünk haza. A jövő évre is tervezünk tanfolyami jellegű oktatást, ám ezen kívül is szívesen látunk bárki érdeklődőt az internetszobánkban, s igyekszünk segíteni mindenkinek a tájékozódásban.

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 4-én (szerdán) 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor és Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnő, Kőrösi Károly IKR. Zrt. telepvezető, Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgató, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Ismerteti a meghirdetett napirendi pontokat, amelyet a testület egyhangúan elfogadott.

Az első napirendi pont előtt a polgármester beszámol a lejárt határidejű határozatokról.

Ramasz Imre: Lejárt határidejű határozat a 73/2009-es, amelyben döntöttünk arról, hogy a település központ megújítására pályázatot nyújtunk be. A tervek elkészültek, jelenleg a pályázatíró készíti az anyagot beadásra. 114/2009-es határozatban döntöttünk az október 23-i ünnepség megrendezésének részleteiről. Az ünnepség szépen, színvonalasan lezajlott. 115/2009-es számon elfogadtuk a polgármesteri hivatal alapító-okiratának módosítását. 117/2009-es határozatunkban hozzájárultunk az általános iskolában plusz osztály indításához és annak költségeit felvállaltuk. Konkrét összeget a mai napig nem tudunk. Várjuk Orosháza válaszát. Mindenestre a felmerülő költségek utólag lesznek rendezve. 118/2009-es számú rendeletben döntöttünk a góréknál maradt beton elemek vállalkozóval történő kitermeléséről. A terület átadása a napokban megtörtént. Szép munkát végzett a vállalkozó, minimális törmelék maradt csak a területen. 119/2009-es számú határozatban a Fehértó Napjára Dottó kisvonat bérléséről döntöttünk. Aki ott volt, az láthatta, hogy óriási volt az érdeklődés a vonat iránt. 142/2009-es számon 100. db. egyenként 14.000.-Ft.-os névértéken történő Békés Megyei Vízművek részvény vásárlásáról döntöttünk. A levelünk, amelyben jeleztük részvényvásárlási szándékunkat sajnos valahol útközben elkallódott, így nem ért be időben. A jegyzés lezárult nélkülünk. Az 1.4 millió forintunk megmaradt. Javaslom, hogy vonja vissza a képviselő testület ezt a határozatát. 144/2009-es határozatában a képviselő-testület kiterjesztette a méhnyak rák elleni védőoltás kedvezményezetteinek körét a 15-18 éves korúakra. Az első oltás ingyenes lenne részükre, míg a második kettő térítéses. A mai napon egyeztettem e témában a védőnővel, aki arról tájékoztatott, hogy nem lesz meg a megfelelő számú -15 fő 15 és 18 év közötti nő – az oltások kedvezményes beadásához. Javaslom, hogy maradjunk az eredeti megállapodásnál. Az oltásokat november végén illetve december elején kezdik beadni. A 146/2009-es testületi határozatunk a Mikszáth Kálmán utca útfelújításának megvalósításáról szól. A napokban lesz a műszaki átadás. Vannak hibák, ezek kijavítása után lesz az összeg kiegyenlítve a cég felé.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal elfogadta a beszámolót.

1., Az IKR Zrt. tájékoztatója tevékenységéről, katasztrófavédelemmel összefüggő elvárások teljesítéséről.

Ramasz Imre: Egy igen vaskos anyagot juttatott el Kőrösi Úr részemre, amely az üzem biztonságát elemzi. Átadom a szót, hogy röviden ismertesse az ott leírtakat.

Kőrösi Károly: Köszöntöm a megjelenteket. El szeretném mondani, hogy honnan indult és hová jutott a cégünk. Az IKR 1987-ben alakult BT-ként. Jelenleg Zrt.-ként folytatja tevékenységét. 11 üzem van az országban, amelyeknek fő profilja a növények műtrágyával történő ellátása. A kezdetekkor 60.000 tonna folyékony műtrágyagyártásra lett tervezve a kardoskúti telephely. Ennek a tervezett kapacitásnak soha még csak a közelében sem voltunk. Manapság pedig a válság és a mezőgazdaság helyzete miatt sajnos visszaesett a kereslet. Fő profilunk mára a szilárd műtrágya forgalmazása, raktározása. A telep dolgozóinak száma 2009-ben 13 fő. A vagonos kirakodás megszűnésével a környezet porterheltsége megszűnt. Az egyre kevesebb folyékony műtrágya gyártás miatt vízfeleslege keletkezett a telepnek. Szakemberek bevonásával létrehoztunk két különálló medencét, amelybe a csapadékvizet gyűjtjük. A tiszta esővizet szikkasztjuk, míg a szennyezett vizet – ami minimális – visszavisszük a technológián keresztül a gyártásba. Négy kútból vesznek folyamatosan mintákat a környezetvédelmi szakemberek és a vízművekkel közösen monitoring rendszerben figyelik az értékeket, amelyek mindig a határértékeken belül mozognak. A katasztrófa védelem kétévente ellenőriz bennünket. Belső gyakorlataink évente vannak, ahol olyan eseteket szimulálunk, amelyek megtörténhetnének nálunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. Várom kérdéseiket.

Ramasz Imre: Megköszöni az ismertetőt. Nemrégiben kapta kézhez a katasztrófavédelem jelentését, ahol is az IKR Zrt. kardoskúti telephelyének biztonsági térképe is fel van tüntetve. Az első biztonsági körhöz a vasútig terjedő rész tartozik, míg a második – kevésbé veszélyes rész – is csak alig hogy érinti az Árpád sor egy részét. Tehát megállapíthatjuk, hogy nem jelent fokozott veszélyt a telep a falura. Sajnálatos, hogy a gazdaság mai helyzetében visszaesőben van a telep forgalma.

Szemenyei Sándor: A kutakban mért eredményekről lehetne e pontosabb adatokat tudni?

Kőrösi Károly: Szegedről folyamatosan jönnek és mérik az értékeket. Hadd ne soroljam fel azt a rengeteg féle mért dolgot és azok értékeit. Ez egy nagyon összetett mérés. Az értékek belül vannak a határokon.

Gombkötő Csabáné: A gyártás folyamán keletkezik szennyvíz?

Kőrösi Károly: Nem. Az igazság az, hogy mi igazából soha nem is gyártottunk folyékony műtrágyát. Inkább keverést végzünk. Manapság viszont ez is már nagyon ritka. Inkább csak forgalmazunk és raktározunk. Kereskedelmi tevékenységbe mentünk át. 23 éve itt dolgozom. Magamat is a közösség részének tartom. A nálunk dolgozó emberek figyelnek a környezetünkre.

Ramasz Imre: Azt hiszem, megnyugtató tájékoztatást kaptunk. Jó egészséget és további jó munkát kívánok.

Kőrösi Károly távozik az ülésről.

2., Rendszeres szociális segélyezettekkel való együttműködés tapasztalatai.

Ramasz Imre: Az írásos anyagot elkészítette Zsuzsa, amelyet megkaptak előzetesen a képviselők. Mivel szóban nem kívánja ezt kiegészíteni megkérdezem, hogy van-e valakinek ehhez kérdése, észrevétele?

Kérdés nem merült fel a beszámolóval kapcsolatban.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal elfogadta a beszámolót.

3., Önkormányzati rendelet tervezet a 2009. évi költségvetésről szóló rendelet módosításáról.

Ramasz Imre: Az ügyrendi bizottság tárgyalta a napirendet. Megkérem a bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság álláspontját.

Kulima István: Az ügyrendi bizottság változtatás nélkül elfogadásra javasolja a rendelet tervezetet.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal megalkotta a rendeletet.

Beszámoló jelentés Kardoskút Község Önkormányzata 2009. évi költségvetésének III. negyedéves teljesítéséről.

Ramasz Imre: Írásban megkaptátok a beszámoló anyagát. Örvendetes, hogy pozitív irányú az elmozdulás. Megnyugtatóak a település anyagi tartalékai. Úgy tűnik, hogy jövőre nem lesz gond az indulás.

Gombkötő Csabáné: Valami maradandót kellene alkotnunk. Hozzunk létre egy erdőt. A vízművek részvényvásárlásánál megmaradt 1,4 millióból el lehetne kezdeni. Úgyis sok a munkanélküli. Lenne legalább munka nekik.

Ramasz Imre: Gyűjtse mindenki az ötleteit, javaslatait és a következő évi költségvetés tervezésekor mondja el.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal elfogadta a beszámolót.

4., 2010. évi ellenőrzési terv megtárgyalása és elfogadása.

Mészáros Erzsébet: Az idei évivel megegyező tartalommal illetve pár kiegészítéssel ellátva állítottam össze a következő évi belső ellenőrzési munkatervet. Kérem annak elfogadását a testülettől.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal elfogadta a 2010. évi belső ellenőrzési tervet.

Bejelentések

Szemenyei Sándor: A lakosság köszönetét tolmácsolom a kegyeleti hirdető felállításáért.

Ramasz Imre: Kérelem érkezett egy alapítványtól, hogy anyagilag segítsük munkájukat. Sajnos a kérvény nem felelt meg sem a törvényi, sem a helyi rendeletünk által támasztott kritériumoknak. Amikor telefonon érdeklődnek az alapítványoktól, akkor mindig felhívom a figyelmüket, hogy milyen iratokat és adatokat csatoljanak a kérelemhez. Összeszorul az ember szíve, amikor egy beteg gyermekekkel foglalkozó alapítványt kell elutasítani, de sajnos ezt kell most javasolnom.

A képviselő-testület egyhangú nem szavazattal elutasítja a kérelmet.

Gombkötő Csabáné: Megköszönöm az október 23-i ünnepség lebonyolítását. Igazán méltó és színvonalas volt az ünnepség. Azt javaslom, hogy akinek nem tartozott szorosan a munkaköréhez és mégis részt vállalt a szervezésben, jutalmat kapjon. Itt jegyzem meg azt a véleményemet, hogy a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek kutya kötelességük lenne megjelenni a közös ünnepségeken. Annál is inkább, mivel az államtól kapják munkabérüket és igenis példával kellene elöl járniuk.

Szemenyei Sándor: Nem értek ezzel egyet. Nem lehet kötelezni senkit, hogy járjon ünnepségekre vagy ne. A lakosság eldönti, hogy milyen rendezvényre megy el és mire nem.

Ramasz Imre: A demokrácia az én értelmezésemben azt jelenti, hogy mindenki maga dönt, hogy megjelenik-e az ünnepen.

Gombkötő Lajos: Én sem értek egyet azzal, hogy bárkit kötelezni kellene, hogy megjelenik-e vagy sem egy rendezvényen. Viszont azzal egyetértek, hogy fejezzük ki köszönetünket az iskolának és Borikának a szervezésért.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazattal határozatban köszöni meg a szervezőknek a munkáját.

A testületi ülés szociális kérelmekkel zárt keretek között folytatódik.

VP.

Negyedszerre is eltököltünk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Ismét eltelt egy év, azaz október végén korhatár nélkül megint megrendeztük a töklámpás faragó versenyt a művelődési házban. Kicsinyek és nagyobbak mindig örömmel készülnek erre a mókás összejövetelre. A legfiatalabb faragónk, Buzai Bence most decemberben lesz 5 éves, a legidősebb töklámpás készítőnk 2009-ben Gojdár Imre bácsi volt. A fotók alapján is láthatják, most is tudtunk kreativitásból újat felmutatni. A résztvevők többsége ebben-abban újított, s a különböző érdekességeket az est végi eredményhirdetéskor ki is emeltük. Hazafelé készülődve egész találóan összegezte egy résztvevő kislány az estét: „Tök jó volt minden!”

Kategória győzteseink:
– Legvidámabb töklámpás készítői: Kiss Zsuzsanna és Papp Eszter
– Legelegánsabb töklámpás készítője: Gojdár Imréné
– Legrémisztőbb töklámpás készítője: Lunczner Gyuláné
– Legnagyobb töklámpás készítője: Őzse Richárd
– Legkisebb töklámpások készítője: Lunczner Gyuszi

Különdíjasaink:
– a „legmásnaposabb tökpáros” alkotói: Miszlai Laura és anyukája
– Őzse Péter kalóz és „nagymenő” töklámpásaival
– Kerekded töklámpásaikkal Földi Brigitta és kisfia, Bence

Minden résztvevőnek szintén szívből gratulálunk!

Jó úton haladunk

Egyik este megjelentek, majd másnap este már el is mentek az aszfaltozó gépek Kardoskútról. Maguk mögött hagytak egy felújított utcát, mégpedig a Mikszáth Kálmánt. A beruházás 50-50 százalékban pályázati és önerős megvalósulásban jött létre, közel 6,3 milliós nagyságrendben. Elmondhatjuk, hogy most már Kardoskút összes belterületi útját jó minőségű aszfalt fedi.

Kétségek és kételyek

A mostanság sok kérdést felvető H1N1 influenzáról és annak megelőzését segítő oltóanyagról beszélgettem dr. Bradean Constantin kardoskúti háziorvossal. Doktor úr elmondta, hogy eddig 17-en kérték a védőoltás beadását a faluban. Fiatalok, idősek, nők és férfiak vegyesen. Az ÁNTSZ száz darab oltóanyagot juttatott el a településre. FLUVAL AB elnevezésűt a „régi” szezonális influenzára, és a FLUVAL P-t az új, H1N1 ellen.  A két oltás beadható egyszerre is. Az esetek többségében aki rászánja az oltásra magát, az mind a két oltóanyag beadását kéri. Azonban 1-2 esetben előfordult olyan is, hogy csak a régi influenza törzs ellen kérik a védőoltást. Ez a 17 ember töredéke az eddigi években megszokott 60-70 olyan embernek aki ilyen korra már fel szokta venni a védőoltásokat. Ennek oka a bizonytalanság. A média tele van kétségekkel. A szakma is tele van kétségekkel. A rendelőben megforduló emberek maguk is tele vannak kétségekkel, félelmekkel a védőoltás iránt. Doktor úr az oltásra se rá, se ellene nem beszél senkit. Mindenki maga döntse el, hogy beoltatja e magát. Ha már valaki elkapta az influenzát annak késő beadni a védőoltást. Javasolt főleg az időseknek és krónikus betegeknek oltatni magukat. Kérdésemre, hogy Ön beoltatja e magát a vakcinával határozott nem volt a válasza doktor úrnak. Nem az oltóanyagtól való félelem a nemleges válasz oka, hanem az, hogy az elmúlt 20-22 évben soha nem kapott el semmilyen influenzát. Bárki, aki Kardoskúton kéri a védőoltás beadását annak teljesen ingyenesen adják be. Ingyenes maga az oltóanyag és az oltás is. Az ÁNTSZ által Kardoskútra juttatott 100 db. oltóanyag nem végleges szám. Ha elfogyna, akkor a továbbiakban is ingyenesen juthat hozzá bárki, aki igényli. Szerencsére kis falunkban még gyanúja sem merült fel az új típusú influenzának. A döntés az embereknél van. Bízzunk, vagy ne…

LEADER vendégek

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Hétfőn délután egy delegáció látogatta meg Kardoskutat. A résztvevők Erdélyből, Szlovákiából illetve a Hajdúvölgy – Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesülettől érkeztek. Szilágyi Menyhért – a Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület elnöke, Csorvás polgármestere – megköszönte Ramasz Imrének, hogy fogadta a csoportot. Kardoskút polgármestere röviden bemutatta településünk múltját illetve jelenét, majd felvázolta terveinket a jövőre nézve. Ismertette a település iparát és mezőgazdaságát. Különös részletességgel beszélt a Pusztaközponti Fehértó látnivalóiról. Ezután közösen kilátogattak a pusztaközponti múzeumba ahol Kocsis Péter  – a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa – tartott egy igen érdekes előadást a Fehértóról és annak élővilágáról. Az út vége a szürke marha szálláson végződött, ahol testközelből megcsodálhatták a vendégek a cigája juhok mellett a híres szürke marha gulyát. Sorra érkeztek a kérdések a vendégektől, főleg a tenyésztéssel és kereskedelemmel kapcsolatban. Már  teljesen beesteledett, mire a kérdések végére érve, elköszönt a csoport.

Az Európai Közösség által 1991-ben elindított közösségi kezdeményezés gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldásával segíti elő a fenntartható fejlődést Európa vidéki területein.  A LEADER a helyi közigazgatás, a vállalkozók és civil szervezetek összefogására épít.

Ennek a látogatásnak a célja egy nemzetközi pályázaton való elindulás megalapozása volt. Ismeretek szerzése és közös tapasztalatcsere. A napokban Németországból és a Hortobágyról fog érkezni egy csoport Kardoskútra, hogy megtekintsék a helyi értékeinket, amelyek egyikei lehetnek egy nyertes pályázat alap-pilléreinek.

Elkolbászoltunk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kellemesen őszies, kirándulásra éppen alkalmas időben látogattuk meg csoportunkkal a megyeszékhelyen 13. alkalommal megrendezésre került híres-neves Kolbászfesztivált. Szombaton – e kulináris és kulturális ínyencségekben bővelkedő fesztiválra- a Kardoskútiak csoportjával immáron negyedik alkalommal jutottunk el. Örömmel figyeltük a több mint 400 benevezett gyúrócsapatot a Sportcsarnok küzdőterén, akik igyekeztek sajátos íz világukkal megnyerni a neves zsűrit. Ismerős arcokkal is találkoztunk a nap folyamán: az olimpiai mesterszakácsok közül Ambrus Györggyel – aki most nem a kardoskúti bodzaételeket, hanem a kolbászokat kóstolgatta-, s itt volt még Nagy Bandó András és lánya, illetve Moldova György is, akik könyveiket dedikálták az érdeklődőknek. A sátrakban nagyon jó hangulat volt, ki-ki megtalálhatta a kedvére való zenét, s persze a sok finom falatot is. Az idő gyorsan elrepült, a nap végére batyuink is egyre nehezebbek lettek a sok finom csemegétől, s persze az ilyenkor szokásos ajándékprospektusok súlyától. Reméljük jövőre is lesz alkalmunk ellátogatni Békéscsabára! A kirándulás résztvevői ezúton is köszönik Kardoskút Község Önkormányzatának az úthoz nyújtott támogatását!

Emlékezzünk a hősökre

Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.
Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.
Sötétből tárul ki a szívünk:
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.
Tollas Tibor:
Október 23.

Idősek világnapja a klubban

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

1991-ben az ENSZ Közgyűlése október 1-ét az Idősek Világnapjává nyilvánította. A helyi nyugdíjas klubban is ünnepeltünk, megköszöntve az idei év kerek születésnaposait. 2009-ben a szokásosnál több köszöntöttünk volt, egy 80 éves, három 70 éves és négy 55 éves klubtagunkat köszöntöttük fel. Külön méltatásban részesült a tagság által Kocsis Jánosné Jusztika néni, klubunk legidősebb aktív tagja, aki a napokban ünnepli 87. születésnapját. Mindannyiuknak egészségben eltöltött, hosszú boldog életet kívánunk ezúton is!

Őszi nagytakarítás

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az idei ősz talán utolsó kellemesen meleg napjának reggelén egy tucatnyi lelkes polgárőr és családtagja, illetve helyi lakos gyűlt össze egy felhívásra. A kezdeményezést az Országos Polgárőr Szövetség „Őszi nagytakarítás” című programjának apropója adta, amelynek célja a településeken található elhagyott hulladék felszámolása. Ádász Ferenc – a Kardoskúti Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület elnöke – vezetésével 3 csoportra oszlott a társaság. Egy kisebb csoport a Kardoskút belterületén található „hobbi kerteket” vette célba és ott gyűjtötte zsákokba az elhagyott szemetet.  A másik két csoport – egymással szembe indulva -, mintegy 8 km-en szabadította meg szeméttől az Orosháza-Tótkomlós közötti út Kardoskút területéhez tartozó részét. A 80. életévén is túljutott Tóth Árpi bácsi elmondta, hogy bár  nehezére esik már hajolni, de egy szemétért sosem rest erőlködni. Érdekesen figyeltük az úton mellettünk közlekedő autósokat. Bár minden résztvevőn volt zöld láthatósági mellény – ennek ellenére – volt olyan autós aki 140-150 km-es sebességgel ment el mellettünk. Volt olyan autós aki dudálással és karjelzéssel adta tudtunkra, hogy szerinte lejjebb kellene mennünk az úton és ne zavarjuk őt a biztosan nagyon sürgős úti céljának elérésében. Voltak persze olyan autósok is – sajnos minimális számban – akik dudálással jelezték, hogy egyetértenek munkánkkal.  Természetesen nem is az autósok egyetértésére vagy nem értésére lenne szükség, hanem arra, hogy figyeljünk oda környezetünkre és ne legyen teleszemetelve az utak széle. Könnyű persze kidobni az ablakon egy cigaretta csikket, egy sörös dobozt is. Még egy teljes menüsor becsomagolva is kimegy az ablakon. De azt már mi sem értettük, hogy egy zsákba csomagolt fél sertés vajon hogy repülhet ki rajta? És egy tévé? Vagy egy 5m hosszú szippantós tömlő? Biztosan elhagyták. Véletlenül. Mint az a szerencsétlen ember is, akinek megtaláltuk az összes személyes iratát, több kategóriára szóló jogosítványát, egy pénztől kifosztott tárcában. Ha bevállaltunk volna még 8km-t, akkor talán összejön egy komplett személyautó is. Több kerekét, dísztárcsáját, akkumulátorát illetve gumibakját és kormányszerkezetét már ugyanis megtaláltuk. Az idei nyár forróságát igazolandóan töménytelen mennyiségű ásványvizes palackot gyűjtöttünk össze. Legkelendőbb a Margitszigeti volt az idén. Jókedvűen, vidáman és főleg hasznosan telt el a délelőtt. A kisteherautónk platójára már nem fért volna több zsák el.

Abban biztosak vagyunk sajnos, hogy jövőre ugyanígy szükség lesz a munkánkra. Ha nem hamarabb…

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. szeptember 30-án (szerdán) 15 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor és Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála intézményvezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőkre tesz javaslatot Gub András és Gombkötő Lajos személyében, akiket a testület egyhangúan elfogad.

1., Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázat 2010. évi fordulójához csatlakozásról.

Ramasz Imre: Mindenki előtt ismeretes ez a pályázat. Hosszú idő óta részt veszünk benne és véleményem szerint 2010-ben is részt kell vennünk benne. Az iparűzési adóból a vártnál magasabb összegek folytak be így nem lehet pénzügyi akadálya a felsőoktatásban tanuló diákok támogatásának.

A képviselőtestület egyhangú igen szavazással döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázat 2010. évi fordulójához csatlakozásról és a pályázati szabályzat elfogadásáról.

2., Békés Megyei Vízművek Zrt. alaptőke felemelése tárgyában küldött felhívásának megtárgyalása, döntés a kötelezettség vállalásról.

Ramasz Imre: Kiadásra került a Békés Megyei Vízművek Zrt. levele amelyből kiderül, hogy alaptőke emelést kívánnak végrehajtani kettő milliárd összértékben. Ehhez a tulajdonos önkormányzatokat kérték meg, hogy vásároljanak részvényt. Ahogy az imént már jeleztem, jelentős adóbevételünk származott. Javaslom, hogy 100 részvényt vásároljunk 1,4 millió forint összértékben. Azt tudni kell, hogy ezen a területen a későbbiekben sem várható osztalék kifizetése. Ez egy gesztus lenne, hogy elkötelezettek vagyunk az egészséges ivóvíz szolgáltatása iránt. És nem lenne szerencsés, ha magántőke kerülne a rendszerbe. Pillanatnyilag elenyésző Kardoskút részvényeinek aránya. Döntési helyzetünk nem javulna, hiszen három önkormányzat: Orosháza, Békéscsaba és Szarvas tulajdonában van a részvények több mint 51%-a. Várom a javaslatokat.

Gub András: Jelenleg mennyi részvényünk van?

Ramasz Imre: 349.db. részvényünk van 4,8 millió forint értékben.

Gombkötő Csabáné: 2 milliárd forintot szeretne a Vízművek beszedni az önkormányzatoktól? Ez óriási összeg.

Szemenyei Sándor: A Vízműnek a fejlesztéseket valamilyen formában finanszírozni kell. Ha a magántőkét nem engedik be, akkor a tulajdonos önkormányzatoknak kell megemelni a tőkét. Én javaslom a részvényvásárlást.

Gombkötő Csabáné: Nyomon követhetetlen ennek a pénznek a sorsa. Nem tudjuk, hogy mire megy el. Lehet, hogy a vezetők fizetése és jutalmaira költik a nagyobbik hányadát. Legalább betekintésünk lenne a pénzek felhasználásába. Én nem javaslom a részvényvásárlást.

Gombkötő Lajos: Jogosnak tartom Lenke felvetését. 2 milliárd az óriási összeg. A mi 1,4 milliós részvényvásárlásunk csak egy csepp a tengerben. Viszont ha nem jön össze a tőkeemelés, akkor sok pályázattól eleshet a ZRT. Javaslom, hogy vásároljunk 100 részvényt és hátha a többi önkormányzat is csatlakozik.

Mórocz Lajos: Ha nem jön össze a 2 milliárd akkor mi a helyzet a befizetett pénzekkel?

Ramasz Imre: Valamilyen formában össze fogják szedni a pénzt. Lehet, hogy akkora kereslet lesz a részvények iránt, hogy túljegyzés lesz. Lehet, hogy alig lesz rá kereslet és akkor hitelfelvételre lesz szükség. Ez még mindig jobb megoldás lenne, mint a magántőke bevonása.

Kulima István: A vízminőség javító programban ne legyen hátrányunk emiatt. A befizetett pénzünk megmarad igaz kamatot sajnos nem kapunk rá. A 100 részvény vásárlását én is támogatom.

Pusztai Ádám: Bennem nagyon sok kérdés merült fel. Miért szükséges a 2 milliárd tőkeemelés? A fürdő kiválása 0,5 milliárd. De a többi 1,5 milliárd az mire kell? Ha összejön a tőkeemelés akkor mennyi lesz a teljes vagyon? Ha mi vásárolunk 100 részvényt akkor romlik a helyzetünk ,mert arányában kevesebb részvényünk lesz mint volt. És azt is tudni kell, hogy a befizetett pénzt mi többet nem látjuk.

Ramasz Imre: 2,295 milliárd az össztőke. A részvények 0,2%-a van Kardoskút tulajdonában. Tehát most is elenyésző és a részvényvásárlás után is az marad.

Gub András: A részvényvásárlás kizárólag gesztus értékű. Jelezzük, hogy elkötelezettek vagyunk az ivóvízminőség iránt.

Kapuné Sin Anikó: 300db. részvényt kellene vásárolnunk ahhoz, hogy megőrizzük jelenlegi helyzetünket.

Ramasz Imre: Már az elején elmondtam, hogy ez itt most elvi kérdés. Ha senki nem vesz részvényt az csak a nagyrészvényes önkormányzatoknak jó. Nem ismerjük egymás szándékát. A megye is lehet, hogy egy nagyobb részvénycsomagot vásárol, hogy javítsa pozícióját.

Gombkötő Csabáné: Kidobott pénznek tartom ezt. A mi 1,4 milliónk semmi a 2 milliárdhoz, de nekünk sok. Esetleg 50 részvényt javaslok vásárolni. Gesztusnak az is elég.

Ramasz Imre: Hogy lenne már kidobott pénz? Ivóvizet szolgáltatnak nagyon sok településen. A tulajdonos önkormányzatoknak ki kell venni a részüket a tőkeemelésben.

2 tartózkodás és 6 igen szavazat mellett döntött a képviselőtestület 100db. részvény vásárlása mellett 1,4 millió forint összértékben.

Bejelentések.

Ramasz Imre: Korábbi testületi ülésen döntöttünk, hogy a 10-14 éves nők körében átvállaljuk a méhnyak rák elleni 3db. védőoltás költségét. Érkezett egy ajánlat, hogy ha a 14-18 éves nők beoltására résztámogatást nyújtanánk – a három oltásból egyet kifizetnénk, kettőre pedig visszatérítendő szociális támogatást nyújtanánk – akkor az oltások árát 19.000.-ft/oltásra csökkentenék. Ehhez minimum 15 fő 14-18 éves nőt kellene beoltani.

A képviselőtestület egyhangú szavazással elfogadta a határozat módosítását.

Ramasz Imre: A Mikszáth Kálmán utca felújítása sínen van. Három ajánlatot kértem be. Két ajánlat érkezett. Egy 4,733,000+Áfa-s a SWIETELSKY Magyarország Kft-től és egy 4.961.270+áfa-s ajánlat a Duna Aszfalt Kt.-től.

Mórocz Lajos: Mi a kivitelezés várható határideje?

Ramasz Imre: Mind két ajánlattevő október utolsó napjaira tudja vállalni a kivitelezést.

A képviselőtestület egyhangú szavazással felhatalmazza a polgármestert, hogy szerződést kössön a SWIETELSKY Magyarország Kft.-vel a Mikszáth Kálmán utca aszfaltozására.

Aranyadhalmi iskolatalálkozó

(Fotó: VP.)

Ragyogó őszi napsütésben gyülekeztek az aranyadhalmi iskola egykori diákjai első iskolatalálkozójuk alkalmából a volt iskola udvarán. 1926-1968 között folyt itt a környékbeli tanyákon élő gyermekek tanítása. A tanyavilág az évek során megszűnt, de az itt töltött évek emléke megmaradt.

A múltat, a közös emlékeket felidézni a régi társakat viszontlátni, gyűltek össze mintegy 130-an a szervezők felhívására. Az iskolában egykor tanító pedagógusok emlékére felavatták az épületen elhelyezett emléktáblát. A szervezők nevében Fehér Béla köszöntötte a megjelenteket, köztük Moravcsik Idát az egyetlen élő tanítót és idézte fel beszédében az iskola történetét. Verasztó József a kardoskúti iskola igazgatója ismertette az oktatás jelenlegi helyzetét. Végezetül Ramasz Imre polgármester tájékoztatta a hazalátogatókat a község életéről.

Az ünnepség és az ebéd után  a kellemes szeptemberi időben az egykori diákok és tanítóik leszármazottai elevenítették fel egykori élményeiket, gondoltak vissza hálás szívvel az elmúlt időkre. Az első aranyadhalmi iskolatalálkozó örök emléke marad az itt megjelenteknek.

Az előkészítő szervező munka és a találkozó színvonalas lebonyolítása az öttagú szervezőség érdeme. Név szerint: Szabó Györgyné, Karasz Lajos, Héjja Bálintné, Fehér Lajosné, Fehér Béla.

Az iskolaépület nemrég óta a Csotó család tulajdona. Ez a tény garancia arra, hogy az épület sokáig lehessen emléke egy elmúlt világnak, egy hajdani közösségnek.

Videók:

Parlagfüves pályázat

Fotó: VP.

Az ÁNTSZ Orosházi, Szarvasi Kistérségi Intézete, valamint a Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület 3 település 3 korosztályának hirdetett alkotói pályázatot.

A pályázaton Tótkomlós, Békéssámson és Kardoskút általános iskolásai (alsó- és felsős kategóriában) illetve felnőtt lakossága vehetett részt. A pályázati felhívást 3 fő témában írták ki:

1., A parlagfű bemutatása, ennek természetromboló és egészséget károsító hatásai

2., Élőhelyek veszélyeztetettsége: víz-, föld-, levegőszennyezések és következményeik bemutatása

3., A Száraz-ér mente természeti és épített értékei, táj, élővilág bemutatása

Mindezen témákban rajzokat, fotókat, írásos ismertetőket vártak a pályáztatók technikai megkötések nélkül.

A másik két településről sok alkotás érkezett be bírálatra. Kardoskútról hatan pályáztunk. Írásos ismertetőt 3-an készítettünk, Kiss Renáta, Őzse Richárd és jómagam a szabadidő kör fiataljai nevében. Rajz kategóriában Őzse Péter és Németh Nándor közösen pályázott, illetve Kiss Zsuzsa egyénileg. Munkáinkat megdicsérték a díjkiosztó ünnepségen, amelyet 2009. szeptember 15-én tartottak a Tótkomlósi Városi Könyvtárban. Nagyon szép könyvjutalmakat vehettünk át Papp Emmától az ÁNTSZ szarvasi főmunkatársától és Gyivicsány Andrástól, a Száraz-ér Társaság elnökétől. Az eredményeinkre büszkék vagyunk: rajzaink két kategóriában I. helyezettek lettek, Kiss Renáta parlagfüvet bemutató munkáját könyvvel jutalmazták. Remélem a fiatalok munkáikkal elgondolkodásra késztették nem csak társaikat, hanem saját magukat is, hogy mennyire fontos a környezetünkre való odafigyelés. A többi település népesebb gyermeksereggel képviseltette magát a pályázaton, de mi kistelepülésként is megmutattuk lehet közösen alkotni és gondolkodni. A munkákból kiállítás is nyílt, ezen a héten megtekinthető Tótkomlóson a könyvtárban.

Megszakítás