Oszd meg és uralkodj

Manapság a közösségi portálok a leglátogatottabb weboldalak egyikei az internetes világban Divatos betekinteni mások életébe, megtudni az ismerősökről azt, amit lehet. Az üzenőfalakon megtudhatjuk, kivel mi történik. Merre jár, mit lát és mit olvas. Milyen cikkeket ajánl a többi ismerőse figyelmébe. Kardoskút weboldala sem maradhat le erről a trendről. Ezentúl a cikkek címei alatt megjelenik a három nagy közösségi portál: az IWIW, Facebook és Twitter kis logói. Ha megtetszene bárkinek is egy cikk, azt a kis logóra kattintva automatikusan ajánlhatja a közösségi portálokon ismerősei figyelmébe.

Fegyverropogás a müv. házban

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Osztatlan sikert arat a gyerekek körében a művelődési házban kialakított Game Aréna. Iskola után minden nap megtelik a terem. Nagy érdeklődés mellett ismét versenyt rendeztünk a lelkes fiatalok között.

A péntek délutáni órákban tartott COD2 játékverseny fődíja egy-egy COD2-póló és emléklap volt. A fiatalok ezentúl is folyamatosan összejönnek, hogy megmérettessenek illetve közösen játszanak egy jót.

Végeredmény:
1. helyezett: Kincses Benjamin
2. helyezett: Fazekas Krisztián
3. helyezett: Gál Szilárd

Palatábla, hagyományos tábla, aktív tábla

Rohanó, állandóan változó világban élünk. A minket körülvevő világ számtalan hatással, ingerrel, információval terheli tanulóinkat. Nagyon sok kívánatos, de nagyon sok haszontalan, mondhatni káros hatás éri a gyerekeket. Annak érdekében, hogy ezekhez a  szükséges és hasznos környezeti hatásokhoz az iskola is csatlakozni tudjon, szüksége van olyan eszközökre amelyek felkeltik a tanulók érdeklődését, természetes kíváncsiságát.

Ilyen eszköznek tartom az interaktív táblát, amely segítségével színessé, érdekessé válnak a tanórai foglalkozások. A következő tanévben a leendő első osztályosok fognak legtöbbet a táblával dolgozni. Az alábbi kisfilmben megtekinthető a tábla működés közben is. Az informatikai eszközfejlesztés tovább folytatódik a következő tanévben is. Reményeink szerint szeptembertől az iskolába járó tanulók felének lesz saját tanulói laptopja, és minden tanterembe jut tanári asztali számítógép is.

Országgyűlési választások első fordulójának eredményei

Szavazóköri eredmények

Kardoskút 1. sz. szavazókör Kardoskút, Március 15.tér 3.
BÉKÉS megye 06. számú egyéni választókerülete

A választók nyilvántartása

A névjegyzék zárásakor
a névjegyzékben
lévő
választópolgárok
száma
A szavazás napján
a névjegyzékbe igazolás
alapján felvett
választópolgárok
száma
A
választópolgárok
száma a
névjegyzékben
a szavazás
befejezésekor
A B C
745 3 748

Szavazóként megjelentek száma: 445

Szavazás

Urnában levő szavazólapok száma Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) Érvénytelen szavazatok száma Érvényes szavazatok száma
J K L M
445 0 3 442

Érvényes szavazatok száma jelöltenként

Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Kapott
érvényes
szavazat
1 Dr. Dancsó József FIDESZ-KDNP 190
2 Fanaczán Istvánné LEHET MÁS A POLITIKA 47
3 Gál Ferenc MUNKÁSPÁRT 7
4 Jámbor Nándor Jobbik 98
5 Muszka Kálmánné MDF 8
6 Varga Zoltán MSZP 92

Te kit választanál?

Az előttünk álló hétvége a szavazásról fog szólni. Szavaz az ország, szavaz Kardoskút. Következzék most néhány adat e témakörből:

Kardoskút községben 2010. április 9-én 765 választásra jogosult lakos él. Ebből első szavazó 12 fő. A két szavazási forduló közötti időben egy fő tölti be a 18. életévét és így lesz ő is első szavazó. A községből eddig a pillanatig heten kérték, hogy máshol szavazhassanak. És ketten kérték azt más településről, hogy Kardoskúton szavazhassanak.

A választási bizottság öt főből és kettő fő pártok által delegált személyből fog állni:

Tibáné Hamvasi Zsuzsanna (Választási Bizottság Elnöke)
Mucsi Sándor (Titkár)
Fási Istvánné (Jobbik delegáltja)
Szente Márton László (MSZP delegáltja)
Jámborcsik Gyöngyi
Horváth Gusztáv
Kis Bálint

Választási kérdésekben a választás megkezdéséig a Helyi Választási Iroda vezetőjéhez, dr. Mészáros Erzsébethez illetve helyetteséhez Skorka Pálnéhoz lehet fordulni a 68/429-000-ás telefonszámon. Ha Ön mozgásában gátolt, és emiatt nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, kérheti, hogy a szavazatszámláló bizottság vigye ki Önhöz a mozgóurnát. Mozgóurna csak írásban kérhető! Mozgóurnát a szavazás napja előtt a  helyi választási irodától kérhet. A szavazás napján viszont  a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól kérhet.

A szavazáskor az alábbi érvényes igazolványok alkalmasak a személyazonosság igazolására:

– a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány

vagy

  – személyazonosító igazolvány vagy
– lakcímigazolvány ÉS – útlevél vagy
  – 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély

Döntés a szemétszállítás kérdésében

Hét képviselő hét álláspont

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. április 8-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel tartotta soron kívüli testületi ülését.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor, Gub András és Gombkötő Lajos települési képviselők.

Jelen van továbbá: Dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyvvezető, Csete Ilona újságíró, Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőkre tesz javaslatot Szemenyei Sándor és Gub András személyében, akiket a testület egyhangú szavazással elfogad. Ezután ismerteti a testületi ülés tervezett napirendi pontjait, amelyeket a testület szintén egyhangúan elfogad.
A napirendi pontok előtt Ramasz Imre tájékoztatja a testületet, hogy lejárt határidejű határozat nincs. A két ülés között eltelt időszakról az alábbiakat mondja el:

Ramasz Imre: március 19-én volt a Tótkomlós és térsége állati hulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közgyűlése. Itt elfogadásra került a 2009-es zárszámadás és a 2010-es költségvetés illetve megállapításra kerültek a közszolgáltatás díjai. Ezen a téren emelés nem történt. Kardoskúton ez a szolgáltatás egy korábbi rendeletünk végett ingyenes a lakók részére. Az elszállított állati hulla után az önkormányzat fizet 70.-Ft+áfa-t. Március 31-én részt vettünk egy – az ÁNTSZ által kezdeményezett – fórumon. Az összejövetel az ivóvíz minőség javításának lehetőségeiről szólt. Az ivóvíz minősége nem felel meg az Uniós elvárásoknak. Azt tudni kell, hogy nem az ivóvizünk minősége romlott, hanem az egészségügyi határértékek lettek alacsonyabban megállapítva a korábbiakhoz képest. Az ÁNTSZ keresi a módját, hogy hogyan lehetne a lakókhoz eljuttatni a tiszta, arzénmentes ivóvizet. Röviden ennyiben kívántam beszámolni a két ülés között eltel időszakról. Kérem a beszámolóm elfogadását.

A képviselő-testület egyhangú szavazáson elfogadta a polgármester beszámolóját.

Előterjesztés a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló rendelet tervezet

dr. Mészáros Erzsébet: Előterjesztésemben leírtam az előzményeket, amelyek a  szemétszállítás szükséges megreformálásához vezettek. Egy teljesen új rendeletet hozunk létre. Több részben egyezőségek lesznek a régivel, de pl. új elemként jön be a szelektív hulladékgyűjtés és a lomtalanítás fogalma. Illetve a különböző kedvezmények. Bízom benne, hogy az általam kidolgozott három lehetőség közül megtalálja a testület a legmegfelelőbb megoldást.

Kulima István: az Ügyrendi Bizottság tárgyalta a kérdést. Mindhárom tag más és más véleményen van. Elmondom a saját véleményem és utána átadom a szót a többieknek is. Véleményem szerint a „B” változat a jó megoldás azzal a módosítással, hogy a kommunális adót egységesen 3000.-Ft-ra csökkentsük. A kedvezményezettek körébe pedig a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat vonjuk be.

Pusztai Ádám: nekem az a gondolatom, hogy a „B” változat a támogatható. Magam részéről meghagynám a mostani 8600.-Ft. kommunális adót. A 60 literes gyűjtőedényt pedig minden lakónak kifizetném. 75 év felett nem fizet a lakó, nyugdíjas és nagycsaládos pedig 50% kedvezményt kaphatna. Hangsúlyozom, hogy a kedvezményt a kommunális adóra terjeszteném ki és nem a szemétszállításra. Alanyi jogon minden lakónak a 60 literes edényt kifizetné az önkormányzat. Más egyéb kedvezmény nem lenne a szemétszállításban.

Mórocz Lajos: ezekkel ellentétben én az „A” változatot javaslom elfogadásra. Támogatom a 75 év feletti lakók ingyenes szemétszállítását. A 60 literes edények 50%-át vállalja át az önkormányzat mindenkitől és a kommunális adó mértéket 3000.-Ft-ban állapítsuk meg.

Kulima István: eddig is gond volt a kommunális adó beszedésével. Sokan nem fizetnek. A szemétszállítási díjat ki kell fizetni a lakónak, különben nem viszik el a kukáját.

Gombkötő Csabáné: szerintem igazgató úr javaslata átlátható és támogatható.

Szemenyei Sándor: meghallgattam a bizottsági tagok véleményét. Nem támogatom Pusztai képviselő társam javaslatát, hogy a nyugdíjasoknak alanyi jogon ne legyen kommunális adó. Sok olyan nyugdíjas van, akinek nem okoz gondot kifizetni ezt az összeget a nyugdíjából. Mórocz Lajos javaslatát támogatom, hogy 75 év felett legyen ingyen, a 60 literes 50%-át fizesse az önkormányzat és a kommunális adó egységesen 4000.-Ft legyen.

Pusztai Ádám: én azzal kezdtem, hogy a 75 éven felülieknek legyen ingyen. A két elképzelés között pár száz forint különbség van. A lényege ugyanaz.

Gombkötő Csabáné: vannak olyan nyugdíjasok, akiknek valóban nem okoz gondot ennek az összegnek a kifizetése. Nem javaslom az általános kedvezmény adását. Maximum a 60 literes edényt tenném ingyenessé. Sem a nyugdíjasok sem a nagycsaládosok kedvezményét nem támogatom. Több olyan egyedülálló van, aki nehezebben gazdálkodja ki ezt az összeget, mint a nyugdíjasok vagy nagycsaládosok. Akinek kedvezmény kell, az kérje.

Gombkötő Lajos: bizonytalan vagyok. Talán a „B” változat az, ami elfogadhatónak látszik. Adjunk a nyugdíjasoknak kedvezményt, de vizsgáljuk meg a jövedelmüket. Állítsunk egy jövedelem határt, ami alatt adható kedvezmény.

dr. Mészáros Erzsébet: ez az út is járható, de akkor ezt a szociális rendeletben kellene leszabályozni.

Ramasz Imre: hét féle variációt hallhattunk. Magam részéről a „B” változat mellett voksolok. Amikor elindítottuk ezt az egész szemétszállítási reformot akkor jelentős adócsökkentésről beszéltünk. Igazságos nem lesz a rendszer, mert mindig lesz olyan, akinek nem tetszik. Szociális alapon nyújthatunk majd kedvezményt. Már most óriási eredményt értünk el, hiszen az elszállítandó szemétmennyiség több mint a felére csökkent. A nagycsaládosokat én személy szerint támogatnám. A 75 év feletti életkor nem egy általános a településen. 44 családot érint. Az esetleges kedvezményekkel nem kis munkát szabadítunk az ügyintézőre. Minden egyes kérelmet megvizsgálni, elbírálni. Nagyobb lesz megint csak a bürokrácia.

Gub András: a „B” variációt támogatom.

Ramasz Imre: tudomásul kell venni, hogy az élet drágul. Ne tegyük inkubátor alá a települést. Most, hogy még van iparűzési adóbevételünk, természetesen nem okoz gondot a kedvezmények átvállalása. De ha majd nem lesz már ez a forrásunk, akkor egy ökölcsapással fog felérni a sok kedvezmény egyszerre történő elvétele.

Pusztai Ádám: a kedvezmények mértékét idővel lehet csökkenteni. Ha az önkormányzat anyagi lehetőségei a jövőben beszűkülnek, akkor csökkenthetőek vagy megszüntethetőek a kedvezmények. A kommunális adóhoz például azért nem nyúlnék, mert az emberek ezt már megszokták. Egy csökkentés persze mindenkinek jól jönne, de egy ez utáni drasztikus emelés már nem esne annyira jól.

Ramasz Imre: ha valaki szolgáltatást vesz igénybe annak meg kell fizetni az árát. A környező településeken hogy van ez?

dr. Mészáros Erzsébet: utánanéztem ennek. Orosházán a nyugdíjasoknak van kedvezmény, de nem mindenkinek. Szigorúak a feltételek. Más településen viszont semminemű kedvezmény nincs.

Kulima István: legyen egységes mindenkinek a kommunális adó és a szemétszállításban adjunk kedvezményt szociális rászorultság alapon.

Szemenyei Sándor: a végén csak odajutunk, hogy nem kap senki alanyi jogon kedvezményt, amit én nem is támogatnék. A lakosok most arra számítanak, hogy nekik kell fizetni a szemétszállítási díjat. Ezt támasztja az is alá, hogy szinte kivétel nélkül kisebbre cserélték az edényzetet. Támogatom azt az elképzelést, hogy a szemétszállítási díjban ne adjunk kedvezményt, viszont a kommunális adóban igen.

Kulima István: év közben is lehet a kuka méretét változtatni?

dr. Mészáros Erzsébet: igen.

A képviselő-testület 1 tartózkodás mellett elfogadta azt a javaslatot, hogy a szemétszállításról szóló rendeletben nem biztosít rászorultságtól független díjkedvezményeket, viszont a szociális rendeletét kiegészíti egy új támogatási formával, mely szerint szociális alapon, jövedelem vizsgálat alapján lehet kedvezményt igényelni.

Ramasz Imre: viszont akkor most döntenünk kell a jövedelemhatárról és a kedvezmény mértékéről is.

Szemenyei Sándor: tehát akkor most 100%-os lesz a lakókat terhelő szemétszállítási díj?

Ramasz Imre: igen, mivel a kedvezmények körét kivettük a rendeletből.

Pusztai Ádám: javaslom a jövedelemhatárt az alábbiak szerint megállapítani: a családon belüli egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum kétszeresét. Egyedül állónál a 250%-ot.

dr. Mészáros Erzsébet: Orosházán úgy szabályozták a kedvezmény mértékét, hogy az kaphat, aki 70 év feletti, nem kap lakásfenntartási támogatást, a jövedelmi feltételeknek megfelel és igazolja, hogy mennyi az elmaradt szemétdíj tartozása.

Javaslom, hogy május 31-ig adhassák be a lakók a kérelmüket. Testületi hatáskörben lenne döntés és a kedvezmény mértéke maximum a szemétszállítási díj, vagy annak meghatározott százaléka lehetne.

 

Ramasz Imre: itt álljunk meg egy pillanatra. Hogy dönthetünk előre kedvezményről? Én úgy gondolom, hogy az, akinek évközben díjhátraléka keletkezik, az adja be a kérelmét és annak az 50%-át vállalná át az önkormányzat, ha megfelel a szociális feltételeknek. Így logikus nem?

Kulima István: véleményem szerint így ösztönözzük a lakót, hogy ne fizessen.

Gub András: ha valaki megfelel a kedvezménynek május 31-én, az kaphassa meg előre egy évre a támogatást, mint a lakásfenntartási támogatásnál.

Ramasz Imre: akkor összefoglalva az elhangzottakat: május 31-ig kell beadni a kérelmeket. A szociális körülmények megismerése után annak mérlegelésével maximum 50%-ban támogathatja a testület az arra rászoruló lakót. A kommunális adónál véleményem szerint egységesen 4000.-Ft-ot kell megállapítani és meghagyni az eddigi nyugdíjas kedvezményt.

Mórocz Lajos: 3000.Ft-ot javaslok, és ne legyen kedvezmény.

Pusztai Ádám: ebben az esetben a nyugdíjasok így jóval többet fizetnek, mint eddig.

dr. Mészáros Erzsébet: évközben nem lehet adómértéket emelni. A kedvezmények évközbeni eltörlése alkotmányos aggályokat vet fel. Véleményem szerint a kedvezmény csak évfordulóval vonható meg. Javaslom, hogy ebben az évben mindenképpen hagyjuk meg a nyugdíjasok kedvezményét.

Ramasz Imre: legyen 3000.-Ft. és maradjanak a kedvezmények.

A képviselő-testület egy tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot, mely szerint a szociális ellátásokról szóló rendelet új támogatási formával való kiegészítését kell előkészíteni az elhangzott javaslatok figyelembe vételével, valamint a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelet módosításának előkészítését szintén az elhangzott javaslatok figyelembe vételével.  

Bejelentések

Ramasz Imre: Az idei évre tervezett felújítások /hivatal, gyógyszertár, művelődési ház és óvoda kerítése/ műszaki ellenőrzésére három helyről kértem ajánlatot. Egy ajánlat érkezett, melynek vállalkozói díja 230.000,- Ft + ÁFA. Javaslom az ajánlat elfogadását.

A gyógyszertár felújítására előzetes felmérés nélkül 1,5 millió forintot terveztünk, melyre tételes költségvetést készíttettem, ebből kiderült, hogy a költségek az előzetesen kalkulált összegtől lényegesen magasabbak. A teljes költség 2.927.561,- Ft. Kérem a testület döntését a fedezet biztosítására, vagy a felújítás elhagyására. Én javaslom a megvalósítást, a szükséges plusz forrás  rendelkezésre áll.

Gub András: az ellenőrzés a műszaki átadásig tart?

Ramasz Imre: igen, végigkíséri az ellenőr a folyamatot. Először arról döntsünk, hogy nekivágjunk-e ennek a felújításnak. A forrásaink adottak rá és az épület is megérett már egy felújításra.

A képviselő-testület egyhangú szavazáson döntött a gyógyszertár épületének felújításáról és a műszaki ellenőr megbízásáról.

Ramasz Imre: sebességmérő berendezés beszerzéséről négy helyről kértem árajánlatot. Előzőekben ugye napelemes megoldásban gondolkodtunk. Beszélgetve a közutasokkal e témakörben rávilágítottak, hogy a napelem a nagy kiterjedése miatt viharokban nagyon sérülékeny. Illetve ha több napon át nincs napsütéses időszak, akkor lemerül az akkumulátor. Ennek ismeretében javaslom a hálózati bekötésű sebességmérők beszerzését. Utánanéztem ezeknek és nem kerülnek többe, mint egy napelemes kiszerelés. A tervezett keretbe beleférünk.

Támogatási kérelem érkezett a Cinkusiak Baráti Körétől egy rendezvényük támogatásához. 140.000.-Ft összköltségű rendezvényükhöz kérnek tőlünk 40.000.-Ft. támogatást. A beadott kérelem minden szempontból megfelel a törvényi előírásoknak. Mindenki tudja, hogy milyen hagyományokat őriz az egyesület. Minden évben pontosan elszámoltak a részükre juttatott támogatásról. Javasom részükre megadni a kért összeget.

Egyhangú igen szavazással a támogatás mellett döntött a testület.

Ramasz Imre: a szelektív hulladékgyűjtő szigetek helyét korábban megbeszéltük. Ezek ki lettek jelölve. Két helyen már ki is lett betonozva: a Petőfi utcán és az iskolánál. A harmadik helyszín az a piac meghosszabbításában lett kijelölve. Az ott lakó előzetes megkeresésünkre nem élt ellene panasszal. Többször is beszéltünk erről vele, nem sérelmezte a sziget közelségét. Szemenyei képviselő társunk élne ellene kifogással. Átadom a szót.

Szemenyei Sándor: a szelektív hulladékgyűjtő elhelyezését a piac és lakóház közvetlen közelébe nem tartom helyesnek. Senki nem örülne, ha a kerítése mellé telepítenénk a szigetet. Javaslom, hogy tegyük át a szigetet a túloldalra, a rózsasor szélére. Ott nem lenne útban senkinek és nem a házak közvetlen közelében lenne.

Mórocz Lajos: az ABC előtt van a hirdetőtábla. Mindig gazos a környéke. Nem lehetne azt kibetonozni és oda telepíteni a szigetet?

Ramasz Imre: azon a részen állandóan megáll a csapadék. Ha azt a kis árkot is bebetonozzuk, akkor még jobban megáll. A rózsasorra nem tehetjük a szigetet, mert csak szilárdburkolatú út mellé lehet telepíteni. Földútra nem megy le a kocsi üríteni. Előírás.

Gub András: a ZRT. irodájának bejárója mellé esetleg?

Pusztai Ádám: ez pedig a ZRT-t zavarhatja. Előtte mindenképpen egyeztetni kell velük.

Ramasz Imre: megvizsgáljuk a lehetőségeket. Ha mód lesz arra, hogy a piaccal szemben levő részre telepítsük a szigetet akkor oda fogjuk. De pl. a villanyvezetékeket is figyelembe kell venni. Az ürítésnél megemelik a konténereket, tehát annak hely kell felfelé. Vizsgálódunk.

Ramasz Imre: körbeadok egy katalógust, amelyből a szelektív gyűjtőedényeket lehet kiválasztani. Van olcsóbb sima és drágább viszont szebb edényzet. Kérem a javaslatokat.

A képviselő-testület 8db. összesen bruttó 2.000.000.-Ft. összértékű szelektív hulladékgyűjtő edény beszerzése mellett döntött egyhangúan.

Szociális kérdésekkel zárt keretek között folytatódik az ülés.

Megkezdődtek a felújítási munkálatok

Megkezdődtek az idei felújítási munkálatok. Első lépésben a művelődési ház igencsak rossz állapotú kerítése lesz lecserélve. A héten a régi oszlopok és vas elemek leszerelései történtek meg.

A mai napon kamionnal megérkezett az új kerítés és azt el is kezdik a szakemberek beszerelni. A művelődési ház után az óvoda kerítése újul meg, még ebben a hónapban. Hamarosan már az új kerítésről készült fotókkal jelentkezünk….

Soron kívüli testületi ülés lesz

Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. április 8-án 14 órától soronkívüli testületi ülést tart. Az ülés témája a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás. A Képviselő-testület már több alkalommal foglalkozott a település szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás kérdéskörével és a rendszer felülvizsgálatával. A kérdéskörben a lakosság részére két alkalommal ment ki kérdőíves felmérés. Az első alkalommal a visszaküldők csekély számára tekintettel nem lehetett döntést hozni. A második felmérés már eredményesebb volt, hiszen a 279 db. kiküldött kérdőívből 249 db. visszaérkezett.

A gyűjtőedények cseréjét 173 fő kérte az alábbi megoszlásban:

60 literest igényelt 66 fő
80 literest igényelt 85 fő
140 literest igényelt 22 fő

A korábban kiadott 69 db. 240 literes gyűjtőedényt 11-en igényelték továbbra is.

Az ülésre előzetesen kiadott írásos anyagot itt tekinthetik meg teljes terjedelmükben:

12 településről 100 versenyző

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Malommal zárult az idei, XIII. Lantos György Emlékverseny. Visszatekintve az előző versenyszámokra sikeresnek mondható a rendezvény. Sikeres, hiszen 12 település 100 versenyzője vett részt az idei megmérettetésben és emlékeztek ismerve- ismeretlenül az igazgató úrra. Emlékét, sportszeretetét talán ezáltal továbbadva az utókornak.  A malomra 5 településről 19 versenyző nevezett szombaton délelőtt. 12 felnőtt és 7 gyermek. Jó hangulatban, vidáman telt a nap. Kora délutánra született meg az alábbi eredmény:

Ifjúsági kategória

1. Németh Nándor (Kardoskút)
2. Nagy Ádám (Békéscsaba)
3. Bozsik Imre (Kardoskút)

Felnőtt

1. id. Kincses István (Kardoskút)
2. ifj. Kincses István (Kardoskút)
3. Sáfrán István (Tótkomlós)

A díjkiosztó után aki tehette kilátogatott a helyi temetőbe. Ramasz Imre polgármester Lantos György sírjánál méltatta az ő életét, munkásságát. Ezután közösen elhelyeztük az önkormányzat és a Végegyházi Asztalitenisz Sport Klub koszorúját. Reméljük, hogy jövőre legalább ennyien ellátogatnak a XIV. Emlékversenyre.

Húsvéti kézműves játszóház

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Közeledik húsvét, így néhány nappal az ünnep előtt a kézműves gyerekek ennek a jegyében gyűltek össze a művelődési ház konyhájában. Andrékó Pálné Kati néni vezetésével a hagyományos tojásdíszítési technikákkal (festés, berzselés, írókázás) ismerkedhettek meg a gyerekek és készültek el a szebbnél-szebb művek. Aki kicsit modernebbé akarta varázsolni a kifújt tojásait, az még arany csillámporba is meghengergethette illetve húsvéti kis matricákkal is díszíthette azokat. A legkisebb gyerekek mellett anyukák is szorgoskodtak, bekapcsolódva e hétvégi elfoglaltságba.

Statisztikai adatok Kardoskút községről 2010. március 24-én

Statisztikai adatok Kardoskút községről 2010. március 24-én:

Népességszám: 950 fő

Nemek megoszlása:

467 nő
483 férfi

Családi állapot szerint:

410 fő nőtlen/hajadon
386 fő házas/bejelentett élettársi kapcsolat
80 fő elvált
74 fő özvegy

Életkor szerinti megoszlás:

0-6 éves : 45 fő
7-21 éves: 160 fő
21-50 éves: 392 fő
51-60 éves 153 fő
61-70 éves 103 fő
71-80 éves 70 fő
81 év feletti: 27 fő

Legidősebb lakos (nő) : 91 éves

Lakások, lakóépületek:

Belterületen: 180 db.
Külterületen: 90 db.

Tanyán élők: 200 fő
Belterületen élők: 750 fő

A hálózat csapdájában

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A fiatalok körében népszerű PC játékból a Call Of Duty-ból rendeztünk bajnokságot vasárnap délelőtt a művelődési ház internetszobájában. Több hete készültek már a gyerekek a megmérettetésre.  Végül nyolc fő nevezett a versenyre, így két négy fős csoportot sorsoltunk ki.  A csoportok első két helyezettje jutott a döntőbe, ahol az alábbi eredmény született:

1. helyezett: Nagy Roland (Békéscsaba) nyereménye: mobiltelefon
2. helyezett: Nagy Ádám (Békéscsaba) nyereménye: multimédiás billentyűzet
3. helyezett: Fazekas Krisztián (Kardoskút) nyereménye: 10db. DVD lemez

A szerencse forgandó – Ultival folytattuk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az emlékverseny eddigi sportágaiban inkább az erőnlét és az ész dominált. A mai versenyszámban a szerencsének is nagy szerep jutott, hiszen kártyán dőltek el a helyezések.

Öt település tizenöt játékosa nevezett a versenyre, plusz egy megfigyelő. Kardoskutat három játékos képviselte. A baráti légkörben tartott jókedvű játék az alábbi végeredménnyel zárult:

1. helyezett: Manga Attila (Békéssámson)
2. helyezett: Somogyi Zsolt (Kardoskút)
3. helyezett: Kormos Lajos (Orosháza)

Megszakítás