Anyák napi ünnepség az iskolában

A kardoskúti Általános  Iskola 2.osztályában 2009.05.08-án került sor az Anyák Napi megemlékezésre. Az osztályfőnökük Hajdúné Hegedüs Mária közreműködésével színvonalas műsorral kedveskedtek a gyerekek versekkel , énekekkel és a legvégén meglepetés megvendégeléssel az anyukáknak és nagymamáknak. Szorgos kis kezek készítették a saját maguk által elültetett begóniával annak díszcsomagolásával, teremdíszítéssel , mini szendvicseket készítettek amit gyerekek anyukák és nagymamák együtt fogyasztottak el .Minden anyukának kicsordult a szeméből a könnycsepp amikor látta gyermekét a személyre szabott versek szavalásánál.

Ezúton szeretnénk megköszönni Marcsika tanító néninek a közreműködését :
Arany Dani, Arany Dóri, B. Szabó Gyuszika,Dénes Gabika,Juhász Arnold,Nádasdi Alexandra és Tót Lacika.

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 23-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor illetve Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála intézményvezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes.

Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gub András és Pusztai Ádám személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogad.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Ramasz Imre polgármester tájékoztatja a képviselőket a lejárt határidejű határozatokról:

30/2009.-es határozatában felhatalmazta a testület a polgármestert, hogy a Dél-Alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Program közbeszerzési eljárásának ügyében aláírjon.

33/2009.-es határozatában a képviselő-testület döntött 1.029.000.-Ft. összértékű informatikai eszköz és program beszerzéséről. A jegyzőnő több árajánlatot is bekért és a legjobb ajánlattevővel már le is bonyolította a beszerzést. Jelenleg az eszközök üzembe helyezésre kerültek .

47/2009.-es határozatban a Kardoskút Község közmunka tervét fogadta el a testület. A közmunka terv a törvényi előírásnak megfelelő határidőn belül megküldésre került az Államkincstárnak.

Ramasz Imre: a két testületi ülés közötti idő viszonylag csendesen zajlott. Arról tudom még tájékoztatni a tisztelt képviselő-testületet, hogy Orosháza város képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta az Orosháza-Kardoskút közötti kerékpárút pályázatának konzorciumban történő beadását. Május 8-án valószínűleg már Orosháza város testülete elé kerül a konzorciumi szerződés, amelyet nekünk addig meg kell ismernünk és döntenünk kell róla. Tehát május 8 előtt egy soron kívüli testületi ülést kell majd összehívnunk. Jelentősebb döntéshozatal nem történt a két ülés között, ezért különös mondani valóm ehhez nincs. Várom a kérdéseket, észrevételeket.

Kérdések hiányában szavazásra került sor, ahol a képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadta a beszámolót.

1., 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása, elfogadása, a zárszámadási rendelet megalkotása.

Ramasz Imre: az írásos beszámolót Kapuné Anikó készítette, Erzsike felügyelete mellett. Úgy gondolom, hogy egy minden téren részletes és aprólékos kimutatást sikerült összeállítani. A 2008-as év egy eredményes év volt. A vártnál kedvezőbben alakult a költségvetésünk, amely a 2009-es indulást tette könnyebbé. A közoktatási és finanszírozási megállapodás azt a kötelezettséget rója rám, hogy tájékoztassam a képviselő-testületet az elmúlt év teljesítéséről. A közoktatás finanszírozása terén 1.278.000.-Ft.-os többlettel zártuk az évet. Az előző időben felmerült az iskola igazgatói irodájának igencsak idejét múlt bútorzatának cseréje. Ezen bútorzat cseréjének eszközlésére teszek majd javaslatot, – a fenti összeg terhére – egy előzetes igényfelmérés után.  További szóbeli hozzáfűzésem nincs a kiadott anyaghoz. Az ügyrendi bizottság megtárgyalta a napirendi pontot. Megkérem az ügyrendi bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság állásfoglalását.

Kulima István: az ügyrendi bizottság megtárgyalta a beszámolót és a rendelet tervezetet. Elfogadásra javasolja a testületnek mindkettőt.

A képviselő-testület egyhangú igen szavazással megalkotta a 4/2009-es számú rendeletet a zárszámadásról.

2., 2008. évi ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

Ramasz Imre: az írásos anyagot előzetesen kiadtam a testületi tagok részére. A belső ellenőr jelentésében különös hibát nem ró fel az önkormányzat részére. Apróbb hiányosságok ugyan merültek fel, amelyeket a jövőben ki kell küszöbölnünk. Az idei évben is hasonló ütemben fog zajlani a belső ellenőri feladatok ellátása, 10 munkanap időtartamban. Kistérségi szinten is volt kezdeményezés egy társulás létrehozására – belső ellenőrzési feladatok ellátására -, de ott nem történt előrelépés az ügyben. Nekünk törvényi kötelezettség írja elő, hogy el kell ezt végeznünk.

Mórocz Lajos: mindig ugyanaz az a személy végzi a belső ellenőrzést?

Ramasz Imre: hosszabb ideje dolgozunk már a jelenlegi belső ellenőrrel. Az utóbbi két évben vállalkozásban végzi a munkát. Ezt megelőzően egy cég alkalmazásában dolgozott nekünk.

A képviselő-testület egyhangú szavazással, elfogadta a 2008. évi ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámolót.

Ramasz Imre: mivel a következő napirendi pont előadói még nem érkeztek meg ezért a bejelentésekkel folytatnám. Érkezett egy kérelem az Orosháza Város Általános Iskolája Kardoskúti Tagintézményétől. Erdei iskola programban vesznek részt tanulmányi idő alatt. Az erdei iskola teljes kiadási összege 221.000.-Ft. Az összeg nagyobbik fele már rendelkezésükre áll. A képviselő-testülettől 44.000.-Ft-os támogatást kérnek. Az erdei iskola egyhetes elfoglaltság a gyerekeknek és az őket kísérő pedagógusoknak. Az idei évben az 5. és 6. évfolyamon tanuló gyermekek vesznek részt Gyula Városerdőn. Javaslom a támogatást részükre megadni, hiszen a mi gyerekeinkről van szó. Talán szélesedik a látókörük és gazdag élményekkel térnek haza.

Gombkötő Lajos: nem nagy összeg, javaslom a támogatást.

Pusztai Ádám: a pedagógiai programban régebben benne volt, hogy az 1-8 évfolyamon a gyerekek legalább egyszer vegyenek részt erdei iskolában. Én magam többször is voltam és megbizonyosodhattam az ott folyó színvonalas munkáról. Javaslom a támogatást.

A képviselő-testület egyhangú szavazásával, támogatja a beadott kérelmet.

Ramasz Imre: az óvoda felújítására a tervek elkészültek. A költségvetése valamelyest magasabb, mint azt előzetesen számoltunk.  A teljes beruházás kevéssel meghaladja a 7,5 millió forint. Remélem, hogy a jelenlegi helyzetben ennél kedvezőbb áron is jelentkezik kivitelező. Megjelent ezzel kapcsolatban egy pályázat „Jövővár” néven, amelyet egy építőipari cég írt ki. Az adatlapot kitöltve postára adtuk a kellő határidőn belül. Kedvező elbírálás esetén 713.170.-Ft+Áfa összeget nyerhetünk, amely fedezi a megnövekedett költségeket. Egy próbát megér. Kérem, hogy tegyétek fel kérdéseiteket,  bejelentéseiteket.

Szemenyei Sándor: a napokban voltam Tótkomlóson az állati hulladék begyűjtő telepen. Megelégedéssel tapasztaltam a rendet és a tisztaságot az egész telepen. Minden elhullott állatfaj külön van tárolva és hűtve. Én is vittem oda egy elhullott állatot mivel Vásárhely nem szállította el. Azt az információt kaptam ott, hogy a Kardoskúti Önkormányzat kapja majd a számlát. Ha kell, akkor kifizetem az összeget.

Ramasz Imre: természetesen nem kell, hiszen tagja vagyunk egy társulásnak ahol önrésszel beszálltunk. Helyi rendeletben szabályoztuk, hogy 2009-ben átvállaljuk a lakosságtól az ez ügyben felmerülő szállítási és megsemmisítési költségeket. Az eddig kifizetett számlák alapján nem egy számottevő összegről van szó. Telefonos jelzésre kijönnek az elhullott állatért ugyan, de én úgy tudom, hogy eddig mindenki beszállította. Örömmel hallom, hogy jók a tapasztalatok.

A Kardoskúti Bűnmegelőzési És Önvédelmi Egyesület fordult kérelemmel a testület felé. Az egyesület Lada Niva autójának üzemeltetésére és karbantartására kérnek 150.000.-Ft-ot. Ebből üzemanyag 140.000.-Ft és karbantartás 10.000.-Ft. Ennél az összegnél nagyobb  mértékben szoktuk az egyesületet támogatni. A jelenlegi gazdasági helyzetre való figyelemmel szerényebb a mostani összeg.

Gombkötő Csabáné: javaslom a támogatást mert valóban nagyon zörög az az autó.

Mórocz Lajos: a napokban hoztuk el a szerelőtől az autót. A zörgő hang a kipufogó felfogatásából adódott amely kijavításra került. Van egy pályázatunk beadva ahonnan várható pénz, viszont egy nagy támogatótól valószínűleg elestünk. Ez a támogató a Kardoskúti ZRT. A településen emelt szolgálat van, amely azt jelenti, hogy minden nap van polgárőri felügyelet.

A képviselő-testület egyhangú szavazással dönt a támogatás odaítélése mellett.

Pappné Neller Borbála: a falunap előkészítése folyamatban van. A júniusi testületi ülésen van napirendre tűzve a program ismertetése. Úgy gondoltam, hogy előbb szeretném kikérni a testület véleményét pár dologban. Két helyre tetten a faluban egy úgynevezett „ötletládát” amelybe szép számmal érkeztek is az ötletek, amelyeket az ésszerűség és az anyagi keretek között szeretnék a programba beépíteni. A falunap az előző évek hagyományainak jegyében zajlana. 2006-ban volt utoljára fogathajtás, így azt az idén ismét megrendeznénk. Újdonságként felmerült a gyermekszépségverseny és egy bűvész show is. A pörköltfőző verseny is megrendezésre kerül majd. A foci iránt már mondhatni túljelentkezés van, tehát ez is szerepel a tervek között. Az idei kiállítást Várkonyi Gyula festőművész képei alkotnák. A művész Európa szinten elismert festő aki emellett még kitűnően harmonikázik is, ezt délidőben be is mutatná az érdeklődőknek. Ami kérdéses az az esti műsor. A lakosság felől igény merült fel egy tűzijátékra. Egy olcsóbb pirotechnikai show-t lehetne hozni. Azt kérdezném a testülettől, hogy egyáltalán lépjek e ez ügyben előre?

Ramasz Imre: nemrégiben olvastam egy cikket ami a környező települések falunapjairól szólt. Sok helyen meg sem rendezik az idén a válságra való hivatkozással. Korábbi években már beszéltünk róla, hogy nem tartunk igényt tűzijátékra. Ezt az idén sem javaslom. Sajnálattal kell viszont bejelentenem, hogy a külföldi néptánccsoportok sorra lemondták a Magyarországi szereplésüket ugyancsak a válságra hivatkozva. A csoportok nem lesznek az országban a falunapunk időpontjában. Telefonon beszéltem a vezetőjükkel aki elmondta, hogy az idén nem tudnak csoportokat biztosítani számunkra. Talán majd jövőre.

Gombkötő Csabáné: a tűzijátékot én sem javaslom. Hazai néptánccsoportot nem lehetne hívni az esti programra?

Pappné Neller Borbála: természetesen lesz tánccsoport de a külföldi kuriózumokról sajnos le kell mondanunk az idén.

Pusztai Ádám: nemrégiben Erdélyben vendégszerepelt a Folkográfia zenekar. Részben helyi kötődésűek. Őket is meg lehetne hívni.

Pappné Neller Borbála: a tavalyi évben Ők nyitották az esti műsort a koncertjükkel. Persze ettől függetlenül az idén is meg lehet hívni Őket.

Gombkötő Lajos: egy szegedi amatőr zenekar keresett meg a napokban azzal, hogy szívesen fellépnének a falunapunkon egy csekély térítés ellenében. A zenekarnak van kardoskúti kötődése is. A repertoárjukban a könnyűzene mellett a jazz szerepel. De azt játszanak, amire igény van.

Pappné Neller Borbála: keressenek meg engem és megbeszéljük a részleteket.

Ramasz Imre: azt javaslom, hogy ötleteitekkel, javaslataitokkal keressétek Borikát. Ezzel is segítve az Ő munkáját és színesítve a falunap programját. Egyenlőre zárjuk le a bejelentéseket hiszen megérkeztek a következő napirend előadói.

3., Orosházi Kistérségi Gyermekvédelmi Központ helyi feladat ellátásáról beszámoló jelentés.

Ramasz Imre: köszöntöm körünkben a megjelent Szűts Gézáné intézményvezetőt, Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnőt és Török Attilát a helyi feladatot ellátó alkalmazottat. Az írásos anyag kiküldésre került a testület részére. Előzetesen jeleztem Attilának, hogy kevésnek tartom a beszámolóban a helyi érdekeltségű adatokat. Többre lettem volna kíváncsi.

Szűts Gézáné: tisztelettel köszöntöm a testület tagjait és a megjelenteket. Igaza van polgármester úrnak. Ez egy központi beszámoló általános adatokkal. A helyi adatokat oszlopos kimutatásban tüntettük fel. Tíz településen látjuk el a gyermekvédelmi feladatokat immáron egy éve. A beszámoló írásos anyaga részletesen leírja a munkánkat. Talán még annyi szóbeli kiegészítést tennék az anyaghoz, hogy  a napokban írtunk alá egy pályázatot amely 2 évre biztosít egy több lábon álló programot a helyi gyermekeknek, 19 millió forint összértékben.

Ramasz Imre: Tibáné Zsuzsát azért tartottam fontosnak meghívni mert Ő szorosan együttműködik a helyi problémák feltárásában. Kérdezem, hogy kinek van kérdése illetve észrevétele az anyaggal kapcsolatban?

Török Attila: nemrégiben a művelődési házban jártam este és ott diszkó volt. A baj nem ez volt hanem az, hogy fiatalkorúak voltak ott ittas állapotban valamint dohányoztak az épületben. Ezt jeleztem a művelődési ház vezetője felé.

Pappné Neller Borbála: a diszkó a tudtom és engedélyem nélkül volt megtartva. Beszéltem az üzemeltetővel azóta. Felhívtam a figyelmét arra, ami a szerződésben is benne van, hogy dohányozni az épületben tilos. Illetve az engedélyem nélküli diszkóról is szót váltottunk. Szankciók lesznek ezen a téren foganatosítva.

Ramasz Imre: fontosnak tartom a helyi védőnővel tartott kapcsolatot. Merül e fel a munkában probléma bármely területen?

Török Attila: ha bármi jelzés érkezik felénk, akkor azonnal próbálunk reagálni. A helyi körzeti megbízottal és a védőnővel nagyon jó a kapcsolat. Véleményem szerint jól, rugalmasan működünk együtt. Jelenleg például egy élelmiszer osztás részletei vannak kialakulóban. Ebben is nagy segítségem Zsuzsa.

Tibáné Hamvasi Zsuzsanna: van egy pár úgymond „zűrös” családunk akikkel szinte napi kapcsolatban állunk. Működnek a jelzések például az óvodás korú gyermekek terén de ugyanez az iskolás gyermekekről nem mondható el. Ebben az irányban kellene talán elmozdulnunk még. Az együttműködést eredményesnek tartom a gyermekvédelmi központtal.

Mészáros Erzsébet: egy kéréssel szeretnék fordulni a központ vezetőjéhez. Hiányolok fontos adatokat a jelentésből. A helyi adatokra lettem volna kíváncsi, illetve azokra az adatokra, amelyeket a jogszabályok előírnak. Ezek az adatok nem szerepelnek ebben a  beszámolóban. Kérem, hogy a jövőben közösen segítve egymás munkáját, a jogszabályoknak megfelelő adatok kerüljenek bele az éves jelentésbe.

Szűts Gézáné: azok az adatok, amelyekről a jegyző asszony szólt, megvannak egy külön kimutatásban. Ezt valóban nem csatoltuk ehhez a beszámolóhoz. Hamarosan bepótoljuk ezt és a jövőben figyelünk erre.

Pusztai Ádám: a szakmai beszámoló terjedelmes és szerteágazó. Nem irigylem azt a 18 főt, akik a településeken a rájuk háruló rengeteg üggyel foglalkoznak. Egy dolgot emelnék ki a beszámolóból. Úgy látom, hogy nagyon kimarad a jelzőrendszer a középiskolai oktatásból. A számokból kiderül, hogy igen magas az igazolatlan hiányzás. Valami módon rá kellene szorítani a középiskolákat a jelzőrendszerre. Felszínesebb a munka ezen a téren a felsőoktatásban. A jövő évi beszámolójukban pedig a helyi adatokat is szívesen látnám.

Szűts Gézáné: a középiskolákban valóban gond a hiányzás. Most kerülnek be azok a gyerekek az általános iskolából a középiskolába, akik már az általános iskolában is sokat hiányoztak igazolatlanul. Maguk a szülők is tehetetlenek. Elbeszélgetéseink során gyakran megkérdezem a szülőket, hogy próbálták e a gyereket pl. a tv illetve a számítógépezés megvonásával rávenni dolgokra. Sorra nem a válasza a szülőnek. Mi próbálunk a gyerekekkel egy megállapodást kötni de ez az esetek többségében nem működik. Amíg maga a szülő nem kéri számon a gyerekétől, hogy miért nem jár iskolába, addig egy – a gyermek számára – idegen hiába kérné ezt számon. Többször látogatunk meg problémás családokat. Azt látjuk, hogy ha a jegyző, hatáskörében pénzbüntetést is róna ki a családra emiatt, sem oldaná meg a kialakult helyzetet. Többnyire szegény családokról van szó. Egyre több ilyen eset van sajnos.

Ramasz Imre: azt kérem, hogy az intézményi keretek között próbáljuk meg a lehetőségeinket felhasználni. A település mérete miatt mindenki ismer mindenkit. Használjuk ki emellett Tibáné ismeretségét. Közösen segítsük a munkát. A jegyzőnek is egyre több középiskolás ügye van. A szülők is hibásak, hiszen nem figyelnek eléggé a gyerekre.

Mészáros Erzsébet: a jelenleg folyamatban lévő ügyek mind 100 óra feletti igazolatlan óráról szólnak. Az intézmények is felelősek ezért, hiszen 10 óra után kezdeményezhetnék ők is a figyelmeztetést.

Kulima István: van olyan intézmény ahol egy igazolatlan óra után megy a levél a szülőnek.

Szűts Gézáné: ez lenne az ideális. A legutóbbi esetben az intézmény küldte a levelet a szülőnek, amit a gyerek vett fel és persze eltitkolt azt a szülő elől. A közös beszélgetés alkalmával vallotta be, hogy igen, a levél ugyan megérkezett, de azt nem adta át a szülőnek. A fiatalok úgymond kiképzik magukat a új körülményekre. A szülők a munkahelyre korán bemennek és nincs elég idő a gyerekre.

További kérdések nem merültek fel így szavazásra került sor. A képviselő-testület egyhangú szavazásával elfogadta az Orosházi Kistérségi Gyermekvédelmi Központ helyi feladat ellátásáról szóló beszámoló jelentését. Ramasz Imre megköszönte a beszámoló elkészítését és további sikeres munkát kíván a központ munkájához. Az előadók távoznak.

Ramasz Imre: további bejelentése van e valakinek?

Pusztai Ádám: a mai Békés Megyei Hírlapban megjelent egy cikk ahol a villany kikötésekről írnak. A szociálisan rászorulók kérhetnek védendő fogyasztói státust, melyhez önkormányzati igazolás is kell. Nekik a törvény alapján kedvezményeket adhat a szolgáltató. Érdemes lenne a mi környezetünkben is szétnézni, hogy esetleg fenyeget e valakit ez a veszély és elmondani neki ezt a lehetőséget. Volt már rá példa, hogy megkésve jött valaki segélyért mert kikötötték a villanyát.

Ramasz Imre: Kardoskúton szerencsére nem jellemző a tömeges áramkikötés. Ha valaki bajba került és megkereste a testületet, akkor a lehetőségeket mérlegelve mindig segítettünk. Ehhez viszont az kell, hogy a fogyasztó még időben lássa, hogy nem tud fizetni és egy esetleges szociális segélyből rendezze a tartozását. De ezt még a kikötés előtt kellene meglépnie, hiszen utána már külön kiszámlázzák neki a ki- és a visszakötés díját is.

További bejelentéssel nem élt senki így az ülés zárt keretek között szociális kérésekkel folytatódik.

A Föld Napja

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az idén kerékpár túrát tartott az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete a Föld Napja tiszteletére, felhívva ezzel a figyelmet a környezet- és természetvédelem fontosságára. Az úti cél a Körös-Maros Nemzeti Park kardoskúti bemutatóközpontja. A gyerekek és felnőtt kísérőik nem sokkal 14 óra után indultak el Orosházáról Kardoskút irányába. Már az indulást is egy kisebb zápor kísérte de a lelkes résztvevők kedvét ez nem szegte. Kardoskútra 3 óra előtt érkezett a csoport ahonnan már nyílegyenesen a kilátóhoz vezetett az út. Kocsis Péter – a KMNP munkatársa – tartott az érdeklődőknek egy ismertetőt a puszta növény és állatvilágáról, illetve az állattartás múltjáról és jelenéről. Ekkorra már a felhők tornyosultak a horizonton és egyre sötétebb színt vettek fel. Sorra csörrentek a mobiltelefonok és megtudtuk: Orosházán felhőszakadás van. Mi ebből a pusztában még csak a sötét felhőket láttuk amelyek közeledtek felénk. A kéknyelv betegség miatt zárlat alatt van az állattartó telep, ezért oda nem mehettünk be. A nemzeti park munkatársai kihajtották előzőleg a szürke marha csordát, így aki kitekert a pusztába az közelről megtekinthette a legelésző állatokat. A gondtalan időtöltés és nézelődés helyett az aggódás lett úrrá a csapaton a közelgő felhők láttán. Nem volt ok nélküli az aggodalom, hiszen a hazafelé tartó úton bőrig áztak a kerékpárosok. Az idei Föld Napján nem volt kegyes a természet a túrázókhoz.

Reméljük, hogy jövőre ezen a napon szép idő köszönt a kerékpárosokra.

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 9-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor illetve Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Előzetesen kiadott írásos anyag:

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes.

Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Kulima István és Szemenyei Sándor személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogadott.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Ramasz Imre polgármester tájékoztatja a képviselőket, hogy az elmúlt testületi ülés óta olyan rövid idő telt el, hogy az eközben történt eseményekről most nem kíván beszámolni. Rögtön az első és egyetlen napirendi pont megtárgyalását javasolja.

1. napirendi pont: Kardoskút község közfoglalkoztatási terve.

Ramasz Imre: a napirendi pont írásos előterjesztését minden képviselő időben kézhez kapta.  Ez az anyag a 2008. december 31-es állapotból indul ki. A munkaügyi központ nyilvántartásából az derül ki, hogy 70 főt meghaladó Kardoskúton az álláskeresőek száma. Ez a szám azonban az első átolvasás után látszik, hogy nem pontos. Több olyan személyt is tartalmaz a lista aki már régebben elhelyezkedett különböző munkahelyeken, illetve legálisan külföldön vállalt munkát. Az új törvényből kifolyóan akiket kell, azokat tudjuk foglalkoztatni. 7 fő már április 1-el megkezdte a munkát, amelynek eredménye már látható a közterületeken.

Szemenyei Sándor: azokon az idős embereken akik nem tudják maguk rendben tartani a házuk előtti részeket vagy az udvarukat, nem lehetne e segíteni a közmunka keretein belül?

Ramasz Imre: aki kérte ezt, annak eddig is segítettünk az utcafrontot rendbe tenni. Belső udvart azonban nem.

Mórocz Lajos: most ugye 7 fő kezdett dolgozni és augusztustól majd 5 új ember. Viszont december 15-től nem lesz közmunkás. Nem lehetne valami lépcsőzetességet beépíteni a közfoglalkoztatásba, hogy mindig legyen közmunkás alkalmazva?

Ramasz Imre: természetesen lehetne egész évben munkát adni de kérdés, hogy például januárban és februárban milyen munkát adjunk? A tavaszi munkálatok igénylik a nagyobb létszámot. Meglehet hosszabbítani bárkinek a szerződését ha az indokolt. És évközben új emberek is csatlakoznak majd. Április végére készül el a Petőfi utca  járdájának javítási terve. Ha ebbe a munkába tudunk bevonni közmunkást, akkor természetesen bevonunk.

Gombkötő Csabáné: az lenne a kérdésem, hogy a kiadott anyagban a járulékok összegei jól vannak feltüntetve?

Dr. Mészáros Erzsébet: igen, forintra pontosak az összegek. Az 50%-os állami támogatás 95%-át is támogatásként kapjuk.

Gombkő Csabáné: több éve már tervezünk egy kis erdőt létrehozni. A mézelő fák telepítése meglesz oldva végül is? A háborúig minden dűlő utat akác sor övezett. A háború után a tűzifa hiányában azok ki lettek vágva. Fásítási programot kellene hirdetni és befásítani minél több út menti területet. A környezeti változások miatt erre előbb utóbb úgyis szükségünk lesz.

Ramasz Imre: intézményesen biztos, hogy nem lehet fásítani. Az az idő elmúlt, amikor egy TSZ kijelölte, hogy akkor most itt és itt fásítunk. Jelenleg a földek tulajdoni jogai szét vannak darabolva. Nehéz lenne rábírni a tulajdonosokat, hogy 10-15 méter termőföldet vonjanak ki a művelésből és fásítsanak. A mézelő fák telepítésének elvi lehetőségéről döntöttünk az elmúlt testületi ülésen. A Libor tanyánál lehetne megvalósítani a fatelepítést. Meg kell terveztetni majd annak idején úgyis mindent. Különböző szakhatóságok engedélyét kérni. Stb.

Szemenyei Sándor: jelenleg mennyi a szabályos dűlő szélesség?

Ramasz Imre: ha jól tudom – de nem vagyok benne biztos- 8 méter.

Gombkötő Csabáné: régen meg tudták oldani a dűlők fásítását még kisebb dűlőnél is.

Ramasz Imre: a mai világban a földművelő gépeknek jóval nagyobb a helyigényük mint például régen. Azon az úton ahol akkoriban két lovas kocsi vígan elment ma már nem fér el egy gép. Változnak az idők.

Mórocz Lajos: a mézelő fákat a vad nem bántja? A nyúl például nem rágja meg a törzsét? Mert ha igen, akkor azt valamilyen formában védeni is kell. Az ismét többlet kiadással jár.

Gombkötő Lajos: többek között ezért is kell pontosan szabályozni a tulajdoni viszonyokat is majd ha a telepítésre kerül a sor.

Ramasz Imre: ez még időben odébb van. Természetesen vissza kell majd rá térnünk és alaposan átgondolni a részleteket. Abban egyetértünk, hogy örülünk a kezdeményezésnek és reméljük, hogy a helyi méhészek veszik majd hasznát.

További kérdés hiányában a képviselők 7 igen szavazattal egyhangúan elfogadták Kardoskút község 2009 évi közfoglalkoztatási tervét.

Bejelentések:

Dr. Mészáros Erzsébet jegyző tájékoztatja a képviselőket, hogy elkészítette a közbeszerzési szabályozást, amelyet most az ülésen írásban átadott a képviselőknek. Főbb elemeit szóban is  ismerteti a megjelentekkel. Legfontosabb eleme a szabályozásnak talán az, hogy külső lebonyolítót vonnak be ezek utána a közbeszerzési eljárásokba, mivel a helyi apparátus nem kellően felkészült ezekre a feladatokra.  A testület döntését a polgármesternek kell majd ellenjegyezni. Újdonságnak számít továbbá a törvényben a döntéshozók anyagi felelőssége is. A közbeszerzési eljárás dokumentumait és a szerződéseket meg kell jelentetni a község honlapján is.

Ramasz Imre: több kis önkormányzatnak jelentős anyagi megterhelést fog ez jelenteni, hiszen a külső lebonyolító nem kis pénzért fog közreműködni az esetlegesen felmerülő közbeszerzéseknél. Az idei év közbeszerzési tervének összeállítására április 15 a határidő. Jelenlegi terveink szerint ebben az évben nekünk nem kell igénybe venni külső lebonyolítót, hiszen a közbeszerzéseink elmaradnak a törvényben előírt összeghatároktól. Az elkészül szabályozás nagyon összetett anyag, talán elsőre nehéz is eligazodni benne. Várom a kérdéseket, észrevételeket.

Kérdések hiányában a képviselőtestület 7 igen szavazattal egyhangúan elfogadta a közbeszerzési szabályozást.

Ramasz Imre: a további bejelentéseket ismertetem.

Az ivóvíz javító programmal kapcsolatosan megjelent egy hírlevél amelyet minden képviselőnek átadtam. Javaslom az áttanulmányozását mert nagyon jó anyag. Választ ad a miértekre és hogyanokra.

Az idei év felújítási munkálatainál döntöttünk, hogy ha megfelelő pályázatot be tudunk vonni a Mikszáth Kálmán utca aszfalt felújításába akkor pályázunk. A pályázat ugyan még nem jelent meg de a terveket már megrendeltem. Ennek az előkészítése 130.000.-Ft, határideje április 30. Május hónapban talán megjelenik a pályázat és akkor már kész tervek lesznek a kezünkben. Megrendeltem továbbá a Petőfi utcai járda minőség javításáról szóló szakvéleményt amelynek összege 40.000.-Ft. +ÁFA. Határideje ennek is április 30. További felújítási terveink közt szerepel 2009-ben az óvoda külső nyílászáróinak cseréje és a homlokzat szigetelése. Három tervezőt kerestem meg árajánlat kéréssel. Egy árajánlat érkezett Hegedűs Imre orosházi tervezőtől aki 30.000.-Ft.+ÁFA áron vállalja a költségvetés elkészítését és 120.000.-Ft.+ÁFA áron vállalja továbbá a műszaki felügyelet lebonyolítását. Szerződés kötésre még nem került sor de azt hiszem, hogy az ajánlat korrekt, elfogadható.

Az orosházi kistérségi társulástól megkaptam a 2008-as év kimutatását. Kérték, hogy juttassam el a helyi képviselőknek. Az anyag 36 oldalas. Ha valaki kéri a képviselők közül akkor annak lemásoljuk. Egyébként nálam meglehet tekinteni és szívesen odaadom áttanulmányozásra.

Bizonyára nyomon követtétek az internetes  fórumon pro és kontra hozzászólásokat a március 15-ös ünnepséghez. Verasztó József igazgató úr eljuttatott részemre egy levelet az ügyben amelyet én továbbítottam a képviselőknek. Javasoltam igazgató úrnak, hogy egy tisztázó beszélgetésen vegyen részt. Annyit fűzök hozzá az egészhez – amit igazgató úrnak is elmondtam-, hogy ha a jövőben felkérjük az általános iskola diákjait egy ünnepi műsor közreműködéséhez akkor azt írásban fogjuk kezdeményezni a félreértések elkerülése végett.

Pusztai Ádám: a mindenkori főigazgatót is be kell vonni majd a jövőben

Ramasz Imre: mindenképpen bevonjuk és írásban.

Kerékpárútra kiírták a pályázatot 1,3 milliárd forint összértékben. Elvi lehetőség van tehát az Orosháza-Kardoskút közötti kerékpárút megépítésére. 85%-os a pályázati támogatás. Inflációs költségemelkedések szóba jöhetnek a két évvel ezelőtti megvalósításhoz képest. De a jelenlegi válságos helyzete az építőiparnak talán azt eredményezheti, hogy közel hasonló áron meg lehetne az idén is valósítani a kerékpárutat. A mai napon egyeztettem Németh Bélával – Orosháza polgármesterével – és abban egyeztünk meg, hogy javaslattal élünk saját testületünk felé egy közös konzorcium létrehozására amelynek gesztora Orosháza város lenne. A felmerülő költségeket a kerékpárút ráeső hosszának arányában osztanánk. Kedvezőbb lenne Kardoskútnak, ha a város apparátusa végezné el a pályázatkészítést, a műszaki és pénzügyi lebonyolítást. Azt kell most eldöntetnünk, hogy induljunk-e a pályázaton. Összesen valamivel több, mint 200 milliós a beruházás. Ennek 15%-a az önerő. Előzetes becsült számítások alapján Kardoskútra 15 millió forint esik. Megér-e nekünk jelenleg ennyit egy kerékpárút létrehozása? Kérem a véleményeket mindenkitől. Igen vagy nem.

Gombkötő Csabáné: személy szerint örülnék, ha megvalósulna a kerékpárút Orosháza és Kardoskút között. Sokkal biztonságosabb lenne a közlekedés. Sokaknak megkönnyítené a munkába járást. A megvalósításhoz nem értek, de a közösségi összefogásban van az erő. Javaslom tehát a kerékpárút megvalósítását és a közös konzorcium felállítását.

Gombkötő Lajos: a kerékpárutat támogatom. Az összefogást is Orosházával, hiszen ezzel megkönnyítjük saját helyzetünket. Annál is inkább bele kell vágni, mert később lehet, hogy lehetőség sem adódik rá. Egyre több a kerékpáros a takarékoskodás miatt is.

Mórocz Lajos: a gazdasági helyzet romlása miatt egyre többen fognak kerékpározni. Javaslom a kerékpárút létrehozását egy konzorcium keretében.

Kulima István: sokan bejárnak Orosházára dolgozni kerékpárral. Javaslom a megvalósítást. A kivitelezése a folyamatnak túl nagy falat lenne nekünk. Javaslom a konzorciumot.

Pusztai Ádám: ha egyszer eljutnánk az Orosháza-Kardoskút közötti útburkolat felújításához akkor még inkább indokolt a kerékpárút megvalósítása, hiszen akkor a járművek még gyorsabban közlekednének rajta. Mennyibe kerülne a falunak ha vesztenénk a pályázaton?

Ramasz Imre: gyakorlatilag semmibe. Orosháza város önkormányzatának belső apparátusa készíti a pályázatot.

Pusztai Ádám: javaslom a kerékpárút megvalósítását konzorciumban Orosházával.

Szemenyei Sándor: maximálisan támogatom az elképzelést. Az utánunk jövő testület remélem, hogy megérti döntésünket. Inkább ezt támogatom, mint fénykertet a parkba.

Gub András: annál is inkább támogatom mivel én vagyok az ötletgazdája a kerékpárútnak. Visszakozni nem lehet.

Ramasz Imre: Orosháza május 8-án tárgyalja a kerékpárutat. Tehát nekünk egy soron kívüli ülést kell majd nem sokkal azután összehívnunk. A kerékpárút kivitelezése előreláthatóan a jövő évben lesz. Amit mi elkezdünk azt majd az utódaink viszik tovább.

A képviselő testület egyhangú szavazással dönt arról, hogy megbízza Ramasz Imre polgármestert, hogy a pályázat előkészítésében járjon el.

Ramasz Imre: kiírták a pályázatot az épületek energiatakarékossági felújítására. Ebbe a polgármesteri hivatal épülete és a művelődési ház férne bele. A pályázati előkészületekre kérek felhatalmazást a testülettől. 14-15 millió forintos beruházásról van szó 30-70%-os támogatottság mellett. A pályázat beadását egy tervezésnek kell megelőznie. A zöldterületekre kiírt pályázatot sem szabadna kihagyni a véleményem szerint. 20% önerő mellett – amely maga a ÁFA mivel a megvalósítás 100%-ban támogatott- elviselhető terhet jelent a községnek. Lehet, hogy soknak tűnik most a négy pályázat egyidejű futtatása, de gondoljunk arra, lehet egyik sem nyer. Ráérünk akkor gondolkodni majd ha már nyertesek a pályázataink, hogy az önerőt honnan teremtjük elő. Ha minden pályázatunk nyerne sem lépjük túl az anyagi tartalékainkat. Az igaz, hogy pénzt kell előre invesztálni és nem tudjuk, hogy nyerünk-e. De ha nem merünk akkor nem nyerünk. Kérem egyenként a véleményeteket.

Gombkötő Csabáné: az épület felújításban csak a nyílászárók cseréje van benne vagy a szigetelés is? És napelemeket nem lehetne bevonni?

Ramasz Imre: a napkollektorok nagyon sokba kerülnének és kétséges, hogy vissza hozná e az árát hiszen egy ekkora rendszerre mint például a művelődési ház fűtési rendszere nem való. Télen kevés a napos órák száma. Használati meleg vízre esetleg be lehetne vonni de az jelen esetben nincs. A nyílászárók cseréje mellett a homlokzati szigetelés is benne van az árban.

Gombkötő Lajos: nincs olyan terület ahol hasznosítani tudnánk napkollektorokat.

Gombkötő Csabáné: támogatom a pályázatok beadását.

Ramasz Imre: egy összeghatárt kellene megállapítanunk a zöldterületek megújításának felső határaként. Javaslatot teszek 10 millió+ÁFA összeg maximális keretben.

Gombkötő Lajos: az eddig elhangzott pályázatok beadását egy kivétellel támogatom. Az egy kivétel a zöldterületek megújítása. Jelenleg nem látom indokoltnak ezt a beruházást.

Ramasz Imre: nekem a „nem” is jó válasz csak döntsünk, hogy melyek azok a területek ahol lépünk. Jelenleg sok a kétség köztünk. Ez is jó lenne meg az is de konkrétum még nem született. Ezért kérem a véleményeket.

Gombkötő Lajos: mennyibe kerülne a tervek elkészítése a zöldterületek megújításánál?

Ramasz Imre: az óvodánál 180 ezer áfával a tervezés. Azt azért látni kell, hogy hivatal és a művelődési ház sokkal nagyobb beruházás és így a tervezés költsége is magasabb lesz. Én 500.000.-Ft. körülire becsülöm a tervezési díjat.

Gombkötő Lajos: én sokkal nagyobb összegre gondoltam. Ennek tudatában javaslom az előkészületeket.

Ramasz Imre: csak az előkészítési díjakat kell kockáztatnunk. A zöldterületekre kiírt pályázaton nagyobb az esélye, hogy nyerünk.

Mórocz Lajos: próbálkozzunk mindegyikkel. A kivitelezések valamelyike elképzelhető, hogy az idén megvalósul?

Ramasz Imre: nagyon minimális az esélye az idei kivitelezésnek. Már április közepe van és sok engedélyeztetési eljárás előzi meg ezeket a pályázatokat.

Mórocz Lajos: támogatom, sőt még a világítást is a játszótérre. Egyre többször lehet hallani vandálokról. Hátha ez elriasztaná őket.

Kulima István: támogatom az összes pályázat beadását. A nyertes pályázatot vissza lehet adni ha nem tudjuk megvalósítani esetleg. Aki mer az nyer.

Pusztai Ádám: Igen, javaslom a pályázatokat. Sőt menetközben ha esetleg hitelfelvételre szorulnánk is támogatom.

Szemenyei Sándor: az épületek felújítását támogatom. Az útépítést támogatom. A zöldterületek megújítását nem tudom támogatni, tartózkodni fogok.

Gub András: minden pályázatot támogatok kivéve a zöldterületek megújítását. Nem tartom indokoltnak. A park jól néz ki úgy ahogy van.

Gombkötő Csabáné: a játszóteret az utak felől védetté kellene tenni, hogy a gyerekek ne szaladhassanak ki az autók elé.

Ramasz Imre: a tervezéskor figyelembe kell majd venni ezt a szempontot is. Testületi határozatot kérek tőletek, hogy a pályázatok előkészítését elkezdhessem. Szavazzunk először az épületek felújításáról beadandó pályázatról.

A képviselő testület egyhangú igen szavazattal megbízza a polgármestert, hogy az épületek energetikai felújításának előkészítésében eljárjon.

Ramasz Imre: most kérem szavazzunk a zöldterületek megújítását érintő pályázat előkészítéséről.

A képviselő testület 2 tartózkodás és 5 igen szavazat mellet felhatalmazza a polgármestert, hogy a zöldterületek megújítását célul tűző pályázat előkészítésében eljárjon.

Ramasz Imre: az egészségügyi állapot nem éppen rózsás a faluban. Az utóbbi időben elég sokan haltak sajnos meg. Bár nem rosszabbak a statisztikák az átlagnál de úgy gondolom, hogy helyén lenne megvalósítani egy egészségromlást megelőző programot. Két dolog merült fel előzetesen. Az elsőnek utánajártam és sajnos kiderült, hogy kivitelezhetetlen. A kiszállásos tüdőszűrésről van szó. 2008 szeptemberében megszűnt az ingyenes tüdőszűrés. Rákérdeztem, hogy ha a település vállalná a költségeket akkor kijönne-e egy mobil tüdőszűrő állomás. Sajnos nincs erre lehetőssé még akkor sem ha kifizetnénk a szűrések után járó összegeket. 40 év felett továbbra is ingyenes orvosi beutalóval a szűrés. 40 év alatt viszont 860.-Ft-ot kell fizetni .A másik egészséggel kapcsolatos felvetés az a méhnyakrák elleni védőoltás árának az átvállalása. Több önkormányzat már magára vállalta a fiatal lányoknak beadott injekció árát amely 90.000.-Ft. Tibáné Hamvasi Zsuzsával egyeztettem ez ügyben. Az ő javaslatára a 10-14 éves korosztályú lányoknak javallott az injekció beadása. Ebben a korban a leghatásosabb a védelem kialakulása. Az első évben lenne 8 fő aki élhetne a számára ingyenes oltással. Az utána következő években 2-3 fő. Amennyiben tehát a 10-14 éves korban lévő lány vállalja az oltás felvételét, akkor annak az árát az önkormányzat magára vállalná. Várom a javaslataitokat.

Gombkötő Csabáné: javaslom azzal a feltétellel, hogy csak abban  az esetben fizeti ki az önkormányzat ha rendelkezik majd akkor megfelelő anyagi hátérrel erre a célra. Tehát ne legyen törvényszerű.

Gombkötő Lajos: támogatom az ötletet. Milyen időközönként adják be a 3 oltást?

Ramasz Imre: az első oltást 1 hónap múlva követi a második majd hat hónapra rá a harmadik.

Gombkötő Lajos: nem nagy létszámról van szó. Vállalnunk kell.

Mórocz Lajos: támogatni kell a leendő anyákat.

Kulima István: igen, javaslom.

Szemenyei Sándor: 14 évnél meghúzzuk a határt? Mi van ha egy 15 éves is jelentkezik, hogy ő felvenné az oltást?

Ramasz Imre: valahol meg kell húzni ennek a határát. Nehéz, de ha azt mondjuk, hogy 15 évig akkor mi van a 16 évesekkel? A legjobb védekezést 10-14 éves korban beadva nyújtja az oltás. Tehát javaslom a 14 éves korhatárt.

Kulima István: híradásokban sűrűn lehet hallani, hogy mobil szűrőállomások járják a településeket. Meg kellene tudni ennek a feltételeit, költségeit. Ezt a lehetőséget is vizsgálni kellene. Az idősebb generációra is gondolva ezáltal.

Ramasz Imre: Zsuzsával beszéltünk e témában az utóbbi napokban. Különböző szűrésekre is igény lenne a településen amelyeknek nem túl nagy az anyagi vonzata. A szűrőbuszokat általában alapítványok működtetik, segítik és főleg hátrányos helyzetű települések a célállomásaik. A szűrővizsgálatok ugyanolyan hatékonyak. Meg kell teremteni ezeknek a lehetőségét. A szűréseket ma már általában vállalkozó orvosok végzik akiket meg kell fizetni a munkájukért.

Szemenyei Sándor: összeget kellene meghatározni erre a célra és nem pedig korosztályt. Mi van akkor ha pl. több 14 éves nem kéri az ingyenes oltást de pár 15 éves vállalná? Egy előzetes felmérésnek kellene ezt megelőznie, hogy tudjuk mik az igények.

Ramasz Imre: az előzőekben elmondtam, hogy a 10-14 éveseknél alakul ki a legjobban a védettség amely azután élete végéig elkíséri. Nehéz meghúzni a  határt de én továbbra is a 10-14 éves korosztályt javaslom.

Gub András: az ötlet jó, támogatom.

Dr. Mészáros Erzsébet: javaslom, hogy ez az év legyen próbaév. Most csak határozatot hozzunk, hogy a 10-14 éves lányok részére akik igénylik a méhnyakrák elleni védőoltást annak az árát az önkormányzat magára vállalja. Bízzuk meg Tibáné Hamvasi Zsuzsannát ennek előkészítésére és a lebonyolítás segítésére.

Az ülés zárt keretek között szociális beadványokkal folytatódik.

Húsvéti kézműves játszóház

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A hagyományos húsvéti készülődés egyik legfontosabb kelléke a festett tojásoknak való tartó. A kézműves szakköreinken mindig természetes anyagokat használunk, most így csuhéból készítettük el a tojástartókat Andrékóné Kati néni útmutatásai alapján.

XII. Lantos György Emlékverseny – Malom

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Maratoni hosszúságú malommal zárult az idei évben megrendezett versenysorozat amely névadójáról – a 12 évvel ezelőtt 72 éves korában elhunyt  kardoskúti iskolaigazgatótól – Lantos Györgyről van elnevezve.  6 gyerek és 12 felnőtt versengett a serlegekért. Egy nagyon jó hangulatú napot töltött el a kis csapat a művelődési ház klubszobájában.

Végeredmények:

Gyermek kategória:

1. Szemenyei Gréta (Kardoskút)
2. Szemenyei Liza (Kardoskút)
3. Homonnai Luca (Orosháza)

Felnőtt kategória:

1. id. Kincses István (Kardoskút)
2. ifj. Kincses István (Kardoskút)
3. Sáfrán István (Tótkomlós)

Húsvéti ételek az Életmód Klubban

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A közelgő ünnepre való készülődés jegyében telt a hét a művelődési házban. Csütörtökön az életmód klub tagjaival a hagyományos húsvéti ételek hozzávalóit megtartva, ám azokat mégis érdekesebbé téve készítettük el az ünnepi asztalra valókat. A vendégek és a családtagok megkínálására kiváló, különböző töltelékekkel elkészített tojásokat, szendvicseket, aszpikos sonkatekercseket, sajtgolyókat és sajtrolót készítettünk el hidegtáljainkra. Az ízletes, mégis kalóriaszegényebben és sok zöldséggel készített és tálalt finomságok mindnyájunk családjában valószínűleg ott lesznek a húsvéti asztalon. Mindenki újabb ihletet is kapott és változatos receptekkel gazdagodott a foglalkozás révén. Az egyszerűen elkészíthető, ám annál finomabb tejszínes csoki torta csak ráadás volt a kiadósra sikeredett terülj-terülj asztalkánkra. A néhány falatos, de többféle étel kiadós étkezést biztosíthat otthonunkban is.

A klub továbbra is lelkesen készül ötletekkel a következő foglalkozásokra, amelyeknek anyagi forrása – az alapítványi támogatás – sajnos hamarosan elfogy, ezért szívesen fogadnánk saját kis pénzünk mellé támogató adományokat. Az érdeklődőket természetesen továbbra is szívesen várjuk közénk!

A mellékelt fotókkal kívánunk olvasóink családjának szeretetben eltöltött, kellemes húsvéti ünnepnapokat!

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. március 25-én 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor illetve Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála Művelődési Ház igazgatója; Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Tóth Józsefné főelőadó, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Előzetesen kiadott írásos anyag:

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes.

Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Mórocz Lajos és Gombkötő Lajos személyében, akiket a testület elfogadott.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Ramasz Imre polgármester tájékoztatja a képviselőket a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között tett intézkedésekről, történésekről.

4/2009. számú határozatban elfogadta a testület a közoktatási megállapodást illetve felhatalmazta a polgármestert, hogy írj azt alá. Február 24-én aláírva megküldtük Orosházának. Az ottani képviselő-testület február 20-án tárgyalta és elfogadta azt. Az aláírt példány még nem került vissza de ígéretet kaptunk, hogy a napokban megküldik részünkre.

5/2009. számú határozatban a képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy az általános iskola finanszírozási megállapodását írja alá. Az aláírt dokumentum megküldésre került Orosháza felé.

6/2009. számú határozatban elfogadta a testület az általános iskola személyi jellegű kifizetéseit. A főigazgató asszony részére megküldtük a határozatot.

7/2009. számú határozat a házi segítségnyújtásról szól. Jelen pillanatban folyamatban vannak az engedélyek. Tibáné Hamvasi Zsuzsanna megtette a szükséges lépéseket. Az ANTSZ-től ígéretet kapott, hogy hamarosan megkapja a kellő engedélyeket. A cégbírósági bejegyzés megérkezett. A szakhatósági engedélyekre kell várni még.

19/2009. számú határozatban a március 15-i ünnepség megrendezésének helyéről, időpontjáról és programjáról döntöttünk. Az ünnepség rendben lezajlott. Orosházáról érkezett tanulók adtak műsort majd a koszorúzást a tábortűz követte.

Ramasz Imre ezt követően beszámolt a Békés Megyei Vízművek Orosházi Üzemmérnökségén tartott egyeztetésről. Elmondta, hogy a vízművek 2009-re 1,290,000.-Ft rekonstrukciós díjjal számolnak Kardoskút felé. A – nemrégiben – csekély mértékben megemelt vízdíj ezt az összeget nem fedi le. Tehát az önkormányzatnak még ki kell ezt egészítenie. Szivárog a víztorony tolózárja amely cseréje hozzávetőlegesen 200.000.-Ft-ot tesz ki. Ehhez jön még a vízmű területén lévő épület igen rossz állapotban lévő nyílászáróinak a cseréje és az épület külső megjelenésének javítása. Feltehetően a rekonstrukcióra szánt összeget nem merítik ki ezek a költségek. A maradék pénzösszeget az évközben esetleges hibák kijavítására kell eltenni. Az esetleges pénzmaradványok pedig áttolódnak a következő gazdasági évre. Az ivóvíz program keretében megvalósuló projekthez a teleülések valószínűleg hitelt fognak felvenni. A hitel zálogaként az ivóvízdíjba kerülne beépítésre a törlesztés és a kamatok.

Szemenyei Sándor: nem javasolja hitel felvételét.

Ramasz Imre: ha majd döntenünk kell a kérdésben akkor természetesen dönthetünk másképpen. Ez még csak egy terv. A megvalósítása ennek később lesz.

A képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadta a beszámolót.

1. napirendi pont: az óvodavezetői pályázat kiírása.

Ramasz Imre: Erzsike egy részletes anyagot állított össze amelyet minden képviselő megkapott. Van e valakinek kérdése?

Pusztai Ádám egy szerinte értelmezésbeli gondra hívta fel a képviselők figyelmét. Dr. Mészáros Erzsébet elmondta, hogy a szöveg teljes egészében a törvényeknek megfelelően lett összeállítva.

A képviselő-testület ezek után egyhangú szavazással elfogadta a pályázat kiírását.

2. napirendi pont: a helyi önkormányzati képviselőket megillető tiszteletdíjakról szóló rendelet módosítása.

Ramasz Imre: Erzsike elkészítette a rendelet tervezetet és az ügyrendi bizottság megtárgyalta.

Kulima István: az ügyrendi bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja.

Gombkötő Lajos: ugyan indokoltnak tűnik az emelés de én az alábbiak miatt mégsem fogom megszavazni: egy év van hátra a választásokig illetve a gazdasági helyzet sem tartja ezt a lépést most indokoltnak. Én vagyok az egyik legrégebbi testületi tag. Amikor annakidején megválasztottak bennünket nem járt ezért semmi féle díjazás. Nem is gondoltunk erre. Azután mégiscsak életbe léptek a tiszteletdíjak de azokat nem vettük fel, hanem felajánlottuk az alapítvány javára. Változtak az idők és felvettük a tiszteletdíjakat. Néhányan továbbra is felajánlották az egészet vagy legalábbis egy részét nemes célokra. Nem lenne tisztességes tőlünk ha most emelnénk. Maradjunk az eredetinél és az utódaink ha akarnak, emelnek. Most nem. Nemmel fogok szavazni.

Szemenyei Sándor: nem javaslom az emelést. Maradjon az eredeti összeg.

Gombkötő Csabáné: két szót írtam fel magamnak. Hulladék és vízgazdálkodás. Akik a jövőben ezt a két területet előrébb viszik azoknak nyert ügye van. Van egy kútja Kardoskútnak amelyről semmit nem tudunk. Nem tudjuk, hogy milyen benne a hőforrás. Az olajos út mellett lévő kútra gondolok. Emeljük meg a tiszteletdíj összegét és ajánlja fel mindenki a kút bevizsgálására. Elemeztessük ki a hőforrást. Ez egy szép gesztus lenne. Évtizedek óta itt van és nem törődünk vele.

Ramasz Imre: százmilliós nagyságrendű beruházásról van szó. A lehetőségeink határát látni kell. Amennyiben elfogadja a testület az emelést akkor is minden képviselőnek jogában áll azt nem felvenni hanem felajánlani.

A képviselő-testület 5 igen és 3 tartózkodás mellett elfogadta a helyi önkormányzati képviselőket megillető tiszteletdíjakról szóló rendelet módosítását.

Bejelentések:

Szemenyei Sándor: évente két-három esküvő van a faluban és ezért az anyakönyvvezető kap e valamilyen külön juttatást, tiszteletdíjat? Hiszen mégiscsak készülnie kell rá pl. fodrász, stb.

Dr. Mészáros Erzsébet: nincs külön juttatás ezért megállapítva de minden középfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselő 10%-os különjuttatásban részesül.

Ramasz Imre: Erzsike a munkáltatója az anyakönyvvezetőnek. Hagyjuk meg neki a jogot a döntésre. Esetleg javaslattal élhet feléje a képviselő úr.

Kulima István: az én bejelentésem inkább kérdés. A március 15-ös ünnepségre miért nem a kardoskúti diákok adtak műsort? Miért kellett egy buszt bérelnünk ahhoz, hogy Orosházáról hozzunk ki gyermeket? Az a vehemencia amely az iskola megtartásáért ment a helyi pedagógusok körében talán most a felkészítés során is jól jöhetett volna. Egyébként igen komolyan fel voltak készítve az orosházi tanulók. Nagyon színvonalas műsort láthattunk tőlük. Nem hiszem el, hogy a kardoskúti gyermekeket nem lehetne hasonlóképpen felkészíteni. Sokan megkerestek ezzel a kérdéssel a faluból.

Ramasz Imre: erre most nem tudok mit válaszolni. A felkérést megtettem az igazgató úr felé. Azt az ígéretet kaptam akkor, hogy felkészítik a gyerekeket. Abban egyébként vitatkoznék, hogy a helyi gyerektől elvárható lenne e egy hasonló színvonalú műsor. Kevés a gyermek ehhez.

Gombkötő Lajos: felháborító ami történt. A helyi iskola hogy nem képes arra, hogy egy megemlékezést megtartson!? Szégyelltem volna magam ha nem vállalom a felkérést. Javaslom, hogy az igazgató úrtól kérjük számon a miérteket. A weboldalon állandó névtelen írogatások mennek mostanában. Bár néha igazat adok a beírónak de nem szeretem ezt az állapotot ami eluralkodik manapság. Könnyű a névtelenség homályából vádaskodni. Ki lehetne nyomozni, hogy ki az aki név nélkül vádaskodik.

Pusztai Ádám: kinyomozhatatlan a fóromhoz hozzászólók személye. Nyomon követem a történéseket a fórumon én is. Hol jókat, hol rosszakat kapunk ugyanattól a névtelenségbe bújó személytől. A március 15-ös ünnepséget nem tudom, hogy honnan de én már régen tudtam, hogy orosházi tanulók fogják előadni. Legközelebb úgy kell a helyi iskolát megkérni, hogy kardoskúti gyermeket kérünk a műsor előadására. A helyi gyermekek egyébként bármennyire jó szándékúak nem lehet tőlük elvárni, hogy egy olyan szintű műsort adjanak, mint az orosházi művészeti csoportosok diákok adtak. Több gyermekből könnyebb választani.

Kulima István: én úgy emlékszem, hogy helyi gyerekeket kértünk fel a műsorra. A lakosok sérelmezik ezt.

Pusztai Ádám: az sem kivitelezhető lett volna, hogy orosházi és kardoskúti gyerekek közösen adják a műsort. Hogy lettek volna közösen felkészítve?

Ramasz Imre: én személyesen Verasztó Józsefet kértem meg aki vállalta a közreműködést. Az ünnepség előtt egy nappal tudtam meg, hogy buszt kell bérelnünk mert Orosházáról jönnek gyerekek.

Pusztai Ádám: még egyszer elmondom, hogy az orosházi gyerekek művészeti csoportosok. Jól összeválogatatott, díjakat és versenyeket nyert csoport.

Pappné Neller Borbála: engem is érzékenyen érintett a dolog. Sokan megkerestek a településről, hogy miért Orosházáról kell gyereket hozni egy kardoskúti ünnepséghez. Azt leszögezem, hogy soha senkitől nem hallottam, hogy bármi gond lett volna a helyi gyerekek felkészültségével és műsorával.

Ramasz Imre: a jeligés beírásokat én sem szeretem. Változnak az idők és változik a világ. Nagyon szép és színvonalas műsor volt egyébként. A helyi szűk létszámú iskolából nem biztos, hogy hasonló színvonalat ki lehet hozni. Levontuk a konzekvenciákat a jövőre nézve.

Gombkötő Csabáné: nem lehet összevetni egy kis létszámú iskolát egy nagy iskolával. Túlbeszéljük ezt a dolgot. Egyébként a helyi pedagógusnak soha nem köszöntük meg anyagilag a felkészítést.

Pusztai Ádám: 6-8 órát elszámoltunk a felkészítő tanárnak tehát anyagilag is megköszöntük.

Szemenyei Sándor: sajnálatosnak tartja ami történt de az biztos, hogy színvonalas, szép este volt. Köszönet illeti a szervezők és közreműködők a munkáját.

Ramasz Imre: egy időre most zárjuk le a bejelentéseket, hiszen előzetes kérésemre megérkezett Soós Béla kertészmérnök, hogy a településközpont felújítására kiírt pályázathoz elkészített előzetes terveit ismertesse a testülettel.

Soós Béla: köszönti a megjelenteket. A tavalyi évben megkezdődött a településközpontok megújítását célzó pályázatok kiírása. A parkot, a polgármesteri hivatalt és a művelődési házat lehetne megújítani egy nyertes pályázat esetén. Egy építésszel közösen megvizsgáltuk a teljes felújítás költségeit. A nyílászárók cseréje mellett az épületek szigetelését is meg kellene oldani. Csak az önkormányzatnál a nyílászárók cseréje 1.342.000.-Ft-ot tenne ki. A szigetelést a kor követelményeinek és a felújítás szakmai kritériumának megfelelően 8cm-es szigetelő anyaggal kellene ellátni. A művelődési háznál az előkertet el kellene bontani és a ház vonalába helyezni a személyi bejárót és a nagykaput. A kerítést faelemekből képzelem el. A művelődési ház épületének homlokzati felújítása a szigeteléssel együtt 8.906.000.-Ft. Az épületekre tervezett felújítások összege 14 millió forint körüli összeg. Valószínűsíthető, hogy ha csak épületrekonstrukcióra adjuk be a pályázatot akkor az nem fog nyerni. Javaslom ezért, hogy a településközpont megújítására kiírt pályázatra maximum az önkormányzat épületének felújítását betervezni. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a zöldterületek felújítására. Épület felújításra és korszerűsítésre több pályázat is kiírásra fog kerülni a közeljövőben. Érdemes lenne ezekre beadni egy-egy pályázatot.


A lehetőségek nagyvonalakban:
– geodéziai tanulmány készítése
– sok olyan fa van a téren, amely jó állapotban van de sok a rossz is
– meghatározni a tér határait. Mit veszünk bele a felújításba, rendezésbe.
– közlekedésnél figyelembe venni, hogy van-e elég parkoló, kerékpártároló, stb.
– az emlékmű felújítása
– kerti világítás
– automata öntözési rendszer kiépítése fúrt kúttal

Most 30-50 évre előre kell tervezni. El kell határozni, hogy kell-e egy új emlékmű. Ha kell, akkor annak a helyét megtervezni, előkészíteni, mert most van rá lehetőség. A zöld teret egy sétány rendszerrel lehet tervezni. Ki lehetne egészíteni a játszóteret újabb elemekkel. El lehet engedni a fantáziát és például egy manapság már nem nagy anyagi ráfordítást igénylő automata keringető rendszerű szökőkutat betervezni. A képzeletnek az anyagiak vetnek határt.

Ramasz Imre: a művelődési háznál lévő hátsó kerítés igen rossz állapotban van. Ezzel is számolva lett a tervekben?

Soós Béla: nem. Ez egy település központú pályázat. Meg kell határozni a határait a település központnak. Ezekre más pályázatokat kell igénybe venni.

Ramasz Imre: megjelent nemrégiben egy pályázat költségvetési intézmények energia takarékosságát elősegítendően. Ebbe a pályázatba be lehetne vonni a művelődési ház és az önkormányzat épületét is. A településfejlesztési pályázatból ki lehetne venni az épületek felújítását és így több forrás maradna magára a térre. Előző időkben felmerült igény kültéri sakk asztalra illetve asztalitenisz asztalra. Vagy például megvalósulhatna az automata öntözési rendszer. A következő testületi ülésre az irányt kellene meghatározni, amely felé elindulunk.

Soós Béla: a 15 milliós felújítási költségbe beleférne a zöldterületek korszerű megújítása mellett az automata öntözési rendszer és a sakk illetve asztalitenisz asztal is.

Ramasz Imre: ha tudnánk az egyes beruházások részösszegeit, akkor talán teljesebb lenne a kép bennünk, hogy mi az ami vállalható és mi az amire nemet kell mondanunk.

Soós Béla: pontos összeget ne várjon most tőlem senki. Először az irányt kell a testületnek meghatározni majd ezt követi egy komplex tervezés. Hozzávetőleges árakat természetesen tudok mondani más hasonló beruházások nyomán. Az öntöző berendezés fúrt kútja 50.000.-Ft körüli összeg. Az automata öntöző rendszert, amely éjjel locsolna – és így energiát is takarítana meg – nagyjából kettő millió forintba kerülne. A térvilágításra több hasonló kistelepülésen is azt javasoltam, hogy helyi villanyszerelővel kell kiviteleztetni. A terveket és engedélyeztetést én elkészítem. Nem egy ördöngös a kivitelezés. Körülbelül három millió forint a kivitelezése ennek. Ami a növényeket illeti azt kell, hogy mondjam a vadgesztenye fa nem a legideálisabb a térre. Évi 2-3 permetezést igényel, ami nem olcsó. Környezet tűrő növényeket kell telepíteni. Díszcserjéket és minél több virágos felületet. Egy sétányt kell kialakítani, de nem szabad aszfaltot használni. Az aszfalt 30 Celsius fok felett rákkeltő. Az emlékműre is költeni kell. Nem szabad a jelenlegi állapotában hagyni egy felújítás során. Nem igényel nagy összeget egy csiszolás, amit meg kellene ejteni rajta. Az eszközök amelyeket beépítésre tervezünk ezekben a pályázatokban, azok egytől egyig minőségi, nívós, a mai kor és az unió követelményeinek messzemenően megfelelnek. Az eddig beadott terveim mind nyertes pályázatokat eredményeztek.

Gub András: hallottunk 5, 10, 15 milliós összegeket. Különválasztani lehetne-e ezeket az összegeket? Szeretném látni, hogy mennyibe kerülne külön az épületek és a tér felújítása részletesen. Aláírom, hogy egy 20%-os önerős pályázat nagyon jó. A tér az nekem megfelel úgy, ahogy van. Viszont az épületekre ráférne a felújítás.

Soós Béla: az épületek felújítása elvinné a pályázati pénz egészét. Valószínűleg ha csak épületre adnánk be pályázatot azzal nem nyernénk.

Ramasz Imre: a pályázat májusi beadási határidejét szerintem már nem tudjuk teljesíteni. Vannak pályázatok szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre. El kell döntenünk, hogy belevágunk-e ezekbe a pályázatokba. Ameddig nem nyertes a pályázatunk addig kockáztatjuk a tervezési költségeket. De ha nem vágunk bele, akkor nem is nyerhetünk.

Gombkötő Lajos: a zöldterületek felújítására lehetne egy pontosabb árat kapni?

Soós Béla: pontos árat, mint már mondtam csak egy komplex tervezés után lehet mondani. Önöknek kell eldönteni az irányt és utána már lehet tervezni. A döntés önöknél van végig.

Ramasz Imre: megköszöni Soós Bélának a tájékoztatót. Egyelőre érlelődni kell a gondolatoknak. A pályázat következő beadási határideje október. Azt látni kell, hogy ez mindenképpen jövő évi megvalósítású pályázat. A következő évi költségvetésnél kell gondot fordítani a finanszírozásra. Rövid időn belül vissza kell térni a kérdésre és elkezdeni az előkészületeket.

Soós Béla távozik az ülésről.

A testületi ülés a bejelentésekkel folytatódik.

Pusztai Ádám: Pusztaföldvár nemrégiben nyert egy tanyabuszt. Ennek apropójaként Verasztó József és én azzal a javaslattal szerettünk volna a testület felé fordulni, hogy pályázzunk mi is meg egy tanyabusz beszerzését. Kettő milliós önerővel egy nyolc milliós buszra lehetett volna pályázni. Az üzemben tartási díját fedezte volna az, hogy Pusztaszőlősről bejártak volna a gyerekek a busszal a kardoskúti iskolába, óvodába. Az őutánuk kapott kvóta fedezné a kiadásokat. Mint nemrégiben kiderült, ebben az évben nincs már ez a pályázati lehetőség. Azt javaslom a testület felé, hogy ha a jövőben ismét kiírásra kerül ez a pályázat, akkor feltétlen induljunk.

Ramasz Imre: Pusztaföldvár halmozottan hátrányos helyzetű település tehát más elbírálás alá esik, mint Kardoskút egy pályázat folyamán. Természetesen figyelni kell a pályázati lehetőségét egy tanyabusznak és a jövő évi költségvetés tervezésekor – ha úgy dönt a testület-, akkor erre a célra tartalékot kell elkülöníteni.

Ramasz Imre: egy előző döntésünk átgondolását kérem a testülettől. Mégpedig azt, hogy eladott telket az önkormányzat nem vásárol vissza. A napokban három telektulajdonos keresett meg, hogy mivel építeni semmi esetre sem fognak az általuk régebben Kardoskúton megvásárolt telken, ezért szeretnék felajánlani azt az önkormányzatnak visszavásárlásra. Tájékoztattam őket, hogy ha a testület jóvá is hagyja a visszavásárlást, akkor is csak az eladási árért vesszük vissza. Tehát egy telek esetében kb. 30.000-35.000.-Ft. áron. A három telekből kettő frekventált helyen található. Javaslom a telkek visszavásárlását és a jövőben – ha egy esetleges házépítő jelentkezne – ezeket a „hézagokat” be tudnánk építeni.

Szemenyei Sándor: javaslom, hogy erre ne sajnáljuk a pénzt és vegyük vissza a telkeket.

Gombkötő Lajos: a tulajdonos nem tudja másnak eladni. Építeni nem akar. Üresen, gazosan állnának. Javaslom a visszavásárlást.

Ramasz Imre: tehát akkor felhatalmazást kérek a testülettől, hogy 1.-Ft/m2 áron vételi ajánlatot tehessek az eladók felé, kiegészítve a jelenleg érvényben levő közművesítés költségekkel, melyek a felajánlott ingatlant érintik.

A testület egyhangú szavazással felhatalmazza a polgármestert, hogy a felajánlott telkek visszavásárlását eszközölje a fenti feltételek mellett.

Ramasz Imre: az előző ülésen Szemenyei Sándor kérdését azonnal nem tudtuk megválaszolni. Ezt az óta írásban megkapta minden képviselő. Kérem, szavazzatok, hogy elfogadjátok-e az írásos választ.

A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az írásos választ.

Ramasz Imre: méhészek kerestek meg a napokban, hogy mézelő fákat telepítenének a faluban. 13 telket kellene feláldoznunk erre a célra. A facsemeték 30.000.-Ft-os nagyságrendet képviselnek, amelyet a méhészek magukra vállalnak. A kőolajos út melletti részre gondoltak ők, ahol a település rendezési tervünkben nekünk ipartelep lett annak idején betervezve. Ha most hozzájárulunk ehhez, akkor hosszú távon nem lesz lehetőségünk változatni. 800.-db. fáról van szó. A méhészek maguk is vállalják a fák gondozását, de közmunkásokra is számítanak. Az idei évre tervezzük egyébként a sportpálya melletti rész fásítását.

Pusztai Ádám: kiszámolta valaki, hogy mekkora terület kell a 800 fának? Én igen. 1 hektár.

Kulima István: nem javasolnám belterületre ennek a megvalósítását. Az ötlet maga jó, de valahol külterületen kell találni megfelelő helyet. Javaslom továbbá, hogy az önkormányzat vegye meg a facsemetéket a későbbi esetleges viták elkerülése érdekében.

Ramasz Imre: közlöm a méhészekkel, hogy nem zárkózunk el a lehetőségtől, de most nem döntünk. Keressük a lehetőségeket.

Ramasz Imre ismerteti, hogy hamarosan elkészül a közfoglalkoztatási terv, amelyet be kell adni a munkaügyi központnak. Ennek érdekében április elején vagy közepén össze kell hívni egy rendkívüli testületi ülést.

Az ülés szociális kérésekkel zárt keretek között folytatódik.

XII. Lantos György Emlékverseny – Asztalitenisz

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A tavasz első napján asztalitenisszel folytatódott az idei Lantos György Emlékverseny. A küzdelmek Patyi Béla játékvezető szakmai irányítása mellett három kategóriában zajlottak: női és férfi egyéni illetve vegyes páros. Az ismerős, visszatérő sportbarátok mellett az idén több fiatal is bekapcsolódott a játékba. Az alábbi eredmények születtek:

Vegyes páros eredmények:
I. helyezettek: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút) – Nyári László (Orosháza)
II. helyezettek: Ribovics Jánosné (Végegyháza) – Ribovics János (Végegyháza)
III. helyezettek: Császárné Czuth Erzsébet (Végegyháza) – ifj. Ribovics János (Végegyháza)
III. helyezettek: Császár Viven (Végegyháza) – Cséfán Ákos (Végegyháza)

Női egyéni eredmények:
I. helyezett: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
II. helyezett: Ribovics Jánosné (Végegyháza)
III. helyezett: Császár Tünde (Végegyháza)
III. helyezett: Császárné Czuth Erzsébet (Végegyháza)

Férfi egyéni eredmények:
I. helyezett: Nyári László (Orosháza)
II. helyezett: Farkas Rudolf (Orosháza)
III. helyezett: Kovács Béla (Orosháza)
III. helyezett: id. Ribovics János (Végegyháza)

A díjkiosztó ünnepség után közösen megkoszorúztuk az emlékverseny névadójának sírját, ahol Ramasz Imre polgármester úr méltatta az egykori iskolaigazgatót, sportbarátot.

Négy nap Erdélyben

Négy – Szászföldön töltött- mozgalmas és felemelő nap után írom ezeket a sorokat. Az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójának szervezésében turnén vett részt a részben kardoskúti kötődésű Folkográfia  zenekar (énekes: Kissné Csizmadia Gyöngyi  Móricz Zs. u., basszusgitáros: Csizmadia Sándor Fehér-Tó Étterem). A koncertsorozat erdélyi szervezője a sokunk által ismert Márkos Ervin fogarasi unitárius lelkész volt. A tiszteletes úr szellemi keresztapjának tartja néhai Dancz Gyula, orosházi iskolaigazgatót, akinek Pusztaföldvár és Kardoskút is köszönheti testvér települési kapcsolatait. A lelkész úr több ízben állította hallgatósága elé pozitív például Kardoskút és Homoróddaróc, Homoródjánosfalva kapcsolatát. Erdélynek ezen a gazdag történelmű és kultúrájú részén a magyarság szórványban él, elzártan, elszigetelten, sokszor magára hagyottan. A létezés elemei a mi fogalmaink szerint hiányoznak. Szinte járhatatlan utakon nincs buszjárat, nincs iskola, nincs orvos, nincs munkahely. Ezért nincsenek fiatalok sem. Jártunk olyan településen, ahol a magyar ajkúak átlagéletkora 80 év felett van. A fiatalok elköltöztek a városba, de sok esetben külföldre. Egyetlen közösségformáló tényező az egyház. Az egyházak egymást segítve működnek, nincs közöttük felekezeti hová tartozásból eredő vita.
Két községben (Halmágy és Nagymoha) és három városban (Fogaras, Nagyszeben, Vízakna) koncertezett a Folkográfia együttes. Megható volt tapasztalni, hogy a jellemzően idősekből álló közönség a koncert során hogyan vált egyre oldottabbá, lelkesebbé, elérzékenyültté. A koncerteket a Himnusz közös eléneklése zárta. A négy nap a jövőbe vezető hidak pilléreit alapozta meg. Biztosan lesz folytatása a koncerteknek, találkozóknak, beszélgetéseknek.
Jó volt magyarnak lenni Erdélyben.

Emlékezés 1848-49-re

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Csendes, szép tavaszias időjárással örvendeztetett meg bennünket a természet nemzeti ünnepünk előestéjén. A művelődési ház nagytermébe sokan ellátogattak nemzeti színű kokárdával a mellükön, hogy együtt emlékezzünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseire, hőseire. Az idei ünnepi megemlékezés közreműködői az Orosháza Város Általános Iskolájának és Pedagógiai Szolgáltató Intézményének József Attila tagintézményéből jöttek el Kardoskútra. Aki hallotta és látta a fiatalokat, az lelket melengető érzéssel gazdagodhatott, hiszen a történelmi múltidézés és a szívből jövő szavalatok igazi ünnepi hangulatot varázsoltak a terem falai közé. A szabadságharcot idéző rockopera kivetített részletei és az ünnepi beszéd után a község fiataljai, idősebbjei a hagyomány szerint a Március 15-e térre vonultak, ahol a helyi általános iskola tanulói és az önkormányzati képviselők elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Ezután szintén nem szokványos pillanatoknak lehettünk tanúi, hiszen az USA-ban született, de már több éve Magyarországon tanító nyelvtanár, Mr. Patrick Mullowney szavalta el az emlékmű előtt Petőfi Sándor: „Szülőföldem” című versét. Érdekes volt hallani, ahogy egy nem magyarnak született fiatalember milyen átéléssel mond el egy magyar verset és adja át szavalatával a költő szülőföldje iránt érzett szeretetét. Az ünnepség egy meghitt, belső melegséget is árasztó tábortűzzel zárult március 15-e előestéjén.

XII. Lantos György Emlékverseny – Sakk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Egy a szerencsére talán jobban alapozható verseny – az ulti – után március 7-én a szellemet megmozgató sportággal folytatódott a Lantos György igazgató úrról elnevezett sportverseny sorozat.

A regisztrációt követően 17 táblánál kezdődött meg a 9 fordulós verseny 2×15 percben. 6 település 35 versenyzője mérte össze tudását a sakktáblák felett. A versenyzők életkora az előző évekhez hasonlóan igen széles skálán mozgott, hiszen a legfiatalabb versenyző alsó tagozatos iskolás, míg a legidősebb – tavalyi évhez hasonlóan – a kardoskúti Tóth Árpád aki már a nyolcvankettedik évén is túljár. Árpi bácsi elmondta, hogy – készülvén a következő sportágra – magával hozta pingpong ütőjét is, hogy szoktassa azt  a légkörhöz. Délután három órára összesítették a pontszámokat.

A XII. Lantos György Emlékverseny sakk sportágának végeredménye:

Összetett:

I. Kiss Ferenc 7 pont
II. Váczi Sándor 7 pont
III. Sáfrán István 6,5 pont
IV. Oláh Tibor 6,5 pont
V. Tokai János 6 pont
VI. Bacsur Imre 6 pont

Helyi versenyzők rangsora:

I. Héjja Bálint
II. Héjja András
III. Dunai Attila

Legidősebb versenyző: Tóth Árpád
Legfiatalabb eredményes versenyző: Béres Bencze és Vígh Antal

XII. Lantos György Emlékverseny – Ulti

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A 2009-es év már a 12. alkalom az emlékverseny történetében. A szombati nappal kezdetét vette a Móra Ferenc Művelődési Házban a szép hagyományokkal bíró rendezvénysorozat, amellyel a sportbarát, Lantos György igazgató úrra emlékezünk.
Az ultira 6 település, összesen 16 versenyzője nevezett be:

Maglóczki Pál Orosháza
Héjja Péter Orosháza
Bakos Csaba Orosháza
Bors Csaba Orosháza
Dobi Balázs Orosháza
Kormos Lajos Orosháza
Kerekes Imre Orosháza
Bereczky András Orosháza
Opauszky György Kondoros
Opauszky János Békéscsaba
Sáfrán István Tótkomlós
Kohuth Csaba Csorvás
Fosztó Sándor Kardoskút
Debreczeni József Kardoskút
Verasztó Sándor Kardoskút
Kincses Benjámin Kardoskút
A jókedvű, derűs társaság már szinte családias körben töltötte el a mai napot a klubszoba falai között. A délutánig tartó játék az alábbi eredményekkel zárult:

I. helyezett: Héjja Péter (Orosháza)
II. helyezett: Bors Csaba (Orosháza)
III. helyezett: Bakos Csaba (Orosháza)

Reméljük az összeszokott társaság jövőre is együtt lesz és ismét lesznek újak is közöttük, akik kedvet kapnak a játékhoz.

Ezúton is hirdetem a kedves sportbarátoknak, Lantos György tisztelőinek, hogy akik szeretnének ellátogatni a verseny névadójának sírjához, azok március 21-én a délutáni órákban – az asztalitenisz bajnokság végeztével- megtehetik, ahol közösen helyezzük el koszorúnkat.

Megszakítás