További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)
Ünnepi megemlékezésre hívta Kardoskút lakosságát a Képviselő-testület március 14-én estére. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóján Ramasz Imre polgármester úr köszöntötte az ünneplőket, majd Verasztó József tagintézmény vezető a hazaszeretet jelentőségét kiemelve mondott beszédet a művelődési házban. Ezután a jelenlévők a Vörösmarty Tagintézmény színjátszó csoportjának színvonalas, az ünnep méltóságát kifejező műsorát tekinthették meg.
A megemlékezést hangulatossá tette a község több utcáján végighaladó fáklyás menet, melynek résztvevői a Március 15-e téren a Hősök Emlékművénél koszorúzással tisztelegtek ’48 hősei és áldozatai előtt. A parkban tábortűz fényénél búcsúztattuk a közös estét.

A megemlékezésről készült 42 perces videó:

Lantos György Emlékverseny – Malom

110312_lantos_gyorgy_emlektorna_malom_verseny_RJ_014
(Fotók: Rajki Judit)

Az idei Lantos György Emlékverseny második sportága a malom volt. Ramasz Imre polgármester úr köszöntőjében röviden megemlékezett a névadó munkásságáról. Ezt követően asztalhoz ültek a versenyzők és két kategóriában összesen tizenöten pakolták a bábokat sorra a győzelem reményében. Hosszú évek tapasztalata, hogy a Kincses család kiemelkedő ebben a sportágban. A mai verseny sem hozott nagy meglepetést. Kora délutánra kialakult a végeredmény, amely a következő:

Felnőtt kategória:
I., id. Kincses Benjamin
II., id. Kincses István
III., ifj. Kincses István
IV., Homonnai Kunos Gabriella
felnott_gyoztes_malom_2011

Ifjúsági kategória:
I., Bozsik Imre
II., Németh Nándor
III., Homonnai Luca
IV. Papp Eszter

ifi_gyoztes_malom_2011

Kistérségi szinten

gerendas_2011_03

A nemrégiben szerveződött Kistérségi Asztalitenisz Kupa első állomása Gerendás volt. Öt település hat csapata mérkőzött meg egymással. Kardoskút csapatát Kürtiné Rácz Anikó, Kovács Jenő és Miszlai Zoltán képviselte.

Csapatban a második helyen végeztünk. Egyéniben Kürtiné Rácz Anikó II., Miszlai Zoltán II., Kovács Jenő III., helyezést ért el.

Településünkön március 26-án, szombaton várjuk az asztalitenisz sport után érdeklődőket a XIV. Lantos György Emlékverseny sorozat záró sportágaként. A kistérségi verseny az előzetes tervek szerint április vagy május hónapban érkezik Kardoskútra. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, sportbarátot az asztalitenisz edzésekre a művelődési házba minden kedden és pénteken 18 órától.

Lantos György Emlékverseny – Ulti

110306_lantos_gyorgy_emlektorna_ulti_verseny_RJ_011
(Fotók: Rajki Judit)

Az idei Lantos György Emlékverseny kezdő sportága az ulti verseny volt. Négy település – Békéscsaba, Békéssámson, Orosháza és Kardoskút – tizenhét versenyzője képviseltette magát. A köszöntő szavak után egyperces néma felállással tisztelegtünk igazgató úr emlékének. A sorsolást követően öt asztalon, hat fordulóban, nyolc órán át zajlott a verseny. Izgalmas végjátékban a sorrend a következőképpen alakult:

1, Bereczki András (Orosháza) (2000) [+21,31] 266 Ft 16 pont
2, Opauszki János (Békéscsaba) (2000) [+18,52] 258 Ft 15 pont
3, Manga Attila (Békéssámson) (2000) [+7,09] 131 Ft 14 pont
4, Somogyi Zsolt (Kardoskút) (2000) [+1,63] 44 Ft 14 pont
5, Hetényi László (Orosháza) (2000) [+2,88] 41 Ft 13 pont
6, Bors Csaba (Orosháza) (2000) [+4,27] 27 Ft 13 pont
7, Kormos Lajos (Orosháza) (2000) [-5,03] 18 Ft 13 pont
8, Göndör Sándor (Orosháza) (2000) [-1,64] 9 Ft 12 pont
9, Kincses Benjamin (Kardoskút) (2000) [-7,16] -9 Ft 12 pont
10, Zalai Mihály (Orosháza) (2000) [-6,19] -33 Ft 12 pont
11, Fosztó Sándor (Kardoskút) (2000) [+3,88] -35 Ft 12 pont
12, Nagy János (Kardoskút) (2000) [-9,53] -80 Ft 12 pont
13, Nagy Gyula (Orosháza) (2000) [+0,33] -82 Ft 12 pont
14, Kerekes Imre (Orosháza) (2000) [-3,06] -86 Ft 12 pont
15, Dobi Balázs (Orosháza) (2000) [-4,35] -134 Ft 12 pont
16, Maglóczki Pál (Orosháza) (2000) [-12,63] -158 Ft 11 pont
17, Héjja Péter (Orosháza) (2000) [-10,4] -177 Ft 11 pont

A Kardoskúti Ifjúsági Klub is megszervezte ezen a napon saját pókerbajnokságát a művelődési házban.

110306_poker_verseny_ifi_klub_RJ_013
A klubtagok közül kilencen ültek az asztalhoz és szintén nyolc órás „küzdelemben” az alábbi eredménnyel zártak:

1, Mocsári Péter
2, Mocsári Zoltán
3, Geiszt Richárd

Vigaszág:

1, Gálik Péter
2, Farkas Ferenc
3, Hopka Attila

További fotók IDE kattintva érhetőek el…


(Videó: Varga Pál)

Pályázati felhívás

A Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár a 2015. évben is meghirdeti a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatot.

Pályázati feltételek:
– saját szellemi alkotással lehet pályázni vers- illetve próza kategóriában
– egy alkotó maximum 10 pályamunkával indulhat (a két kategóriát tekintve összesen)
– a pályamunkákat gépelve, 3 példányban kell beküldeni (lehetőleg Times New Roman betűtípus, 12-   es betűmérettel).
– prózai írások esetében a maximált terjedelem: 10 gépelt A/4-es oldal
– a pályázó az írásműveinek beküldésével egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a pályáztató a munkáját a Kardoskúti Antológia következő kötetébe beválogassa és nyilvánosságra hozza.
– a pályázat kiírójához korábban beadott alkotásokat nem fogadjuk el
– nyugdíjas korú illetőleg leszázalékolt nyugdíjas pályázók alkotásait várjuk

A pályázat beérkezésének határideje: 2015. április 30.

Beküldési cím:
Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár
5945, Kardoskút, Március 15. tér 1.

A pályázat elektronikus elküldése a postai beküldést nem helyettesíti, de amennyiben van lehetősége, kérjük e-mailben is küldje el pályázatát az alábbi címre: muvelodesihaz@kardoskut.hu

A pályázatok nyilvános értékelésére minden pályázó postai úton kap meghívót a díjkiosztó ünnepségre.

Eredmények az igényfelmérésről

A 2011. február 22-én megjelent Kardoskúti Hírmondó hasábjain arra kértük a kedves olvasókat, hogy nyilvánítsanak véleményt lapunk kiadásával kapcsolatban. Az előzményekről röviden annyit, hogy a falugyűlésen két résztvevő kinyilvánította azon véleményét, hogy szüntessük meg az újságot. A lapkiadás ellen szóló egyik indok az volt, hogy az interneten mindent el lehet olvasni. Szerintünk ez nem állja meg a helyét, mivel egyre több hír és tudósítás, interjú jelenik meg csak az újság hasábjain, emellett pedig Kardoskút lakosságának túlnyomó többsége idős ember, aki nem rendelkezik internet eléréssel, számítógépes ismeretekkel. Több mint kettőszáz külterületen élő ember van, akiknél szintén kis számban érhető el a világháló. Másik elhangzott indok a gazdasági helyzet. Utánanéztünk, Kardoskút éves költségvetésének 0,0065%-át „emészti fel” a lapkiadással járó összeg. Rengeteg forráshiánnyal küzdő település van, ahol szintén kiadnak helyi újságot, mert a Képviselő-testület fontosnak tartja a lakosságot teljes körűen tájékoztatni a települést érintő hírekről, információkról.

Az önkormányzati választások kampányában már elhangzott a helyi újság létrehozásának ötlete, tehát nem érte ez váratlanul a lakosságot. Már akkor a település lakóinak nagy többsége pozitívan fogadta az ötletet. A választások után az első Képviselő-testületi ülésen egyhangúan megszavazta – az októberben megválasztott – testület az újság kiadását. Két próbaszám meg is jelent 2010-ben, amelyet örömmel fogadtak a település lakói. Mivel önkormányzati határozatban született a lapkiadásról döntés, így erről lakossági szavazást nem kellett volna véghezvinni. Ennek ellenére úgy gondolta a szerkesztőség, hogy még az első lapszámban ismerjék meg az emberek a lapkiadással kapcsolatos pontos pénzügyi adatokat, elejét véve a téves információknak. Ezek tudatában szabadon nyilváníthasson véleményt mindenki, ezzel zárva le a lapkiadással kapcsolatos vitát.

Összesen 38 család nyilvánított véleményt. Amit már tudtunk a lakók eddigi szóbeli megnyilvánulásaiból, azt most megerősítette a visszajuttatott kérdőívek összesítése: egy kivételével mind a lapkiadás mellett szavaztak. Kettő lapon jelölték be, hogy fizetős legyen az újság, a többi válaszadó mind az ingyenes megjelenés mellett tette le a voksát.

Mind a kérdőívekből, mind az emberekkel folytatott beszélgetésekből egyértelműen kiderül, hogy igény van a helyi újságra. A szerkesztőség ezután is törekszik más, külső vélemény, megnyilvánulás közlésére a szervezeti és működési szabályzat szerint.

Köszönjük mindenkinek, aki vette a fáradtságot és akár a kérdőíveken, akár szóban véleményt nyilvánított a kérdésben. A következő lapszám tervezett megjelenése 2011. április.

Végezetül – a teljesség igénye nélkül – a kérdőíveken beérkezett véleményekből egy csokor:

„Legyen ingyenes, de ha kell, fizetek is érte.”

„Nagyon örülünk az újságnak. Nincs mindenkinek internete és nem lakik a faluban. Ha kell, fizetünk érte. Legalább kicsit képbe vagyunk. Tisztelettel: NÉV”

„Nagyon-nagyon örülök az újságnak és nagyon várom. Sok mindent meghallok belőle. Ne szűntessék meg, várom a következő számot.”

„A faluban vannak vállalkozók, azokról egy sort se írtak.”

„Kell az újság. Akinek nem tetszik, az ne olvassa. Köszönjük a bele fektetett munkát.”

„Szólaltassanak meg néha 1-2 arra érdemes embereket (lehetőség szerint politikamentesen)„

„Kardoskúti dolgozók munkájának bemutatása”

„Legyenek anyakönyvi hírek is”

Sorsoltunk

Fejtörésre adtunk okot a kedves olvasóknak a Kardoskúti Hírmondó februári számában. Tizenkét kérdést tettünk fel, amelyek egytől egyik településünkhöz köthetőek. Aki kitöltötte a sorokat, annak szépen körvonalazódott a függőleges sorban a megfejtés, ami a farsangi fánk volt. Huszonnyolc helyes megfejtés érkezett, amelyből kisorsoltuk a szerencsés nyertest aki nem más, mint dr. Bradean Constantin, településünk háziorvosa. Ajándéka a Bodza Duó Kft. által felajánlott bodza termékekből álló ajándékcsomag. Gratulálunk a nyertesnek!

A megfejtés részletesen:

Művelődési házunk névadója – Móra Ferenc

Emlékversenyünket róla neveztük el – Lantos György

Híres nótaszerzőnk volt – Rózsa Imre

Nemzeti parkunk egyik őshonos állata – Szürkemarha

Mozink régi neve – Hunyadi

Egykoron iskola működött itt – Aranyadhalom

Lenti József vezette focisuli neve – Góliát

Kardoskúti határrész – Cinkus

Településünk évenkénti kulturális rendezvénye – Falunap

A művelődési ház egykori igazgatója – Susán Géza

Helyi kézművesünk – Andrékó Pálné

A Kardoskúti Zrt. egyik korábbi neve – Rákóczi Tsz

Apró farsang

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Sajnos a betegség nem volt tekintettel a farsangra, így csökkent létszámban tudták megtartani az idei farsangot az óvodában. A gyerekek rövid versikékkel mutatkoztak be a szülők, nagyszülők előtt, akik közül páran jelmezbe is bújtak. Vidám táncokkal és versenyekkel űzték el a telet.

25 perces videó összeállítás a farsangról:

Maskarások estéje

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)

Az idén huszonnyolc beöltözött gyerek felvonulását láthatták azok, akik eljöttek a művelődési ház nagytermébe. Ellátogatott hozzánk többek között Pókember, Csontváz, Egérke a sajtban, Nyuszi, Cica, Bohóc, Vámpír, Focista, Varázsló, Vadász, Legó-ember, Való Világ lakói. A beöltözők kis versikével mutatkoztak be a közönségnek. A zsűrinek, mint mindig, most is nehéz dolga volt.

Végül megszületett a döntés: a legszebb jelmezesnek Szörny Ella Dö Frász, (Simora Ivett 2.o.), legötletesebbnek: Túró Rudi (Móga Lilla 2.o.), legfelismerhetetlenebbnek: Ariel (Nagy Alexandra 1.o.), legcsúnyábbnak: Dart Vader (Havasi Gyula 4. o.) bizonyult. Csoportjelmez győztes: Boszorkák (Lunczner Petra 2.o. – Mócz Vivien 1.o.)

Köszönjük a Képviselő-testületnek az anyagi támogatását, továbbá a szervezésben és a kivitelezésben közreműködő pedagógusok és szülők munkáját. A tombolához felajánlott tárgyakat köszönjük az adományozóknak.

 Szülői Munkaközösség

45 perces videóösszeállítás a farsangról (Készítette: Varga Pál):

Polgárőr közgyűlés

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

2011. február 11-én 18 órától tartotta a Kardoskúti Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület az elmúlt évet értékelő közgyűlését. Ádász Ferenc elnök ismertette a tagság előtt a tavalyi év eredményeit. Az egyesület munkáját a statisztikai számok híven tükrözik. Jelentős emelkedés tapasztalható a 2009-es évhez képest mind a páros, egyéni illetve rendőrrel közös szolgálatok számadatait tekintve is. Köszönhető ez a kedvező szolgálati idő annak, hogy az év minden egyes napján teljesít polgárőr páros szolgálatot a településen. A tavalyi évben közel 12.000 kilométert tett meg a polgárőr autó. Az egyesület létszámát illetően két változás történt az elmúlt évben.

Egy tagtárstól elbúcsúzott az egyesület, mivel ő a munkája mellett már nem tudta vállalni a szolgálatokat. Egy új taggal viszont bővült a közösség, aki 2010. decemberében sikeres polgárőr vizsgát tett, így teljes jogú tagjává vált a polgárőrségnek. A megye egyik legjobb közbiztonságú települése Kardoskút és ez szerencsére a mai napig elmondható róla. Anyagi helyzete az egyesületnek kiegyensúlyozott, köszönhetően a különböző támogatóknak, pályázati pénzeknek. Ramasz Imre polgármester megköszönte a tagság egész évben nyújtott lelkiismeretes munkáját. Biztosította az egyesületet, hogy az önkormányzat az anyagi lehetőségei keretein belül az idén is támogatni fogja a polgárőrséget. Ezt követően a tagság egyhangúlag elfogadta az elnök beszámolóját, majd egy vacsora mellett folytatódott az este.

110211_polgaror_vacsora_RJ_002

110211_polgaror_vacsora_RJ_007

Falugyűlés

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)

2011. február 9-én 18 órától tartotta Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az idei első falugyűlését. A falugyűlés hanganyaga az alábbiakban hallgatható meg: Ramasz Imre polgármester beszámol a 2010-es évben végzett munkáról illetve a 2011-es év terveiről (1 óra 15 perc)

Hozzászólások:

1. Csizmadia Sándor (7:33)
2. Pappné Neller Borbála (08:41)
3. Kocsis Péter (07:41)
4. Szemenyei Sándor (08:54)
5. Csizmadia Sándor (0:40)
6. Szula Péter (0:46)
7. Ramasz Imre (37:02)
8. Szemenyei Sándor (02:35)
9. Kocsis Péter (01:52)
10. Kocsány Gábor (02:19)
11. Verasztó József (03:25)
12. Varga Pál (01:46)
13. Pappné Neller Borbála (04:31)
14. Szemenyei Sándor (01:55)
15. dr. Mészáros Erzsébet (0:52)
16. Ramasz Imre (02:20)
17. Kocsis Péter (0:40)
18. Csizmadia Sándor (0:42)
19. Gombkötő Lajos (0:24)

Hadd főzzek ma magamnak

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)

Február 5-én rendezte első közös vacsorás rendezvényét a Kardoskúti Ifjúsági Klub. Településünkön azt hiszem szóba sem kerülhet más egy ilyen alkalomra, mint a helyben nagy hagyományokkal bíró bográcsos marhapörkölt. A vacsora minden egyes részletét a klubtagok szervezték meg, a vacsora elkészítését is egy klubtag vállalta magára. Azért talonban egy nagymama is bekerült a képbe, aki jelenlétével és segítő tanácsaival bíztatta a csapatot. Jókedvben nem volt hiány az este. A következő hétvégéket is együtt tölti a klub, hiszen jövő héten szombaton lesz az Ifi Diszkó, majd ezt követően a farsangi bálat is közös társaságban tölti a csapat.

Látogatói rekord

2011. február 3-án látogatói rekord történt a www.kardoskut.hu életében! Ezen a napon 7233 látogató érkezett az oldalra. Valószínűnek tartom, hogy az „Év Honlapja” szavazásnak köszönhetjük ezt az óriási látogatottságot. Jelen pillanatban 3. helyen állunk a közönségszavazáson. Véleményem szerint, ha nem is nyerjük meg, akkor is nyertesek vagyunk. Több ezren voltak kíváncsiak egy nap alatt ránk és így Kardoskútra!

Beszámoló a testületi ülésről

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. január 27-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel tartotta soron következő testületi ülését.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Mórocz Lajos, Gombkötő Lajos, Pusztai Ádám és Varga Pál települési képviselők.

Jelen van továbbá: dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála művelődési ház igazgató, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv vezető.

Ramasz Imre köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a testület határozatképes. Ismerteti a napirendi pontokat, amelyeket a Képviselő-testület egyhangúan elfogad:

1., 2011. évi költségvetés tervezetének előzetes megvitatása
2., Március 15. Nemzeti Ünnep előkészítése
3., Falugyűlés időpontjának és napirendjének megállapítása
4., Bejelentések, interpellációk
Az ülés előtt kiadott írásos anyag az alábbiakban tekinthető meg:

Jegyzőkönyv hitelesítőként Gombkötő Lajos és Pusztai Ádám személyét egyhangúlag elfogadta a testület. Ezután a lejárt határidejű határozatokról, illetve a két ülés közötti időszakról következett egy beszámoló.

Ramasz Imre: 258/2010-es határozatunkban döntöttünk arról, hogy a Kardoskúti Hírmondó decemberi kiadásához 70.000.- forintot biztosítunk. Valamennyien kézhez kaptuk karácsony előtti napokban a második próbaszámát az újságnak. Költségkereten belül maradt a kiadás. 295/2010-es számú határozatban döntött a testület arról, hogy a Gál és Márta Kft.-vel megkötött szerződésünket módosítjuk. Az áremelés alkalmazása előtti 90 napos határidőt 30 napra csökkentettük. A szerződés aláírásra került. 297/2010-es határozatunkban a Képviselő-testület elfogadta a polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítását. Ezt követően pedig megküldésre került a törzskönyvi nyilvántartás céljából. Ez végrehajtásra került. Erzsike később utal rá, hogy ezt ismét módosítanunk kell. 298/2010-es számú határozatban a Kardoskúti Hírmondó című időszaki lap SZMSZ-ét fogadtuk el. Ehhez kapcsolódóan a bejelentések keretein belül szintén történik előterjesztés. 300/2010-es Képviselő-testületi határozatunkban döntöttünk arról, hogy javasoljuk a Kardoskúti Hírmondó szerkesztőségi tagjainak sorába felkérni Rajki Juditot, Verasztó Józsefet, dr. Mészáros Erzsébetet,  Varga Pált és Pappné Neller Borbálát. Ebben Borika volt az illetékes, ez határidőn belül megtörtént. 301/2010-es számú határozatban arról döntöttünk, hogy a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság részére bérbe adandó föld ötéves bérleti szerződés keretében lesz hasznosítva. A haszonbérleti díj pedig 700.- forintról 800.- forintra emelkedik ezen időszak alatt. A szerződés megkötésre került. 302/2010-es határozatban döntés született arról, hogy a Délalföldi Regionális Hulladéklerakó Társulás részére a 85.- forint/fő önkormányzati hozzájárulást biztosítjuk. A lejárt határidejű határozatokról ennyiben kívántam beszámolni. Most a két ülés között eltelt időszakról szeretnék beszámolni. Bizonyára emlékeztek arra, hogy a Tótkomlósi Állati Hulladék Lerakó szerződése a működtetésre lejárt. Ez újra meg lett hirdetve. A döntőbizottságba engem is beválasztottak. December 20-án került sor e kérdés eldöntésére. Három ajánlat tétel érkezett be. Ezek közül egy a Tótkomlósi Kommunális Üzemtől, aki eddig is a szolgáltató volt. Egy a Hódmezővásárhelyi Városüzemeltetéstől illetve egy pályázat érkezett a mezőberényi Tappe Kft.-től. Az üzemeltetési és beszállítási díjakat a legkedvezőbben a jelenlegi szolgáltató ajánlotta, így vele lesz megkötve ezen feladat ellátására a szerződés 2012. december 31-ig. Tavaly december 21-én a Békés- Megyei Munkaügyi Központ tartott egy tájékoztatót az idei évi közfoglalkoztatással kapcsolatban. Megváltoztak a korábbi keretek. Eddig közfoglalkoztatási tervet kellett készíteni az önkormányzatoknak, amelyet a testületnek kellett elfogadnia. Ezt a munkaügyi központ hagyta jóvá. Ez most alapvetően megváltozott. Különböző címen járó juttatások elnevezésben is változtak. 2011. január 1-től úgynevezett bérpótló juttatást kapnak azok, akik korábban rendelkezésre állási támogatásban részesültek. Én már akkor jeleztem a munkaügyi központ felé, hogy mi a közfoglalkoztatást csak 2011. március 1-gyel szeretnénk megvalósítani. Ezt követően január 7-én az Orosházi Munkaügyi Kirendeltségen voltam és ott tisztáztuk, hogy milyen forrás lehetőséggel számolhatunk, hiszen megyékre le lettek osztva az ilyen célú költségvetési pénzek. Megjegyzem, a tavaly ilyen célra fordítható pénzeknek a fele sem áll rendelkezésre az idén. A munkaügyi központ tájékoztatása szerint tizenhét fő négy órás és egy fő nyolc órás munkaerő foglalkoztatására lesz lehetőségünk 2011-ben. Ezzel kapcsolatban egy külön határozat elfogadására is sort kell kerítenünk, amelyben a testület felhatalmazza a polgármesteri hivatalt, hogy a pályázatot előkészítse és beadja. A pályázatba én javaslom, hogy tíz fő rövid időtartalmú négy órás és egy fő nyolc órás hosszú időtartalmú munkavállaló foglalkoztatása szerepeljen. A rövid időtartalmú foglalkoztatás napi négy óra lehet és kettő és négy hónap közötti időszakra lehet pályázni. Magam részéről a négy hónapos időtartamot javaslom. Az egy fő esetében pedig a nyolc órás munkaviszonyt tíz hónapos szerződéssel. A rövid foglalkoztatásnál a keret adott, hiszen a költségek 95%-át biztosítja a munkaügyi központ. A nyolc órás munkavállaló esetében tágabb a lehetőség, hiszen ott 70 és 100% közötti az elnyerhető támogatás mértéke. Itt az adott település pénzügyi helyzetét veszik alapul a döntésnél. Javaslom, hogy Kardoskút ez esetben a 90%-os támogatást igényeljen. A fennmaradó 10%-ot pedig önrészként szerepeltessük. Jelenlegi nyilvántartásunk szerint 18 főnél több ember van, aki szóba kerülhet a településen az adott munkára. Egy igen komoly kitétel is van 2012-re vonatkozóan, hiszen az a munkavállaló, aki az elmúlt évben nem tud 30 napos munkaviszonyt igazolni, az elesik a juttatástól. Gyakorlatilag nem zárható ki az a lehetőség, hogy kénytelenek leszünk akár saját forrásból is alkalmaznunk ilyen személyt, hogy a későbbiekben a juttatástól ne essen el. Ennek többsége csak 2012-ben válik aktuálissá. Bízzunk benne, hogy javulni fog a munkához jutás esélye és többen addigra el tudnak helyezkedni. 2011. január 20-án DAREH közgyűlés volt, illetve ugyanezen a napon az Orosháza és Térsége Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulásnak is volt ülése. Egymást követően voltak az ülések, hiszen a résztvevők köre majdnem megegyező. A DAREH taggyűlése elfogadta a 2011-es költségvetéséről szóló előterjesztést. Felhatalmazta a közgyűlés elnökét, hogy a „Települési szilárd hulladék gazdálkodási rendszer fejlesztése a Délkelet Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási rendszer létrehozását célzó önkormányzati társulás területén” című pályázati szerződését aláírja. Ebben a pályázatban mi nem vagyunk érdekeltek, hiszen nincs rekultivációra váró hulladéklerakónk. Ezt követően került sor az Orosháza és Térsége Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás 2011. évi költségvetésének elfogadására.  Jelenleg ebbe a társulásba tizenhat település tartozik bele 77086 fővel.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

Ramasz Imre: javaslom, hogy térjünk vissza a közfoglalkoztatáshoz kacsolódó határozatra. Aki egyetért azzal, hogy pályázatot nyújtson be az önkormányzat 2011. március 1-gyel kezdődően tíz fő rövid időtartalmú és egy fő hosszú időtartalmú munkavállaló foglalkoztatására a korábbiakban javasolt időtartamban, illetve a hosszú időtartalmú munkavállaló esetében a 90%-os támogatási igénnyel az kérem szavazzon erről. Köszönöm. Megállapítom, hogy egyhangúlag elfogadta a testület a határozatot.

1., 2011. évi költségvetés tervezetének előzetes megvitatása

 

Ramasz Imre: egy alkalommal már a költségvetés 2011. évi tervezetével már foglalkoztunk a koncepció keretében. Ahhoz képest bizonyos történések voltak. Időközben elfogadásra került a Magyar Köztársaság költségvetése. Lezárásra került a 2010-es év önkormányzati szinten pénzügyileg és pontosításra került a 2010-es évi pénzmaradvány. Ahogy az anyagból kiderülhetett számotokra, ez igen kedvezőtlen változást hozott. A korábbiaktól lényegesen elmarad összegszerűségében. Ennek ellenére amit előkészítettünk a koncepcióhoz lényeges módosítást nem eszközöltem. Minden intézménynél megjelenik a cafeteria változása. A 2011-es költségvetési törvényben lekorlátozták a költségvetési szerveknél adható cafeteria összegét bruttó 200.000.- forint/éves összegben. Ez került be a tervezetbe. Javaslom az előterjesztés megvitatását. Kérem az ügyrendi bizottság álláspontját.

Pusztai Ádám: az ügyrendi bizottság a napirendet megtárgyalta. Egyszer már a koncepció alap dolgaival egyetértettünk és számottevő változás azóta nem következett benne. Sajnálattal megállapítva azt, hogy kevesebb lett a megtakarítás, a koncepciót elfogadásra javasoljuk. Szem előtt kell tartani, hogy az esetleges évközi változtatásoknál szigorúbba nézzük meg, hogy bírunk-e azzal a plusz kiadással vagy pedig esetlegesen nem. A polgárvédelemnél megemelt összegről mit kell tudnunk?

Ramasz Imre: az eredeti összeg 100.000.- forint volt és ezt emeltük meg 400.000.- forintra. Gyakorlatilag a belvízvédelmi terv elkészítése miatt szükséges. Egy új tervet kell készítenünk. Ennek a pontos összegét még nem tudjuk. Ma egyeztettem a kivitelezésről, napokon belül kiderül a pontos költség. Ennek a tervnek a belterületre kell vonatkoznia. Szerencsére Kardoskúton nincs belterületen különösebb belvíz gondunk. Várom a további véleményeket, javaslatokat.

Varga Pál: magam részéről a véleményemet tudom elmondani. Az előzetesen megtárgyalt koncepcióhoz képest most nem sok érdemi változás van a jelenlegiben. Sajnálattal vesszük tudomásul a pénzeszközök csökkenését a várthoz képest. Úgy gondolom, hogy egy olyan pontja sincs a költségvetés tervezetének, amely elrugaszkodott lenne a földtől vagy túlzásokba esne. Egy ésszerű gazdálkodás mellett nem okozhat gondot az idei év végig vitele, szigorúan a realitások mentén haladva. Talán még jobban át kell azonban gondolnunk majd a döntéseinket.

Mórocz Lajos: bizottsági ülésen felvetődött, hogy a gyógyszertár előtti részen ki kellene alakítani parkolókat. A járdaépítésnél feljövő lapokból ki lehetne ezt alakítani. Ne a sárba kelljen állni az ott megálló autókkal. Illetve Pusztai képviselő társunk felvetette, hogy az Árpád és Béke utca közötti részen nem kellene végig parkoló.

Ramasz Imre: a gyógyszertár előtti részen – bontott anyagból a járdaépítésre betervezett összeg terhére – megoldható ez a javaslat. A parkoló építésnél pedig vegyük azt alapul, hogy a felhasználható összeg maximumát öt millió forintban határoztuk meg. Ami ebbe a keretösszegbe belefér azt valósítsuk meg. De ennél feljebb semmi képen ne menjünk.

Gombkötő Lajos: a gyógyszertárnál két, esetleg három parkoló elegendő. Ennél többet nem tartok szükségesnek. Parkolókkal kapcsolatban annyit mondanék, hogy amikor ezt terveztük, még nem tudtuk, hogy ekkora pénzelvonás lesz a költségvetésben. Ezek tudatában egy hat férőhelyes parkolót javasolnék. A Pali által elmondottakkal teljes mértékben egyetértek. Ez az év kivitelezhető pénzügyi gondok nélkül.

A Képviselő-testület az előterjesztést egyhangúlag elfogadta.

2., Március 15. Nemzeti Ünnep előkészítése

Ramasz Imre: viszonylag időben kerül a testület elé az ünnep előkészítése így van rá megfelelő idő. Előzetesen Borikával egyeztettem. Az a javaslatunk, hogy 2011. március 14-én este 18 órától a Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtárban illetve ezt követően a Március 15. téren tartsuk a megemlékezést. Korábbi hagyományoknak megfelelően az ünnepség bent lenne, majd a koszorúzás az emlékműnél. Ezt követően pedig egy tábortűz gyújtására kerülhet sor. Fáklyáink vannak raktáron, egy megfelelő időjárás esetén erről is lehet szó. Az ünnepi megemlékezés előadójának személyéről is kell döntenünk. Átadom a szót Borikának, hogy az előzetesen már megtett lépésekről tájékoztassa a testületet.

Pappné Neller Borbála: polgármester úrral előzetesen már beszélgettünk ez ügyben. Felvetődött, hogy kérdezzem meg Verasztó igazgató urat, hogy az iskola tudna-e készülni egy ünnepi műsorral. Igazgató úr nem zárkózott el a felkéréstől. Felvetődött a megbeszélésünk alkalmával, hogy esetleg változatosabb lenne, ha nem mindig a helyi iskola adna műsort. Abban maradtunk, hogy a március 15-i ünnepséget nem a helyi iskola vállalná, hanem egy tagintézményt kérünk fel. Ennek ismeretében én megkerestem a Vörösmarty Tagintézmény színjátszó körének vezetőjét. A tanárnő annyit mondott, hogy megkérdezi az igazgatónőt és a gyermekeket, hogy megvalósítható lesz-e ez a felkérés. Azt tudtam, hogy sokan vannak ott a gyerekek, de tegnap szembesültem vele, hogy negyven fős a csoport. Húsz perc körüli a műsoridő. Tavaly Békéscsabáról voltak nálunk színészek. Ennek a bekerülési költségén az idén meg tudjuk hívni a Vörösmarty Tagintézmény negyven tanulóját, buszt bérelve részükre és egy kis vendéglátásban is részesíthetjük őket. Folynak az egyeztetések. Ők Orosházán március 15-én fognak szerepelni. De ha esetleg más ötlet van, akkor az irányban is vizsgálódhatunk.

Mórocz Lajos: én úgy tudom, hogy működik a faluban egy színjátszó csoport. Milyen stádiumban vannak?  Esetleg fel lehetne kérni őket egy kis előadásra.

Pappné Neller Borbála: bennem is megfogalmazódott már ez a lehetőség. Néztem is ehhez kapcsolódó darabok szövegkönyveit. Jelenleg a színjátszó kör öt darabot próbál. Nem tartom kizártnak, hogy már előre tudva a felkérést, nem vállalnánk egy ünnepi műsort. Jelenleg intenzíven készülünk egy tavaszi bemutatóra, amelyet megzavarna egy ünnepi műsor gyakorlása. Olyan szinten vannak a darabok, hogy az ötből három darabot biztosan előadunk.

Ramasz Imre: olyan kezdeti stádiumban vannak még, hogy némi önbizalmat kell előbb szerezniük. Nyilván a későbbiekben számíthatunk majd rájuk e téren. Az iskolára visszatérve: azért azt látni kell, hogy egy ilyen kis létszámú iskolában nehéz találni szereplésre való gyermeket. A megbeszélések közben kiderült, hogy nem veszik rossz néven, ha nem őket kérjük fel. Színészekre az idén nem gondolnék, a tagintézmény meghívását viszont jó ötletnek tartom.

Gombkötő Lajos: magam részéről támogatom a tagintézményt meghívni. Helyben kicsi a létszám. A hozzáállással is baj van. Egyszerűen nincs gyerek, akivel ezt meg tudják oldani. A színjátszó kört is fel lehet majd a későbbiekben kérni. Mind a negyven fő jönne Orosházáról?

Pappné Neller Borbála: igen, ez a darab ennyi főt igényel. Az orosházi előadáson még lovasok is lesznek a háttérben. Ezt itt nálunk persze nem valósítjuk meg. A tanárnő örömmel vette a felkérést, rajtuk nem múlik.

Ramasz Imre: az ünnepi előadó személyére van-e javaslat, esetleg önként vállalkozó? Véleményem szerint indokolt a korábbi évek gyakorlata, hogy a politikától maradjunk távol. Persze ha a testületből valaki más javaslattal él azt is megvitathatjuk.

Pusztai Ádám: három ember jutott az eszembe ünnepi előadó tekintetében. Korábban már megkértük egyszer a múzeum igazgatóját, Rózsa Zoltánt egy ünnepi beszéd elmondására. kardoskúti gyökerei vannak, és nem zárkózott akkoriban el tőle, csak az időpont nem volt neki megfelelő. Második gondolatom az iskola igazgatója, Verasztó József lenne. Így mégsem maradna ki teljesen a helyi iskola az ünnepből. Harmadik gondolatom Seres Péter volt, aki a környezetünkben tevékenykedő személy.

Gombkötő Lajos: Verasztó Józsefet javaslom felkérni.

Varga Pál: én is Verasztó Józsefet javaslom, mint igazgatót felkérni.

Mórocz Lajos: Pali is mondhatna beszédet, mint új testületi tag.

Varga Pál: én még fiatalnak tartom magam egy ünnepi beszéd elmondásához, de azt megígérem, hogy a négy év alatt el fogok vállalni egy beszédet, ha a testület felkér.

Mórocz Lajos: magam részéről javaslom első körben Verasztó Józsefet felkérni, illetve ha ő nem vállalja akkor Rózsa Zoltánt megkeresni.

Ramasz Imre: akkor ebben a sorrendben keressük meg felkérésünkkel az ünnepi beszéd előadóját.

Pusztai Ádám: fáklyás felvonulás?

Ramasz Imre: megfelelő időjárás esetén legyen.

3., Falugyűlés időpontjának és napirendjének megállapítása

Ramasz Imre: a kétkörös költségvetés közötti időpontban szoktuk megtartani a falugyűlésünket. Elsősorban azért, hogy tájékoztassuk a településünk lakosságát a megelőző év tényeiről, illetve a következő év elképzeléseiről. Borikával ez ügyben is egyeztettünk. Február 9-én 18 órai időpontra tennék javaslatot. Ez az időpont zavarja a legkevésbé a művelődési házban zajló tevékenységeket. Gondolkoztam azon, hogy előbb-utóbb a csatornázással kapcsolatban is el kell kezdenünk a lépéseket. Ez a téma azonban önmagában kitesz egy falugyűlést. Hosszabb előkészítő munka kell neki, hiszen a témában meg kell majd hívnunk előadókat. A források gyűjtését, előtakarékosságot is hamarosan meg kell kezdeni. Nagyon sokáig nem lehet halogatni ezt a kérdést, de még most sem világosak a határidők. A mi nagyságrendünk okán ki van tolva a határidő. És valószínűnek tartom, hogy ez még bővülni is fog. A talajvíz megemelkedése miatt most még jobban előtérbe kerül ez a gond. Drága a szippantási díj is. A későbbi időpontban erre a kérdésre is feltétlen vissza kell térnünk. A következő testületi ülésünk időpontjára, a falugyűlésen a lakosságtól felmerülő reális igények is bekerülhetnek a végleges költségvetésbe.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a falugyűlés időpontját és annak témáit.

4., Bejelentések, interpellációk

dr. Mészáros Erzsébet: az első bejelentésem az egy korábbi határozat – polgármester úr költségtérítésével kapcsolatos határozat –  módosítására, illetve egy ahhoz kapcsolódónak  a visszavonására vonatkozik. Ezzel kapcsolatban a Békés Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételt tett. Kifogásolták, hogy a költségtérítésről szóló határozatban csak százalékosan határozta meg a testület a költségtérítés mértékét, mégpedig az illetmény 30%-ban, összegszerűen nem. Tehát itt egy módosításra van szükség. A másik pedig a költségátalány egy részéről történő lemondásról és az összeg polgármesteri alapba történő helyezéséről szóló határozat, mely Alkotmányt sért. A Kormányhivatal január 31-ig adott határidőt ennek orvoslására. Én ezen határozat visszavonását kérem a  testülettől.  Az ügyrendi bizottság megtárgyalta a szóban forgó javaslatot. Kérem ismertessék az álláspontjukat.

Pusztai Ádám: az ügyrendi bizottság a határozat azon részével, hogy összegszerűsítsük, egyetért. Tehát a 30% mellé odatesszük, hogy az 104.355.- forint. Az ügyrendi bizottság továbbra is amellett döntött, hogy az illetményének 30%-át kapja költségtérítésként meg a polgármester úr. Továbbá az a nemes gondolat, hogy a költségtérítésének 10%-át a polgármesteri alapba helyezi, továbbra is támogatásunkat bírja. Azért, hogy az a lehetőség megmaradjon, hogy bizonyos területekhez anyagilag polgármester úr saját körében hozzájárulhasson javasoljuk egy polgármesteri alap létrehozását. Ennek az alapnak az éves összegét 350.000.- forintban javasoljuk elfogadni. Erre lehetőségünk van, és bizonyos területek gondjait – amelyek számunkra talán rejtve maradnak –  polgármester úr tudja segíteni.

Ramasz Imre: én ebben a döntésben nem szeretnék részt venni. Kérem a döntésből való kizárásomat. Átadom a szót az alpolgármester úrnak.

Gombkötő Lajos: aki egyetért polgármester úr döntésből való kizárásával az kérem szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúan kizárta Ramasz Imrét a döntéshozatalból.

Gombkötő Lajos: aki egyetért azzal, hogy továbbra is az illetményének 30%-át, 104.355.- forintot kapjon a polgármester költségtérítésként az kérem szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúan az illetményének 30%-át állapította meg a polgármesternek mint költségtérítés.

Gombkötő Lajos: aki egyetért azzal, hogy 2011. január 1-gyel vonja vissza a Képviselő-testület a 222/2010-es határozatát, az kérem kézfeltartással szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúan, 2011. január 1-el visszavonta a 222/2010-es határozatát.

Gombkötő Lajos: aki egyetért a polgármesteri alap létrehozásával a 2011-es költségvetésben,  évi 350.000.- forintos összegben  és ennek felhasználásáról az előzetesen megállapított keretek között a polgármester saját hatáskörében dönthet, az kérem szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúan döntött a polgármesteri alap létrehozásáról, évi 350.000.- forint keretösszegben a költségvetési tartalék terhére.

Ramasz Imre visszaveszi az ülés vezetését.

dr. Mészáros Erzsébet: következő bejelentésem a cafeteria rendszerhez kapcsolódik. Az éves keretösszeg meghatározásának határideje a 305/2009. kormányrendelet szerint február 15. Ezt követően lehet a dolgozókat erről nyilatkoztatni. Az említett kormányrendelet, illetve a Ktv-ben lévő szabályok ugyan változatlanok, de az éves költségvetési törvénybe beépült, hogy a költségvetési szerveknél dolgozók éves cafeteria kerete 2011-ben nem haladhatja meg a bruttó 200.000.- forintot. Ennek az összegnek a figyelembevételével készítettem el a kiosztott határozati javaslatot. A létszámokat figyelembe véve, illetve a hat és négy órában foglalkoztatottaknál ez az összeg időarányos. Ennek a tételnek a költségvetési vonzata 3. 650. 000.- forint. Ezen összeg elfogadását kérem a testülettől.

Ramasz Imre: a költségvetési koncepció megtárgyaláskor erről esett már szó. Ez egy behatárolt nagyságrend. Arra ugyan lenne lehetősége a testületnek, hogy valamivel ennél kevesebbet állapítson meg, de én úgy gondolom, hogy már ez magában egy nagy visszalépés. 2005 óta nem történt illetményalap emelés sem.

A Képviselő-testület a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta.

dr. Mészáros Erzsébet: a Kardoskúti Hírmondó, mint időszaki lap megalapítása megtörtént. Ennek megfelelően a polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása is megtörtént. December hónapban elküldtem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Lapnyilvántartó Osztályának az időszaki lap nyilvántartásba vételéhez való kérelmet. Ezt követően e-mailben tájékoztattak, hogy kérelmünket a nyilvántartásba vételről nem tudják teljesíteni. Indoklásként az írták, hogy a lap kiadója nem lehet a polgármester. Az impresszumban ugyanis ő lett feltüntetve és ez összeférhetetlenségi helyzetet eredményez. A törvényi passzusok őket is, de minket is igazolnak. Miután telefonon is felvettem velük a kapcsolatot azt a választ kaptam, hogy hiánypótlásra nem adnak lehetőséget, mivel időközben született egy média törvény. Teljes egészében meg kell ismételni a lap nyilvántartásba vételi kérelmét. Ezt a sajátos helyzetet, hogy itt egy kistelepülésről van szó és sem polgármester sem képviselő nem lehet a lap kiadója, de ugyanakkor nincs is lap kiadásra jogosult szervezetünk azzal javasolták feloldani, hogy a kiadói jogokat teljes egészében ruházzuk rá a művelődési házra. Ezt egy megállapodásban kell rögzíteni, amit a bejelentési kötelezettséget kérő iratok mellé csatolni kell. Én ennek megfelelően előkészítettem egy megbízási szerződést. Mivel új médiatörvény van és a kiadói jogokat is átadja a testület a művelődési háznak, akkor ez természetesen érinti a korábban elfogadott  SZMSZ-t is. Ebben elég széles jogkört adtunk a lapalapító és kiadó Képviselő-testületnek, ennek megfelelően az SZMSZ is módosításra kerül. Ha végigolvassák az új SZMSZ-t akkor kiderül, hogy a Képviselő-testületnek, mint lap alapítónak tulajdonképpen csak a neve maradt meg, joga szinte semmi. A jogszabályi elvárásoknak véleményem szerint megfelel.

Pusztai Ádám: a jobb kéz és a bal kéz esete jutott az eszembe. Az egyik hivatal elfogadta, a másik nem. Egyetlen egy gondolat jutott az eszembe. Borika a kiadásért felelős személy és a felelős szerkesztő is egyben. Ez a kettő mehet együtt?

dr. Mészáros Erzsébet: véleményem szerint igen.

Ramasz Imre: nagy köszönet Erzsikének, mert sokat dolgozott ezen a témán. Nem is tételeztük fel akkoriban, hogy ennyire ingoványos területre tévedünk. Javaslom, hogy az Erzsike által előterjesztett határozatát fogadjuk el. A elfogadásig már ne háborgassuk az alapító okiratokat. Ha megvan az engedély, akkor helyre tesszük az alapító okiratokat is. Aki egyetért azzal, hogy megbízzuk a Móra Ferenc Művelődési Házat a felelős kiadói feladatok ellátásával és az SZMSZ javasolt módosításával, az kérem szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúlag döntött arról, hogy a Kardoskúti Hírmondó időszaki lap felelős kiadásával megbízza a Móra Ferenc Művelődési Házat. Illetve egyetért a határozatban feltüntetet változtatásokkal.

Ramasz Imre: egy előterjesztés érkezett hozzám Tibáné Hamvasi Zsuzsannától. Biztosan emlékeztek arra, hogy korábban felvállaltuk a méhnyakrák elleni védőoltás támogatását. Ezzel kapcsolatban egy szerződés köttetett egy céggel. Ennek a módosítását kezdeményezték most. Tulajdonképpen az árat illetően kedvező változás van, hiszen ha jól emlékszem 25.000.- forint volt kereken a korábbi vakcina összege és ez most 19.900.- forintra csökkent. Ugyanakkor viszont a mi eredeti álláspontunk az volt, hogy korhatárhoz kötöttük az ingyenes vakcinához jutást. Ehhez Zsuzsa készített egy névsort amelyben az előző határozatunkban megállapított 10 és 14 éves közötti ifjú hölgyek esetében átvállaljuk. Tíz ilyen van jelenleg. Ez gyakorlatilag közel 600.000.- forintos költséget jelent, hiszen háromszori oltás jelenti a teljes védettséget. Korábban csak állásfoglalás történt arról, hogy az ebből a korosztályból kiesők, de akik fel szeretnék mégis venni a védőoltást részben vagy egészben szociális kölcsön juttatásával nyújtanánk nekik segítséget. Ez a lista szerint tíz fő. Azt javaslom, hogy a korábbi határozatunknak megfelelően a 10 és 14 éves kor közötti gyerekeknek továbbra is ingyenesen biztosítsuk az oltóanyagot. Továbbá megkérjük Zsuzsát, hogy azon gyermekek szüleit, akiknek gyermekei kiesnek a 10-14 éves korosztályból, de szeretnék beadatni a gyermeküknek a vakcinát  nyilatkozzanak arról, hogy igénylik-e a szociális kölcsönt és ha igen, mekkora mértékben. Ezután tisztázódhat, hogy mekkora összeget kell biztosítanunk a költségvetésben. Aki ezzel az előzetes elvekkel egyetért, az kérem szavazzon.

A Képviselő-testület egyhangúan döntött arról, hogy a 10-14 éves korosztály számára ingyenes biztosítja a méhnyakrák elleni védőoltást. A 14-19 éves korosztályból igénylők szüleinek pedig ha igényt tartanak rá, szociális kölcsön formájában nyújt ehhez támogatást.

Ramasz Imre: tavalyi pályázatokkal kapcsolatban elszámolási kötelezettségük van a nyertes pályázóknak az összeg elszámolásával. Ilyen elszámolást nyújtott be a Kardoskúti Önvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesület. 150.000.- forintos támogatást nyújtottunk részükre. Tételesen, szabályszerűen benyújtották az elszámolást. Valamennyi számláról másolatot készített és hitelesítette azt. Az egyesület a rendeletbe foglaltaknak megfelelően elszámolt. Kérem, hogy ezt az elszámolást a testület fogadja el.

A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a Kardoskúti Önvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesület elszámolását.

Ramasz Imre: szintén pályázatuk alapján támogattuk tavaly a Kardoskút Községért Közalapítványt. Megítélésem szerint a közalapítvány nem megfelelően számolt el most a részükre bocsájtott 100.000.- forintos támogatással. Beszámolójukból nem derül ki pontosan, hogy kinek mekkora összegben nyújtottak a tavalyi évben támogatást. Javaslom, hogy a testület hiánypótlásra kérje az alapítványt. Az idei évre is benyújtották pályázatukat amelyben 300.000.- forintos támogatást kérnek.

A Képviselő-testület egyhangúan döntött arról, hogy a Kardoskút Község Közalapítvány elszámolását pontosításra visszaadja.

Ramasz Imre: érkezett egy megkeresés a Mezőségi Őrzőkör Alapítványtól. Ők egy erdélyi „Bástya Egyesület” munkáját támogatják. A kérésük az, hogy havonta egy forinttal támogassuk őket a település lakóinak száma alapján. A kérelem nem felel meg a rendeletünkben támasztott követelményeknek. Elutasítást javaslok.

A Képviselő-testület egyhangúlag elutasítja a kérelmet, mivel a formai követelmények nem felel meg.

Ramasz Imre: kérelem érkezett az általános iskola Szülői Munkaközösségétől. 50.000.- forintos kérelmet nyújtottak be, amelyet a farsang megrendezéséhez kérnek. Megmondom őszintén én ezt egy kicsit sokallom. A korábbi években is minden alkalommal támogattuk az iskolai farsangot. 30.000.- forintot javaslok megállapítani részükre. A pályázat egyébként megfelel a formai követelményeknek.

Gombkötő Lajos: 30.000.- forintot javaslok.

Mórocz Lajos: én évekig voltam SZMK vezető. Mi is mindig kértünk pénzt. Tudom, hogy sokba kerül egy farsang. Ha jól szervezik meg a szülők, akkor ki lehet jönni a támogatott összegből. Ezt az összeget én is sokallom.

Pusztai Ádám: a jó tanulókat szokták könyvvel jutalmazni, illetve kirándulásokra is szoktak a bevételből a szülők költeni. Nagy bevételek sosem voltak. Éppen, hogy kijöttek a bejövő pénzekből. A 30.000.- forintot mindenképpen javaslom számukra.

A Képviselő-testület egyhangúan 30.000.- forintos támogatást nyújt a Szülői Munkaközösség részére a farsang megszervezéséhez.

A testületi ülés zárt keretek között, szociális kérelmekkel folytatódott.

Megszakítás