Reform marhapörkölt az életmód klubban

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Tudták-e, hogy lehet finom marhapörit készíteni zsír és víz hozzáadása nélkül is?! Mi megtanultuk a csütörtöki életmód klub nyár előtti utolsó foglalkozásán Tibáné Hamvasi Zsuzsanna védőnőtől. Eleinte többünk is kétkedve fogadta az elkészítés hagyományostól eltérő módját, de a végeredmény bizonyította: van még új a nap alatt! Amíg a finom pörkölt fődögélt, addig a szezonális gyümölcsből – a meggyből – egyszerűen elkészíthető pitét sütöttünk. Eközben a jóízű beszélgetések most sem maradtak el. A kis lelkes csoport nevében Hopka Ernő köszönte meg Zsuzsának a sok hasznos tanácsot, a megannyi utánajárást, amivel színesebbé és egészségesebbé tette mindennapjainkat. Kis szünet után ősztől újra folytatjuk!

Mézes délelőtt

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Mézeskalács  sütéssel kezdődött meg a gyermekek számára a szünidei játszóház a művelődési házban. Nagy örömmel láttuk, hogy a község apraja-nagyja milyen érdeklődést mutatott a szerda délelőtti játszóházi program iránt. A tésztát magunk gyúrtuk, kisütés után a sokféle mézeskalácsformát mindenki maga díszítette. Túl sokáig nem is csodálhattuk a süteményeket, mert igen gyorsan elfogytak. A jövő héten újra találkozunk a gyerekekkel.

Táncgála

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kellemes időtöltésnek bizonyult sokak számára a művelődési házban szombat délután megrendezett táncos rendezvényünk. A május elején indult társastánc tanfolyam növendékeinek egy csoportja most mutatta meg először a helybéli és vidéki vendégek előtt a tavasz folyamán szerzett tánctudásukat. A kezdő lépések után egyre oldottabban mutatták be a megtelt nagyterem közepén azt a sokféle táncot, amelyeket nagy tapssal jutalmazott a közönség. Táncestünkre meghívott vendégtáncosok is jöttek kis községünkbe: Békéscsabáról és Orosházáról. Ők már több éve táncolnak, így igazi rutinos párokat láthattunk a parketten. Nagy örömömre szolgál, hogy sikerült többekkel megszerettetni Kissné Pindur Zsanett oktató által a társastáncot és indíttatást adni a folytatáshoz. A mai estén a közönség soraiból többen kifejezett érdeklődéssel figyelték táncosainkat, talán néhányan ihletet is kaptak a tánctanuláshoz.

Reményeink szerint ősszel gyarapodni fog az igényes társastánc iránt érdeklődők száma foglalkozásainkon.

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 25-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Kulima István, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor illetve Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá:
Czecher Péter alezredes, kapitányság vezető, D. Tóth Máté körzeti megbízott, Ádász Ferenc egyesületi elnök, dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Pappné Neller Borbála intézményvezető, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető, Tóth Józsefné főelőadó és Varga Pál közalkalmazott.

Az óvodavezetői állásra érkezett pályázatok:
Kürtiné Rácz Anikó
Pribeláné Baracsi Éva

Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Csabáné és Kulima István személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogad.

Az első napirendi pont előtt a polgármester beszámol a két ülés között eltelt idő eseményeiről illetve a lejárt határidejű határozatokról.

Ramasz Imre: 60/2009 számú testületi határozat amelyben döntöttünk arról, hogy elfogadjuk DAREH hulladékgazdálkodási rendszer önkormányzati társulás egységes szerkezetbe foglalt megállapodását. Az erről szóló határozatot elküldtük az illetékeseknek.
61/2009-es számú testületi határozatunkban döntöttünk arról, hogy 44.000.-Ft-al támogatjuk az általános iskolások erdei iskolában való részvételét. A gyerekek jól érezték magukat. Elszámolás még nem történt meg. Hamarosan ez is megtörténik. 62/2009-es számú határozatunkban döntöttünk a polgárőrség 150.000-ft-os támogatásáról. A támogatási szerződés elkészült és a támogatás összegét átutaltuk a polgárőrség részére. 66/2009-es határozatunkban döntöttünk arról, hogy az Orosháza és Kardoskút közötti kerékpárút építésére konzorciumi szerződés keretében Orosházával közösen nyújtunk be pályázatot. A pályázat elkészült és beadásra került. Az elbírálás még nem történt meg. Bízom benne, hogy nyertes pályázat lesz. A 68, 69 és 70/2009-es számú határozatban a polgármesteri hivatal, Napköziotthonos óvoda és művelődési ház alapító okirat módosításait fogadtuk el. 72/2009-es számú határozatban döntöttünk a Mikszáth Kálmán utca pályázat bevonásával történő aszfalt felújításán. A pályázatíró a pályázatot elkészítette és az beadásra került. A Magyar Államkincstár befogadta, sőt már hiánypótlást is teljesítettünk. 75/2009 számú testületi határozatunkban a testület döntött arról, hogy az ivóvíz minőség javító programhoz kapcsolódóan térségi társulás keretei között részesei leszünk ennek a megvalósításnak. Az erről szóló határozatunkat az illetékeseknek megküldtük. 76/2009-es számú határozatunkban szintén a DAREH-hez kapcsolódóan döntöttünk, hogy 35.-Ft/lakos támogatást nyújtunk a működéshez és a 77/2009-es határozatban pedig ugyancsak a DAREH-nak 80.-Ft/lakos hozzájárulást fizetünk pályázati önerőhöz. A működéshez szükséges hozzájárulás már átutalásra került. A pályázati önerőhöz szükséges részt pedig szeptember 30-ig kell biztosítanunk. Most felkérem Gombkötő Lajos alpolgármestert, hogy számoljon be arról a megbeszélésről ahol ő vett részt és amely az Orosháza Tótkomlós közötti út felújításáról szólt.

Gombkötő Lajos: Az Orosháza és Tótkomlós közötti útszakasz felújításának kezdeti dátumát jelenleg 2010 februárra teszik. Nem csak ez az út hanem a Kaszaper – Orosháza közötti út is felújításra kerül majd. Én pár dolgot kértem a megbeszélésen. Például, hogy a Tótkomlós felé közlekedő autóbusz megállónál lévő sziget is javításra kerüljön. A vasútállomásnál lévő kanyarokon enyhíteni fognak a kivitelezés során. Semmi olyat nem kértem amely a községnek plusz pénzbe kerülne.

Ramasz Imre: Régóta ígérgetik de mindig az ígéret szintjén maradt a dolog. Bízom benne, hogy most valóban meg is valósul. Akkor hisszük el, ha majd az úthengerek simítják az aszfaltot.

A képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadja a beszámolót.

Ramasz Imre: Térjünk rá az első napirendi pontra. Köszöntöm a körünkben megjelent Czecher Péter rendőr alezredest és D. Tóth Máté körzeti megbízottat, a napirendi pontok előadóit. Át is adom a szót.

Czecher Péter: Köszönti a megjelenteket. Egy pár gondolattal egészítené ki a körzeti megbízott által beadott írásos anyagot. Nagy reményekkel vágtunk neki a 2008-as évnek. Abban bíztunk, hogy a határőrség beolvasztásával enyhülni fognak a rendőrségen belüli létszámhiányok. Részben meg is oldódott a probléma de mivel Schengeni határ vagyunk így a hozzánk kerülő határőrök tulajdonképpen tovább vitték a feladatukat a rendőrségen belül. Tavalyi évben igényként merült fel, hogy a hely kmb. többet tartózkodjon helyben. 2007-ben nagyon sokat volt elvezényelve Máté. 2008-ban már sokat javult a helyzet és reményeim szerint az idei évben még többet fog helyben szolgálatot teljesíteni. Igyekszünk nem elvezényelni másfelé. Egy számadatról a beszámolóban feltétlen beszélni kell. Mégpedig a 15-ről 33-ra emelkedő bűnözés. Azért azt csendben hozzátenném, hogy még így is a csendes, nyugodt településnek tekinthető  Kardoskút. Ezt a nagymértékű növekedést azonban nem szabad szó nélkül hagyni. Az emelkedés – mint a beszámolóból is kiderül- egy helyi és egy Tótkomlósi lakos nem éppen áldásos tevékenységéből adódik. Ezek ketten hírtelen meglepték egymástól függetlenül Kardoskutat és több kisseb, nagyobb horderejű bűncselekményt követtek el. Pozitívum, hogy ezeknek a bűncselekményeknek nagy része felderítésre került. Ennek köszönhetően megállt a bűncselekmények számának emelkedése. Ezeknek a bűneseteknek a nyomozását többnyire a helyi kmb-s végezte, kapitánysági szinten is igen szép, 87%-os eredményességgel. Az ismeretlen tettes ellen indított nyomozást pedig 52%-os eredménnyel került felderítésre ami szintén igen szép szám. A baleseti mutató nagyon jó. Mindössze egy baleset történt a településen amely súlyos sérüléssel járt. Az lesz a komoly feladat, hogy ezt a szintet az idei évben is tartani tudja Máté.

Ramasz Imre: Köszönöm a szóbeli kiegészítést. Az én kérdésem arra irányul, hogy működik e a kapitányság területén sebességmérő berendezés. Ha igen, milyen a tapasztalat? Több ajánlat is érkezett a napokban belterületi sebességjelző készülékre. Visszatartó ereje lehetne egy ilyennek ha felszerelnénk. Kérdezem, hogy ha a sebességjelző pl. 70km/órát ír ki és a rendőr pont ott van akkor bizonyító erejű e egy ilyen esetben a sebességmérőn látható adat?

Czecher Péter: Aktuális, felkapott dolog napjainkban a traffipax kérdése. Jogviták vannak a mérések szabályosságáról. Erről megvan a magam véleménye. A megyének összesen 2 darab traffipaxa van. 8 kapitányság rotációs rendszerben használja. A sebességjelző készülék semmit nem bizonyít. Szerintem nincs visszatartó ereje ezeknek a belterületi sebességjelzőknek. Az út javításával felgyorsulnak majd az autók is. Egy fix, telepített traffipax körülbelül 2 millió forintba kerül. Ennek 100%-ban bizonyító ereje van. A bírságokból befolyt összeg 30%-a pedig visszakerülhet az önkormányzathoz. Ebben el lehet esetleg a későbbiekben gondolkodni.

Szemenyei Sándor: Véleményem szerint jobb lenne, ha éjszaka történne a rendőr szolgálatának túlnyomó része. Habár a polgárőrség éjszaka teljesít szolgálatot azért szerintem jó lenne, ha rendőr is jelen lenne. A lakosság is biztosan segíti az észrevételeivel a rendőrt. Személy szerint meg vagyok elégedve Máté munkájával.

Mórocz Lajos: Javaslatom lenne az útfelújítással kapcsolatban, hogy a temetőnél egy lassító szigetet hozzunk létre. Komlós felől akik jönnek azok szinte átsuhannak a falun. Nem tudom, hogy mekkora költséggel járna ez.

Ramasz Imre: A közútkezelő az előző időben teljesen elhatárolódott ettől. Esetleg most majd újra terítékre vehetjük ezt.

Gombkötő Csabáné: Köszönöm a körzeti megbízott és a polgárőrség munkáját. Növekedik az emberek biztonság érzete a faluban. Arra gondoltam, hogy esetleg egy 50km/óra maximális sebesség táblát ki lehetne helyezni a falu határába.

Ramasz Imre: Úgy érzem, hogy az emberek elfogadták Mátét. Segítik a munkáját. Örülnék, ha valóban többet teljesítene szolgálatot helyben. Azt igénylik a helyi emberek, hogy lássák a rendőrt. A weboldalunkon volt egy szavazás ahol kiderült, hogy az emberek többsége meg van elégedve Kardoskút közbiztonságával.

Mórocz Lajos: Rugalmas munkaidőt nem lehetne esetleg alkalmazni? Gondolok itt arra, hogy például délelőtt 4 óra és éjszaka 4 óra.

Czecher Péter: A körzeti megbízott saját maga szervezi többnyire a szolgálati idejét. A szolgálatok felének éjszaka kell lennie. Indokolja ezt az is, hogy a bűncselekmények többsége éjszaka történik. A forgalom terelő szigetet jó ötletnek tartom. Vannak természetesen olyan emberek akiknek bármit tehetnénk az út közepére azt biztos, hogy szabálytalanul kerülik meg. Figyelemfelkeltő hatása biztosan van.

Kulima István: A fiatalok helyzetéről nem esett szó. Gondolok itt különösen a drogokra.

Czecher Péter: Szó esik a fiatalok által elkövetett szabálysértésekről is a jelentésben csak egy kissé szakszavak mögé vannak ezek bújtatva. 12 rendzavarás és 2 egyéb közbiztonsági  feljelentés történt. Sok intézkedést nem követ feljelentés. Néha többet is ér egy figyelmeztetés mint egy feljelentés. A kábítószer napjainkban mindenhol jelen van. Úgy a nagyvárosokban mint a kistelepüléseken. Kardoskúton is jelen van. Folyamatban van egy 60 fő körüli személyt érintő nyomozás ahol több kardoskúti személy is képbe került. Erről most hadd ne mondjak többet. A szülőknek óriási szerepe van a kábítószer fogyasztás visszaszorításában, hiszen össze nem téveszthető jelei vannak ennek. Hamar észre veheti a gyermekén a jeleket. Viszont ha egy szülő nem kellően foglalkozik a gyermekével ott baj van.

A képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadta a beszámolót.

Ramasz Imre: Következő napirendi pontunk a polgárőrség éves beszámolója. Felkérem Ádász Ferenc egyesületi elnököt, hogy egészítse ki szóban az írásos anyagát.

Ádász Ferenc: Örömmel mondhatom el, hogy a polgárőrség jelenleg 20 fővel működik. Ebből 16 fő aktívan szolgálatot teljesít. Természetesen kellene a létszámunkat növelni de aki megfelelő személy lenne az sajnos nem akar vagy nem tud részt venni a munkában. A Niva terepjárónk több, mint 20 éves. Állandóan van rajta mit javítani. A lakosság úgy érzem, hogy bizalommal van irántunk. Egyre több megkeresés érkezik felőlük, hogy pl. üresen álló tanyájukat figyeljük. Jelenleg minden nap van szolgálatban polgárőr páros. A beszámolómból sajnálatosan kimaradt a támogatók közül Szemenyei Sándor képviselő, aki a korábbi évekhez hasonlóan most is támogatja az egyesületet a képviselői díjával. Ezúton is köszönöm ezt neki.

Szemenyei Sándor: Először is gratulálok az elnök úrnak az újraválasztásához. A polgárőr tevékenység nem tetszhet mindenkinek. Vannak lakosok akiket zavar a polgárőrök munkája és van akit nem. A gazdasági társulatok az idén szűk forrással vannak. Úgy tudom, hogy például a Kardoskúti Zrt. sem nyújt az idén már támogatást a polgárőrségnek. Javasolnám, hogy a lakosságot jobban bele kellene vonni a polgárőrség anyagi segítésébe. Ha minden lakos ezer forintot adna akkor máris könnyebb lenne a helyzete az egyesületnek. Én kötelességemnek tartom, hogy ha az udvaromat figyeli a polgárőrség akkor ezt anyagilag is támogassam. Köszönöm a munkájukat.

Ramasz Imre: Mint polgárőr is hadd szóljak, hiszen tagja vagyok az egyesületnek. Nincs róla statisztika, hiszen nehéz is lenne készíteni arról, hogy mennyi bűncselekmény hiúsul meg a polgárőrök jelenléte miatt. Hiszem, hogy ez a húsz ember tesz valamit a faluért. Lehetősége lenne a falu lakóinak az adó 1%-át felajánlani és ezzel támogatni az egyesületet. Viszonylag kevesen élnek ezzel. Voltak mélypontok az egyesület életében. Volt, hogy a megszűnés fenyegette, mert 10 fő alá csökkent a tagok száma. Személy szerint úgy érzem, hogy jelenleg felszálló ágban van az egyesület.

Gombkötő Csabáné: Elismerés és köszönet illeti a polgárőrök önzetlen munkáját. Itt hívom fel a figyelmét a testületnek, hogy nem kívánhatjuk ingyen ezt a munkát. Valami módon el kellene ismernünk ezt mind anyagilag, mind erkölcsileg.

Gombkötő Lajos: Minden elismerésem a munkájuk iránt. Javaslom, hogy falunapon – esetleg a díjkiosztó ünnepségen – meg lehetne köszönni a munkájukat erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Illetve lehetne a legtöbb szolgálatot adó személyt elismerni.

Szemenyei Sándor: Nem javaslom, hogy csak pár személyt támogassunk. Vagy mindenkit vagy senkit. Támogatom egyébként az anyagi elismerést.

Ramasz Imre: Erre a következő testületi ülésen térjünk esetleg vissza.

A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a polgárőrség beszámolóját.

Czecher Péter megköszöni a testületnek, hogy elfogadta a beszámolót és további jó munkát kíván. D. Tóth Mátéval együtt elhagyja a termet.

Ramasz Imre: Harmadik napirendi pont a falunap programjának ismertetése. Átadom a  szót Borikának.

Pappné Neller Borbála: Az előző években már jól bevált, hagyományos elemeket az idén is beépítettem a falunap programjába. A pörköltfőző versenyre szép számmal jelentkeztek. A testület tagjai közül ezúton kérek fel jelentkezőket a zsűribe. A hagyományosnak mondható marha, birka, kecske pörköltek mellett az idén szarvas, őz, vaddisznó sőt, harcsa paprikás is készülni fog. Kispályás focira is nagy az érdeklődés így ez is megrendelésre kerül 6 csapat részvételével. A művelődési ház nagyteremében Várkonyi Gyula festőművész kiállítása lesz megtekinthető. Délelőtt a budapesti Pitypang Színpad műsora fogja szórakoztatni a parkban felállított színpadon a gyermekeket illetve kézműves játszóház is lesz a parkban. Az istentisztelet időpontját kissé előre hoztam az előző évekhez képest. A programok kezdési időpontjai úgy lettek kialakítva, hogy ne ütközzenek egymással. Délidőben ebéd, Várkonyi Gyula harmonika játékával. Fogathajtó verseny 2006-ban volt utoljára, így most az idén ez is bekerült a falunapi programba. 15 órától Salamon bűvész műsora fogja szórakoztatni a megjelenteket. Róla azt kell tudni, hogy egy nemzetközileg elismert bűvész. A falunapunkról egyenesen Németországba utazik. A családtagjaival egyetemben lép fel. Hastáncbemutató és egy óra időtartalomban lufi hajtogatás illetve arcfestés lesz ingyenesen. 17 órától a művelődési ház előtt lesz egy utcai zenés kosárlabda bemutató. ez egy igen látványos program lesz, környékbeli fiatalok előadásában. Ezt a békéscsabai Dirty Dance fél órás moderntánc bemutatója követi a nagyteremben, majd díjátadás.

Ramasz Imre: Virágos Kardoskút pályázatot az idén nem hirdettük meg. A lakosok anélkül is rendben tartják az ingatlanok környékét. Több oldalról is kritika érte a zsűrizést. Az időjárás sem kedvez most a virágoknak mert túl hamar elnyíltak az idén.

Pappné Neller Borbála: Az esti programok az általános iskolában lesznek megrendezve. Az idén ugye nem látogatnak szervezett formában néptáncosok Magyarországra. Úgy gondoltam viszont, hogy néptánc nélkül nem lenne az igazi az esti program. Meghívtam a falunapra a Deszken működő Bánát Szerb Néptáncegyüttest akik egy 45 perces műsort adnak elő. Ezután a  fiataloknak fog kedvezni az est további része. Az Örökség zenekar közel egy órás élő koncertje fog következni, majd ezt követően egy tűz-show. Ez nem tűzijáték, hanem egy igen látványos, táncos, zenés, tüzes elemekkel gazdagított show műsor lesz. Az egyik sztárvendégünk Szirmai Móni következik ezután. Róla azt kell tudni, hogy egy feltörekvő fiatal előadóművész. A zene csatornák játszzák a számait. Az est fénypontja az Inflagranti zenekar egy órás élő nagykoncertje lesz. Az estét Musztafa Imre „retró” diszkója fogja zárni. Ő az igazi régi nagy slágereket fogja játszani a fiataloknak. Remélem, hogy minden korosztály megtalálja számítását az idei falunapunk kínálatában.

Ramasz Imre: A jövőre nézve érkezett felajánlás egy Székelyudvarhelyi néptánccsoporttól. Szívesen lépnének fel a falunapunkon. Az idén ennek a megszervezésére már kevés volt az idő. Nagyjából húsz főről lenne szó és az ő elhelyezésükről. Illetve azt kérték, hogy a környező településeken is szervezzünk számukra fellépési lehetőségeket azokban a napokban. A következő évben esetleg meg lehet szervezni ennek a lebonyolítását. Az idei falunappal kapcsolatban azt hiszem, hogy Borika az anyagi lehetőségek korlátain belül maradt. Színes programokat láthatunk. Legyen ez a nap egy közös ügyünk és segítsük közreműködésünkkel Őt.

Szemenyei Sándor: Nagyon színes a program. Minden korosztály megtalálhatja  a neki tetszőt. Már csak a helyi emberek részvétele kellene. Mindenkinek persze nem fog tetszeni a műsor. Gratulálok Borika munkájához!

Gombkötő Lajos: Gratulálok én is a programok összeállításához. Az anyagiak hogy alakultak az idén a programoknál?

Pappné Neller Borbála: 300.000.-Ft-al kevesebb az idei falunapi költségvetés mint a tavalyi volt. Több település le is mondta a saját falunapját. Érezni lehet a közreműködőkön, hogy hajlandóak az árakban lejjebb menni mert az ő érdekeik is ezt kívánják. Nagyon sok helyen tudtam még a tavalyi árnál is olcsóbban megszerezni ugyanazt a szolgáltatást.

Mórocz Lajos: Gratulálok a programok összeállításához. Bízzunk benne, hogy sokaknak tetszeni fognak a programok.  Reménykedjünk, hogy kegyes lesz az időjárás hozzánk. Eső esetén mi lesz a program?

Pappné Neller Borbála: A szerződésekben ki van kötve, hogy a művelődési ház nagytermében lesznek megtartva a programok.

Ramasz Imre:  Elismerésünket fejezzük ki Borikának és segítsük a munkáját.

A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a falunapi programokat.

Bejelentések következnek.

Mészáros Erzsébet: Törvényi kötelezettség miatt át kellett dolgozni az intézmények alapító okiratait és egységes szerkezetbe foglalni azokat. Ez megtörtént. A Napköziotthonos Óvoda esetében hiánypótlásra is sor került. Hiányként jelölték meg, hogy nem neveztük meg a tagozatot. Az alapító okiratba belefoglaltuk, hogy nincs tagozat. Ennek a határozatnak az elfogadását kérem a testülettől.

A képviselő-testület a határozat javaslatot egyhangúan elfogadta.

Mészáros Erzsébet: A következőkben rendelet tervezetekről illetve módosításokról lesz szó. Az ügyrendi bizottság megtárgyalta a rendeleteket. Az első rendelet a 2009-es költségvetésről szóló rendelet módosítása. Anikó ismerteti, hogy mely elemek módosultak.

Kapuné Sin Anikó: A bevételi oldalon pontosításra volt szükség. A vízművek bérleti díja félév csúszással, félévre érkezik meg hozzánk. Ez a 2008 évi második félévi bérleti összeg amely a napokban fog beérkezni. Ez betervezésre került a bevételi oldalra. A közcélú foglalkoztatási tervnek megfelelően változtatni kellett a költségvetés ezen területén is. A belterületi utak felújítására megkaptuk a 19 millió forintot még februárban. Ez be volt ugyan tervezve de most került a helyére. Nyári gyermekétkeztetésre 260.000.-Ft.-ot kapott az önkormányzat. Ez központilag leosztott összeg, nekünk ennyi jutott. A tavalyi káresemények – egy év elelteltével – most rendeződtek. Gondolok itt a művelődési ház betörésnél és az óvodát ért villámcsapásnál történt kárra. A kiadási oldalon az előző testületi ülésen megszavazott képviselői tiszteletdíjak megemelése miatti összeg van módosítva. Az Európa parlamenti választásra betervezett összeg került még bele. A háziorvosi szolgálathoz került betervezésre a méhnyakrák elleni védőoltás 800.000.-Ft-os összege. Ami még változott az a munkáltatói lakásvásárlási támogatásnál 1.500.000.-Ft-ra lenne szükség az idén. A vízművek rekonstrukciós díjára 800.000.-Ft-ot terveztünk be.

Kulima István: Az ügyrendi bizottság megtárgyalta és módosítás nélkül javasolja elfogadásra.

Gombkötő Csabáné: A munkáltatói lakásvásárlási támogatás mit takar?

Ramasz Imre: Nem igazán jól van megfogalmazva ez. Inkább úgy mondanám, hogy munkáltatói kamatmentes kölcsön a dolgozóink részére. Felmérés volt a dolgozóink között, hogy ki kíván ezzel élni. 1,500,000.-Ft-ra merült fel igény. Szabályzatunkban van erre lehetőség.

A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a 2009-es költségvetés módosításáról benyújtott rendelet tervezetet.

Mészáros Erzsébet: A következő rendelet tervezet a közterületek tisztántartásáról és a település szilárdhulladék elszállításról szóló rendelet módosítása. Ez a szolgáltatás egy kötelező közszolgáltatás, amelyet az orosházi Városüzemeltetéssel végeztetünk el. A szolgáltató kiközölte felénk az új árakat amelyek belekerültek a rendelet tervezetbe.

Ramasz Imre: Az ügyrendi bizottság megtárgyalta. Kérem Kulima Istvánt, hogy ismertesse a bizottság álláspontját.

Kulima István: Ez egy olyan téma, amibe sok beleszólási jogunk nincs. Ez egy kötelező közszolgáltatást. A kiközölt árakat ugyan soknak tartjuk, de annak csökkentésére nincs módunk. Elfogadásra javasoljuk.

Ramasz Imre: A mostani emelés magasabb a korábban megszokott emeléstől. Ezt az indokolja, hogy 2009. július 15-től az orosházi lerakó engedélye megszűnik. Gyakorlatilag Békéscsabára vagy Hódmezővásárhelyre kell elszállítani a szolgáltatónak a szemetet. A szállítási költségek emelkedése az oka a magasabb díjaknak. Az őszi időszakban fel kell mérni a lakosság körében, hogy kell e a most kihelyezett 240 literes gyűjtő edényzet a heti szállítás esetén. Az idén már nem nyúlunk a kommunális adóhoz, de jövőre vagy meg kell emelnünk az adót vagy kissebre cserélni az edényzeteket. Például a 60 literes edényzet lehetséges, hogy 2 személy esetén is elegendő. A legmagasabb emelkedés a 240 literes edényeknél tapasztalható. Itt háromszorosára nő az elszállítás díja. El kell fogadnunk a kiközölt árakat mivel nincs választási lehetőségünk.

Kulima István: Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a heti ürítésnél a fele sem telik meg a 240 literes kukának. Javaslom az edényzetek kissebre cserélését.

Gombkötő Lajos: Pontosan fel kell mérni, hogy  lakók mekkora méretű kukákat igényelnek. Voltak felháborodások a cserékből. De ha megtudják az árakat a lakók akkor lehetséges, hogy kompromisszumot kötnek.

Gub András: Időközben lehet módosítani a szerződést a szolgáltatóval?

Ramasz Imre: Havonta jelentünk darab és literszámot. Ezek után fizetünk tehát akár havonta is lehet módosítani.

Ramasz Imre: A kérdést úgy kell majd feltenni a kérdőíven, hogy emeljük meg a kommunális adót vagy csökkentsük a kukák űrtartalmát.

Mórocz Lajos: Aki elviszi tőlünk a szemetet ők nem mérik a szemét súlyát? Nem lehetne megoldani, hogy 2-3 hetente végignézni a kukákat, hogy kinél indokolatlan a kuka mérete.

Ramasz Imre: Pusztaföldvárral közösön van elszállítva a szemét így mérve is közösen van. Ez alapján fizetünk a megsemmisítésért.

Szemenyei Sándor: Van olyan hét ahol több szemét kerül a kukába és van olyan hét amikor kevesebb. Az nem megoldás, hogy nézegessük egymás kukájának a tartalmát.

Ramasz Imre: Azt hiszem, hogy a lakosok igenis tudomásul veszik, hogy indokolatlanul nagy a 240 literes edény a heti szállításnál. Erre a kérdésre az ősz folyamán kell visszatérnünk.

A képviselő-testület egyhangú szavazással megalkotta a hulladék gazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendeletét.

Mészáros Erzsébet: A következő rendelet tervezet az igazgatási szünet elrendeléséről szól. Gyakorlatilag 2007-óta lehetne alkalmazni ezt a gyakorlatban de Kardoskúton még nem vezettük be. Az idei egy próba év lenne. Augusztus első két hetében lenne és a karácsonyi időszakban igazgatási szünet elrendelve. Célom ezzel a dolgozók felgyülemlett szabadságainak a kiadása.

Kulima István: Az ügyrendi bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja.

A képviselő-testület egyhangúlag megalkotta az önkormányzati rendeletét a közigazgatási szünet elrendeléséről.

Mészáros Erzsébet: Következik a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendelet módosítása. Az új támogatási forma, az óvodáztatási támogatás miatt válik a módosítás szükségessé. A célja a rendeletnek az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek mihamarabb – 3, 4 éves korukban – óvodába kerüljenek. Az óvodáztatási támogatás első esetben természetben nyújtható a családsegítő és az óvoda vezető közreműködésével. Ezt követően pénzben kerül kivitelezésre a támogatás.

Kulima István: Az ügyrendi bizottság ebben a formában elfogadta és javasolja a testület elé elfogadásra.

A képviselő-testület egyhangúlag megalkotta a 8/2009-es számú önkormányzati rendeletét a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendelet módosításáról.

Mészáros Erzsébet: Az utolsó rendelet tervezet módosítás az egyes szociális ellátási formák szabályairól szól. Ennek az írásos indoklása most került kiosztásra a képviselők részére ezért ezt most részletesebben kiegészíteném szóban. A módosításnak három indoka volt. Az aktív korúak támogatásáról szóló szoc. törvény január 1-től lényegesen átalakult. Ennek megfelelően az első és második paragrafus módosításra került illetve néhány pontosítást tartalmaz a rendelet. A pénzbeli ellátások kerültek kiegészítésre. A hármas paragrafus az aktív korúak ellátásáról rendelkezik. A rendszeres szociális segélyben részesülők körében maradt meg az együttműködési kötelezettség a képviselő-testület által kijelölt szervvel. Ezt a feladatellátást a Családokért Szolgáltató Bt.-vel szeretnénk megkötni. A jogosultsági határok megemelkedtek a korábbi 100 és 150 százalékos helyett 150 és egyedül élő esetében 200%-ra emelkedtek. Az ötödik paragrafus az átmeneti segély egy speciális formáját a szociális kölcsönt szabályozza újra. Ennek felhasználása jobban kötött lesz és az összege csökken. Kikerült a jelzálogjog érvényesítése. Rendkívüli sürgősséget igénylő esetben polgármesteri hatáskörbe kerül a döntés a képviselő-testület utólagos tájékoztatásával. A hatodik paragrafus a temetési segély vonatkozásában módosult. Korábban a temetési költségek 20%-a volt megállapítva segélyként adhatónak ami most 10%-ra csökken de legfeljebb 30.000.-Ft-ra.   Rögzítésre került a helyben szokásos legolcsóbb temetési költség megállapítása. Új elemként bekerült az alanyi jogon járó temetési segély amely 10.000.-Ft és jogosultsági feltételektől függetlenül jár. A nyolcadik paragrafus a szociális étkeztetés újraszabályozását tartalmazza a szociális törvény előírásainak megfelelően. A kilencedik paragrafus a házi segítségnyújtást szabályozza. A testület erről már korábban döntött, hogy ezt a feladatellátást a Családokért Szolgáltató Bt.-vel kívánja elláttatni.

Ramasz Imre: Úgy érzem, hogy az utóbbi időben már belefutottunk olyan esetekbe ahol a kérelmezőnek túllépte a jövedelme a megállapított maximumot amely elég alacsony, 28.600.-Ft a családban egy főre jutó jövedelem. Illetve egyedül élő esetében ennek a 150%-a volt. Az én javaslatomra került bele, hogy ennek az összeghatára növekedjen. Tehát szélesedjen azoknak a köre akik ezt igénybe tudják esetlegesen venni. 150% az egy főre eső és 200% az egyedül élők esetében. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha bővítjük a jogosultak körét akkor vagy bővítjük a forrást vagy valamiféle korlátot szabunk. Én az utóbbira tennék javaslatot. Nem 300.000.-Ft. lenne az összeghatár hanem 150.000.-Ft. Egy kicsit célzottabban kellene megállapítani ezt a szociális kölcsönt. Például elmaradt közüzemi számlák kiegyenlítésére. A temetési segély ügyében pontosítottuk a szabályokat. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül akkor kellemetlen neki azt mondani, hogy sajnos meghaladja a keresete a jogszabályokban megadott maximumot így nem tudunk segíteni. Ezért építettük be az alanyi jogon járó temetési segélyt 10.000.-Ft nagyságban a rendeletbe. Az utóbbi időszak számlái alapján 150.000.-Ft-ban állapítottuk meg a helyben szokásos legolcsóbb temetkezés költségét.

Kulima István: Az ügyrendi bizottság megtárgyalta a rendelet tervezetet és a helyben szokásos legolcsóbb temetkezés költségét 150.000.-Ft. helyett 170.000.-Ft-ra módosítaná. Ezt a közeledő ÁFA emelés indokolná véleményünk szerint. Még így sem egy kiugró összeget állapítunk meg.

Pusztai Ádám: Az átlag 190.000.-Ft a legolcsóbb és a legdrágább temetkezés között Kardoskúton. A legolcsóbb egyébként 124.000.-Ft. Innen volt az ötlet, hogy legyen akkor már most magasabb a megállapított összeg.

Szemenyei Sándor: Ha marad a 30.000.Ft maximum akkor mi jelentősége van a 20.000.-Ft emelésnek a legolcsóbb temetés megállapításánál?

Ramasz Imre: A két összeg nem jár feltétlenül együtt. Mérlegelés kérdése annak megállapítása.

Gub András: A 30.000.-Ft helyben hagyásáról van szó.

Mórocz Lajos: Ez nem kötelező hanem adható.

Szemenyei Sándor: Csak olyannak adhat az önkormányzat akinek kevés a jövedelme.

Ramasz Imre: Bővül azoknak a köre aki jogosult lesz a szociális kölcsönre.

Mórocz Lajos: Aki meg tudja oldani saját erejéből a temetkezést az nem fogja ezt igénybe venni mert ezt is vissza kell fizetni.

Ramasz Imre: Méltósággal de mértékkel temetkeznek az emberek. Tehát érkezett egy módosító javaslat az Ügyrendi Bizottságtól, hogy 150.000.-Ft helyett 170.000.-Ft legyen a helyben szokásos legolcsóbb temetkezés költsége.

Szemenyei Sándor: Megfontolandó, hogy módosítsuk e.

A képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadta a módosító indítványt. Ezután a testület egyhangúlag elfogadta a 9/2009-es számú önkormányzati rendeletét az egyes szociális ellátási formák szabályairól szóló 7/2003 számú önkormányzati rendelet módosítását.

Ramasz Imre: A rendelet alkotásokon túl is vagyunk. Következhet az óvoda vezetői pályázat elbírálása.

Ramasz Imre bemutatja a két pályázót: Pribeláné Baracsi Évát és Kürtiné Rácz Anikót. Megkérdezi, hogy a pályázók közül kéri a valaki, hogy zárt ülés keretében tárgyalják a pályázatot. Kürtiné Rácz Anikó nem kéri a zárt ülést, Pribeláné Baracsi Éva viszont igen.

Ramasz Imre zárt ülést rendel el.

Egy óra elteltével megszületik a döntés. Kürtiné Rácz Anikót választott a testület a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda vezetőjének.

Bejelentések következnek.

Gombkötő Csabáné: Az első bejelentésemben fel szeretném hívni a figyelmet a játszótér tisztaságának fokozottabb figyelésére. Az óvoda a művelődési házba költözik egy időre a felújítás miatt. Sok a törött üveg a fűben. A második kérdésem arra vonatkozik, hogy vannak olyan gyermekek az iskolában akik gyermekvédelmi támogatásban részesültek februárban amikor megigényelték a könyvet. Ez esetben ingyenesen kapják. Amikor viszont augusztusban megérkezik a könyv és a szülő idő közben munkát talált már nem lesz igazolása az ingyenes tankönyvhöz. Ilyenkor ki fizeti ki a könyvet?

Ramasz Imre: Fel fogom hívni a közmunkások figyelmét a játszótér fokozott tisztántartására. A tankönyvvel kapcsolatban egyszerű a kérdés. Ha időközben megszűnik a jogosultság akkor – mint mindenhol -, fizetni kell a tankönyvekért.

Szemenyei Sándor: Egy helyi lakos azzal a kéréssel keresett meg, hogy a bolt előtti hirdető táblát nem lehetne e visszaállítani. Az indoklásában az szerepelt, hogy a kegyeleti hirdetéseket nem lehet kitenni a sok más hirdetéstől. Csak egy akkora méretű hirdetőtábla kellene ahol kettő darab kegyeleti hirdetés elfér.

Pusztai Ádám: Az én bejelentésem az iskola átadáshoz kötődik. Hoztunk egy olyan határozatot nem egészen egy éve, hogy az étkezési díjak fizetésre kerülnek. Azon gondolkoztam, hogy az óvodába járó gyermek szülője miért kerül ezáltal hátrányba? Mert így neki is fizetni kell az étkezésért. Előnyt pedig az iskolás gyermek szülője kapott hiszen helyben járhat a gyermeke iskolába. Ez összesen egy millió forintos összeget jelentene egy nevelési évre.

Ramasz Imre: Nem értem a kérdést. Mindenhol fizetni kell az étkezésért. Ezzel, hogy eltöröltük az ingyenes étkezést, egyen rangúak lettek a többi óvodával, ahol már régen fizetni kell.

Pusztai Ádám: Arról kellene döntenünk, hogy az óvodásoknak esetleg visszaállítjuk e az ingyenes étkezést.

Ramasz Imre: Személy szerint nem értek ezzel egyet, de ha a testület úgy dönt, akkor legyen.

Kulima István: Akkor most az iskolában megszűnt az ingyenes ebéd?

Mészáros Erzsébet: Mindenhol megszűnt.

Kulima István: Akkor viszont egyetértek igazgató úrral. Az iskoláért fizetünk több mint 40 milliót éves szinten. Akkor az óvoda az egymillió forintot miért ne érdemelné meg?

Ramasz Imre: Az óvodáért ugyanúgy fizetjük a jelentős plusz összeget.

Kulima István: Miért?

Ramasz Imre: Mert az álllami normatíva a töredékét fedezi a kiadásoknak.

Kulima István: De én az étkeztetésről beszélek.

Mészáros Erzsébet: Az iskolánál sem az étkeztetés a 40 millió.

Gombkötő Csabáné: Most azért nem ingyenes az étkezés mert Orosházához tarozunk. Amúgy ingyenes lenne most is. Ezért miért büntessük az óvodás gyerekeket?

Ramasz Imre: Nem büntetésről van szó. Nem adunk plusz juttatást. Eddig is fizetni kellett az étkezésért az óvodában csak átvállaltuk ezt. Amikor ingyenes volt az étkezés és a gyermek beteg volt, esze ágában nem volt a szülőnek lemondani az ebédet. Fizette az önkormányzat. Pillanatnyilag akár pénzünk is van rá, nem tesz bennünket tönkre amíg van iparűzési adó. Ha az nem lesz, akkor se iskola se óvoda nem lesz. Miért fizessünk egy olyan szülő helyett aki nem szorul rá?

Mórocz Lajos: Alá kellene íratni a szülővel évkezdéskor, hogy amennyiben nem jelenti le az ebédet amikor hiányzik a gyermeke akkor azt köteles ő kifizetni. Hozni kell egy határozatot amelyben megállapítunk egy jövedelmet ami alatt jár az ingyen ebéd.

Kulima István: Az igaz, hogy ez kidobott pénz. Az óvónő nem tudja bejelenteni, hogy beteg a gyerek?

Ramasz Imre: Az augusztusi testületi ülésen térjünk erre vissza. Van még jó pár bejelenti valóm. Az általános iskola bizonyos felújításokra adott be igényt, részben ÁNTSZ észrevétel alapján. Egy tanterem padlózatának felújításáról, laminált padlóra való cseréjéről. A felújítás a mi feladatunk. Három árajánlat érkezett be. Van egy 300.000.Ft-os, egy 265.000.-Ft-os és egy 438.500.-Ft-os. 54m2-es padló cseréléséről van szó. Minőségileg a legdrágább ajánlat a legjobb. 33-as kopás állóságú anyagot építenének be. Az iskola ezt kérné. Én javaslom, hogy vállaljuk fel a nagyobb költséget, mert hosszabb távon ez talán jobban beválik.

Mórocz Lajos: A többi ajánlat mit tartalmaz?

Ramasz Imre: Ugyanazt, csak más és más anyagokat. És a munkabérek is mások.

Mórocz Lajos: Akkor ennek alá is kell betonozni.

Pusztai Ádám: A régire rakják rá az újat.

Kulima István: És ezt 400.000.-Ft-ért? Az nagyon jó munkabér. Egy nap alatt meg lehet csinálni.

Mórocz Lajos: Ennek jobban utána kell járni. Lehet, hogy jobban járunk ha megvesszük az anyagot és lerakatjuk. Nem nagy művészet ezt lerakni.

Ramasz Imre: Érdekes, hogy ahol olcsóbb az anyagár ott drágább a munkadíj az ajánlatokban.

Pusztai Ádám: Volt olyan ötlet is, hogy megvenni az anyagot és lerakatni magunk.

Ramasz Imre: Utána érdeklődök. A lényeg, hogy el kell végeznünk a feladatot. Meghatalmazást kérek a testülettől, hogy ezt a felújítást elvégeztessem. Utólag tájékoztatlak bennetek a fejleményekről. A következő bejelentés is az iskolával kapcsolatos. A már régóta igényelt igazgatói iroda bútorzatának cseréjéről van szó. A tavalyi évről maradt finanszírozási többlet összegből megoldható ennek a kivitelezése. Árajánlat érkezett az iroda bútorzatára. A katalógus ár 495.000.-Ft. Lamifa Kft.-től ugyanez 370.000.-Ft áron szerezhető be. A PET-BAU ajánlata 665.000.-Ft. Ezek bruttó ajánlatok. Az iskola a legolcsóbb, 370.000-Ft.-os bútort igényelné. A jelenlegi bútorzatát az irodának még Lantos György is használtan kapta annak idején, tehát már indokolt a cseréje.

A képviselő-testület egyhangúlag szavaz arról, hogy a saját költségvetés terhére az osztály padlózatának cseréjét megoldja. Továbbá egyhangúlag döntött arról, hogy a többletfinanszírozás terhére az irodabútorok cseréje megtörténhessen.

Ramasz Imre: Elkészült a település központ megújításával kapcsolatos terv. Egy fórumot kell összehívnunk ahol a lakosok ezt megismerhetik és véleményezhetik. Ennek az időpontját szórólapokon közzétesszük. Karácsonyi díszkivilágításra érkezett ajánlat. Ha rendelünk 200.000.-Ft. értékben akkor 400.000.-Ft-os árut adnak. Foglalkozzunk ezzel a kérdéssel?

Egyhangúan dönt a testület, hogy a jelenlegi helyzetben nem kíván foglalkozni ezzel az ajánlattal.

Ramasz Imre: A testvértelepüléseinkről érkezik delegáció az idei falunapra. Egy közös programot tartalmazó napot felvállalna az önkormányzat anyagilag, hiszen erre van is betervezve pénz az idei költségvetésbe. Mivel szerényebb összeget terveztünk erre az évre így a program is szerényebb lenne. Gyomaendrődre és Dévaványára látogatnánk el. Túzok rezervátum és strandolás mellett egy közös ebéd a nap programja. Ennek az összege 300.000.-Ft körüli. Az erdélyi vendégekkel és az őket fogadó családokkal töltenénk fel az 50 fős buszt. Ezt tájékoztatásul közöltem a testülettel. Meghirdettük az óvoda felújítási pályázatot. Költségvetésünkben 7 millió forintra terveztünk be. A beérkezett pályázatok egy kivételével ez alatti áron vannak. Öt ajánlat érkezett.

Andrékó Zoltán vállalkozó nettó 4.880.203.-Ft,

Iványi Építőmester Kft. nettó 5.053.045.-Ft,

Bartók László vállalkozó nettó 5.342.118.-Ft,

Fekete Lajos építő szolgáltató bt. nettó 5.522.618.-Ft,

Szabó és Társa Bt. Kardoskút nettó 6.077.520.-Ft.

A beadott árajánlatok alapján Andrékó Zoltánnal külön tárgyalásokat folytattunk. Írásban rögzítettük, hogy miket tartalmaz az ajánlata. Ő plusz kivitelezést is vállalt ezen az áron. Felhatalmazást kérek a testülettől, hogy Andrékó Zoltánnal a kivitelezési szerződést megkössem.

Mórocz Lajos: Időben mik a vállalási határidők?

Ramasz Imre: Minden ajánlattevőnél ugyanaz. Augusztus vége.

A képviselő-testület egyhangúlag döntött, hogy felhatalmazza Ramasz Imre polgármestert, hogy Andrékó Zoltánt bízza meg az óvoda felújításának kivitelezésével.

Ramasz Imre: A polgárőrségtől érkezett egy kérelem, hogy a gyógyszertár melletti volt tűzoltó szertári részt számukra díjmentesen biztosítsuk. Bizonyos irataikat ott elhelyezhessék, eső esetén oda behúzódhassanak. Az a helyiség jelenleg szinte üresen áll. Javaslom, hogy biztosítsuk részükre.

A képviselő-testület egyhangúan döntött, hogy a polgárőrség részére ingyenesen biztosítja a helyiséget.

Ramasz Imre: Kérelem érkezett a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubtól. Utazni szeretnének két helyre és ehhez 100.000.-Ft. támogatást kérnek. Szegedre és Békéscsabára szeretnének utazni.

Gub András: Nem lehet ezt a nyugdíjas igazolvány terhére megvalósítani?

Gombkötő Csabáné: Én ennek egyszer utána jártam. Csak abban az esetben lehet a VOLÁN buszokon ezt megvalósítani, ha tele van teljesen a  busz és azon minden utas nyugdíjas.

Ramasz Imre: Nekem az a javaslatom, hogy ne adjunk támogatást a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtárnak, hanem gyakoroljon gesztust a testület és a saját polgármesteri hivatal költségvetésének terhére szavazza meg ezt az összeget. Valamint bízzuk meg Borikát, hogy az utazást szervezze meg.

A képviselő-testület egyhangúan dönt arról, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésének a terhére 100.000.-Ft.-al támogatja a nyugdíjas klub utazását.

Pappné Neller Borbála: A jelenlegi gazdasági helyzetben a nyugdíjas klubban megbeszéltük, hogy nem megyünk messzire. Két kisebb utat tervezünk az idén. Egyet Szegedre a vadasparkba illetve októberben a Csabai Kolbászfesztiválra. Megköszönöm a testület támogatását.

A testületi ülés szociális kérdésekkel zárt keretek között zajlik.

Tanévzáró

Ismét bölcsebbek lettünk egy évvel. 186 tevékeny  nap van mögöttünk, mióta ebben a körben találkoztunk utoljára az évnyitó alkalmával. Az elmúlt tanévet városi általános iskola tagintézményeként kezdtük meg. A kényszerű átalakulás biztosította számunkra a továbbműködés lehetőségét. Az áttanító kollégák beilleszkedése zökkenőmentes volt. Köszönjük nekik, hogy segítőkész és jóindulatú hozzáállásukkal segítették az iskola működését, közvetítették felénk anyaintézményeik gyakorlatát, tapasztalatát. Közreműködésük révén tágultak intézményi és szakmai kapcsolataink. Várjuk őket jövőre is.

Nézzük  és összegezzük a mögöttünk hagyott évet: 44 tanulóval kezdtünk szeptemberben és 45 tanulóval fejezzük be most. A tanév során egyetlen napot sem mulasztott tanuló nem volt. Feltűnően sok mulasztást felhalmozó tanuló sem volt. Igazolatlan mulasztás elvétve akadt 3 tanulónak köszönhetően.

Alsó tagozaton négy csoportban folyt az egyéni bánásmód elemeit tartalmazó oktató nevelő munka. A nyugodt pillanatokat néha megzavarták  magatartási hibák. A főszereplők mindig ugyanazok voltak.. Segítettünk és segíteni is fogunk nekik, hogy ki tudják nőni ezen fogyatékosságaikat. Az elmondottak ellenére – véleményem szerint-  javult a magatartási helyzet az alsó tagozaton. Felső tagozatos tanulókkal bárhova el lehetett menni, magatartásukkal szégyent nem hoztak nevelőikre. Az iskolán belül már egy kicsit más a helyzet. Kár, hogy a fiúk-lányok közötti kapcsolatfelvétel akciófilmeket idéző jeleneteket öltött néha. A nyári szünetben érdemes lenne más jellegű filmeket is nézni, az olvasást nem is merem említeni. A hetedik osztály összetétele valószínűleg jelentősen megváltozik, ez esélyt ad arra, hogy a leendő 8. osztály hasonlítson a most végzősre. Főigazgatói dicséret most még nem született. Igazgatói dicséretet 4-an kaptak. Nádasdi Alexandra, Gyetyinás Pálma, Kocsány Kitti, Kiss Imre. Főigazgatói és igazgatói figyelmeztetésben nem kellett senkit részesíteni.

Tanulmányi helyzet.

Szöveges értékelése alapján legszebb bizonyítványt Nádasdi Alexandra és Dénes Gabika tudja megmutatni szüleinek. Büszke lehet teljesítményére Fazekas Dominik, B. Szabó Gyula, Juhász Arnold, Földesi Dominik, Csizmadia Alexandra, Kocsány Dániel. A hagyományos bizonyítványt kapó tanulók közül kitűnő – tehát minden tantárgyból jeles érdemjegyű- bizonyítvány nem született. Akik közel voltak ehhez jeles tanulóink: Miszlai Laura, Móga Róbert, Arany Bettina, Móga Szilvia, Kocsány Kitti, Szemenyei Liza, Téren Szabolcs. Egy-egy tantárgyból 5 tanuló tehet javítóvizsgát, 2 tantárgyból: egy tanuló kényszerül erre. A javítóvizsgára való felkészülésüket segíteni fogjuk. A tanulás terén mutatott teljesítménnyel nem mindenkinél vagyunk elégedettek. Ezt a véleményt tükrözi a javítóvizsgára utaltak nagy száma és mutatják a kézhez kapott bizonyítványok is. Ebben az elmúlt tanévben is hangsúlyt és választható órakeretet kapott a magyar nyelv és irodalom, szövegértés, a matematika az informatika és alsó tagozaton az angol nyelv. A lemaradók felzárkóztatására is ezek a területek kaptak órakeretet. A mindennapos testnevelés még teljesebb megvalósítása érdekében heti két napra  osztottuk a tömegsport foglalkozásokat. Újdonság a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztése az 5. évfolyamra, heti egy napra szervezve, iránytű órák néven. Reméljük, hogy ebbe a képzési formába  fektetett energia idővel megtérül. Sajátos nevelési igényű tanulókkal való foglalkozások feltételei jelentősen javultak a fejlesztő szobák kialakításával és felszerelésével. Ezen a területen dolgozó kollégáknak köszönöm a jelentős adminisztratív terhekkel járó munkáját. Környezet és egészségnevelési programjaink a hulladékgyűjtés kivételével terveink szerint valósultak meg. Életmód, életvitel, egészséges táplálkozás programok zárására gyermeknapi vetélkedő keretében került sor. A megérdemelt jutalmak is vetélkedő jellegének megfelelőek voltak.

Hagyományos illetve saját programjaink ebben az évben sem maradtak el. Fehér-tó napja, óvodások köszöntése műsorral Mikulás napkor, Farsang, Erdei iskola program, Gyermeknap. Más iskolák és intézmények által szervezett programok közül a következőkön vettünk részt: Állatok világnapja vers és mesemondó verseny, őszi kerékpáros nap, pályaválasztási nap, reneszánsz vetélkedő, haditorna, Drog alternatíva nap, Tatárjárás kiállítás, Elmés játékok kiállítás, dohányzás megelőzési interaktív kiállítás, Föld napja kerékpártúra

Irodalmi jellegű rendezvények.

Bibuczi Színház előadása Móra Ferenc Művelődési házban, Tomanek Gábor karácsonyi műsora, békéscsabai Jókai Színház előadása az alsó tagozatnak, gyermeknapi színházi előadás, múzeumi órák 6. 7. 8. osztállyal, Száz Folk Celsius együttes műsora.

Versenyek, vetélkedők.

Feladatmegoldó és levelező verseny résztvevői az idén kevesebben voltak mint az előző években. Hat tanulónk végzett a népes mezőny első részében. Hagyományosan nagy létszámmal, tanulóink több mint fele indult a mezei futóversenyeken. Legjobb helyezéseket Gyetyinás Pálma és Kiss Imre érték el. További versenyek amin tanulóin is indultak: Simonyi helyesírási verseny, Kék bolygó vetélkedő, természetvédelmi vetélkedő madarak és fák napján tantárgyi versenyek: helyesírási verseny 3. osztályosoknak földrajz 7.o., angol nyelvi verseny említhető. Tudományos diákköri munkát egy tanuló készített.

Ünnepségek.

Október 23-i nemzeti ünnepünkre községi ünnepség keretében került sor, március 15-i műsor székhely intézmény tanulóinak közreműködésével valósult meg, hősök napi megemlékezésen végzős tanulóink szavaltak.

Jutalmak átadása következik.

Szülői szervezet legszorgalmasabb tanulókat jutalmazza osztályonként:

Nádasdi Alexandra, Csizmadia Alexandra, Móga Róbert, Móga Szilvia, Kocsány Kitti, Szemenyei Liza

Tanulmányi eredményeik alapján az iskolától a következő tanulók részesülnek könyvjutalomban: Nádasdi Alexandra, Dénes Gabriella, Földesi Dominik, Miszlai Laura, Arany Bettina, Kocsány Kitti, Téren Szabolcs

Egyéb jutalmak:

Kocsány Kitti Adriai tengeri kirándulás: Orosháza és testvértelepülése Szenttamás (Vajdaság) felajánlása, Kiss Imre K.A.F.A. alapítvány 5000 Ft értékű vásárlási utalvány
Kiss Imre, Gál Szilárd szanazugi táborozás 5 nap Békés megyei önkormányzat felajánlása.
Téren Szabolcs zöldköri tevékenységéért Cinkusiak Baráti Köre vándorserleg új tulajdonosa: Téren Szabolcs

Végezetül köszönetemet fejezem ki polgármester úron keresztül a községi önkormányzat képviselőtestületének a szűkös állami források kiegészítéséért. Az iskola vezetőinek, azért, hogy segítőkészek voltak és egyenrangú félként kezeltek bennünket. Pályázati lehetőségek nyíltak meg előttünk tevékenységük révén. Gazdasági igazgatóhelyettes asszonynak köszönöm a megkülönböztetett figyelmet a költségvetést illetően.  A városi polgármesteri hivatal munkatársainak név szerint Varga Endrének, hogy pályázataik révén több mint két millió forint értékben bővültek eszközeink. Pedagógus kollégáimnak azt köszönöm, hogy partnerek voltak a nyugodt, alkotó munkahelyi légkör fenntartásában. Azt is köszönöm, hogy  munkájuk során – legtöbbször- a tanulók érdekeit tartották szem előtt. A szülőknek köszönöm, hogy – szinte kivétel nélkül-  együttműködtek velünk, így is erősítve egymást, azért, hogy „közös ”gyermekeink érdekei minél jobban érvényesüljenek. Külön köszönöm azon szülők tevékenységét akik még plusz feladatot is vállaltak, mint tejhordás, eszköz illetve épületjavítás, csomag és gyerek szállítás, rendezvény lebonyolítás stb.

Támogatóinknak is köszönöm a segítséget a felajánlásokat. Név szerint E-on Földgáz Zrt. K.A.F.A.,

Kardoskútért közalapítvány, Kardoskúti Agrár Zrt. Pásztor Imre és kollégái, Varga Pál.

Nyári szünetre tanulóknak balesetmentes, tartalmas időtöltést, hasznos elfoglaltságokat kívánok. Kollégáknak kívánom, hogy a szabadságuk alatt sikerüljön pihenniük, feltöltődniük, mert hasznos energiáikat a következő tanévben is igényelni fogja az iskola.

2008/2009-es tanévet ezennel bezárom

Verasztó József

Részlet Pusztainé Szabó Margit főigazgató asszony beszédéből:

Kedves Tanulóink! Kedves Vendégeink!

Az idei tanévzáró egy kicsit rendhagyó, hiszen első alkalommal kerül sor a tagintézményként működő kardoskúti iskola munkájának, az ide járó gyerekek tanulmányi teljesítményének, magatartásának és szorgalmának értékelésére, minősítésére. Jól emlékszem, amikor az iskolaegyesítés során először találkoztunk, mindenkit várakozással töltött el az új helyzet: Vajon milyen lesz az iskola, milyen lesz az új vezetés, hogyan alakulnak a feltételek, milyenek lesznek az új tanárok, milyen kérdésekbe lesz beleszólásuk…és még sorolhatnám! Úgy gondolom, ezekre a kérdésekre most megnyugtató választ adhatunk. A válaszok nem megérzésekre, hanem tényekre, eredményekre, a település vezetésének, az itt élő gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak véleményére alapozott. Jóleső érzés volt hallani a falugyűlésen elmondott pozitív véleményeket, melyeket az iskola belső tartalmi munkájával kapcsolatban fogalmaztak meg. Talán az egyik legnagyobb siker a leendő első osztályosok beiskolázása, hiszen minden óvodás gyermek itt helyben kezdi el iskolai tanulmányait. És ez biztató jel a jövőt illetően, hiszen célként fogalmaztuk meg az oktatás megtartását itt helyben. A tanév elején egy igen gazdag tartalmú éves munkatervet fogadtunk el, melyben a Kardoskúti Tagintézmény egyenrangú partnerként szerepelt. Örömmel jelenthetem, hogy ez az iskola is teljesítette azokat a célokat és feladatokat, amelyeket a tanév elején felvállalt. Pedagógiai munkánk során az intézményi szintű közös célok és feladatok mellett hangsúlyosan jelentek meg a helyi specialitások, hagyományokhoz kötődő közvetített értékek. A kompetencia alapú oktatás bevezetéséhez itt Kardoskúton is megteremtettük a feltételeket. Uniós pályázaton 78 millió forint támogatással újabb öt feladat ellátási helyen biztosítjuk a fejlesztést, és ennek Kardoskút is része. Az 5. évfolyamon sikeresen bevezettük a nem szakrendszerű oktatást, és felkészültünk a 6. évfolyamon történő továbbvitelre. Oktató munkánk egyik meghatározó fokmérője az országos kompetenciamérések eredménye a 4. 6. és 8. osztályos tanulók körében. A mérési eredményeket nevelési értekezleten elemeztük, és az elkészített intézkedési tervek alapján végezzük az egyénre szabott fejlesztéseket. Fokozott figyelmet fordítottunk a tehetséggondozásra, felzárkóztatásra és a tanulói versenyeztetésre. Nevelőmunkánkban a magyarságtudat erősítése mellett a lokális identitás, a helyi néprajzi és kulturális értékek megismerése is előtérbe került. Az iskolai rendezvények közül kiemelt fontossággal kezeltük a reneszánsz évéről való méltó megemlékezést. A diákönkormányzat színes, változatos programokkal gazdagította a szabadidős programok sorát. Minőségfejlesztő munkánk részeként teljes körű partneri mérést végeztünk, és a mérési eredmények figyelembe vételével készítettük el fejlesztési tervünket. Intézményvezetőként továbbra is fontosnak tartom, hogy figyelemmel kísérjem és segítsem a tagintézményekben zajló eseményeket. Jó érzésekkel számolok be az itteni tapasztalatokról. Együttműködés, együttgondolkodás, a helyi hagyományok és értékek továbbvitele, a fejlesztésekbe való bekapcsolódás, a családias hangulat, őszinte szó-ez az idei év tapasztalata. A sok szép eredmény mellett természetesen vannak olyan területek is, amelyek további fejlesztésre szorulnak. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az idejáró gyerekek szerepeltetésére a települési rendezvényeken. Hatékonyabbá kell tenni a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, amihez megfelelő személyi és anyagi bázist nyújt az integrált pedagógiai rendszer bevezetése (IPR). A tehetségek kibontakoztatásához, fejlesztéséhez szükséges forrásokat újabb uniós pályázat benyújtásával tervezzük biztosítani.

Kedves vendégeink!

Munkánk során sok támogatást kaptunk a település vezetőitől, személyesen Polgármester úrtól, a szülőktől és egyéb partnerektől. Volt alkalmunk beszélgetésekre, közös gondolkodásra, és mindig jóindulatot, támogató hozzáállást tapasztaltuk. Tanév elején azt kértem a szülőktől, hogy bízzanak bennünk, és ezt a bizalmat mi megkaptuk, és érezzük mindennapjainkban. Nagy erőt adott ez nekünk az itteni munkánkhoz. Az elismerés és köszönet hangján szólok a szülői szervezetről, és az iskolaszékről. Mindkét közösség folyamatosan élt véleménynyilvánítási jogkörével és fejlesztő javaslatait megfogalmazva segítette döntéseink előkészítését, helyi szabályzóink módosítását. .Az iskola vezetése arra törekszik, hogy megteremtse a további fejlődéshez a személyi és tárgyi feltételeket, felkutassa az erőforrásokat.

Kedves Vendégeink! Kedves Tanulók!

Dióhéjban felvázoltam a mögöttünk álló tanév legfontosabb eseményeit, rendezvényeit. Az ünnepélyes tanévzárót használom fel arra, hogy megköszönjem igazgató úrnak korrekt együttműködését, munkatársaimnak színvonalas oktató-nevelő munkáját, a szülőknek a segítő támogatást. És végezetül köszönöm tanítványainknak a sok szép eredményt, az apró figyelmességeket, a mosolyt, szeretetet, melyet sugároztak felénk egész tanévben.

Szép nyarat, jó pihenést, testi-lelki feltöltődést kívánok mindenkinek a nyárra.

Iskolai ballagás

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

„Az élet szép, csak küzdeni kell érte,
Boldog az, ki célját elérte
Akarni kell és minden sikerül,
Akarni és bízni rendületlenül.”

A mai napon a rokonság a tágabb család, barátok gyűltek össze azért, hogy köszöntsék végzős tanulóinkat. A köszöntés mellett ma búcsúzott tőlük egy közösség: az iskolájuk is. Mi itt maradók sajnáljuk, hogy elmentek, mert az évek alatt – kinőve a kisiskolás, kiskamasz korból – komoly, szorgalmas, önálló, megbízható tanítványokká váltak. Szomorúak vagyunk, de egyúttal büszkék is – szüleikkel együtt- hogy értelmes, jó szándékú, becsületes diákokként indulnak tovább. Meggyőződésem, hogy felnőtté válásuk következő szakaszának nehézségein át fogják őket vezetni a szülői ház és az iskola által közvetített normák és értékek. Szüleikhez, nagyszüleikhez hasonlóan dolgos és hasznos polgárai lesznek a hazának.

Gyereknap

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Alaposan előkészített programok sorozatával kezdődött az idei gyermeknap. A tanév során és a héten kapott feladatok összegzésére került sor akadályverseny formájában. Nyolc fős csapatok szerveződtek vegyes korosztályokból. Az ügyességen, logikán kívül tudásra is szükség volt. Az akadályverseny és az életmód vetélkedő győztese egyaránt a lányokból álló Gepárdok csapata lett. A feladatok az egészséges életmód, egészséges táplálkozás témakör köré szerveződtek. Természetesen a szokásos gyermeknapi játékok sem maradtak el. Az idén is volt rókavadászat. A legszemfülesebb Miszlai Laura volt: ő találta meg a fő rókát, ami egy kosárlabdát jelentett számára. Most is sikerült az iskola falát rajzokkal díszíteni rajzverseny keretében. A legszebb rajzokat Arany Dorina, Gyetyinás Pálma, Simora János és Nádasdi Alexandra készítette az alsósok közül. A felsős díjazottak: Arany Betti, Miszlai Laura, Nemes Mónika és Gyenge Petra. Ezúttal is a Pusztaföldváriakat hívtuk focizni. Sajnos most is elpáholtak bennünket, bár ez nem csoda, hiszen ők nyerték meg az  idei kispályás labdarúgó bajnokság megyei döntőjét. A délelőtt végén az óvodásokkal együtt színházi előadást néztek meg diákjaink Tartalmas és izgalmas gyermeknapot sikerült diákjainknak szervezni. Köszönjük a Szülői Közösség segítségét: az anyagi támogatást, a szendvicskészítést. Köszönjük a K.A.F.A alapítvány támogatását, amelyen jutalomtárgyakat  vásároltunk. Köszönöm kollégáim munkáját, ötleteit. Köszönjük Varga Pál dokumentátor tevékenységét.

Köszönet illeti a kardoskúti Általános Iskola pedagógusait – akik e jeles nap alkalmából – a Gyermeknap programjait megtervezték, megszervezték, kivitelezték. Külön köszönjük a Kardoskút Községért Közalapítvány kuratóriumának támogatását.

Szülői Munkaközösség

Oviballagás

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A menyasszonyra mindig várni kell. Ezért is csúszott kissé a mai oviballagás kezdési időpontja. Ez szinte senkinek nem tűnt fel a nézőtéren, hiszen amilyen lázas készülődés folyt a kulisszák mögött, olyan izgalom uralkodott a függöny előtt. A gyerekek egy vidám kis lakodalmas játékot adtak elő a szülők, nagyszülők és a vendégek nagy örömére  A kacagás után viszont könnyek szöktek a szemekbe, hiszen kezdetét vette a kilenc kis ovis ballagása. Várja őket az iskolapad és a betűk, számok tengere.

Erdei iskolában jártak a gyerekek

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kedves Olvasóm!

Ébredt-e már madarak énekétől hangos erdő közepén? Fürkészte-e a sötét erdőben a csillagos eget? Kereste-e a hajnali erdő csendjében lopakodva az óvatos vadat? Folyópart sűrűjében vágott-e át csalánmezőn? Az előbbi kérdésekre a kardoskúti iskolások már  tíz éve igennel válaszolnak. Az idei tanévben is tartalmas, élményekben gazdag öt napot töltöttek az 5-6. osztályos tanulók Gyula-városerdőn a DALERD Zrt. Oktatási központjában, erdei iskola programunk keretében. Tíz évvel ezelőtt, Debreczeni Hildáék az indulás előtti napokban még félelmetesnek találták az ismeretlen erdőt. A mai gyerekek a javasolt útvonalról az első adandó alkalommal letértek, és csak jókora kerülővel értek be a táborba. Tíz éve még elvétve találtunk valakiben kullancsot, most meg – a védekezés ellenére- alig akadt olyan, akiből ne kellett volna egy-egy vérszívót kiszedni. Idővel feledjük a kellemetlen élősködőket, a csaláncsípéseket, a horzsolásokat és csak a jó élmények a versenyek izgalma a szabad strand fürdőzése és a közös játék alkalma marad emlékezetünkben. A körülmények szerencsés egybeesése segítségével, az idei program is az érintett két osztály teljes létszámának részvételével valósult meg. Úgy, hogy az idén anyagi hozzájárulást sem kellett kérni a gyerekek szüleitől.

A diákok nevében köszönöm meg a támogatását a község önkormányzatának, a Kistérségi Agrárfejlesztési Alapítvány kuratóriumának és a segítő szülőknek.

Hősökre emlékezve

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A hősök emlékezetére kondultak meg ma délután a harangok a Kardoskúti Evangélikus Templom tornyában. Ribár János esperes imája a hős katonák lelki üdvéért és hőstettük hírének fennmaradásáért szólt. Történelmi visszatekintése mellett párhuzamot húzott az akkori és a mai Magyarország között. A  mai kor emberei is hősök a maguk módján az esperes véleménye szerint. Az ünnepi  istentiszteletet Verasztó Antal helytörténész szavai követték immáron a 2. világháborús emlékmű előtt. A helytörténész beszédében méltatta az akkori kor embereinek hősiességét. Felhívta a figyelmet az emlékek őrzésére és ápolására. Elmondta, hogy a hősi halottak harminc százalékának vált ismertté a neve. Beszédének utolsó momentumaként felsorolta azt az ötvennyolc nevet, amely a kardoskúti emlékművön áll. Ezt követően a helyi általános iskola tanulói emlékeztek meg egy szép műsor keretében a hősök emlékéről. Az ünnepség zárásaként koszorúkat és virágokat helyeztek el a megjelentek az első és második világháborús emlékműnél.

Mindig kisütnek valamit

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Az életmód klub májusi összejövetelén megint érdekes ételek elkészítésével ismerkedtünk meg, újabb ízekkel lettünk gazdagabbak. A tavaszi gyümölcsök, zöldségfélék megjelenésével bővítettük a palettánkat, így használtunk spárgát, földi epret, újburgonyát a többi megszokott hozzávaló mellett. A jó hangulat most sem hagyott el bennünket, főzés, sütés közben jólesik a csevegés. A konyhai technikák mellett mindig van megosztani valónk egymással a családról, az egészségről. Terveink szerint a nyári szünet előtt még tartunk egy közös konyhai programot, majd ősszel újra folytatjuk. Aki szívesen bekapcsolódna hozzánk megteheti, az alapanyagokat a támogatás lejártával a továbbiakban saját zsebünkből finanszírozzuk.

Az elkészített tavaszi menüsorunk az alábbi volt:

Krumpli krémleves újburgonyával, Pulykamell filé zsályával, kakukkfűvel ízesítve, sütve és párolt zöldborsós-spárgás zöldségkörettel tálalva, Palacsinta vaníliás krémmel töltve, eperöntettel és tejszínhabbal gazdagítva

Ezen finomságok elkészítésénél figyelembe vettük a kalóriaértéket is, egy fő adagja megközelítette az 1000 kcal-át, ami főétkezéskor egy bőséges menünek éppen megfelel.

Beszámoló a testületi ülésről

Beszámoló Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. május 14-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről.

Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő Csabáné, Gombkötő Lajos, Mórocz Lajos, Pusztai Ádám, Szemenyei Sándor illetve Gub András települési képviselők.

Jelen van továbbá:
dr. Mészáros Erzsébet jegyző, Kapuné Sin Anikó pénzügyi főtanácsos, Tóth Józsefné adóügyi főelőadó, Skorka Pálné jegyzőkönyv-vezető és Varga Pál közalkalmazott.

Ramasz Imre polgármester köszönti a megjelenteket. Tájékoztatja a képviselőket, hogy Kulima István előre jelezte távolmaradását így ő igazoltan hiányzik. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes.

Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Mórocz Lajos és Szemenyei Sándor személyében, akiket a testület egyhangúlag elfogad.

1., napirendi pont: Pályázat benyújtása Orosháza és Kardoskút között építendő kerékpárút építésére

Ramasz Imre: Az első napirendi pont indokolta a soron kívüli testületi ülés összehívását. Írásban egy rövid előterjesztést megküldtem részetekre. Ahogy kiderült, kissé sötétebb a helyzet, mint gondoltuk. Olyan előírások kerültek bele az új pályázati kiírásba, amelyek az előző kiírásban nem szerepeltek. Ezek megdrágítják a kivitelezést. Például az előző kiírásban szereplő egy aszfalt réteg helyett, a jelenlegi kiírásban már két réteget kell húzni a kerékpárútra. Ez önmagában nem rossz, hiszen jobb minőségű lesz az aszfalt, csak éppen megdrágítja a beruházást. Hosszabb távon ugyan megtérülhet, mert nem kell idő előtt pénzeket fordítani a hibák kijavítására. Másik negatívum, hogy 200 millióban szabták meg a pályázati összeg maximumát. Tehát ha esetleg ennél többe kerülne a beruházás, akkor a 200 millió feletti összeget – részarányosan – Orosházával kell kiegészítenünk. A megvalósítás kapcsán azt is tudni kell, hogy utófinanszírozott a pályázat. Valószínűleg igénybe kell vennünk majd banki hitelt. Az ÁFA időközbeni 5%-os emelése is drágítja a beruházást. Mindezekkel együtt is az én véleményem az, hogy vállalnunk kell a pályázaton való indulást. Ha külön-külön pályázna Orosháza és Kardoskút akkor 90%-os támogatással valósulhatna meg a kerékpárút. Annak az esélye viszont, hogy egy kistérségen belül két település is nyerjen, minimális. Ha pedig az egyik település nyerne is külön, egy Orosháza-Kardoskút között félútig megépülő kerékpárútnak nem nagy értelme lenne. A pályázathoz szükséges nagyságrendű önrésszel a pénzügyi tartalékaink kimerülnek. Most május közepe van. Június 4 a pályázat beadásának határideje. Júliusban talán döntés születik. Egy nyertes pályázat esetén közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, amely hónapokat vesz igénybe. Nagy valószínűséggel tehát 2010-es megvalósítású lehet a pályázat. Egyre közelebb kerülünk az Orosháza-Tótkomlós közötti útszakasz felújításához. Ez is indokolja többek között a kerékpárút létét. Talán az idegenforgalmat is fellendítheti térségünkben egy jó minőségű kerékpárút. Kérlek benneteket, hogy az újabb fejlemények tudatában fejtsétek ki véleményeteket.

Mórocz Lajos: Ha felújításra kerülne a közeljövőben az Orosháza-Tótkomlós közötti útszakasz, akkor még nagyobb szükség van egy kerékpárútra a balesetek elkerülése végett. Támogatom továbbra is a megvalósítást.

Szemenyei Sándor: Mindenképpen társulásban kell kiviteleznünk a kerékpárút megvalósítását. Az nem lenne jó, ha csak félútig épülne meg. Nem látjuk a 2010-es bevételi összegeket előre. Nem lehet tudni, hogy mennyi lesz az iparűzési adóbevétel. A turisztikát nem hiszem, hogy fellendítené a kerékpárút. Sokan járnának viszont kerékpárral Orosháza és Kardoskút között olyanok, akik jelenleg nem mernek a forgalom miatt. Keskeny az út, közel mennek el az autók. Jó lenne, ha mihamarabb eldőlne a kerékpárút pályázat, mert ha például előbb nyerne az útra kiírt pályázat akkor lehetséges, hogy azt mondják majd: van utatok, kerékpárútra nem adunk. Jómagam továbbra is támogatom a pályázaton való indulást.

Gombkötő Csabáné: 10 éve vetettük fel néhányan, hogy kellene egy kerékpárút. Akkor nem léptünk, pedig 10 millióba került volna. Én sokallom az előkészítés költségeit nagyon. Például „nyilvánosság” elnevezés alatt kereken 1 millió forint szerepel, mint kiadás. Nem szeretem a kerek számokat. Erről egy pontos kimutatásra lennék kíváncsi. Egy kérdésem lenne: ha nem nyer a pályázat, akkor is ki kell fizetni a műszaki ellenőrt és a könyvvizsgálót?

Ramasz Imre: Csak nyertes pályázat esetén kell fizetni. Az előző kerékpárút pályázatra elkészített tervek és építési engedély még jogerős. Sokallom én is az előkészítési díjakat. Szeretném ha kevesebbe kerülnének. A nyertes pályázat megvalósításának a végén, minden egyes forinttal el kell úgyis számolni.

Mórocz Lajos: Mit takar az, hogy „nyilvánosság”?

Ramasz Imre: Különböző hirdetéseket, reklámokat. Tudatni kell az emberekkel, hogy milyen forrásból valósul meg a projekt. Táblákat kell kihelyezni, amelyen fel van tüntetve a pályázat neve.

Mészáros Erzsébet: A közbeszerzési tanács honlapján is szerepeltetni kell a pályázatot és annak is igen jelentős díja van.

Gombkötő Csabáné: A tervezési díjat ki kell fizetnünk egy vesztes pályázat esetén?

Ramasz Imre: Semmit nem kell most kifizetnünk. 2007-ben a kistérség finanszírozta a tervek elkészítését egy megállapodás alapján. Ha most nyerünk a pályázaton, akkor kell visszafizetnünk a kistérség számlájára kamatmentesen az akkori összeget.

Gombkötő Lajos: Én eddig is és most is támogatom a kerékpárút megvalósítását. A balesetek megelőzésében sokat jelentene mind az autósok, mind a kerékpárosok tekintetében. Az előkészítés költségeit sokallom én is, de sajnos ilyen magasak ezek az összegek más pályázatoknál is.

Mórocz Lajos: A lakosság szemszögéből nézve jó is és rossz is. Van aki használni fogja és van aki sohasem.

Gombkötő Csabáné: Télen ki fogja takarítani a hótól?

Ramasz Imre: Mindkét település a saját közigazgatási határáig a sajátját takarítja.

Pusztai Ádám: Nekem kérdőjeles a dolog. Pályázzuk meg, de pontosan számoljuk ki, hogy mennyibe fog a végösszeg kerülni. Jelenleg sok összeget nem ismerünk még pontosan. Felmehet a kivitelezés vége olyan magasságba, amelyet már nem tud a település felvállalni.

Ramasz Imre: A nyertes pályázatot bármikor vissza lehet mondani. Bízom abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a kivitelezők lejjebb mennek az összegekben, csak legyen munkájuk és ez valamelyest kompenzálná a megemelkedett költségeket. Egy nyertes pályázat pontos összegei után kellene döntenünk a kivitelezésről. Úgy látom, hogy mindenkiben vannak kételyek. Azt gondolom, hogy meg kell próbálnunk. Ha most nem, akkor a közeljövőben biztosan nem lesz erre lehetőségünk.

A képviselő testület egyhangú szavazással dönt az Orosháza-Kardoskút között megépítendő kerékpárút pályázatának beadása mellett.

2. napirendi pont: Alapító okiratok módosítása

Ramasz Imre: Az írásos anyagot előzetesen megkaptátok. Megkérem Erzsikét, hogy tegye meg szóbeli kiegészítését.

Mészáros Erzsébet: Az alapító okiratok módosítása egy törvényrendelet miatt vált szükségessé. Az irányító szervnek – jelen esetben a képviselő testületnek – május 15-ig felül kell vizsgálnia a közfeladat ellátásának módját, szervezeti szempontból. Két részbe kell sorolni a költségvetési szerveket, úgy mint közhatalmi költségvetési szervek – polgármesteri hivatal- és közszolgáltató költségvetési szervek – művelődési ház és óvoda. Meg kell állapítani, hogy igény van e a közszolgáltatásra, a legoptimálisabb szervezeti formák alkalmazása történik e, méretgazdaságos e a működés. Új elem tovább, hogy ha az intézmény vállalkozási tevékenységet folytat – például a művelődési ház teremkiadásai különböző rendezvényekre – akkor az alapító okiratban ennek a tevékenységnek az arányát a kiadáshoz képest, külön meg kell állapítani. Előzetesen ezt a számot 2%-ban határoztuk meg.

Gombkötő Csabáné: Az egészségház miért nem szerepel az intézmények között?

Mészáros Erzsébet: Mert csak önálló intézményi szerveket kell besorolni. Az egészségház szakfeladatot lát el.

Ramasz Imre: A 2%-os értéket személy szerint kevésnek találom. Javaslom az 5%-ot, nehogy kicsússzunk az összegből. Bár ez nem vonna maga után semmiféle szankciót.

Pusztai Ádám: Egy rendezvény esetében például számolni kell a villannyal, vízzel és az utána következő takarítással is. A fűtéssel igazából nem, hiszen akkor is kell fűteni, ha nincs rendezvény. Van jó pár dolog, amely megnöveli a kiadási oldalt a bevétellel szemben. Javaslom az 5%-os határt megadni.

Kapuné Sin Anikó: A művelődési háznál a jegybevétel például jóval több, mint 5%.

Mészáros Erzsébet: A művelődési háznál jelentkezik jelentős kiadás is a bevételek mellett.

Gombkötő Csabáné: A beszedett díjakat el is viszik szerintem a kiadások. Nem tudom, hogy jelenleg mennyibe kerülnek az egyes terembérletek és rendezvények díjai. Valószínűnek tartom, hogy el is mennek a közüzemi díjakra.

Pusztai Ádám: Más és más díjszabása van egy vásárnak és egy lakodalomnak például.

Ramasz Imre: Úgy gondolom, hogy az 5%-ba beleférünk, Ha pedig nem, akkor időközben módosítunk.

A napirendi ponthoz tartozó négy határozati javaslat mindegyikét egyhangúlag elfogadta a képviselő testület.

Bejelentések:

Ramasz Imre: Megjelent egy pályázati kiírás a Mikszáth utca aszfaltjának felújítására. DARFT pályázatról van szó, 50%-os támogatottsággal. A tervek elkészültek. A végösszeg – amely tartalmazza a tervezési illetve a műszaki ellenőrzés díját is – bruttó 5,904,186.-Ft. Javaslom a pályázat beadását, és ha nyerünk, akkor az összes belterületi utunkon jó minőségű aszfalt lesz. Közbeszerzési eljárást – az összeg nagysága miatt – nem kell lefolytatnunk. A kivitelezése – az utca rövidsége miatt – nagy valószínűséggel az idén megtörténhet.

Szemenyei Sándor: A vízelvezető árkok tervezése megvan e már? A kapubejárók alá tesznek  átereszeket?

Ramasz Imre: Igen, megvan a vízelvezető árkok terve is. Ezek 30 cm mély és 40 cm széles kis árkok lesznek. Tehát nem lesznek átereszek.

Gombkötő Csabáné: Az utak mellett a járdákat is rendbe kellene tenni. Abban az utcában például felettébb rosszak a járdák. Babakocsit tolva, csak az úttesten lehet közlekedni. De nem csak ez az egy utca ilyen. Vannak közmunkásaink, akikkel ki lehetne javítani a hibákat.

Ramasz Imre: Az idei költségvetésbe nem terveztünk be erre a célra külön összeget. A jövő évi költségvetésnél esetleg betervezhetjük a járdafelújításokat. Közmunkásokkal természetesen meg lehetne oldani a járdalapok felszedését és újbóli lerakását. Voltak erre irányuló megkereséseim, de maguk az ott lakók nem lelkesedtek ezért. Inkább öntött járdát szeretnének.

Mórocz Lajos: Ha már az útjaink megújultak, akkor a következő lépés lehetne a járdák rendbetétele. A Mikszáth utcában például csak az egyik oldalon van járda. A következő évi költségvetés tervezéskor térjünk vissza erre.

A képviselő testület egyhangú szavazással döntött a pályázat beadása mellett a Mikszáth Kálmán utca útfelújítására.

Ramasz Imre: Ismét egy pályázatról ejtek a következőkben szót. A zöldterületek megújítására kiírt pályázatra a tervdokumentációk elkészítésére megérkezett az árajánlat, amely 490.000.-Ft. Ez a pályázat a LEADER program keretein belül valósulhatna meg. A pályázat beadható, nagy valószínűséggel nyertes lehet. A tervek elkészítése megközelítőleg két hónapot vesz majd igénybe. Ezután – véleményem szerint – lakossági fórumon kell ismertetni a község lakóival az elképzeléseket. A kivitelezés, egy nyertes pályázat után, nagy valószínűséggel 2010-es megvalósítású lesz. A nettó költség 100%-ban elszámolható. Az ÁFA az önerő. Legutóbbi testületi ülésen döntöttünk a kivitelezési összeg maximumában, amit akkor 10 millió forintban állapított meg a testület. Az ÁFA emelése miatt az önerőnk 2.000.000.-Ft. helyett így 2.500.000.-Ft lesz. Majd a tervek elkészülte után lehet pontos számadatokat látni. Javaslom, hogy fogadjuk el az árajánlatot és készítessük el a tervdokumentációt.

A képviselő testület egyhangúan döntött a tervdokumentáció elkészítése mellett.

Ramasz Imre: Az épületek felújítására vonatkozó tervezési díjra egy szóbeli árajánlat van, amely 580.000.-Ft. A tervezésen felül hatástanulmányt kell készíttetnünk. Ki kell mutatnunk, hogy milyen költségmegtakarítást érünk el a tervezett beruházással. Komoly feltételeknek kell megfelelnünk. A tervező felhívta a figyelmemet, hogy a falak mellett a födémet is el kell látni hőszigeteléssel. Nem látom reálisnak, hogy a pályázaton nyernénk. Mégis azt javaslom, hogy vágjunk bele. Az elkészült terveket egy esetlegesen később kiírt – kedvezőbb feltételű – pályázaton esetleg tudjuk majd használni. Nagyon sok pályázatnak alig egy hónapos a beadási határideje a megjelenéstől számítva. Tehát óriási előnyben vannak azok, akiknek a fiókjában már elkészülve állnak a tervek. Sikerdíjas pályázatírót kell keresnünk lehetőleg. Tehát csak nyertes pályázat esetén kelljen a nagyobb összegeket kiadni. Felhatalmazást kérek a testülettől, hogy a két épület – művelődési ház és az önkormányzat – felújítási terveinek elkészítését megindítsam. Erre egyébként is van elkülönítve pénz az idei költségvetésünkben.

A képviselőtestület egyhangú szavazással felhatalmazza a polgármestert, hogy az épületek felújítási terveit elkészítesse.

Ramasz Imre: Két dokumentumot küldtem ki a részetekre, amely az ivóvíz javító programmal kapcsolatos. Van e valakinek kérdése ezzel kapcsolatban?

Gombkötő Csabáné: Milyen minőségű lesz az ivóvizünk a projekt megvalósulása után?

Ramasz Imre: Az Uniós normáknak megfelelő lesz az ivóvizünk minősége.

A képviselő testület egyhangú szavazással döntött az elvi szándéknyilatkozat aláírása mellett.

Ramasz Imre: Két határozatról kell a következőkben döntetnünk. A hulladék gazdálkodási rendszer taggyűlésén döntöttek a tagok a 35.-Ft./lakos hozzájárulási díjról. Kardoskút esetében 970 fővel számoltunk, tehát nem egy jelentős összeg. Testületi döntést kérnek tőlünk, amelyben elfogadjuk ezt az összeget.

A képviselő testület egyhangúan elfogadja a 35.-Ft./lakos hozzájárulási díjat.

Az előbbihez kapcsolódó pályázathoz az önrész biztosítása 80.-Ft./lakos településenként. Ez egy Uniós pályázat, amelynek 85%-át az Unió illetve a kormányzat biztosítja. A fennmaradó 15%-ot osztják fel települési lélekszám alapján. Így jön ki a 80.-Ft./lakos összeg. Ezt is határozatba foglalva kérik tőlünk.

A képviselő testület egyhangúan elfogadja a 80.-Ft./lakos hozzájárulási díjat a pályázati önerőhöz.

Ramasz Imre: Három kérelem érkezett a testülethez. Az első egy alapítványtól, amely csontvelő transzplantációhoz kér tőlünk anyagi segítséget. Mindamellett, hogy messzemenően egyetértek a tevékenységükkel, sajnos elutasításra kell javasolnom a kérést. Nem felel meg a kérelem a törvényi szabályoknak.

Szemenyei Sándor: Nem hiszem el, hogy ezek az alapítványok nem tudják, hogy-hogy kell beadni egy szabályos kérelmet egy testület elé. Sajnálom, de el kell utasítanunk.

A képviselő testület formai hibákra hivatkozva, elutasítja a kérelmet.

Ramasz Imre: Kérelem érkezett a Cinkusiak Baráti Körétől. Egy rendezvényük lebonyolításához kérnek anyagi segítséget a képviselő testülettől. Pontosan szerepel a beadványukban az elszámolás. Megfelel minden törvényi előírásnak a kérvény. 45.000.-Ft. a teljes bekerülési összege a rendezvénynek. Ebből 30.000.-Ft-ot kérnek támogatásként. Javaslok 20.000.-Ft.-ot a részükre megszavazni.

Szemenyei Sándor: Én a teljes, 45.000.-Ft.-ot javaslom részükre. Hagyományőrző rendezvényeik mindig nívósak, színvonalasak.

Pusztai Ádám: Én a kért, 30.000.-Ft.-ot javaslom részükre.

Mórocz Lajos: Én is az általuk kért 30.000.-Ft. támogatás odaítélését javaslom.

Ramasz Imre: Szavazásra bocsájtom a 30.000.-Ft.-os támogatás odaítélését.

A képviselő testület egyhangú szavazással döntött a Cinkusiak Baráti Köre rendezvényének 30.000.-Ft.-os támogatása mellett.

Ramasz Imre: A mai napon került beadásra a Kardoskút Községért Közalapítvány kérelme, amelyben 300.000.-Ft.-ot kérnek. A tavalyi évet kivéve, eddig minden évben átutaltunk a számlájukra 300.000.-Ft.-ot. Egy közös beszélgetés során – ahol ott volt a kuratórium minden tagja- felvetődött, hogy különböző pályázatokon is indulhatna az alapítvány pénzekért. Bízzunk benne, hogy elindul egy kis pályázatkereső munka az alapítvány berkein belül. Véleményem szerint szavazzuk meg a kért összeget részükre.

A képviselő testület egyhangú szavazással döntött a Kardoskút Községért Közalapítvány 300.000.-Ft.-os támogatása mellett.

A testületi ülés zártan, szociális kérelmekkel folytatódott.

Bodzarecept verseny

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Május 9-én a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár adott helyet a Kistérségi Agrárfejlesztési Alapítvány és a Bodza- Duó Kft. által szervezett Bodzarecept versenynek. A pályázóknak tartósítószer mentes bio-bodzavelőből kellett fogyasztható ételt, vagy italt készíteni, kinek-kinek szabad választása szerint, megkötések nélkül. A bemutatott huszonhat versenymű felülmúlta várakozásaimat, örömmel töltött el, hogy a kardoskúti asszonyok kreativitása és akarata ilyen színvonalas alkotásokat produkált. A zsűri elnöke Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács, a Békés megyei Gasztronómiai Szövetség elnöke is nagy örömmel fejezte ki csodálkozását, hogy a gasztronómiában általa kevésbé ismert bodzából milyen ételek és italok születtek. Értékelte a pályaműveket, mindenkihez kérdést intézett és szakértő tanáccsal látta el a versenyzőket. Mindenkit ösztökélt arra, hogy a továbbiakban is folytassa a kísérletezést.

A résztvevők is szavazhattak egymás versenyműveire és ezek a pontszámok kiegészülve a zsűri által adott pontszámokkal a következő eredményt hozták:

I. díj:
Kis Lászlóné (Orosháza)
Bodzával töltött túrós táska

II. díj:
Gőghné Dán Rozália
Bodzazselés torta

III. díj:
Szemenyeiné Libor Rozália
bodza-madártej

A Békés Megyei Gasztronómiai Szövetség különdíját, amit Ambrus György ajánlott fel Verasztó Józsefné (Orosháza) kapta, ami a május 30-i Csülökfőző Versenyen való részvétel lehetősége. Ő diabetikus bodzaszörpjével nyerte el a díjat.

Köszönjük a részvételt a versenyzőknek, a szervezésben a segítséget a Művelődési Ház vezetőjének, Borikának és Varga Pálnak. A kis falusi közösség jelesre vizsgázott az értékteremtő feladatmegoldásból, összefogásból és a falu hírnevét tovább öregbítette.
Köszönettel: Seres Péter

Anyák napja a nyugdíjas klubban

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Versekkel és furulyaszóval köszöntötték műsorukban az édesanyákat a gyerekek május 8-án este a művelődési ház nagytermében. A szép műsor után id. Geiszt József klubtag köszöntötte verssel az édesanyákat. Fejes Sándort már visszatérő vendégként köszöntötték a klubban, hiszen a vacsorás estéken ő szolgáltatja a talpalávalót. Ádász Ferenc finom pörköltjét egy jó hangulatú össztánc követte. Az est folyamán tombola húzásra is sor került.

Megszakítás