Anyák napi est a nyugdíjas klubban

citera_2011_05
További fotókért klikk a képre… (Fotó és videó: Varga Pál)

Hosszú évek óta hagyomány a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubban, hogy az Anyák Napját egy közös esten köszöntik. Az idén sem szakadt meg ez a szép sorozat, így május 3-án este a művelődési ház nagytermében ültek le a közös asztalhoz a klubtagok. Az általános iskolás tanulók egy szép verscsokorral, színdarabbal, illetve furulya szóval kedveskedtek a szülőknek, nagyszülőknek, dédszülőknek akik meghatódva fogadták a szép műsort. A vacsora után az egyik klubtag szó szerint elhúzta a tagság nótáját citerán, hiszen körbe menve mindenki elmondta a kedvenc nótája címét és ő eljátszotta azt. A vacsorás rendezvények elmaradhatatlan, kedvelt eseményével a tombola húzással zárult az este.

Közel félórás videó összeállítás az Anyák Napi estéről:

Figyelmetlenségből baleset

baleset_2011_05_01_jav

(Fotó: Nemes Mónika)

Vasárnap délután egy Pusztaközpont felől érkező német rendszámú lakóbusz elsőbbségadás nélkül kihajtott az Orosháza-Tótkomlós közötti útra és ott összeütközött egy szabályosan közlekedő Opel személyautóval. A balesethez riasztották a szentesi mentőhelikopter bázist is, ahonnan egy mentőhelikopter a helyszínre sietett, de sérültet nem kellett elszállítania. Az Opel az ütközés következtében a templom előtt található árokban kötött ki.

A vétlen autóban utazó nőt súlyos sérülésekkel az orosházi kórházba szállították. A német rendszámú autóban utazó férfi könnyebb sérülést szenvedett. A balesetben egy villanykaró is kitört, ezért egy darabig a település pár utcájában áramkimaradás lesz.

 

baleset_2011_05_01_2

(Videó és fotó: Geiszt Gábor)
opel

(Fotó: Gálik Péter)

Anya csak egy van – ovis Anyák Napja

anyak_napja_ovi_2011-11
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
Anyák napja alkalmából versekkel és énekekkel köszöntötték az ovisok az édesanyákat és nagymamákat.
Húszperces videó összeállítás az eseményről:

Összefoglaló az április 28-i testületi ülésről

Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. április 28-án délután kettő órától tartotta soron következő testületi ülését. Négy napirendi pont szerepelt a meghívóban, amelyet a testület egyhangúan el is fogadott. Első napirendi pont az Orosházi Kistérség Gyermekvédelmi Központ helyi feladat ellátásáról szóló beszámolója. Az írásos anyagot szóban nem kívánta sem Szegi Katalin intézményvezető, sem Török Attila helyi munkatárs kiegészíteni. A képviselőktől érkezett kérdésekre válaszolva elmondták, hogy Kardoskút a kistérségben csendes, nyugodt településnek mondható a gyermekvédelem kapcsán. Kirívó eset nem történt az elmúlt évben. Az iskolai hiányzások okán kerültek újabb gyermekek a rendszerbe. A gondozottak és szüleik együttműködőek. A jelzőrendszer tagjaival (védőnő, iskola, óvoda, jegyző, kmb.) szoros, jó az együttműködés. Az elmúlt évekhez képest javulás tapasztalható a fiatalok viselkedése, magatartása terén. Köszönhető ez többek között annak, hogy a művelődési házban kulturált körülmények között el tudják magukat foglalni. A két évvel ezelőtti nyári tábor idei folytatására beadott pályázatot a mai napig nem bírálták el. Nagy eséllyel csak jövőre lehet ezt újra megrendezni, sikeres pályázat esetén. Török Attila elmondta, hogy jelenleg egy háromgyermekes, tanyán élő családnak szeretnének fürdőszobát kialakítani. Az ehhez szükséges tárgyi eszközöket vállalkozók felajánlásából, a beépítését helyi felajánlásokból tervezik megvalósítani. A testület egyhangúan elfogadta a beszámolót.

Következő napirendi pont a 2010 évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása és a zárszámadási rendelet megalkotása volt. Ramasz Imre elmondta, hogy soha rosszabb gazdasági évet nem kíván, mint a tavalyi. Több maradandó beruházás is megvalósult a településen. Az elmúlt gazdasági év gond nélkül zajlott, a kötelezettségek határidőben teljesítve lettek. Az ügyrendi bizottság – változtatás nélkül – elfogadásra javasolta a rendelet tervezetet a testületnek, amely azt egyhangúan el is fogadta. Harmadik napirendi pontként az első félévi adó befizetésekkel kapcsolatos tapasztalatairól számolt be Tóth Józsefné adóügyi főelőadó. Írásban beadott beszámolójából kiderül, hogy a 2010. évhez képest négy millió forinttal emelkedtek az adóhátralékok. A különböző adónemek közül kiemelendő a gépjármű adó terén mutatkozó hátralékosok száma. 280 adózóból 82 hátralékos van, 1,2 milliós összegben. Elméletileg megoldásnak látszik a hátralékos adózók gépjárművének kivonatása a forgalomból. Azonban az okmányiroda többszöri felszólítására sem hajlandóak többen a rendszám leadására. Ezután az okmányiroda sorozatosan büntetést szab ki a tulajdonosra, aki ezt sem fizeti meg. Ezt követően a bírságot is az önkormányzathoz helyezik behajtásra, amely ugyanarra a sorsra jut, mint maga a gépjármű adó: nem fizetik meg. Megoldást jelenthetne az adósság végrehajtásra átadása, ám ehhez a formához csak a legvégső esetben fordulna a főelőadó. Az adósok felszólításra való reagálása is csekélynek mondható. Tavaly hetvennégy személynek lett kiküldve felszólítás, ebből tizenkét fő reagált a megkeresésre. A hátralék megfizetésére akár részletfizetési kedvezményt is biztosítana az önkormányzat. Iparűzési adó terén van a legjelentősebb hátralék, közel tíz millió forint. Ennek nagy részét egyetlen vállalkozás tudja magáénak. Erre a megoldást a cég számlájára tett inkasszó jelentheti. A Képviselő-testület egyhangúan elfogadta a beszámolót azzal a kiegészítéssel, hogy az adóügyi főelőadó tegyen meg mindent a hátralékok növekedésének megelőzésére. Utolsó napirendi pontként bejelentések, interpellációk kerültek sorra. Orosháza Város Önkormányzat Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménye beadvánnyal fordult a testület felé. Beadványában együttműködést kér a helyi iskolában történő művészetoktatáshoz és az ehhez tartozó telephely engedélyéhez. Kardoskúton megfelelő számú jelentkező esetén többek között klasszikus zene,- néptánc,- társastánc,- képzőművészet-, grafika és festészet-, fotó,- film-, szobrászat tanszakot kívánnak elindítani. A településnek ez többletfinanszírozásába nem kerül, hiszen a felmerülő költségekről teljes egészében a művészeti iskola gondoskodik. A testület egyhangúan támogatta a beadványt. Ezt követően a 2011. év közbeszerzési tervéről született döntés. Mivel egyetlen egy esetben sem lépi át az összeghatár a törvényben meghatározott költséghatárt, így nem kell az idén közbeszerzési eljárást lefolytatni. A nemleges közbeszerzési terv egyhangúan elfogadásra került. Bejelentések között a dr. Mészáros Erzsébet által precízen összeállított „hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályairól és díjairól” szóló rendelet tervezetét fogadta el egyhangúan a testület. Ez a rendelet részletesen szabályozza többek között a házasságkötés díját, ha az hivatali időn kívül történik. A hivatali munkaidőn kívüli házasságkötés díja 20.000,- Ft, a hivatali helyiségen kívüli házasságkötés díja pedig 30.000,- Ft. Végezetül egy lakossági igényből adódó kérdést tárgyalt a testület, a közterületek elnevezését. Belterületi zártkertek névvel történő ellátását kérte egy ott lakó, mivel ennek hiányában nem tud hitelt felvenni. A testület egyhangúan támogatta a bel- és külterületi utak névvel történő ellátását. A belterületen lévő – Petőfi utca végén található – zártkerteket „utca” illetve „sor” névvel látta el. Így létrejött a Kelet sor, Észak utca és Dél utca. 1990-ben az akkori testület két utcát nevezett el, mégpedig a Napsugár utcát és a Vadvirág utcát. Ennek azonban földhivatali átvezetése nem történt meg. Ezt a két utcanevet most megerősítette a testület. A Napsugár utcáról nyíló, eddig „Névnélküli” utcaként szereplő közterület pedig a Gyöngyvirág utca elnevezést kapta. A külterületi zártkerteken található – MOL telep felőli részen – név nélküli utakat is nevesítették a testület tagjai. Ezt a részt a külterületi mivoltából adódóan „dűlő” elnevezéssel látták el. A házszám ott a helyrajzi szám marad. A belterületi utcáknál házszámozás is történik, bal oldal páratlan, jobb oldal páros rendezőelv szerint. A névadásokból létrejött az Alsó dűlő, Közép dűlő, Szélső dűlő, Diófás dűlő, Rövid dűlő, Tücsök dűlő, Virág dűlő, Boróka dűlő, Hosszú dűlő, Pipacs dűlő.  A nyílt ülést a zárt ülés követte, ahol szociális kérelmekről születtek döntések.

Az elmúlt testületi ülés hivatalos jegyzőkönyvei

Kardoskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottságának 2011. március 23-án megtartott ülésének hivatalos jegyzőkönyve IDE kattintva ismerhető meg.
Kardoskút Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete  2011. március 31-én megtartott soron következő nyilt ülésének hivatalos jegyzőkönyve IDE kattintva ismerhető meg.

Húsvét Kupa

husvet_kupa_2011
(Fotó: Nyári Tibor)
A húsvéti nagy lakomázás előtt egy kis testmozgásra kaptunk meghívást szombat reggelre Orosházára, a „Húsvét Kupa” asztalitenisz versenyre. Négy településről – Orosháza, Pusztaföldvár, Gádoros és Kardoskút – érkeztek a versenyzők. Kardoskutat Buzai Csaba, Kovács Szabolcs, Gombkötő Csaba és Varga Pál képviselte. Egyéni illetve páros versenyben mértük össze tudásunkat két csoportban. Buzai Csaba és Varga Pál a páros verseny „B” csoportjában harmadik helyezést ért el, Kovács Szabolcs és Gombkötő Csaba ugyanebben a csoportban második helyen végzett. Egyéni versenyben „B” csoportban Varga Pál második helyezést ért el,míg Kovács Szabolcs a csoport győztese lett. A versenynap abszolút győztese Nyári László (Orosháza) lett, aki veretlenül végzett az első helyen. Legközelebb május 21-én szombaton Kardoskúton rendezzük meg a „Kistérségi Asztalitenisz Kupát”, ahová hat településről várjuk a sport szerelmeseit.

Föld Napja

110422_fold_napi_biciklistura_RJ_004
(Fotók: Rajki Judit)

Szikrázó napsütés köszöntötte azt a negyven kerékpárost Orosházán, akik vállalták a Föld Napjára tervezett közel 30 km-es tekerést. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) több éve már, hogy április 22-én, a Föld Napján kerékpártúrát szervez. Az úti cél idén is a kardoskúti Fehér-tó volt. A csoporthoz további 25 fő csatlakozott Kardoskúton a művelődési ház előtt.

Az Ifi klub is képviseltette magát a túrán. A fiatalok közül szinte mindenki görkorival vágott neki az útnak. A természetvédelmi területre kiérkezve a kilátónál egy pohár tea és kis pihenés után visszafelé vette az irányt a csapat.

(Videó: Varga Pál)

Húsvéti Kézműves Játszóház

husveti_kezmuves_2011_04_15-2
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
A közeledő ünnep jegyében húsvéti foglalkozást tartottunk a művelődési házban Andrékó Pálné vezetésével. A gyerekek mézeskalács tésztából húsvéti figurákat készítettek, majd a kisült formákat díszítették.

Szalonnasütés az Ifi Klubban

Az Ifi Klub szervezésében egy tucatnyi fiatal ülte körbe a tüzet, sütve a finomabbnál finomabb szalonnát, virslit és kolbászt.
ifi_szalonnasutes_2011_04_15-4
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Húsvéti Életmód Klub

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

A hagyományos húsvéti alapanyagok – sonka, tojás – felhasználásával készülő, de ritkán asztalra kerülő ételek voltak terítéken az Életmód Klub soron következő foglalkozásán. A kukták életkora széles skálán mozgott, hiszen volt óvodás, de hetven év feletti nyugdíjas  résztevevője is a kora estébe nyúló főzőcskének.

Lantos György Emlékverseny – Asztalitenisz

A XIV. Lantos György Emlékverseny záró sportága, az asztalitenisz zajlott március utolsó szombatján a művelődési ház nagytermében. Az idén már öt darab JOOLA S-1000 versenyasztalon folytatódhattak a viadalok, hiszen az eddig meglévő három asztal mellé két új is lett vásárolva. Hét település huszonöt versenyzője nevezett a megmérettetésre. Ramasz Imre polgármester úr köszöntő szavai után Patyi Béla vette át a szót és ismertette a verseny szabályait. A bajnokság szakszerű lebonyolítását is neki köszönhetjük. Településünket tíz fő képviselte, ebből hatan továbbjutottak a legjobb tizenhat közé. Végül közülük ketten is dobogós helyezést értek el. Az eredményhirdetést követően a temetőben Lantos igazgató úr sírjánál egy rövid megemlékezést követően koszorúzásra került sor, meghajolva az emléke előtt. Sikeresnek mondható az idei emlékverseny sorozat is, hiszen a négy sportágban összesen 11 település 103 versenyzője vett részt.

110326_lantos_gyorgy_emlektorna_asztalitenisz_verseny_RJ_029
További fotókért kattintson a képre… (Fotó: Rajki Judit)

Végeredmények:

Női egyéni:
1., Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
2., Gálné Szatmári Gabriella (Elek)
3., Benkő Anett (Orosháza)

Férfi egyéni:
1., Nyári László (Orosháza)
2., Nagy-György József (Végegyháza)
3., Miszlai Zoltán (Kardoskút)
4., Lengyel László (Gerendás)

Vegyes páros:
1., Gálné Szatmári Gabriella (Elek) – Nagy-György József (Végegyháza)
2., Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút) – Györgyi István (Pusztaföldvár)
3., Mihalik Ketrin (Gerendás) – Lengyel László (Gerendás)
4., Benkő Anett (Orosháza) – Nyári László (Orosháza)

(Videó: Varga Pál)

Békéssámson Kupa

Kardoskút asztalitenisz csapata Békéssámson meghívására 2011. március 20-án, a Békéssámson  Kupán öregbítette településünk hírnevét. Négy csoportban, huszonegy fővel zajlottak a mérkőzések egyéni és páros versenyszámban. A kupa végeredménye:

Egyéni:
1., Varga István (Tótkomlós)
2., Nagy József (Orosháza)
3., Nyári Tibor (Orosháza)
4., Miszlai Zoltán (Kardoskút)

Páros:
1., Őzse Richárd – Györgyi István (Kardoskút, Pusztaföldvár)
2., Krajczár Dávid – Ács József (Tótkomlós, Békéssámson)
3., Kovács Jenő – Nagy Balázs (Kardoskút, Békéssámson)

Az eredményhirdetést követően egy vaddisznó pörkölt mellett beszélgetve zárták a sportrendezvényt a résztvevők. 2011. március 26-án Kardoskúton találkoznak az asztalitenisz szerelmesei.

Lantos György Emlékverseny – Sakk

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ, VP.)

Nyolc településről harminckilenc versenyző érkezett Kardoskútra a Lantos György Emlékverseny soron következő versenyszámához, a sakkhoz. Az általános iskola alsós korosztályától a nyolcvanon felüli korosztályig széles skálán mozgott a versenyzők életkora. Ami számunkra hízelgő lehet, hogy az idén tíz fő képviselte a versenyben településünket. Kilenc fordulón keresztül zajlottak a játszmák és az alábbi eredménnyel zártunk:

„Vidéki versenyző” kategória:

1., Tokai János 8 pont Nagyér
2., Pintér Attila 7 pont Orosháza
3., Oláh Tibor 6,5 pont Mezőkovácsháza

4., Vígh Antal 6,5 pont Battonya
5., Farkas Lőrincz 6,5 pont Battonya
6., Váczi Sándor 6 pont Orosháza

 „Kardoskúti versenyző” kategória:

1., Héjja Bálint 5 pont
2., id. Kincses István 4,5 pont
3., Dunai Attila 4 pont

 Legfiatalabb eredményes versenyző kategória győztese: Kunos Zoltán Orosháza.
Legidősebb versenyző Tóth Árpád Kardoskút.

A teljes tabella:
tabella_2011_03_20

A sakkversenyről készült videó összeállítás:

Főhajtás a hősök emlékének

110315_marcius_15_unnepseg_RJ_010

(Fotó és videó: Rajki Judit)

 

Ünnepi megemlékezésre hívta Kardoskút lakosságát a Képviselő-testület március 14-én estére. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóján Ramasz Imre polgármester úr köszöntötte az ünneplőket, majd Verasztó József tagintézmény vezető a hazaszeretet jelentőségét kiemelve mondott beszédet a művelődési házban. Ezután a jelenlévők a Vörösmarty Tagintézmény színjátszó csoportjának színvonalas, az ünnep méltóságát kifejező műsorát tekinthették meg.
A megemlékezést hangulatossá tette a község több utcáján végighaladó fáklyás menet, melynek résztvevői a Március 15-e téren a Hősök Emlékművénél koszorúzással tisztelegtek ’48 hősei és áldozatai előtt. A parkban tábortűz fényénél búcsúztattuk a közös estét.

A megemlékezésről készült 42 perces videó:

Megszakítás