Terepgyakorlaton a kertbarátok


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VNB)

A megalakulás utáni első alkalommal, tizenöt résztvevővel gyakorlati összejövetelt tartottunk a Kardoskúti Kertbarát Kör tagjaival. Kerékpárra pattanva a zártkertekbe vettük az irányt, ahol Dénes Zoltán házigazdánk zártkertjében Lele József szakmai útmutatásai alapján a gyakorlatban is elsajátíthattuk a hajtásválogató zöldmetszés fortélyait. Megtudhattuk, hogy a nyári időszakban végzett zöldmetszéssel bizonyos fafajták esetében nagyon jót teszünk a hajtások gyérítésével. Ennek meg vannak a szabályai, amit Lele József bemutatott, majd kipróbálták a résztvevők is. Közben több kérdés is felmerült, amiket közösen átbeszéltünk. Tartalmasan, gyorsan elrepült az első két óra. A folytatás nem is sokat várat magára, hiszen az összejövetel másnapján az életmód klub tagjaival kiegészülve a helyben megtermelt zöldségek-gyümölcsök eltevése, házi tartósítása lesz gyakorlati foglalkozás témája. Minden érdeklődőt várunk a művelődési ház konyhájára, szerdán 17 órára.

Falunap


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: TB, VNB, PE, VP)

A falunapról bővebb beszámoló a Kardoskúti Hírmondó következő számában lesz olvasható.

A nyári élet is rejteget magában izgalmakat


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: óvoda)

A nyári élet is rejteget magában izgalmakat, érdekességeket az óvodások számára. Kézműves foglalkozáson a bőrdíszműves mesterséggel ismerkedtek a gyerekek, Karkötőt és nyakláncot készítettek maguknak Fehér Attila mester úr és leányai segítségével. A kedves bőrékszereket néhányan a másnapi tanulmányi túrán is magukon hordták, amikor is a Széltapogatók nonprofit Kft. meghívására vörös vércse fiókák gyűrűzését figyelhették meg a gyerekek a vásárhelyi pusztában Horváth Éva és Solt Szabolcs közreműködésével. Az oda- és visszavezető utat Móga László és Kocsis Péter jóvoltából lovas kocsin tehettük meg a ragyogó nyári időben. Köszönjük mindenkinek!
P.É.

Évzáró és ballagás


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Eseményekben, tevékenységekben gazdag nevelési évet zártak a kardoskúti óvodások. Az ünnepségen dalos játékokat, rövid mesét mutattak be a gyerekek a családoknak, meghívott vendégeknek. Ezt követően elbúcsúztattuk az iskolába készülő nagycsoportosunkat.
Az évzáró műsor után jól megérdemelt finomságokkal megrakott, ünnepi terítésű, díszítésű asztal várta az ovisokat, akik nem titkolt örömmel láttak neki az elfogyasztásuknak.
Júniustól nyári életben lesz része a gyermeknek a község óvodájában.
P.É.

Kihívás Napja


További fotókért kérem kattintson a fenti képre.

Immáron hetedik éve folyamatos résztvevője községünk az országos sportnapnak, amely az idén is nagy sikernek örvendett. Az előzetesen meghirdetett programok mindegyikét meg tudtuk tartani. Örömmel tölt el bennünket, hogy a gyerekektől a felnőtteken át, az idősebb korosztály is bekapcsolódott a nap mozgásos tevékenységeibe.

A rendezvény éjfélkor kezdődött a művelődési ház előtt a fáklyás falufutással, majd az általános iskola udvarán kispályás labdarúgó mérkőzés zajlott a helyi fiatalok részvételével. A program reggel 8 órakor folytatódott az önkormányzat előtt, ahol reggeli tornára hívtuk a lakosság mellett az önkormányzat dolgozóit, a művelődési ház dolgozóit, az óvoda dolgozóit és a kis óvodásokat. Török Attila vezetésével felfrissülve kezdtük meg napunkat. A délelőtt folyamán főként az iskolások vettek részt a szabad mozgásos tevékenységekben a művelődési házban: úgymint léghoki verseny, biliárdozás, asztaliteniszezés, tollasozás, hullahopp karikázás. A parkban a gólyalábas játékot és a százlábú fajátékokat próbálták ki. A trambulin most is kedvelt volt a gyerekek körében. Közben a helyi nyugdíjas klub tagjai paprikáskrumplit főztek támogatóink jóvoltából a program résztvevőinek. Az ebéd utáni időszakban sakkjátékkal és malomjátékkal sokan töltötték szabadidejüket id. Kincses István segédletével. A falukerékpározókkal a település nagyobb részét kétkeréken bejártuk. Itt a fiatalok mellett az idősebbek is hajtották a pedálokat. Visszatérve a művelődési ház elé, a település teherautóját tolták a legerősebbek a Március 15-e tér körül. Ez a program minden évben várva-várt feladat. A délután a különböző sorversenyekkel, játékos feladványokkal folytatódott: zsákbafutás, kötélhúzás, százlábúak csapatversenye, kerékpáros és görkoris ügyességi feladatok várták a résztvevőket. A parkban TRX- bemutatót tartott Kovács Viktor instruktor, akinek segítségével minden érdeklődő kipróbálhatta ezt a sportolási lehetőséget. Pár éve nagy sikert aratott a „Fut a banya” vidám programunk – amelyről korábban az MTV is tudósított -, így az idén sem maradhatott ki a nap programjából. Kisebbek és idősebbek is lábuk között seprűvel futották le időre a 60 méteres távot. A talicskatoló verseny érdekesnek bizonyult a délután folyamán. A derűs percek mindig jó közösségformáló erővel bírnak – így történt ez az idén is. A művelődési ház csoportjai a koraesti órákban bemutatkoztak minden érdeklődő előtt, ösztönözve mindenkit a rendszeres mozgásra. Így együtt tornáztunk az aerobicos lányok-asszonyokkal és a jógások is tartottak bemutatót a művelődési házban. Vendégelőadókat is hívtunk erre a napra, mégpedig a Magyarországon már egyre jobban ismertté váló légtornászt Takács Andreát és tanítványait, akik bemutatójukkal is népszerűsítették községünkben is a mozgás örömét. A Kihívás napjának fő attrakciója – mint már az előző hat évben mindig – a falu legerősebb embere verseny, a „Most mutasd meg” programban. Három kategóriában hirdettük meg a versenyt: junior, felnőtt férfi és női. Az idén női versenyzők nem neveztek, így öt férfi és négy fiatal junior versenyzőnek szoríthattunk a verseny során. Négy különböző erőnlétet igénylő versenyszámot állítottunk össze, természetesen alkalmazkodva a kategóriákban indulókhoz. Ez a záró programrész és az egész Kihívás napja nagyon sok embert megmozgatott a településen. A nap programjához kapcsolódva egészségügyi szűrővizsgálatot is szerveztünk délután az Egészségház munkatársainak közreműködésével, ezúton is köszönjük Ildikó és Mariann munkáját.

A Kihívás napját a záró értékeléssel, majd a mozgásos tevékenységért járó tombolaszelvények kisorsolásával fejeztük be, amelyet az önkormányzat biztosított a rendezvényhez. A jelenlévők Süle Imre utcabáljával búcsúztatták a programot.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy eljöttek a sportnapra, bízunk benne, hogy jövőre még többen csatlakoznak hozzánk a Kihívás napján.

A „Falu legerősebb embere” verseny eredményei:

Felnőtt férfi kategória:
1.     Jankó Norbert
2.     Őzse Richárd
3.     Tóth Krisztián
eredményes versenyzők: Mészáros Zsolt, Magyari István

Junior kategória:
1.     Halász Martin
2.     Havasi Gyula
3.     Arany Dániel
eredményes versenyző: Rajki Márk

Vargáné Neller Borbála

Fáklyás falufutással indult a nap


További fotókért kérem kattintson a fenti fotóra. (Fotók: VP.)

Az időjárás az előző évekhez képest kedvezett a hagyományos fáklyás falufutáshoz. A Kihívás Napi programsorozat nyitányaként a lelkes fiatalokból álló csapat – kiegészülve id. Kincses Istvánnal, aki a kezdetek óta minden falufutáson részt vett – futva érkezett az iskola pályájához. Az éjszakai foci a lámpák fényénél jelenleg is zajlik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az este 11-ig tartó sportnapra.

Családi nap Mártélyon


További fotókért kérem kattintson a fenti képre (Fotók: VP.)

Három az egyben programban volt része az óvodásoknak. Tanulmányi túrán, Mártélyon figyelhették meg a Tisza egyik holtágának élővilágát, természeti szépségeit, végig járva egy izgalmas tanösvényt. Ugyanitt gyermeknap alkalmából kalandparkban próbálhatták ki ügyességüket, bátorságukat. Mialatt a gyerekek túráztak, kalandoztak, addig vállalkozó kedvű szülők főzték bográcsban a finom ebédet, a családi napra. A finom ételtől, süteményektől elteve folytak a jókedvű beszélgetések, közös játék.
Patócs Éva

Gyermeknap


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP)

Meleg napsugár fogadta a gyerekeket a Március 15-e téren a gyereknap alkalmából. A Kardoskút Községért Közalapítvány több mint hetven gyermeknek és családjának, illetve az érdeklődő nézelődőknek nyújtott közös kikapcsolódást. Nyitásként – és utólag elmondhatjuk, hogy a nap fénypontjaként – a Szegedi Miniszínház a „Lóg a tóga az ókorban” című több mint egy órás zenés színdarabja nevettette meg a nagyérdeműt. Öröm volt látni, hogy a felnőttek is ugyanúgy élvezték az előadást, mint a gyerekek. Utána a Patócs Éva és Varga Sándor (Soma) által vezetett táncház következett a Cup of team kíséretével. Közben megérkezett Zozi bohóc is a gyerekekhez, aki lufifigurákat hajtogatott nekik. A kézműves asztalnál is sok gyerek megfordult a délután folyamán, a dióhéjból készült kisállatkák, a festett kavicsok sikert arattak a gyöngyfűzés mellett. A gyerekeket beváltható fagyikuponnal és vattacukor kuponnal is vártuk. Hegedűs János (Hege) hangszereit is kipróbálhatták és megszólaltathatták az érdeklődő gyerekek a hűs fák alatt. A trambulin, az asztalitenisz, az óriás sakk kedvelt játék volt most is. A meghirdetett aszfaltrajzversenyre tizenöten jelentkeztek, akiket a közalapítvány ajándékkal lepett meg, emellett a Gádoros Takarék jóvoltából színező készletet adhattunk még ezen kívül. Köszönjük Süle Imrének a zenélést és minden segítőnk munkáját!

Mozgalmas hétvége a Nyugdíjasokkal


Két meghívásnak is igyekezett a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagsága eleget tenni, mivel mindkét program egyazon napra szólt. A hétvégén a Békéssámsoni Aranyeső Nyugdíjas Egyesület ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Ennek alkalmából közel húsz nyugdíjas klub találkozott a sámsoniaknál. A találkozó keretében kis emlékszalaggal díszítettük fel a házigazdák ünnepi zászlóját. Klubtagságunk dicsérő szavakkal illette a szervezést és a fellépő nyugdíjas társklubok műsorát. A finom ebéd és a jóhangulat biztosan felejthetetlen lesz a következő találkozásig. Másik csapatunk a gerendási szlovákok meghívására benevezett a 17. Kolbászgyúró versenyre, ahol 18 csapat mérte össze gasztronómiai tudását. A külföldiek mellett gyermekek is gyúrtak, szép eredménnyel. A program felhívására 4 féle pálinkával illetve szárazkolbászokkal is neveztünk. Természetesen a nap igazi lényege a jóhangulatú, fordulatoktól sem mentes gyúrás volt, amely jól összekovácsolta a társaságot. Eközben minden részfeladatnak volt felelőse: a terítésben Pintér Erzsike jeleskedett, a kolbásztöltésnél Tóthné Marika segítkezett Lele Józsi keze alá. Az ide-oda szaladgálás is külön embert igényelt, a klubvezető személyében. Így lett egész a gyúrócsapatunk. Asztalunkat helyi termékkel is gazdagabbá tettük – köszönet érte Zsótér Áginak -, akinek házi sajtjaiért elismerő szavak kíséretében vissza-visszatértek a kóstolgató érdeklődők. A délelőtti komoly munka végeztével, ebéd után a kulturális program volt kedvünkre, ahol elismeréssel néztük az Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes Petruska csoportjának műsorát, akik igazi örömtáncot jártak. Közben már a zsűri értékelését is izgatottan vártuk. Várakozásunkat az elismerés öröme tette teljessé, hiszen Lele József klubtagunk két kategóriában is második helyezést nyert: a szárazkolbászok versenyében illetve szilvapálinkája is elnyerte a nyolctagú, neves zsűri tetszését. Csapatunk frissen gyúrt kolbásza az egyik különdíjat érdemelte ki, amely sok-sok vidám percet is szerzett nekünk a nap folyamán. A keddi klubestén a kóstolót már kisütöttük és persze azt is, hogy részünkről jövőre is lesz folytatás. Már várjuk!

Hősök Napja


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Varga Pál és Őzse Péter)

1917-ben törvény rendelkezett arról, hogy május utolsó vasárnapja legyen az elesett hős magyar katonák emléknapja. Településünk önkormányzata az idén is az Orosházi Evangélikus Egyházközséggel közösen szervezte meg az ünnepséget, amely a hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentisztelettel kezdődött Laczki János evangélikus lelkész és Iványi László esperes plébános szolgálatával. A templomkert adott otthont a megemlékezés további részének, ahol Lengyel György polgármester köszöntője után Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. A rendezvény a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület tagjainak műsorával – a 100 évvel ezelőtti történések felidézésével – folytatódott. A II. világháborús emlékmű megkoszorúzása után a temetőben koszorúztak az önkormányzat, az egyházak és a civil szervezetek képviselői, majd a résztvevőket a templomkertben felállított sátor hűvösébe szeretetvendégségre invitálták a szervezők. Az ünnepi program a pusztaközponti temetőben zárult, ahol az emlékműnél hajtottunk fejet a hősök emléke előtt.

Új eszközök a játszótéren

Kardoskút Község Önkormányzatának képviselő-testülete döntése alapján az idei költségvetésben 1.000.000 Ft-ot  biztosított a játszótéri eszközök beszerzésére.
Ennek köszönhetően játszóterünk két új eszközzel bővült, valamint az Óvoda eszközparkja is megújult. Tekintettel arra, hogy 2017. május 18-án a jogszabályoknak megfelelően az eszközök biztonságának időszakos ellenőrzése is lezajlott, így a gyermekek már birtokba vehetik a játékokat, hiszen fontosnak tartottuk, hogy a közelgő gyermeknapra kész legyen a beruházás.
Bízom benne, hogy a gyermekeknek sok örömet okoznak majd az új játékok.
Lengyel György polgármester


Ovisok a könyvtárban


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VNB)

A község kis ovisainak mesés délelőttöt varázsoltunk a községi könyvárba, ahol vendégelőadóként Kiss Ildikó, a megyei könyvtár munkatársa mesékkel és interaktív játékkal szórakoztatta a gyerekeket. A mesék állathősei kapcsán mondókák és énekek is előkerültek a kicsik tarsolyából, akik jutalmul most sem mentek haza üres kézzel, hiszen kihorgászhatták maguknak saját halacskájukat. Vidám órát töltöttünk együtt a gyerekekkel és az óvó nénikkel.

Újra Olvasókör?


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kocsis Péter fotói IDE kattintva érhetőek el.

A Barackosi olvasókör újra a középpontba kerülhet. Lengyel Györgyné Eliza kezdeményezésére és a Kardoskúti Faluszépítő és Turisztikai Egyesület támogatásával május 14-én vasárnap több mint ötven fő fogadta el a meghívást és jött el a Barackosi olvasókörben tartott összejövetelre. Az összejövetel célja, hogy felelevenítsük az egykori olvasóköri életet és a mai kornak megfelelően létrehozzunk egy kisebb közösséget, aminek az alapja az emberi kapcsolatteremtés. A vasárnapi első találkozón részt vevők nagyon jó hangulatban töltötték el a napot. A tekergők zenekar zenéjére Varga Sándor Tivadar ( Soma) vezetésével táncházban mozgathatták meg tagjaikat. Délben Zsigovicsné Erzsike néni által főzött görcslevest (régi paraszti étel) kóstolhattak a jelen levők. A desszert elfogyasztása után a Csanádapácai dalkörrel karöltve saját szórakoztatásra nótázott a társaság. A jó hangulatú rendezvény késő délután ért véget. A rendezők egyöntetű véleménye, hogy folytatjuk.

Köszönet a közreműködőknek.

Kocsis Péter

Közösségek hete

A művelődési ház több programmal és közösségnépszerűsítő foglalkozással kapcsolódott be az első alkalommal meghirdetett országos programsorozathoz, amelyet május 8-a és 15-e között tartottak országszerte. Mozgásos csoportjaink közül az aerobicos lányok, az egészségmegőrző tornások és a jógások alkalmaira lehetett ellátogatni, emellett az életmód klub foglalkozására hívtuk az érdeklődőket. Az ifi klub tagjai pénteken este találkoztak egymással, ahol szalonnasütéssel teremtettek közösségi programot. A nyugdíjas klubosok keddi vacsorás estjén Anyák napi köszöntő műsorral kedveskedtek a gyerekek. A szombati esős, rossz időjárás nem volt kegyes a kardoskúti fiatalok által meghirdetett kispályás labdarúgó mérkőzéshez, így az sajnos most elmaradt.

A Közösség hetét vasárnap, a helyi turisztikai egyesület és Lengyel Györgyné Eliza szervezésében, az Olvasókörbe meghirdetett dalárdás közösségi program zárta.

A pusztáról – országos első helyezés

Szalkay Péter, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákja az idén is részt vett a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján. A május 8-i országos döntőben megismételte tavalyi bravúrját: társadalomtudományi témájú bemutatóját a zsűri I. helyezéssel ismerte el.
Az ifjú kutatót már hatodikosként is behívták az „…Isten tőled is számon kéri az utca Ábelét.” Hajléktalanok Orosházán című munkájával a legmagasabb szintű megmérettetésre, ám akkor egy Erasmus program keretében külföldön volt, így nem tudta megvédeni dolgozatát.
Tavaly a Honvágy harangszóra című munkájában az orosházi református templom és gyülekezet történetén át foglalkozott harangjaik sorsával. Ennek gyümölcse országos első helyezés lett.
A tudományos munkájában Bárdos Zsuzsa által segített Péter ebben a tanévben a vásárhelyi Pusztát kutatta. A Pusztán innen, Pusztán túl című összeállítására kardoskúti élménye indította. Az országos irodalmi pályázat varázslatos hangulatú eredményhirdetésén tapasztaltak után döntötte el, megfejti a titkot, mi vonzza újra és újra vissza a messzire vetődött elszármazottat, mi táplálja a helybéliek büszkeségét.
Fél esztendőnyi kutatás után arra jutott, a Puszta megnevezés itt túlmutat a földrajzi meghatározáson. A nagybetűs írás jelképe annak is, hogy az ide kötődők – egymás különbözőségét elfogadva – mind egyetlennek és magukénak érezték, érzik a vidéket. Nagy Gyula múzeumalapító nyomában járva, Szenti Tibor író, néprajzkutató és Lengyel György kardoskúti polgármester segítségével az országos zsűri által is nagyra értékelt munka született. A hűség jelképeiként számon tartó vadludak vidékén barangoló 14 éves fiú dolgozatának záró gondolatai: „A mostaniak ősei tovább örökítették, amire e föld kötelez. Róluk olvashattam. Jussoltak ebből itt élők és a születésük nyomán örökre ide kötődők is, éljenek bárhol a világon. Velük beszélgethettem. Eleinte sejtettem, majd éreztem, most már bizonyos vagyok abban: a titok az itteniek szívében lakik, jellemükben rejlik. Legyenek Vásárhelyhez vagy Orosházához húzók. Kutasiak vagy Pusztaközponton lakók. Felmenőik vagy a maguk jogán ide tartozók. A 21. század elején is darvak és vadludak vonulnak a Fehér-tó fölött, nem látva ott már hagyományos paraszti életet. Én azonban megbizonyosodtam arról, a sok-sok színből álló, jót befogadó pusztai lélek még mindig itt van. Segíti a múlt értékeit továbbvivőket, a hazajárókat. Az ide tévedőre is van gondja: tanítva, miként engem, ifjú vándorlegényt.”

Megszakítás