Félszáz maskarás farsangi kavalkádja


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: Őzse Péter)

Öröm és vidámság töltötte be a nagyterem falait és a községi farsang lebonyolítóinak szívét, hiszen minden várakozásunkat felülmúló számban vettek részt és készültek a télűző mulatságra.

A legkisebbek szinte még csak totyogtak, anyukák-nagymamák kezét biztonságosnak tartva vonultak be a népes nézőközönség közé a jelmezesek felvonulásán. Mindig vannak újabbnál újabb mesefigurák, de maradnak a közkedveltek is, hiszen minden kiskedvenc ilyentájt életre kelhet. Így történt ez most is, így Sky, Pókember, Wednesday, Chase és a kedvelt covgirl, táncosnő, kiskutya, a menyasszony és még sorolhatnánk. A picit nagyobbak már bemutatkozó versikével is készültek. A kis ovisok zenés tánca is mosolyt csalt az arcokra. Jó volt látni, hogy legalább százötvenen együtt voltunk egy délutánra, ahol a kellemes időjárás ellenére a kiszebáb égetéssel elűztük az idei telet, a rosszat és várjuk most már a természet újjáéledésével együtt a kellemes tavaszt. Nagyon sokan szorgoskodtak azért, hogy a megterített kínáló asztalra finomságok kerülhessenek: ezúton is megköszönöm a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub tagjainak a hagyományosan finom szalagos- és csörögefánkot, a szendvicskészítést. Emellett örömmel sütötte a palacsintát a nagyteremben Török Attila képviselő, Őzse Zoltán egyesületi elnök és Varga Pál polgármester. A jelmezesek értékelésében  Kocsis Péterné Marika zsűrielnökként mindvégig segédkezett, de a sütögetést elhagyva a palacsintasütők is egy kis időre beültek zsűrizni. A gyerekeknek a Palinta Társulat énekelt, akik közül több bátor is felmehetett a színpadra. Ezen kívül többféle tevékenység is várta a gyerekeket: úgymint kézműveskedés Andrékó testvérekkel és a kreatív kör tagjaival, csillámtetoválás. Köszönjük Sarkadi Leila kardoskúti fodrász tanuló önzetlen vállalását, hiszen több mint 40 kisgyermek haját fonta be díjmentesen. A már szokásos versenyekkel, igazi vidám hangulatban fejeztük be a farsangi mulatságot. Jó volt ismét, folytatás bizton lesz.

A rendezvény főtámogatója: Kardoskút Község Önkormányzata volt.

Beszámoló az elmúlt év történéseiről, az idei év terveiről

Február elsején – a hagyományoknak megfelelően – beszámoltam az érdeklődő lakosságnak a település elmúlt évi történéseiről, illetve ismertettem az idei évi terveket. Nagyon örülök és köszönöm ezúton is, hogy sokan elfogadták a meghívást és a beszámoló végén átbeszéltük a felmerült kérdéseket. Bővebben a következő Kardoskúti Hírmondó hasábjain fogok tájékoztatással élni.

Varga Pál, polgármester

Alább az idei, tervezett fejlesztéseket ismertetem:

  • Településszintű geotermiai tanulmány készítése, melynek alapja a most folyó lakossági kérdőíves felmérés, amelyben minden belterületi háztartást felkeresünk,
  • Az önkormányzat udvarán mosdó kialakításához építési anyagok beszerzése, – megvalósítása önkéntes közösségi munkával!
  • Az óvodához kerítéselemek vásárlása – megvalósítás saját munkavállalókkal + közfoglalkoztatásban dolgozókkal
  • A művelődési háznál és az önkormányzat épületénél villamos hálózat teljesítmény bővítése, (3x50A)
  • Az önkormányzatnál a tanácsterem és a szükséges irodák festése,
  • A Március 15. téren közvilágítás bővítése, (posta, hivatal) 2 db lámpatest felszerelése, Ady soron lámpaszám bővítés
  • Fák vásárlása, a fásítás folytatása a Munkácsy soron – Országfásítás!
  • A Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület pályázaton nyert kültéri színpada fölé tetőszerkezet anyagának a biztosítása, – megvalósítása önkéntes közösségi munkával!
  • 20 db villanyoszlopra szerelhető karácsonyi kandeláber motívum vásárlása, és a működéséhez lekötések kialakítása (Pusztaközponton és az Állami Gazdaság területén is) 90% kedvezménnyel! (3,7m helyett 370e)
  • vagyongazdálkodási és községgazdálkodási feladatok ellátásához kisértékű eszközök vásárlása (sterimob, szerszám készlet, ütve fúró, dekopír fűrész, kompresszor, stb…),
  • művelődési házhoz rakásolható székek, fogasok és kisebb konyhai eszközök beszerzése.
  • további 7 db. kamera felszerelése településünk belterületén:
    • Petőfi utca – Rákóczi sor kereszteződése 2db
    • Kossuth utca – Béke és Táncsics utca kereszteződése 2db
    • Munkácsy sor – Rákóczi sor kereszteződése 3db
  • fűkasza, stihl fűrész, magassági ágvágó, ágdaráló, fűnyíró kistraktor beszerzése,
  • Magyar Falu Program keretében megpályázott, játszótér fejlesztéséhez önerő biztosítása,
  • színes nyomtató vásárlása a művelődési házhoz,
  • a művelődési ház pörköltfőző helyének alumínium redőnnyel való védelme,
  • művelődési ház nagytermének színpadi lépcsőjének burkolása, korláttal ellátása
  • az óvoda konyhájára beépített konyhabútor és mosogatógép beszerzése,
  • mobil garázs vásárlása, az óvoda udvaron lévő, régi tároló helyiség helyére,
  • szintén az óvodához laptop vásárlása
  • az általános iskola épületének felújítási munkáinak további folytatása. (villámvédelem, burkolás, belső munkák)
  • a tavalyi évben elkezdett járda felújítások folytatása (Béke, Rózsa, Kossuth u.)
  • Ravatalozónál fedett terasz megépítése, „utcák” szegőkővel megerősített, járdalappal történő borítása, temető kerítésének kis- és nagykapuval történő zárása. (Kovácsoltvas stílus.)
  • Saját kivitelezésben padok gyártása és kihelyezése közterületekre
  • Templom éjszakai megvilágítása
  • Olvasókör udvarán ivóvíz csatlakozási pontok kialakítása, a kemence fedés meghosszabbítása, áramhálózat fejlesztés (3x32A) az udvaron kiállási pontokkal
  • további járdaszakaszok felújítása Pusztaközponton az Oncsa soron és a Múzeumtól-, Baraczkosi dűlön
  • útfelújítások az Észak, Dél, Kelet utcákon, az Állami Gazdaság területénél és Pusztaközponton  a múzeumtól – (20-25cm útalap, 3m szélességben, 90%-os tömörítésben)

Kedvezményes építési telek vásárlási lehetőség

Tisztelt Érdeklődők!

Kardoskút Község Önkormányzata az alábbi építési telket kínálja fel az Önkormányzat tulajdonát képező építési telkek értékesítéséről szóló 8/2022. (III.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti kedvezményes értékesítésre:

LETÖLTHETŐ TELEK ISMERTETŐK….

A telek értékesítésére az önkormányzat a honlapján pályázati felhívást tesz közzé. A pályázati felhívás tartalmazza a telek ingatlan-nyilvántartás szerinti azonosítóadatait, a forgalmi értékét, és a pályázat benyújtás határidejét és módját, valamint a biztosított kedvezmény mértékét.

A pályázó a pályázatában köteles röviden ismertetni a családi körülményeit, gyermekeinek számát, jelenlegi lakóhelyét, letelepedési szándékát, továbbá bármely általa fontosnak ítélt körülményt. Köteles továbbá megjelölni a telefonszámát és az e-mail címét.

Amennyiben pályázók együttesen pályáznak (pl. házastársak, élettársak), úgy együttesen válnak jogosulttá arra a kedvezményre, amelyre bármelyikük önállóan lenne jogosult.

A pályázathoz a pályázónak az alábbi dokumentumokat kell mellékelnie: 

  1. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a tudomásul vette és vállalja a Rendelet 2. §-a szerinti beépítési (4 éven belül) és életvitelszerű használati kötelezettségeket (10 évig) ;
  2. a pályázó hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a Rendelet 2. § szerinti kötelezettségek teljesítését az önkormányzat jogosult ellenőrizni, valamint nyilatkozata arról, hogy tudomásul veszi, hogy amennyiben ezen kötelezettségének nem tenne eleget úgy az a kedvezmény elveszítését eredményezi;
  3. a pályázó személyi igazolványának, lakcímkártyájának és adókártyájának egyszerű másolata;
  4. a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a pályázó(k) személyes adatait a pályázattal összefüggésben kezelheti,
  5. amennyiben a pályázó 14 éven aluli gyermekkel rendelkezik, úgy annak igazolásaként a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát.

A hiányosan vagy elkésetten benyújtott pályázat érvénytelen.

Amennyiben Képviselő-testület szükségesnek ítéli meg, úgy a pályázót személyesen, testületi ülésen kívül meghallgatja.

A telkekkel kapcsolatosan további tájékoztatást Varga Pál Polgármester tud nyújtani a +36 (20) 972-41-82 telefonszámon.

FELHÍVÁS

A mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken, a földutak és az aszfaltozott utak kereszteződésének közelében megnő a sárfelhordás kockázata, amely fokozott veszélyt jelent ha egy autós a sárfelhordásos szakaszon megy át, könnyen megcsúszhat és így akár személyi sérüléses baleset is történhet.

A személyi és vagyoni kár felelőse ebben az esetben az utat beszennyező vállalkozó, illetve gépkezelő.

Felhívom az érintett gazdálkodók, vállalkozók figyelmét, hogy a földútról aszfaltozott útra történő kihajtás előtt távolítsák el a járműveiken található olyan szennyeződéseket, amelyek később az útra rakódhatnak és veszélyeztethetik a közlekedés biztonságát!

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) meghatározza az utak igénybevételének feltételeit. A KRESZ 63. §-a (2) szerint: „földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat – amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti – el kell távolítani.”
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 7. § (2)-(3) bekezdései szerint:

„7. § (2) Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közúti közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkezett veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni.

(3) Az a járművezető, aki a közúti jelzés olyan rongálását, beszennyezését észleli, vagy a közútra került olyan akadályt lát, amely a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti, köteles erről a rendőrséget vagy a közút kezelőjét értesíteni, és amennyiben erre lehetősége van – a veszélyt a közlekedés többi résztvevőjének jelezni vagy azt elhárítani (mérsékelni).”

A helyes közlekedési magatartás kikényszerítése érdekében az érintett területeken a rendőrség intézkedhet és a jogszabályokat megsértő személyekkel szemben szankciókat alkalmazhat.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs.törvény) 219. § (1) bekezdése szerint „Aki a közúti közlekedés szabályait megszegi és ezzel másnak vagy másoknak életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki vagy könnyű testi sértést okoz, szabálysértést követ el.”

A szabálysértés elkövetőjével szemben a rendőrség pénzbírságot szabhat ki, amely a Szabs.törvény 11. § (1) bekezdése szerint ötezer forinttól százötvenezer forintig terjed, még a 99. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a „Helyszíni intézkedés során a szabálysértés elkövetését elismerő személlyel szemben helyszíni bírság kiszabásának van helye.

(2) A helyszíni bírság összege ötezer forinttól ötvenezer forintig, hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén hetvenezer forintig terjedhet.”

dr. Lipták Péter jegyző s.k.

Közeleg az ünnep


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Szenteste előestéjén, – hóesésben- ötvenen gyűltünk össze, hogy az idei utolsó adventi vasárnapot is közösségben töltsük együtt.

Az ünnepi alkalomra a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület tagjaival műsorral készültünk. A versek között elhangzott Őzse Zoltán elnök erre az alkalomra íródott saját verse is, majd egy dallal zártuk az irodalmi összeállítást. Az egybegyűltekhez Pápai Attila kardoskúti kötődésű evangélikus lelkész szólt, majd meggyújtotta koszorúnkon a negyedik gyertyát. A következő órácska a jóízű baráti beszélgetésekkel telt a művelődési ház falai között.

Köszönjük, hogy minden hétvégén sokan együtt lehettünk szeretetben, barátságban. Legyen ez jövőre is ugyanígy!

Áldott, békés, szeretetteljes ünnepnapokat kívánok:

Vargáné Neller Borbála

Telt házas lett a községi karácsonyi ünnepségünk


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: CSE.)

Advent harmadik gyertyája az örömöt jelképezi. Örülhet-e jobban valaminek egy település vezetője, mint annak, ha azok az emberek, az a közösség – akiért dolgozik -, egy helyen, egy időben, örömmel és boldogsággal telve van jelen. Boldog és büszke ember vagyok: boldog vagyok, mert az utóbbi hetek és hónapok munkája nem volt hiábavaló. Büszke vagyok arra, hogy programjainkra nagyon sokan ellátogatnak. Ezért éri meg dolgozni. Csak ezért éri meg dolgozni. Kardoskút ne csak egy lakcím bejegyzés legyen egy kártyán, hanem életérzés. Érzés, amely egy belülről fakadó büszkeség. Büszkeség, hogy tartozunk valahová. Tartozunk egymáshoz, egy közösséghez, egy szerethető és szerető, jóban és rosszban összetartó közösséghez.

Ismét egy telt házas programmal büszkélkedhetünk. Telt házzal, ahol is gyermekek és felnőttek, ifjak és örök ifjak jól érezhették magukat. Jól érezték, közösségben. Rózsás Viki karácsonyi dalokkal fűszerezett műsora színvonalas, szívet melengető volt. Öröm volt látni azt a sok gyermeket, akik egy része a színpadon is kivette a részét a műsorból.

Tracsek Oszkár atya az adventi gondolatokat követve meggyújtotta a harmadik gyertyát a községi koszorún.

Jó hangulatú, beszélgető asztaltársaságok voltak amerre csak néztünk. Ez így jó, ennek így kell lennie. Kívánom, hogy legyen is így sokáig.

Hálás szívvel köszönjük a Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubnak a finom bejgliket, kakaós csigákat. A Bajnóczi családnak a sós perecet, az Oncsa Háznak a mézes puszedliket, Geisztné Dénes Diának pedig a finom mézeskalácsokat.

Jó szívvel kívánok mindenkinek áldott karácsonyt, szeretetteljes, meghitt ünnepeket és békés, boldog, reményeinket valóra váltó új esztendőt!

Isten áldja Kardoskutat, a közösséget, családokat, mindannyiunkat!

Varga Pál polgármester

Közösségben, jó szívvel és szeretettel


További fotókért kérem kattintson  fenti képre. (Fotók: VP, VNB.)

Másfél évtizede pattant ki az ötlet: kedveskedjünk karácsony közeledtével egy tányér helyben főzött gulyáslevessel a lakosainknak. Soha nem rászorultsági, szociális alapon, hanem jó szívvel, szeretettel, mindenkinek. Éveknek kellett ahhoz eltelnie, mire a lakosaink gondolataiban is helyére került az „Egy tányér kedvesség” és már nem „adományként”, hanem helyesen: ajándékként gondolnak rá. Annál is inkább ajándék ez, hiszen nem egy szervezet, hanem egy közösség támogatásából jön létre: sok-sok jó szándékú ember anyagi segítségéből egy tettre kész csapat munkájának köszönhetőn készül el a tartalmas, finom leves. A főzést megelőzően a gyűjtés felhívására azonnal megmozdul a közösség: a kisnyugdíjas kisebb mértékű támogatásától a nagyobb összegű támogatókig sorra érkeznek a felajánlások egy-egy jó szó, szép gondolat kíséretében. Hagyományt teremtettünk, és ezt valóban a tiszta szív, jószándék vezérelte. Sajnos az elmúlt másfél évtizedben elvesztettük két alap pillérét a kezdeményezésnek: Szabó Laci barátunkat, aki a kezdetektől a főzés levezetésében élen járt és Bajnóczi Pali barátunkat, aki számtalan módon segítette kezdeményezéseinket. A főzések alkalmaival emléküket megőrizzük, rájuk mindig is jó szívvel fogunk visszagondolni.

Közösségi alkalomnak is kiváló az esemény, hiszen valóban nem lehet felsorolni azt a rengeteg szorgos segítőt, akik már napokkal a főzés előtt érdeklődnek-jelentkeznek: „Mikor és hányra menjek?” Kinőttük a konyhát: alig fértünk el az előkészítő munkákban. Közben persze elképesztően jó hangulat uralkodik, ami valljuk be őszintén: jól is jön az egész éves hajtás végén. A főzés reggelén pedig a megszokott ütemben és sorban kezdődik el, majd fejeződik be, az évről-évre egyre nagyobb mennyiségben és a visszajelzésekből ítélve jó minőségben elkészült étel.

Az idén is rekordot döntöttünk: soha ennyien még nem jöttek el meghívásunkra. Öröm volt látni a mosolygós arcú embereket, akik, míg sort álltak, addig vidáman beszélgettek egymással. Külterületen élő lakosainknak már a kezdetek óta kiszállítjuk az ételt. Az egyik helyszínen hangzott el az alábbi mondat, ami számomra nagyon tetszett: „Arra is jó ez az alkalom, hogy találkozzak a szomszédommal, hiszen ő is és én is állandóan lótunk-futunk. Alig beszélünk. Na most, legalább amíg várunk Benneteket, átbeszéltük az évet.”

Minden évben próbálunk kicsit újítani: az idén Geiszt László ötletének örültek sokan, aki fedíszített pónifogatával sétakocsikáztatta ebédidőben az érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. Közben saját készítésű mézeskalácsokat ajándékoztak feleségével az utasoknak.

Ezúton köszönöm meg minden támogatónak és segítőnek a hozzájárulását a karácsonyi főzéshez. Ennek így, és csak így: közösségben van értelme.

Támogatók:

Bajnóczi család, Barna László, Csáki Imre, Csiki Erzsébet, Csizmadia Pékség, Csotó-Nagy Hajnalka, Csotó-Nagy Istvánné, Fehértó Étterem, Felföldi László, Gál József, ifj. Rajki József, Kapu József, Kun János – Komlós Gumi, Lantos Jánosné, Madarasi Ferenc, Molnár Mihály, Nagy Imréné, Nagyné Szöllősi Teréz, Oncsa Ház, Őzse Zoltán, Panyik Ferenc, Papp Istvánné, Pintér Erzsébet, Priskin Pál, Ramaszné Tóth Ibolya, Seprenyi Gábor, Seres Péter, Simon János, Skorka Pálné, Somogyi Józsefné – Komlós Turi, Süle Antal, Szabó András, Szabóné Miklós Ildikó, Szemenyei Sándor, Tiba András, Tibáné Hamvasi Zsuzsanna, Tóthné Sándorné, Varga Pál, Verasztó Lajos

Fellobbant a remény lángja


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: CSE)

Verses-énekes műsorral vártuk a vendégeket a második adventi hétvége alkalmából a közreműködő Radnóti Miklós Nyugdíjas Klubbal.

Varga Pál településvezető az adventi időszak lényegéről, a várakozásról beszélt, hogy ne csak pillanatnyilag éljük meg karácsonykor az ünnep lényegét, a szeretetet. A négy hét jó alkalom arra, hogy meghosszabbítsunk magunk számára a várakozás örömét, ami szenteste teljesedik be. Folyamatosan kísérje mindennapjainkat a remény, legyünk az élet minden területén bizakodók. A nyugdíjasok színvonalas műsora után Laczki János evangélikus lelkész énekekkel kísért áhítata következett, majd meggyújtotta az adventi koszorún a remény gyertyalángját. A jövő héten a községi karácsonyi ünnepség alkalma következik a gyertyagyújtással egybekötve, amelyen színpadi zenés műsor hangzik el, és a hagyományos közös ajándékozás és kézműveskedés teszi meghitté a közös ünneplést. Mindenkit szeretettel várunk!

VNB

Élményt kaptunk ajándékba


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Év végéhez közeledve két helyi civil szervezet – Kardoskút Községért Közalapítvány és a Kardoskúti Főnix Kulturális Egyesület – összefogott, és élményt adott ajándékba a korábban hozzájuk beérkezett adó 1%-okból, kiegészítve saját forrásaikból. Az élmény nem más volt, mint egy gyönyörű kirándulás. Kora reggel indult útnak a csapat, első úti cél a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi díszelőadása volt, a Csodaláda. Meseszerű előadást láthattunk, amely az első pillanattól az utolsóig elvarázsolt mindenkit. Megélhettük a karácsony csodáját a profi produkciók által és a telt házas hangulatnak köszönhetően. Utunk a havas tájakon Gödöllőre vezetett tovább, ahol a Karácsonyházat és annak környékét néztük meg.

Ezúton köszönjük meg ezt az ajándékot, az élményt a civilszervezeteknek, azok vezetőiknek: Szabóné Miklós Ildikónak és Őzse Zoltánnak.

VNB

Tájékoztatás a kutak engedélyezéséről

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. január hó 1-től jelentősen megváltozik a háztartási talajvíz kutak szabályozása.

A háztartási kutak szabályozása szétválik aszerint, hogy „kockázatos” vagy „kockázatmentes” területen helyezkednek-e el. Ezt a vízkészletvédelmi országtérkép ábrázolja: http://geoportal.vizugy.hu/vizkeszletvedelem/

Az új szabályozás szerint 2024. január 1. után új háztartási kutak:

  • kockázatos területen bejelentéssel létesíthetők/üzemeltethetők/megszüntethetők, a bejelentést a Katasztrófavédelem felé kell megtenni,
  • kockázatmentes területen bejelentés vagy engedélyeztetés nélkül létesíthetők.

A vízkészletvédelmi szempontból kockázatos területeken (ezekbe a területfoltokba tartoznak a vízbázisvédelmi védőterületek is) 2024. január hó 1. előtt — engedéllyel vagy engedély nélkül — létesített háztartási talajvíz kutak ugyancsak mindenféle engedély és bejelentés nélkül lesznek fenntarthatók. Az új, 2024. január hó 1. után építendő háztartási talajvíz kutak egyszerűsített engedélyezési feladata (hatósági bejelentési és jóváhagyási eljárás) ezeken a területeken a helyi vízügyi hatóságra, jelesül az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságra hárul. Ez utóbbiak esetében tehát csak az eljárásrend változik (egyszerűsödik), az eljáró hatóság személye nem.

A jegyzők kutakkal kapcsolatos feladata 2023.12.31-én megszűnik.

BŐVEBBEN….

Soha még ilyen sokan nem álltak a koszorúnk körül


További fotókért kérem kattintson a fenti képre. (Fotók: VB és CSE)

„Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is. Csak ez teheti boldoggá az embert.” – ezzel az idézettel kezdte ünnepi köszöntőjét advent első gyertyagyújtási alkalmán Varga Pál polgármester.

Nehéz a szürke hétköznapokban a szeretetet kimutatni, megállni egy pillanatra, hogy elcsendesedjünk, és nehéz a hittel teli várakozást valóban megélnünk. Tehetünk azonban a rohanó hétköznapok zaja és a közöny ellen. A karácsony lényegét magunknak és magunkban kell erősítenünk azzal, hogy a karácsonyfa alá az ajándékokkal együtt elhelyezzük szívünk szétáradó szeretetét is – folytatta gondolatait a településvezető. Köszöntője után az önkormányzat dolgozói műsora színesítette az alkalmat, amelyen több mint százhúsz lakos vett részt. Az első gyertya meggyújtása előtt Nagy Zoltán református lelkész is a szeretetről beszélt az egybegyűlteknek, aki maga Isten – visszautalva a műsorban is elhangzott gondolatokra.

A szervezők örömmel látták, hogy a több mint száz „Kardoskúti advent” feliratú bögre gazdára talált, így aki még nem kapott, annak lesz a következő gyertyagyújtásra. Az ünnepi fények és a hangulatos zene mellett jólesett az Oncsa ház kalácsa, a zsíros kenyér és a meleg innivaló a színes bögrékben. Várunk mindenkit szeretettel a jövő vasárnapon is!

A rendezvényt támogatta: az önkormányzat, Geiszt László és családja és az Oncsa-házért Egyesület

VNB

Megszakítás