Ilyesmin is múlhat a sajtószabadság?

FORRÁS: HIR6.HU

Ha azt hallják, Kardoskút, akkor a Fehér-tó természeti értékei, az aktuális nevű olajos-gázos cég biztosan az eszükbe jut. (A „Kardoskút Fehér-tavi Természetvédelmi Terület”, amely a Körös-Maros Nemzeti Park részegysége, Magyarország hét hivatalos természeti csodájának egyike.) S ami biztosan nem „ugrik be” senkinek: újságíróképzés színhelye lesz ez a kilencszáz lelkes, Orosházához közeli község.

A kardoskúti önkormányzat – összefogva a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) helyi lapok szakosztályával, a Média Provincia Kulturális Egyesülettel – gondolt egy merészet: az ország eme elárvult szegletében, 50 órás képzés szervezésére adta a fejét, alapvetően a helyi sajtó művelői számára. E törekvéssel egyetértett a MÚOSZ patinás újságíróképző intézménye, a Bálint György Újságíró Akadémia is.

A hallgatók a tanfolyam elvégzéséről tanúsítványt vehetnek majd át július elején, s a végzettek felvételi vizsga nélkül juthatnak be az akadémiára. Elsősorban helyi újságok, települési és intézményi honlapok szerkesztőit, munkatársait, s olyan más személyeket vártak a képzésre, akik kommunikációs és pr-menedzseri feladatokat látnak el.

Mint megtudtuk, a program központi szereplője Varga Pál, aki az öt személyből álló kardoskúti képviselő-testület egyik tagja.

– Településmarketing és média témakörben folyik majd az oktatás – mondta Varga Pál. – Tizenöt-tizenhat személyre gondoltunk a tervezéskor, s most, hogy a jelentkezés lezárult, elmondhatom: huszonkét hallgatónk lesz. Ráadásul e létszám többszöröse jelentkezett. Azért nőhetett egy kicsit a keretszám, mert a környékbeliek – három orosházi, egy tótkomlósi és egy kaszaperi hallgató -hazajár majd, így részükre nem kell szállásról gondoskodnunk. Azt hiszem Sopron a legtávolabbi település, ahonnan érkezik majd valaki. A helyi médiumok alkalmazottjai mellett polgármester, alpolgármester is akad a tanfolyam résztvevői között.

– Pályáztak valahová az anyagiak biztosítása érdekében?

– Önkormányzatunk mellett a MÚOSZ és a legnagyobb helyi cég is támogatja a tanfolyam megvalósítását. A résztvevők természetesen valamennyien részvételi díjat is fizetnek, mely tartalmazza a napi háromszori étkezést. Esténként kötetlen programként, de gyakorlatilag képzési eredménnyel folytatódik majd a program.

– Igaz a hír, hogy a tanúsítványt Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke adja majd át itt, Kardoskúton?

– Megfelel a valóságnak. Egyébként magam két hasonló tanfolyamot is elvégeztem, onnan az ötlet, hogy ezen a vidéken miért ne tudnánk magunk is ilyet szervezni?!

– Megemlítené az előadókat?

– Barna Ildikó tördelőszerkesztő, Gönczi Mária kiadványszerkesztő, Görög Ibolya protokollszakértő, dr. Halák László újságíró, a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke, Kleer László főszerkesztő, fotóriporter, Nagy Gábor Miklós kommunnikációs szakértő, Porcsin Zsolt újságíró, médiatanácsadó és Vajaskéri Viola olvasószerkesztő, korrektor vezeti majd a foglalkozásokat.

A MÚOSZ-tól megtudtuk, hogy idén két ilyen tanfolyamot szerveznek az országon: az egyiket Földesen, ahol nem ez az első alkalom, illetve Kardoskúton, ahol – Varga Pál elmondása szerint – ugyancsak hagyományt szeretnének teremteni a helyi sajtótermékek munkatársai képzésében. S amire talán nem is gondolna az ember egy ilyen hír kapcsán: a képzett újságírók, a településmarketing, a kommunikáció területén tájékozott önkormányzati vezetők (leendő) sokasága a valódi sajtószabadság felé vezethetik a helyi (egyelőre jellemzően önkormányzati) sajtót – s ilyen állapotokról (ugye) egyelőre aligha beszélhetünk…

Megszakítás