Függöny

110129_kelemen_laszlo_amator_szintarsulat_eloadas_rj_001
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: RJ.)

Ismét egy színvonalas, mókás előadást láthatott a közönség szombaton este a csanádpalotai Kelemen László Amatőr Színtársulattól. A Magyar Kultúra Napja alkalmából Rejtő Jenő: Egy görbe éjszaka című bohózatát láthatták az érdeklődők 4 felvonásban. A két órás előadás sokszor könnyeket csalt a nézők szemébe, de nem a meghatottságtól, hanem a nevetéstől sírtak. A gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezték a vicces jeleneteket, hiszen egy összeszokott társulat sokat gyakorolt, és zseniálisan előadott színjátékát láthatták. Ádók István, a csanádpalotai művelődési ház vezetője elmondta, a társulat tagjai hetente kétszer próbálják a darabokat, nem sajnálva a szabadidejüket munka és tanulás után. A színjátszók elmondása alapján a befektetett munka mindig megtérül, hiszen a közönségtől kapott taps és elismerés nekik mindennél többet jelent. Kezdetben csak a környékbeli településekre látogattak el előadásaikkal, mostanra viszont már a határon túlról is érkeznek felkérések. A csoport sikerét bizonyítja, hogy több településen is visszatérő vendégszereplők, nem véletlen tehát, hogy Kardoskúton is többször láthattuk már és reméljük, látjuk még őket.

 Köszönjük Nekik a színvonalas és hangulatos estét!
110129_kelemen_laszlo_amator_szintarsulat_eloadas_rj_032
Megszakítás