Díjkiosztó ünnepség

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Augusztus közepén került sor az idei Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepségére a művelődési házban. Az ország 22 településéről érkeztek nevezések vers és próza kategóriában. A rendezvény elején a támogatók mellett köszöntöttük Koszorús Oszkár zsűri elnök urat, aki helytörténész, okleveles könyvtáros, több könyv szerzője és lektora. Kettőnk értékelése alapján, e napon tudhatta meg a 49 alkotó – közülük ketten helybeliek -, hogy az idei évben milyen eredményeket értek el a Kardoskúti megmérettetésen.

A rendezvényen ünnepelte – nagyobb nyilvánosság előtt – a helyi Radnóti Miklós Nyugdíjas Klub fennállásának 25. évfordulóját. Kiemelkedő jelentőségűnek értékelhetjük ezt, hiszen a mai világban egyre kevesebb közösség él és működik együtt egymással-egymásért. Az alapító, Nagyné Szöllősi Teréz egy-egy szál rózsával külön is köszöntötte a klubtagokat illetve Ramasz Imre polgármester úrral közösen átadta a díszoklevelet a klubnak. A díjkiosztón a pályázók alkotásaiból hallgathatott meg néhányat a nagyszámú közönség, illetve a Bokréta Népdalkör népdalcsokrait.

10 perces videó a díjkiosztó bevezetőjéből:

Megszakítás